A van, ami nem változik, egyet jelenthet az esetemben: aztsetudommikorírtamutoljára. Viszont mivel így van, legalább most jó sok mindenről beszámolhatok.
A kimaradt évben Boti hatodikos volt, teljesítette azt az évet is. Továbbra is kézilabdázik, a hatodik osztály végén Kecelre utaztak a csapattal kézilabda kupára. Én innentől datálom azt a pontot, amikor még jobb lett a csapat. Olyan szépen összerázódtak, valódi csapatot, közösséget alkotnak, erre visszatérek később.
Léla és Huba továbbra is ovisták voltak, élvezték a mindennapokat Ritáék és Natiék társaságában. Még mindig nem voltak ottalvósak, és bár közben újabb munkahelyváltásom történt, még mindig megengedhettük magunknak, hogy ez ne is legyen muszáj. Néha-néha, ha kedvük volt, vagy ha a munka miatt muszáj volt, ott aludtak, de szokás nem lett belőle.
Az ez évet követő nyáron ugyanoda mentünk nyaralni, mint előzőleg. Sajnos az időjárás nem volt a barátunk, haza is jöttünk egy nappal hamarabb.
Szeptemberben Boti hetedikes lett, a második félévet ügyesen meg is nyomta, évközben jobbnál jobb meccsekkel kápráztatott el bennünket. Huba nagyközépsős volt, Léla pedig megkezdte utolsó évét az óvodában. Mit mondjak, ezt a mai napig nem hevertem ki, pedig már eltelt egy év. Olyan sokat köszönhetünk ennek az ovinak, sokat tanultak ott a gyerekek, még többet játszottak, de a legfontosabb, hogy mindvégig annyira szerették/szeretik a gyerekeket ott (is)! Léla nagyon várta a ballagást, pedig nem egy szereplős típus. De elmondta a versét, nagyon büszkék voltunk rá, hogy legyőzte a félelmét, kiállt és megcsinálta!
Huba februárban focizni kezdett, hetente kétszer jár edzésre. Nagyon szereti, a foci a mindene. Meg persze a különböző szuperhősök, ennek jegyében alakul a ruhatára is, vagy focimez, vagy szuperhősös-szeró. :) Itthon is, oviban is sokat focizik, edzésre szívesen megy (kivéve, ha megneszeli, hogy edzés alatt Lélára Julikáék vagy Zsombiék vigyáznak). Mióta edzésre jár, sokkal vagyányabb lett, már nem annyira az az anya háta mögé bújó fiúcska. Jót tett neki. És a focit annyira szereti, hogy a sportorvosnál igazi nagyfiú módjára válaszolt a doktornő kérdéseire, nem úgy, mint a védőnőnél vagy a gyerekdokinál. :)
Lélával sok időt töltöttünk tavasszal azzal, hogy a különböző iskolák szervezte bemutatkozó, ismerkedő órákra jártunk. Nagyon sokat vívódtam, gondolkodtam, melyik választás lenne a legmegfelelőbb, de akárhonnan néztem, mindig az lett a végeredmény, tanító nénit kell választanunk. Léla pedig oda szeretett volna menni, ahová a barátnői. Így ő is, Botihoz hasonlóan, Gyakorlós lett, Márti néniél és Lola néninél.
Ezen a nyáron Horvátországra esett a választásunk. Velünk tartott Barnus és Gabi is, illetve egy másik kocsival Istiék. A szállás teljesen jó volt, három külön apartman egy házban, közel a parthoz, az idő még jobb. A gyerekek boldogan pancsoltak, több strandot is kipróbáltunk. Szépen lebarnultak, jól elfáradtak. Kicsit tartottam az utazástól, de aztán megbeszéltem magammal, minden oké lesz, hisz odafelé éjjel utazunk, nyilván alszanak, hazafelé pedig fáradtak lesznek, tuti, végig aludni fognak. Nos, odafelé háromnegyed órát aludtak, hazafelé három percet sem. De cukik voltak, nem nyafogtak, sőt, még énekeltek is, legtöbbször az Ellopták a biciklim szólt....:)
Boti két táborban volt a nyáron, először rögtön nyaralás után biológia táborban, majd augusztusban kézi táborban. Itt oly mértékben elfáradt, hogy csak csuda, de minden percét élvezte. Mondjuk a hangja, torka fura volt, mikor hazajött, de azt gondoltuk, csak sokat kiabált.
A kicsik elvileg jártak volna nyári oviba, de azt tudtam, hogy miután Léla kezdi az iskolát, maximum július végéig mennek. Aztán úgy alakult, hogy Lélának nem volt barátnője ott, így ő nem is ment többet, Huba viszont végig járt júliusban.
Augusztus végén Boti osztálykirándulásra ment volna, de sajnos le kellett mondani, mert a torka nem a kibálástól fájt, beteg lett. Huba is kicsit, de szerencsére a tanévet/nevelési évet meg tudták kezdeni. De azért egy augusztus végi gyerekdoki-látogatást beütemeztünk, gondoltam is, jól kezdődik.
És Léla is...nem tudok nem összeszoruló szívvel arra gondolni, hogy iskolás lett...Alapvetően a tény, hogy ilyen nagylány. Aztán azért, mert "vége van a jó világnak" sok szempontból, nyilván több a kötelesség, kevesebb a játék. Az évnyitó nagyon megható volt, az első nap még csak rövid ideig maradtak az iskolában. De hétfőtől rendes munkarendben járt. Napközis szeretett volna lenni, igazából mindenki az az osztályban. Az eddigiek alapján úgy tűnik, nagyon jól döntöttünk, Léla nagyon szeret iskolába járni, rajong Márti néniért és Lola néniért, és azt gondolom, ők is nagyon szeretik Lélát. Még szertornára is beiratkozott, ezt már tavasz óta mondta, hogy szeretné. Én megvártam volna a második félévet, amíg megszokja az iskolát, az új rendet, ám ő erről másként gondolkodott, elitézte magának. Nem mondom, hogy nem fárad el, mert de. :) Nagyon. De lelkes, vidám és örömmel megy.
Huba nagycsoportos lett. Ezt is nehezen dolgozom fel. Úgy alakult, hogy Natiék másik csoportot kaptak, így Huba Judit néniékhez került, Süni csoportba. Gondoltam arra, hogy esetleg nem lesz sima ügy, de kár volt. Abszolút dalolva megy óvodába, sőt, ott is alszik sokszor. Gondolom, azért unalmas neki itthon délután, amíg én dolgozom és Lélu nincs itthon. Nagyon megkedvelte Juditékat is és nagyon jól teljesített az felmérésen, ami az iskolaérettséget vizsgálat. Még mindig baromi ügyesen számol, imád társasozni, a legújabb kedvence a Dixit, ami mondjuk nem kimondottan az ő korosztályának tervezett játék. Ennek ellenére zseniális szavakat talál ki, amivel jellemzi a nála lévő kártyát.
Mindent összefoglalva, jó nyár vot ez, főleg azóta érzem így, mióta újra iskola, óvoda van. :) Nagyon sok a program, az elfoglaltság, hárman három intézménybe járnak, sok az információ, a feladat. A hétvégéinket általában Huba foci meccsei (bár most elmaradt) és Boti kézi meccsei szabályozzák. És most vissza is kanyarodnék a blog elejére. Boti az elmúlt időszakban kimondott kapusedzésre is jár. Nagyon sokat fejlődött ő maga is, de a csapat is. Olyan szépen játszanak! Okosan, intelligensen. Az erejük az eszükben van, mindemellett roppant ügyesek is. Nagyon izgalmas perceket töltünk ott, elképesztő pillanatokkal. A legutóbbin például Boti kapusgólja tette fel az i-re a pontot. Anyaként olyan megható volt a hosszú taps, amit kapott érte. Nagyon várjuk a következőt.
Az előző bejegyzésben számoltam be Dönci macska érkezéséről. Nos, ő nem sokáig volt velünk, egyszer csak úgy gondolta tavasszal, jobb lesz neki valahol máshol, nem jött haza. A gyerekeknek, különösen Lélának nagyon hiányzott, sokat sírt miatta. Mit tehet ilyenkor egy szülő? Nyáron kaptunk egy szabadnapot Gabikától, nála töltöttek egy napot és egy éjszakát a kicsik. Mi ezen idő alatt beszereztük a székeket az íróasztalaikhoz, majd hazafelé elmentünk egy kiscicáért. Ezúttal kislányt hoztunk, szürke cirmos, pöttyös hassal. Ciculi, ez lett a neve. Nagyon jó cicának tűnik, a gyerekek húzzák-vonják, de nem bántja őket. Igazi haspók, de hízelegni is szeret. Kicsit nehéz tőle dolgozni, mert a laptop roppantmód izgatja, illetve társasozás közben is szívesen fekszik a táblára, de ezek talán a legnagyobb rosszaságai. Ja, nem....a bútort is kaparja, remélem, ezt majd elhagyja, amint ki tudjuk már engedni.
Ma szeptember 25-e van. Ami azt jelenti, hat nap múlva a mi kicsi kislányunk, aki nem oly rég örvendeztetett meg bennünket az érkezésével, hét éves lesz. Még egyszer mondom, hét. Elképesztő. Mondjuk, ha így nőnek a gyerekek, lehet, lassan mi is többet tudunk beszélgetni egy nap Lacóval három mondatnál. Tényleg nagyon sűrű az élet, legtöbbször sodor az ár, de abban is biztos vagyok, eljön majd az az idő, amikor ezt fogjuk visszasírni. Nem teszek felelőtlen ígéreteket, hogy mindenképp beszámolok a születésnapjáról aktuálisan, de megteszek mindent, ami tőlem telik. Vagy lehet, megpróbálok inkább kicsit többet. :)
