Mivel a blogot elsősorban a gyerekek miatt kezdtük el, hogy felnőttkorukban olvashassák, így most azzal kezdeném, hogy elnézést kérek a felnőtt Hubától, amiért nem született külön, az aktuális időpontban blogbejegyzés az első karácsonyáról és az első születésnapjáról. Remélem, amikor nagy lesz, és részleteiben mesélünk neki a jelenlegi életünkről, megérti majd.
A karácsonyt izgatottan vártuk, mert ugyan Huba a legnyugodtabb gyerekünk, de mégis roppant kíváncsi, egészen biztosak voltunk benne, hogy lesz baj a fa körül. De kellemes csalódást okozott, érdekesnek találta, piszkálgatta is, de azért egész óvatosan. Arról nem beszélve, hogy elég vacak fát sikerült választani, csodálatosan formás volt, szinte tökéletes, de csak ránéztünk, és lehullott 800 tűlevél. :) Idén is került facukor rá (ahogy Boti hívta kiskorában a szaloncukrot). Boti azonnal rá is ment, Léla is tette volna, de elmagyaráztuk, hogy leginkább akkor esszük majd meg azokat a cukrokat, amikor lebontjuk a fát. Öt perce volt Karácsony, de Léla, aki még mindig édesszájú, azonmód meg akart válni a fától...
Hubácska első születésnapja is nagyon gyorsan eljött. Ugyan elég kemény volt az elmúlt félév, de mégis repült az idő. Ez az Édes, Cukor, Csoda, Gyöngy január 24-én betöltötte az egyet! Elképesztően tündéri fiú, nagyon-nagyon-nagyon jó baba! Ügyesen játszik egyedül is, szívesen épít tornyot, vagy vonul el Boti szobájába akár 30-40 percig is autózni. De még az sem zökkenti ki általában, amikor a két, egész..khm...más vérmérsékletű tesója épp öli egymást. Huba békésen rakosgatja a játékait, néha kíváncsian rájuk néz, és ennyiben ki is merül. De ha véletlenül valami nem neki való kerül a kezébe és azzal kezd el játszani, mi pedig elvesszük tőle, azért megmutatja a foga fehérjét! Egy percig visít, veri a fejét a járólapba (ha épp a szobában történik mindez, kimegy a konyhába, hogy mindenképp a kőbe tudjon fejelni). Majd egy pillanat múlva abbahagyja és folytatja Buddha-életét.
Az előző bejegyzésben írtam, hogy a mászás nem az erőssége. Szerencsére ezt pótolta, illetve önállóan jár már jó két hónapja. Ezt nagyon élvezi, ha nem elmélyülten játszik, akkor menetel egyik helységből a másikba. Újabban fut is, őrületesen cuki. Akkor különösen, amikor mégis a mászás mellett dönt, lehajtja a fejét és ötszázzal csapkodja a mancsait, úgy robog! Vagy tolat.Azt is szereti. :D Zoknifóbiája van, mindig leveszi és imádattal csattog a meztelen tappancsaival.
Beszélni nem fog olyan korán, mint Léla, de a bá, bbbbbá, be, bbbbe kiválóan megy már! Néha már a pápá is sikerül. Illetve mama és baba. Ezt a kettőt mondjuk kb. mindenre alkalmazza. Amit egészen pontosan használ, az a hamm.
Anyukám állapota miatt elég sokat voltam távol ősszel, ez egy kicsit nyomot hagyott Hubán, volt egy roppant anyás időszaka, nemigen tudtam letenni, mindig kézben akart lenni, nem nagyon nyitott mások felé. Ez már valamelyest rendeződött, barátságosabb, de távolról sem annyira, mint a két nagy. De legalább már Apa után is szokott sírni. :)
Kiváló napirendünk van, a délelőtt általában a játéké, főzésé, játszótéré. Dél előtt valamivel ebédelnek, majd déltől, fél egytől körülbelül két órát alszanak. Ébredés után uzsonna, és általában mi megyünk Botiért. A tavasz beköszöntével valószínűleg ekkor is lesz már egyéb program a Lidl-n kívül. :) Este is Lélával egyszerre mennek aludni, 8-kor rendszerint csend van.
Hubácska egyébként 78 cm és 11 kg fölött van. Léla 94 cm és 14 kg.Iszonyatosan cuki! Nagyon szépen beszél, annak alapján általában 3-4 évesnek nézik. De van egy-két szó, amit elég sajátságosan használ: labda=dabla, hanem=hameg, bennünket=engünket. Boti...150 cm és közel 40 kg színtiszta izom. És mindjárt negyedikes...
A három gyerek nagyon szereti egymást. Boti és Léla között sok a piszkálódás, nyúzás, de imádnak együtt játszani. Sokszor megölelik egymást csak úgy, Léla sokat sürög Huba körül. A kapcsolatukat a következő történet írja le talán a legjobban:
Botival fogorvoshoz kellett menni, természetesen jöttek a kicsik is. Ági úgy találta, ki kéne húzni egy tejfogát, mert már jön fölötte a csontfog. Boti retteg az injekciótól, ezért megbeszélték Ágival, hogy picit fog fájni nélküle, de csak egy pillanat lesz. Meg is történt, de persze fájt Botinak, sírni kezdett. Ezt meglátván Huba is nekikeseredett, sírt hagosan. Léla pedig...állt Botival szemben és néma csendben patakokban folyt a könnye az arcán. Nagyon megható volt. Imádom őket! Nagyon büszke vagyok rájuk és az apukájukra!
Sajnos a közös családi együttlétekből kevés jut mostanság, épp ezért húsvét előtt elutaztunk pár napra Bükre. Igazán nagyon jó volt! Szerencsére kevesen voltak, így jobbára a mi gyerekeink uralhatták a gyerekrészt. Ettünk, ittunk, fürödtünk, és együtt voltunk mind az öten. Óriási ajándék volt ez a pár nap.
Lassan itt a tanév vége, nagy a hajtás az iskolában, megint sok a program. És hát egyébként sem unatkozunk. De azt hiszem, ez a sok megpróbáltatás még jobban összekovácsolt bennünket. ha minden jól alakul (és továbbra is ilyen sűrűn blogolunk), akkor a következő bejegyzés már a házikónkban születik. Ezt pedig majd képekkel illusztrálja Lacó. Remélem, még Huba második születésnapja előtt. :D
