Épp itt volt az ideje, hogy újabb információkat tegyünk közzé, és a tény, hogy Boti ma lett másfél éves, egy kis lökést adott ehhez.
Az első - számunkra talán legjobb - hír, hogy 2 hónapnyi megpróbáltatás után, Botond visszaszokott a kiságyhoz. Emlékeztetőül: nyár közepe óta csak a mi ágyunkban volt hajlandó elaludni. Nem tudjuk, hogy mi történt! Egyik este a Nóra feltűnően gyorsan végzett az altatással, aztán elmesélte, hogy Boti vergődött az ágyon, majd egyszer csak felült és mutatott a kiságyra, hogy 'oda'! Aztán innentől, már ezt el is vártuk! Eleinte még kisebb-nagyobb trükkökhöz folyamodtunk (pl. nem hagytam neki kellő helyet az ágyon, vagy az elalváshoz egyébként szükséges két cumi közül csak egyet kapott), annak érdekében, hogy minél előbb átkéredzkedjen. Mára ez lett a normális. Most az esti rutin úgy néz ki, hogy fürcsi után Boti felpattan a kanapéra, és (szigorúan egyedül!) beszürcsöli a tejcsit. Olyan nagy fiú, ahogy ott ül, és egyedül vacsizik! :) Miután végzett szól, hogy 'ten-ten', megkapja a cumit, és átsétálunk a hálóba. Felváltva: vagy anyával, vagy apával. Ott azért még kicsit felmászik a mi ágyunkra, de pár perc múlva, amikor szólunk, hogy most már át kéne menni a saját ágyába, akkor szépen elindul, és mint régen, elalszik egyedül. Sokkal jobb ez így, mert amíg meg kellett várni, hogy elaludjon rendszerint mi is elszunyókáltunk. Márpedig olyankor még van teendő otthon bőven, és egy ilyen bealvás után az embernek már semmihez sincs kedve!
Találtunk a közelben egy helyet, ahol minden nap friss kecsketejet lehet kapni, és mivel csupa jót lehet hallani róla, úgy döntöttünk, hogy elkezdjük hozzászoktatni. Olyan nagyon nem is kellett szoktatni, mert a harmadik napon már több kecsketej volt a vacsiban, mint tápszer. A baj csak az volt, hogy közben lebetegedett a család, és ahhoz sem volt erőnk, hogy átugorjunk a tejért. Majd kezdhetjük elölről!
A múlt hét nem volt egyszerű a betegség miatt. Nóra kezdte még vasárnap, és akkor még úgy nézett ki, hogy a Boti is beteg lesz, mert ő is náthás volt, hőemelkedéssel. Így aztán hétfőn otthon maradtam, hogy ápoljam őket. Jó döntés volt, mert Nórika tényleg nagyon rosszul érezte magát, szinte fel sem kelt egész nap. Szerencsére Botit leginkább csak a nátha gyötörte. Kedden aztán a Krischi Mama vette át Boti felügyeletét, én meg dolgozni mentem. Kár volt, mert a délelőtt folyamán elfújtam egy fél csomag százas zsepit, és lázasan értem haza. Onnantól én feküdtem! Még szerencse, hogy szerdára Nórika kicsit jobban lett, így a gyereknek sem kellett hirtelen önellátóvá válnia. :) Ő egyébként később még köhögcsélt kicsit, de nála soha nem lehet tudni, hogy mikor köhög igaziból, és mikor utánoz minket! :) Egyébként a betegség kapcsán is azt tudtuk megállapítani, hogy 'nagyon nagy kisfiunk' van. Türelmesen hagyta, hogy megmérjük a lázát a hóna alatt, már-már mosolyogva tűrte az orrporszívózást, és a kanalast is viszonylag szépen bevette.
Lassan lehetne újabb Boti szótárt publikálni, bár továbbra is az a jellemző, hogy a kedvenc szótagokat, szavakat használja. Ezek az ada, de, nem. A nemet annyira szereti, hogy még az igen is nem, pedig szépen tudja mondani, hogy 'ige'.
