Végre eljött a hétvége és Apa itthon volt. Már jó előre elterveztük, hogy ezen a hétvégén megejtjük az első, hivatalos sétát. Kicsit aggódtunk, napok óta azt hallgattuk az időjárás jelentésben, hogy micsoda cudar idő lesz. Szerencsére nem így történt.
Szombatra virradóra Boti jó későn kelt. Az én okos, ügyes nagy fiam 11kor lefeküdt, egyszer fél ötkor kelt, utána pedig negyed tízkor. Zseniális!!! Persze így kicsit csúszott a séta, de azért délután nekivágtunk. Nem egyszerű útra kelni egy ilyen csepp gyerekkel! Egyrészt nekem már az esedékes szopi előtt fel kell öltöznöm, össze kell szednem magam, majd ha megvolt a szopi, Apának kell gyorsan felöltöznie, hogy mire a babára ráadom a meleg ruhát, ő készen legyen, hogy ki tudja vinni a lakásból, amíg én is cipőt, kabátot veszek. Nem is tudom, ezt egyedül hogyan kell?? Valahogy biztos lehet!:o) Másrészt nem itthon felejteni a cumit meg minden egyéb gyermek-felszerelést. Harmadrészt az idővel, programmal sakkozni, hogy minden jó legyen...Nem egyszerű, az biztos.
Na de a lényeg a séta. Szóval elindultunk. Pont hívott Anyu, hogy autókiállítás van a Bazilikánál, így hát először oda mentünk. Igazi férfit nevelünk ebből a gyerekből, az első program a kocsma volt, a második autókiállítás! Bár ott elég gyorsan végeztünk, így hát becéloztuk a Duna-partot. Bár a 18 fok elmúlt, vészesen hideg nem volt, jól esett sétálni. Ráadásul, így hogy a Bazilikától sétáltunk a Duna- partra, meg tudtuk mutatni Botinak a helyet, ahol az Apukája először megcsókolta az Anyukáját. :o)
Végig sétáltunk a Kisduna-parton, jártunk a régi kompállomásnál, a Corsóban ettünk fagyit. Terveztük még a Széchenyi tér felfedezését, de arra sajnos már nem maradt idő. Botond szépen végig aludta a sétát, nagyon jó fiú volt!
Hazafelé beugrottunk a Várfok utcába. Bemutattuk Botit Mazsolának. Nagyon vicces volt! Mazsi majdnem kibújt a bőréből! Peti felemelte őt, hogy belásson a kiságyba, utána letette, a kutya kész volt. Szaladgált a kiságy körül rést keresve, ahol belát! Peti szerint Mazsi azért volt ilyen boldog, mert végre lát valamit, ami élő, de kisebb mint ő.
Az éjszakánk nem sikerült túl jól, háromszor is felkelt a Fiúcska. Remélem, véletlenül alakult így.
Vasárnap a Béke téren ebédeltünk Anyuéknál, akik egész délelőtt lázban égtek, hogy érkezik az új unoka személyesen. Anyu nem is evett velünk, végig babázott. Ebéd után randink volt a Csucsuékkal a Duna-parton, gyerksétáltatás céljából. Jöttek is mindannyian: Csucsu, Kriszta, Panni és Marci. Mindkét gyerek tolta Botond (vagy ahogy Pannus nevezte, Betond) babakocsiját, tetszett nekik. Biztosan sokat fognak majd játszani, ha Betond is nagy lesz. Egyébként azt meg kell jegyeznem, hogy a Marci nagyon ügyesen görkorizik, Panni pedig legalább olyan ügyesen bringázik!
Ja! Nagyon fontos megemlítenem, sétánk alkalmával sikerült összefutnunk Szatival is, így vele is megismerkedett a gyerök! Botika pedig a mai sétát is átaludta nagyon ügyesen, sőt még egy órát rá is húzott az alvásra!
Még egy örömteli eseményt tartogatott nekünk ez a hétvége. Bocikánk csütörtökön, úgy dél körül kikéredzkedett, de ez teljesen normális, kijárós cica. Az kicsit aggasztóbb volt, hogy egy napig szinte semmit nem evett. Aztán nem jött haza este. És reggel sem. És aztán este még mindig nem. Szombaton sem láttuk, hiába hívogattuk. Arra gondoltunk, elment meghalni, bár én szombaton még optimista voltam. Aztán vasárnap reggel, mikor felkeltem és Bocika nem volt az ajtóban, ahol várni szokott, már elkeseredtem. Délelőtt Lacó elvitte futni Marcipánt és mikor haza jöttek, megbeszéltük, hogy én viszek enni a kutyusnak (aki egyébként a legutóbbi mérés alapján kereken 60 kg!), ha már nem tudok vele sétálni menni, ne gondolja, hogy már nem szeretem. Nyitottam az ajtót és akkor egyszer csak Bocikánk szalad fel a lépcsőn! Annyira örültünk!!! Le van pattanva szegény, de itthon van! Azt nem tudjuk, mi történt vele, de macskául elfelejtett, ellenben Botiul megtanult. Nem nyávog, olyan hangot ad, mint egy gügyögő gyerek. Lacó szerint azért nem jött négy napig, mert azon gondolkodott, mit kellene csinálnia, hogy megint úgy szeressük és annyit foglalkozzunk vele, mint Boti előtt és ezt találta ki megoldásnak. Ha úgy nyávog, ahogy Botond beszél, bizonyára őt is dajkáljuk majd. És még mondja valaki, hogy a cica nem okos állat!!!
