Hm, majdnem beszámoltam aktuálisan Léla hetedik születésnapjáról, hamarosan nyolc éves lesz..:).most sem sikerült, de ez már így marad. :)
Nagyon sok minden történt az elmúlt majdnem egy év alatt. Mindhárom gyermek életében fontos állomáshoz érkeztünk.
Boti tizennégy éves lett, elvégezte a nyolcadik osztályt. Szeptembertől már nem kisgimnazista, hanem igazi, hamisítatlan gimnazista. Hatalmas nagy, már lenőtt engem is, apukáját is. Ezt nagyon élvezi, meg is ragad minden alkalmat, hogy érzékeltesse a maga 184 centijét. Még mindig kézilabdázik, még mindig kapus, még mindig nagyon eredményes a csapatuk, idén a második szakaszban már felsőházban játszottak, ahol a harmadik helyen végeztek. A kézilabdának köszönhetjük életünk egyik legjobb utazását. Neveztek a prágai kéilabdakupára, Gabika jóvoltából, aki vigyázott a kicsikre négy napig, mi is Botival tudtunk tartani. Nagyon izgalmas meccseket láthattunk, 120 csapatból a 22-ik helyen végeztek a fiaink. De nem is csak ezért. Önmagában a tény, hogy kettesben utaztunk el ennyi időre. SOHA nem voltunk még ketten ennyit együtt, mióta gyerekeink vannak. Másrészt Prága...nekem régóta bakancslistás volt, bár mindenkinek elmeséltem, hogy ember ennyi pénzt még nem fizetett ki azért, hogy Prága ezen részeit láthassa: különböző tornatermek, külvárosi sportcsarnokok...:) Ez persze félig vicc, természetesen csavarogtunk az óvárosban is, a búcsúvacsorát az U Flekuban fogyasztottuk el, sétáltunk a Károly-hídon, stb. Harmadrészt pedig zseniális volt, hogy szinte az összes U15-ös fiú és lány szülei ott voltak, együtt szurkoltunk, együtt söröztünk, együtt ebédeltünk, mint egy nagy-nagy család! Minden pillanatát élveztem, tényleg életre szóló élmény marad mindannyiunknak! És ha már család...a mi részünkről kicsit "valódibb" családi utazás volt ez. Boti és Hanga már egy éve egy párt alkotnak, és mivel Hanga is kézilabdázik, az ő szülei is ott voltak. Sok időt töltünk együtt, mert Hanga húga, Lotti és Léla nagyon jó barátnők, sőt BFF-ek. :)
Szóval a kézilabda még mindig központi szerepet tölt be, épp ezért szinte sokkolt, amikor kiderült, Oroszlánként nincs tovább, U16 nem lesz. Nagy szívfájdalommal gondoltam, gondoltunk erre, hiszen ezek a fiúk tényleg annyira szeretik egymást, hosszú évek óta együtt játszanak. Aztán adódott a lehetőség, hogy Solymáron folytassák, ahhoz a csapathoz csatlakozva, de együtt. Volt vívódás, de végül Boti is úgy döntött, velük marad. Biztos nem lesz annyira egyszerű, mint eddig volt, de nagyon remélem, hogy minden rendben lesz! Főleg, hogy kapusedzésen maradhat Beával, akivel nagyon szeretik egymást! Ennek ellenére az utolsó két meccs napja nagy érzelmi hullámvasút volt, de nagyon szépen játszottak, vastapsot kaptak a végén. A búcsúbulin pólót kaptak ajándékba, amelyen elöl a mezszám, hátul a mérkózésszám szerepel, Botié 161!!
Léla, nos ő még mindig napsugár! Annyira derűs, pozitív, életörömmel teli, óriási szívű, mindig segít, mindig (na jó, szinte mindig) szófogadó édes gyöngy! IMÁD iskolába járni, olyannyira, hogy nem is túl boldog attól, hogy nyári szünet következik. Még a plusz egy hetet hozzáadó napközibe is szeretett volna menni, sokan mennek az osztályából. Az előző posztnál még csak vélelmeztem, hogy jó választás volt Márti és Lola, ma már nagyon magabiztosan tudom, hogy így volt. És nem azért, mert Léla jól tanul. Elsősorban nem is azért, mert szeret tanulni, nagyon lelkiismeretesen készít leckét, szorgalmit. Hanem azért, mert szinte végig lubickol. Annyira szereti az iskolát, Mártit, Lolát. Léla, mint tudjátok, sosem kedvelte a szereplést, leginkább utálta. Márti mellett felnőtt, előbújt a csigaházából, német versmondó versenyen indult, a tegnap bemutatott táncos produkciójukban középen ropta végig nagy közönség előtt. Második félévtől Lotti is az osztálytársa lett, így együtt lubickolnak. Mártiék fantasztikus munkát végeznek. Olyan osztályt kovácsoltak össze, hogy nincs párjuk, az egészen biztos! A szertorna a kezdeti lelkesedés után már nem volt annyira élvezetes, ezért Léla is áttért a kézilabdára. Etus (néni) az edzője, őt is nagyon szereti, ki nem hagyna egy edzést sem.Ha valami miatt mégis muszáj, azt eléggé zokon veszi. Ugyan bizonyítványosztás csak szombaton lesz, de tudom, hogy szép eredmények lesznek benne, és bizony befejezte az első osztályt, Léla másodikos lesz! És csak egy rövid példa az ő irigylésre méltó világlátására: pár héttel ezelőtt a játék hevében kicsit megkapta a combját a szomszéd kutya. Léla nézegeti a nyomát: "Nézd anya, Menta egy mosolygós arcot harapott rám!" :) :) :)
Hubuskám...Huba kijárta az óvodát. Igaz, a végére betegecske lett, így másfél héttel hamarabb befejezte. Nyári ovi nem játszik. Egyfelől a testvérei sem mennek, hisz iskolában nincs ilyen (kivéve az egy hét Lélunak), illetve szívesen ment óvodába általában, de a vége felé már kevésbé. Természetesen nem az óvódával, óvónőkkel volt probléma, nagyon szereti őket. Az oviban és sokszor délutánonként Ádival játszott, nagy barik lettek. De Huba itthon is nagyon szeret lenni, bár sokkal kevesebb figyelem jut rá, hisz a felnőttek dolgoznak, pedig jó lenne nekünk is egy kis nyári szünet. Azért igyekszünk napközben egyet-egyet kártyázni, kockázni (bocs főni), de ha úgy van, egy darabig elautózik egyedül a szobájában, meg hát nyilván tévézni is szeret. Továbbra is matekzseni, egészen elképesztő a tudása ezen a téren. Sőt, az elmúlt néhány hétben megtanult olvasni. Az esti meseolvasások közben Léla egyre többször kérte, hogy olvashasson egy-egy mondatot. Ez megtetszett Hubának, ő is próbálkozott. Most már ott tartunk, hogy a rövidebb szavakat ügyesen elolvassa, a hosszabbakat betűzve, de megérti, és el tudja mondani az egész mondatot egyben. Merem remélni, hogy neki is kiváló tanítónénit sikerült választani Dóri néni személyében. A nyílt óra erről tanúskodott, Kata néni pedig szeretettel veszi majd őt, őket körbe a napköziben, abban biztos vagyok. A focit év elején abbahagyta, az okát nem tudjuk bizonyosan. Azt mondta, lehet, ősszel visszamegy, de az iskolában kipróbálja majd ő is a kézilabdát. Hát na...Boti beoltotta őt is.
Huba ovis ballagása már megtörtént májusban, Boti évzárója holnap, Léláé szombaton lesz. Három iskolás gyermek...nehéz még feldolgozni, hogy nincs ovisunk. Amint elmegy iskolába, olyan nagynak tűnik. Arról nem beszélve, hogy több időt tölt ott, mint itthon. Tudom, persze, ez az élet rendje, stb, de mégis. Azért megszakad a szív egy kicsit. Mondanám, hogy maradt még itthon, aki tűri, hogy ölelgessem, dajkálgassam, Ciculi személyében, de ez nem lenne igaz. Sokkal kedvesebb cica, mint Dönci volt, de Micikénkhez nem lehet hasonlítani. Nem bújik az ölünkbe esténként, mikor tévézünk, maximum néhány percre. Szeret a közelünkben lenni, de általában tartja a távolságot. Kivéve, amikor enni kér, akkor mondjuk felborul benne az ember, különösen, mikor reggel hatkor kövályog kifelé. Azért szeretjük. Mondjuk mióta jó idő van, nem sokat lárjuk, szeret csavarogni éjjel, napközben pedig jókat alszik a terszon a hintában. Vagy a trambulinban. Ugrálni nem szokott.
Még egy fontos dolog: a kertünk. Lacó sokat dolgozik vele, de látszik is, mindenki megcsodálja, mikor erre jár. Tényleg szép. Nagyon jó érzés kiülni a terszra és onnan nézelődni, hallgatni a madarakat. Tény, kicsit felszabadultabb lennék, ha a nyolc lábú szörnyetegeket egy rájuk kifejlesztett, különleges pókatomtámadás megszüntetné, vagy kihalnának, mint a dínók. Szerencsére sötétben hülyeség is kiülni kertet csodálni.
Az idei nyaralást Balatonra terveztük, a 2024-es társaságot Petiék alkotják. Nagyon szeretem a Balatont, de azt sajnálom, hogy a tenger idén kimarad. Huba nagyon sokat emlegeti Horvátországot, ő szívesebben ment volna oda. Talán jövőre. Előbb-utóbb elolvashatjátok. :)
