Tök uncsi lenne megint úgy kezdeni, hogy milyen rég írtunk, de ez az igazság. Több, mint egy éve....Próbálom ott folytatni, ahol abbahagytam.
Szóval bezárt az óvoda a vírus miatt, majd néhány hét múlva újranyitott, akkor nekifutottunk Hubával újra a beszoktatásnak, immáron harmadszor. A legnehezebb volt. Huba minden reggel sírt, sőt, már a kocsiban nyomta a gombot, hogy ő nem akar óvodába menni. Közben én munkahelyet váltottam, mit mondjak, isteni időszak volt. :) De azért valamelyest megszokta, majd eljött a nyár, azzal együtt az összevont csoportok az óvodában, "idegen" óvónénivel, "idegen" csoportszobában. Lélát persze ez sem zökkentette ki, Huba viszont az első ilyen napon nem tárgyalt senkivel, nem evett egy falatot sem, de legalább sírt. Így hát elengedtük a nyári ovit és megkértük Hannát, töltse nálunk a nyarat. Ide is költözött, nyári munkát vállalt és felváltva őriztük a gyerekeket. Hanna a legeslegjobb játszótárs lett, Botival pedig nagyfiús programokat csinált. Mindeközben gondosan beoltotta a gyerekeimet, Boti Stanger things-rajongó, Huba pedig dínó-függő lett. Léla társul a dínózáshoz és ő is tudja szinte az összes dínó nevét, de Huba kb. a Jurassic Worldben él. Ahogy Botinak a kisautókat gyűjtöttük, úgy gyarapszik Huba dínóállománya, jelen pillanatban már több, mint 100 darabot számlál, a dínós ruhákról nem is beszélve.
Botika ötödik év végén szép bizonyítványt hozott az iskolából, szeretett is járni, de azért nagyon örült, amikor végre elkezdődött a nyári szünet. Sokáig aludt, sokat hódolt a PS oltárán, de eljárt Hannával rollizni is az új rolli-parkba.
A strandolásokat imádták a gyerekek, cukin ugráltak a medence széléről, Léla úszni is próbált, már nagymenősködtek is, úszógumi, karúszó nélkül csobbantak a vízbe. Boti is csobbant, de termetének köszönhetően kb. kiűzte a vizet a medencéből. Hogy nyáron pontosan mekkora volt, már nem tudom megmondani, de jelen pillanatban közel 170 cm. Lassan nagyobb lesz, mint én.
A legnagyobb izgalommal természetesen a júliusi balatoni nyaralást vártuk, kiváltképp, hogy utoljára akkor nyaraltunk, mikor Hubával voltam terhes. Odafelé megálltunk Veszprémben az állatkertben és a dínó parkban. Az állatokat is érdeklődéssel figyelték a kicsik, de a dínó parkban elveszítettük őket. :) Sikítva-visítva szaladtak egyik dínótól a másikig, imádták. Igazából az állatkertet ugorhattuk is volna.
A szállásunk egy több szobás apartman ház volt. A strand nem volt vészesen messze,ta de azért inkább kocsival jártunk. Az első néhány nap nem volt igazi strandidő, Huba meg én nem is mentünk be a vízbe. A többieket semmi sem tarthatta vissza. A hét második felében már 30 fok közelében jártunk, így Botinak sikerült végül becsalogatnia Hubust pancsolni, onnantól nem is nagyon akart kijönni. Rá kellett ébredjek, hogy ha gyerekkel nyaralunk, semmi szükség a 38 fokra, azt nem bírnánk a parton homokozva, pedig csodás homokvárakat építettek az apukájukkal. Minden nap a parton ebédeltünk, pár nap után kinyitott a mojitos stand is-Boti nagy örömére-, de itt nem készítettek olyan finomat, mint néhány éve Siófokon. Minden nap kipróbálhattak valamilyen játékot a parton (trambulin, ugrálóvár, Botinak vízi ugráló, játékterem, stb.) , nagyon jól érezték magukat, a mai napig emlegetik és kérdezik, idén megyünk-e. Voltunk Keszthelyen is, megcsodáltuk a kastélyt. Botika szegény unatkozott néha, nem könnyű neki két ennyivel kisebb kistesó mellett. Pénteken, a nyaralás ötödik napján, ahogy hazaértünk a partról, azt láttuk, hogy gyanúsan sok autó parkol a szállásunk udvarán. Kiderült, hogy a szállásadó nem volt túl körültekintő, és mellénk, a három gyerekes család mellé időzített egy kb. 20 fős, huszon-, harmincéves fiatalemberekből álló, legénybúcsút tartó társaságot. Ők sem voltak boldogak és elsőre mi sem repestünk, még azt is felajánlották, hogy keressünk az utolsó két napra másik szállást, ők kifizetik. De nem álltunk neki péntek este Balatonon, ötfős szállást kutatni. Arról nem beszélve, hogy annyira jófejek voltak, kedvesek, udvariasak, intelligensek. És velük együtt megérkezett Boti számára szórakozás. Egyrészt mulattatta őt a fiúk bulizása, másrészt, a lejtős telekre a fiúk fóliát terítettek, locsolták a habos felületét és lehetett nekifutásból csúszni rajta. Boti persze nem volt rest és beszállt a buliba. :)
Sajnos gyorsan eltelt az egy hét. Pénteken még azt kértem Lacótól, legközelebb nyaraljunk két hétig, de aztán az utolsó napon ezt visszavontam. A gyerekek iszonyatosan elfáradtak, későn feküdtek, egész nap kint a levegőn, vízben, már nyűgösek voltak vasárnapra. Hannának nagyon örültek, mikor végre hazajöttünk, amíg mi nyaraltunk, ő Fridával és Frida barátnőjével őrizték a házat.
Hanna augusztus végéig maradt nálunk, könnyes volt a búcsú. Szeptemberben elindult az iskola, óvoda. Boti talán most volt a legkevésbé lelkes, mióta iskolába jár, döbbenet, hogy már hatodikos. Huba szépen vette az új ovikezdést, mintha mindig oda járt volna, Léla pedig dalolva ment, mint mindig. Természetesen az első félévben a kicsik kb. minden harmadik héten itthon voltak, Boti a karácsony előtt lett talán csak beteg, utána karanténba került az osztálya, egy hónapig nyaralt itthon. :)
Októberben a mi csodálatos, angyalhajú, gyönyörű lelkű kislányunk öt éves lett. Olyan nagy! Mérhetetlenül kedves, segítőkész, figyelmes, imádja a testvéreit, bennünket, és kb. mindenkit, aki körülötte van. Rita néni sokszor megdícséri, olyan az oviban, mint egy harmadik óvónéni, olyan szépen, okosan segít, terelgeti a többieket. Imád adni. Mindig mindenkinek mindent. Sokszor lenyűgöz a meglátásaival, a logikus gondolkodásával. Nagyon érett, akár mehetett is volna iskolába, de azért megvárjuk, míg hét éves lesz.
A blog eddigi részét is hónapokkal ezelőtt írtam, nem haladok gyorsan, de legalább lassan. Szerencsére sok kedves ismerős kéri rajtam számon, mikor jelentkezem már, így hát engedek a "nyomásnak" és folytatom! :)
Az őszi események közé tarozik még a repülőnap... Pusztán a kíváncsiság kedvéért kilátogattunk, egyszer csak azon kaptam magam, hogy sorban állunk, hogy befizessünk egy lélekvesztőn való sétarepülésre. Nem vagyunk normálisak...Felszálltunk...Nem mondom, hogy nem aggódtam, de a gyerekeknek tetszett.
A karácsony roppant mozgalmasra sikerült. Egyfelől ismét megállapítottam, hogy ugyan nem Mészáros a vezetéknevünk, de mégis nehéz volt a gyerekeknek ajándékot kitalálni, mindenük is van. Azért persze sikerült. 24-én itthon zajlott a családi karácsony, majd anyuékhoz mentünk. 25-én Fagyiék látogattak meg bennünket, olyan jó volt! 26-án pedig nálunk volt a nagycsaládos karácsony. Nos, a terítés igényelt némi logisztikát ennyi embernek, főleg, mert karácsony előtt cseréltük le a kanapénkat egy jó nagyra, amitől viszont nem fért el az asztal, végül sikerült megoldást találni, és (szerintem) jól sikerült életünk első nagyszabású házi rendezvénye. 27-én randevúztam azon barátnőimmel, akik gimi óta kísérik végig az életemet, én pedig az övékét. 28-án utcabuli volt a lakóparkban, ez is vidámra sikeredett. Annyira belejöttünk a nyüzsgésbe, hogy legnagyobb boldogságomra és büszkeségemre, mi lehettünk a 15., jubileumi randiparty házigazdái! Ez is csuda jó volt, remélem, a vendégek sem gondolják ezt másként! A szilvesztert már szűkebb körben, Gabival és Barnussal töltöttük.
Januárban Hubácskánk 4 éves lett. Igazi számolókirály, nagyon jól megy neki a matek. Ez sem tőlem van...:D. Iszonyatosan cuki, pont annyira, mint amennyire akarnok alkalmanként. Végtelenül anyás. Ennek ellenére, miután kb. 3 hét alatt kijárta a kiscsoportot, és ősszel kisközépsős lett, ügyesen beszokott az óvodába, már szeret járni. Sőt, Léla a fejébe vette, hogy szeretne ottalvós lenni. Huba eleinte hallani sem akart róla, de rávettem, ugyanis nem akartam délutánonkét taxisat játszani, de abban állapodtunk meg, hogy heti 2 napot ott alszanak, a többin hazamenősek. Ez olyan jól sikerült, hogy néha háromszor is ott aludtak, alkalmanként azt is kérték, hogy csak ovizárás előtt menjek értük. Így volt néhány - a munka szempontjából - kényelmesebb nap, de elmúlt. Mostanában Léla már nem akar annyira ott aludni, Huba maradna, de Lélu nélkül ő sem. Mivel dolgozom, nyáron is járniuk kell, ezért vérzik a szívem, de megígértem nekik, hogy akkor ott aludni nem kell. Na de Hubácska: édes, okos, igen határozott, néha agresszor, duzzogós, csapkodós. Ő nem olyan nagylelkű, mint Lélu. de azért neki is aranyból van a szíve. A minap sétálva voltunk boltban és Lélu elesett hazafelé, bibis lett a térde, sántikált. Huba: anya, én kitépem a térdemet és odaadom neki! :)
Márciusban Boti betöltötte a 12-őt. Ezt nem is kommentálom...:D Erősen kamasz. Nagyon. Vannak csaták, amiket nem mindig kezelünk jól, de majd felnőttkorában biztosan belátja, hogy a) néha nekünk is igazunk volt (na jó, ezt lehet, soha nem ejti ki a száján, b) első gyerek, sajnos rajta kell megtanuljuk, hogyan kell kezelni ezt. Vicces fiú. :) Még mindig kézilabdázik, újabban már kapus. Volt is az egyesülettel négy napos kézilabda-kupán, ahol pazarul teljesített és még pazarabbul érezte magát, ezúton is köszönjük! És pár héttel ezelőtt a 100. meccsét ünnepelhettük! Büszkék vagyunk rá!
A helyzet az, hogy nekünk, felnőtteknek nem sok szórakozás, pihenés jut, de a gyerekek talán nem panaszkodhatnak. Boti több táborba is megy nyáron, a kicsikkel gyereknapon kipipáltuk a budakeszi dínóparkot, vagy csak kisétálunk a határba, vagy Lacó készít nekik kis medencét a terszra, mindig van valami. A héten viszont, Hannának köszönhetően eljutottunk színházba, Fagyiék jöttek Budapestre, fantasztikus, csodálatos előadás volt! És még a tesómat is megölelhettem utána! Hanna pedig ez idő alatt szórakoztatta a gyerkeket.
Legaktuálisabb esemény az, hogy pár nappal ezelőtt befogadtunk egy kiscicát. Sajnos Micikénk életét vesztette néhány héttel ezelőtt, ez nagy szomorúságot okozott a gyerekeknek is. Lacóval megbeszéltük, hogy lesz majd cicánk, hisz állatka kell, de a kutya sajnos nem fér bele az élethelyzetünkbe. Szóval lesz cicánk, de nyaralás eőtt semmiképp, kislány, és trikolor. Na de itt van nekünk életünk megrontója, a facebook. Ahonnan árad az információ, ha akarod, ha nem. És egyszer csak Lacó küld egy képet egy cicusról. Aki fiú. És szürke. És nem voltunk még nyaralni. És itt ül a nyakamban, amíg én írok.....Dönci. 20 dkg cukiság. A nyaralást ismét Hanna fogja megoldani, addig nem a gyerekeket őrzi, hanem a macskát, Szerencsére, amíg színházban voltunk, vele is összebandázott.
És igen..úgy elröppent az idő, hogy már készülünk is az újabb nyaralásra, pedig csak most írtam a tavalyiról Ugyanoda megyünk, mint tavaly, lehet, majd a ctrl C+ ctrl V lesz a barátom. :D Legalább lesz mit várnotok! :)
