Elég találó a cím, ha az elmúlt fél év eseményeire gondolok. Az ígéretemet, hogy az előző bejegyzéshez a fotók még Huba második születésnapja előtt felkerülnek, nem sikerült teljesíteni, de haladjunk inkább sorjában!
A nyár is jobbára az építkezés jegyében telt. Nyaralásra nem volt módunk, strandra sem túl sokszor jutottunk el. Gabi vigyázott néhány alkalommal a kicsikre, míg én Botival és Barnussal strandoltam, párszor voltunk családilag is, és egy idő után már egyedül, három gyerekkel is lemerészkedtünk. Lacó volt az első főbátor, én csak a tesztüzem után mertem követni. Mit mondjak...nagy vállalás, de a gyerekek igazán nagyon jók voltak. Boti mehetett a saját útjára, de a szeme mindig ott volt rajtunk és ha szükség volt rá, jött segíteni. A kicsik imádnak a medence széléről ugrálni, de meg lehetett beszélni velük, hogy csak felváltva ugorhatnak és csak akkor, ha Apa vagy Anya felvette velük a szemkontaktust.
Boti legeslegjobb nyári programja az volt, amikor elutazott Miskolcra Fagyiékhoz. Rengeteg programot szerveztek neki, etették bőséggel, kényeztették egy héten át. Ez olyannyira jól sikerült és olyannyira mély nyomot hagyott benne, hogy a minap is azt mondta, azért várja a nyári szünetet, hogy újra mehessen a tesómékhoz.
Az én legszebb nyári emlékem pedig....augusztus negyedikén ünnepelték anyósomék az ötvenedik házassági évfordulójukat. A gyerekeik alkalmanként tartanak tesó-találkozókat. Az egyik ilyen alkalmával azt találták ki (vagyis kerekítették Gabi álmából), hogy a mamáéknak szervezett megerősítő eskü után meglepetés házassági fogadalmak következtek, nevezetesen Istié és Szilvié, Zsanié és Petié és a miénk. Különböző furmányos megoldásokkal elérték, hogy mi lányok mind fehér ruhában legyünk és minden apró részletre ügyeltek. Nem sírtunk...hahaha.
Szeptembertől Botond negyedik osztályos lett! Ez azért már más volt, mint eddig, nem hullottak az ölébe az ötösök pusztán attól, hogy figyelt órán, volt is sok nehéz pillanat, mikor készülni kellett egy-egy dolgozatra. De szerencsére az utolsó utáni pillanatban összeszedte magát, és az osztályfőnöke, Edina néni is sokat segített neki különböző jegyszerzési lehetőségekkel például, így félévkor kitűnő bizonyítványt hozott haza. Amihez mi nem ragaszkodnánk feltétlenül, kivéve, ha valaki gimnáziumba készül. Természetesen egyre nagyobb fiú fizikailag is (152 cm, 42 kg).
Október elsején Léla három éves lett. Egyúttal megkezdte az óvodát. Mivel Hubával itthon vagyok, nem akartuk, hogy ott aludjon az oviban. Reggel elvisszük Botit suliba, utána Lélát oviba és délben már megyek is érte. Csodálatos óvónéniket kapott, nevezetesen Rita nénit és Dorina nénit, illetve Timi nénit, aki a dadus .Ahogy számítottunk rá, semmiféle zavart vagy nehézséget nem okozott az óvoda, azóta is dalolva megy minden reggel. Azt nem nagyon szereti, ha nem a csoportjukban gyülekeznek reggel, hanem mondjuk a tornateremben, de azért szépen ott marad és ha én viszem, törekszem arra, hogy ne sokkal nyolc előtt érjünk oda, elkerülvén így a máshol való gyülekezést. Még mindig elképesztően cserfes, okos, mindig mindenre emlékező, csodálatos szeretetgombóc. Igazi hízelkedős kismacska. Itthon általában ő az, aki elpakolja a játékokat, sőt újabban még az ágyneműt is megigazítja maga után.A szobatisztaság egész gyorsan és könnyen ment, de az alváshoz kell még a pelus. Szép nagylány, 105 cm és 16 kg.
A következő változás október 19-re esett, amikor is végre beköltözhettünk a házunkba!!! Előtte egy hétig dobozoltam, akkor Léla nem is járt oviba, mert az óriási időveszteség lett volna, még ha gyorsan meg is járjuk.Szépen halmoztam a dobozokat, mígnem egyszer csak a nappaliban már nem volt nekik hely, így jutott Boti szobájába és a hálószobába is. Amikor érkeztek sorra a család férfi tagjai, hogy segítsenek a költözésben, gyakorlatilag ugyanazt mondták a dobozhalom láttán, de hogy mit, azt sajnos nem írhatom ide, mert úrilány ilyet nem mond, írni nyilvános helyre meg aztán végképp nem ír! :D Na de kemény csávók ezek, nekiláttak és igazából viszonylag gyorsan átkerültek a cuccok a házba. Mikor ideértem, majdnem sírtam. Előtte este Gabi és Barnus segített a házban takarítani, minden tágas, fényes és tiszta volt, költözés után meg....dobozdobozdoboz...Azóta sem tökéletes még minden, de jobbára a helyükre kerültek a dolgok, Nagyon szeretünk itt. Léla kérdezgette egy ideig, hogy mikor megyünk haza, illetve az első néhány éjjel elég sokszor felkeltek, órákat ültem mellettük éjjelente a fotelben, de megszokták. És Micikénk is hazaköltözhetett, így lett újra a MICIcánk. Mondjuk ő szerintem napjában többször megbánja, amikor a gyerekek teljes hangerőre kapcsolnak, vagy motoroznak, vagy furulyáznak, vagy ilyesmi. Ezek bennünket, felnőtteket is próbára tesznek. :)
Még régebben megígértük nekik, hogy a házban majd hatalmas karácsonyfánk lesz, ehhez tartottuk is magunkat. tényleg óriási volt és csudásan formás. Mondjuk illata nem sok volt, leginkább semennyi, de szép volt. A gyerekeknek a Jézuska szuper ajándékokat hozott, nagyon betalált az idén, bár tény, hogy eleinte Huba többet játszott Léla babaházával, de ez nem okozott gondot, ugyanis Léla addig vígan motorozott Huba ajándékával. Boti, ugyan maholnap tíz éves, nagyon izgatottan bontogatta a csomagokat. Az ünnepek gyorsan elteltek, kevés jutott a közös időtöltésből, persze örültünk ennek is. Fagyiék is voltak nálunk, sőt még anyuék is átjöttek kicsit. Szilveszterkor buliztunk itthon öten, a kicsik is későn feküdtek le, mi pedig egyig filmet néztünk Botival.
És bizony, átléptünk 2020-ba, amikor is Hubácskánk két éves lett. Kettő! Őrületesen cuki még mindig. Már nem annyira KisBuddha, egyre gyakrabban érvényesíti meglehetősen erőszakosan az akaratát, simán odacsap, ha valami nem tetszik neki és könnyedén mond nemet, amikor például pakolni kell. Összességében azért nagyon jó gyerek,, imádja a testvéreit és az apukáját. Hasonló ízlésünk van....:) Egyre több szót mond és már kétszer hallottunk tőle tőmondatot is: Apa, gyeje! Nagy kedvenc Sam, a tűzoltó, vagy ahogy ő hívja: No-nóóóó. Botit Bobónak szólítja, és ugyan Léla áll hozzá a legközelebb, az ő nevét nem mondja. Az állatok nagy kedvencei, pédául a núl (nyúl), a nyáu (cica), vava (kutya). A többieket, úgy mint oroszlán, elefánt, krokodil, hangutánzással különbözteti meg. A kicsi a titi, a nagy az uhhhh. Idén szerencsére sikerült szülinapi bulit tartani neki, ahol Gabi nagyfia, Ádi teljesen levette a lábáról, Istiék kicsi Ádijával meg ugye sokat találkozik. Elalváskor szereti felsorolni a családtagokat, így tett egyik este is: Apa, Bobo, Papa, Mama, Itti, Ádi, titi, uhhh. :D Imádom! Jó evő, szépen fejlődik, a doktor úr és a védőnő is nagyon elégedett vele. (84 cm, 13 kg.)
Lélával elképesztő szimbiózisban vannak, emiatt aggódtam az ovi kapcsán, hogy hogyan viselik majd, de Lacó azzal vigasztalt, hogy így legalább Hubának is jut csakanya időszak, amit mindkét nagy megkapott. Mindent együtt csinálnak. Ha Léla nincs oviban, gyönyörűen játszanak együtt, legyen szó autózásról, babázásról, bármiről. Néha fel kell lépni békebíróként persze. Egyelőre közös szobájuk van. Így is terveztük, hogy elsőre ne legyen sok a változás, meg hát Léla szobája egy ideig raktár volt. Ám egy napon Léla azt kérte, hadd aludjon a saját szobájában. Mit volt mit tenni, kipakoltuk a szobát, átvittük az ágyat. Gyönyörűen, egész éjjel aludt mindkettő, de reggel Léla mégis azt kérte, vigyük vissza az ágyat, mert nagyon hiányzott neki éjjel Huba. Újabban néha együtt alszanak délután Huba kiságyában! Továbbra is imádom, hogy bárhová, BÁRHOVÁ el lehet velük menni, mindenhol hibátlanul viselkednek, A minap a játékboltban voltunk, Hubesz kinőtte a műanyag motorját. Hosszasan, legalább fél órán át nézelődtek, maga a Kánaán volt ez nekik. Fizetéskor a pénztáros hölgy azt mondja: "Ne haragudj, de meg kell jegyezzem, ilyen jó gyerekeket, főleg, akik ilyen kicsik, még sosem láttam itt a boltban!" Tény és való, mindent óvatosan néztek meg, nem hisztiztek, nem toporzékoltak egy játékért sem, amikor szóltam, hogy indulunk, jöttek. Nagyon-nagyon büszke vagyok rájuk! Botival is szeretnek nagyon játszani, ez persze el szokott durvulni, ettől még Boti imádja őket és fordítva.
Ami bennünket illet: elképesztően hajtós, sűrű, kőkemény volt az elmúlt másfél év. Ha előre látom, nem hiszem el, hogy kibírjuk és hogy így kibírjuk! A legkevesebb konfliktussal, extra erős egymásra figyeléssel. Talán szegény Boti sínylette meg legjobban, de azt hiszem, ő is kezd visszarázódni. Sokkal több időnk Lacóval azóta sincs egymásra vagy magunkra, három gyerek nem eggyel több, mint kettő, ezt bátran kijelenthetem. A napokban életem egyik kedvenc bókját kaptam drága Brigitta barátnőmtől, aki szintén a nagycsalád mellett tette le a voksát a férjével, most várják harmadik babájukat. Azt mondta, a döntésüket nagyban befolyásolta az, hogy látták, milyen szépen élünk! Nagyon jól esett! Még mindig boldog vagyok!
Ui.: Képek majd lesznek. Egyszer...:)
