A második napunk a bölcsiben, az elsőhöz hasonlóan indult, volt némi hiszti reggel. A program is ugyanaz volt, egy óra szaladgálás az udvaron! Szerdán már kicsit kijöttem, csütörtökön elég gyorsan távoztam és Boti már ott is ebédelt! Ez egy kicsit kellemetlen volt. Mármint nem az ott evés, hanem a következménye. Botikám olyan édes, rendszeres életet élő gyermek, hogy ebédnél megeszi az utolsó kanállal, közli, hogy: tenten, és azonnal menni is kell aludni. Na ezt most nem lehetett! Szegénykém vörösen izzó, csík szemekkel jött ki. Viszont mindent megebédelt úgy, hogy a ruhája makulátlan maradt, pedig teljesen önállóan evett. Pénteken beadtam reggel, el is jöttem, aztán alvásidőre visszamentem, de Botond saját, álom jó fiú létét meg nem hazudtolva gyönyörűen el is aludt a bölcsiben.
Szombat reggelre viszont náthás lett, így hétfőn még itthon tartottam. Három napos hétvége után boldogan mentünk Gabi nénihez a bölcsibe, aki nagy kedvenc lett, Boti sokat emlegeti. Odáig jutottunk, hogy az én nagy, bölcsődés fiam fut az udvaron végig, egészen a Pillangó csoport ajtajáig! Olyan, de olyan büszke vagyok rá! Egyébként Éva nénivel sincs gond, csak ő szabin volt. Gabi néni ódákat zeng Botondról, hogy annyira szófogadó, jól nevelt okos kisfiú, de azt nem tudja, én hogyan bírom, merthogy Bobek olyan, mint a gömbvillám, egyik pillanatban itt van, a másikban meg már keresni kell, és annyira jókedvű és vidám és stb, stb!!!! Olyan jó volt hallgatni! A második hét utolsó két napján elvittem a Mamákat magammal délután, hogy lássák, hová kell menni a Babámért, ha esetleg én nem tudok. Nagyon megörült mindkettejüknek!
A Húsvét miatt a következő hétvége is három naposra nyúlt, ettől függetlenül simán indultunk kedden a bölcsibe, semmi probléma nem volt. Az hozzá tartozik a történethez, hogy egészen csütörtökig nyolcra, fél kilencre jártunk, attól függően, hogyan értünk oda. De sajnos muszáj begyakorolni az ébresztős indulást is, mert hétfőtől dolgozom. Így hát csütörtökön már hatkor ébresztettük Botondot és Apa is velünk tartott reggel, mert később kellett dolgoznia menni. Minden sima ügy volt reggel, hétkor el is indultunk, úgy ahogy terveztük meg ahogy majd minden reggel kell. Odaértünk a bölcsibe és Boti gondozó nénije még nem volt ott, így a másik ajtón kellett bemennie a másik csoportba. Nnnnna! Ez így már sok volt! Édes kicsi Kincsem zokogva kapaszkodott a nyakamba, így kellett ott hagynunk. Míg én kint az előtérben zokogtam Apának, hallgatóztunk: Boti 1-2 perc alatt megnyugodott, én viszont totál kikészültem! Hogy mire gondolhat szegény két éves síró gyerek, amikor csimpaszkodik ordítva az anyja nyakába, az meg ott hagyja?! Nagyon remélem, hogy csak ma volt ez így, mert nagyon rossz volt nekem is, de gondolom, neki milyen lehetett! Állítólag Éva nénivel megbeszélte, hogy holnap nem fog sírni.
Összefoglalva Boti egyébként szereti a bölcsit. Vannak barátai, leginkább Zalánnal, Attilával és Nórikával játszik. Az udvaron nagyon szeret lenni, megy, fut, rohan, mint a szélvész, csúszdázik, pakol, rámol. Bent a teremben minden játékot kipróbál és mindig mindent megeszik, megiszik, kivéve, ami valamiféle tejtermék. Érdekes módon a tejet megissza, de már kakaó, karamella, ilyesmi, vagy joghurt, vagy túrós étel szóba sem jöhet és a sajtokat sem szereti. De ezen kívül tényleg mindent! Gabi néni attól is teljes ámulatba esett, hogy BotiBaba milyen szépen eszi a zöldséget, gyümölcsöt.
Ami a szellemi fejlődését illeti, a bölcsi valóban jó hatással van rá, Bobek ugyanis újra megtanult kínaiul. Vagy japánul, ezt még nem tudjuk pontosan, de nagyon sokat halandzsázik, meg kell zabálni. Magyarul is igyekszik azért, minden nap mond egy-két új szót. Van ami nagyon jól megy (méééézs=méz, papííí=papír, pupa=kupak), de vannak olyanok is, amiknek a jelentését csak mi ismerjük. Ilyen az új kedvencem: pipó=polip! Ezen elég jót derültem! Mióta bölcsis, nagyon szépen iszik egyedül pohárból, szívószállal már nem is nagyon hajlandó. Amit előrevetíttetek hozzáértők, bekövetkezett: a napközbeni angyali viselkedésével szemben itthon felerősödtek a hisztik. Nem mondom, néha nagyon nehéz és mérhetetlen türelem kell hozzá. Minden ilyen alkalommal arra kell gondolnom, hogy Boti nem egy hisztis gyerek, hanem egyszerűen az új élet, az Anyától való elszakadásból adódó feszültségnek ki kell jönnie valahol. Lehet, hogy emiatt én néha engedékenyebb vagyok, mint egyébként lennék, de nem érdekel. Az a fontos, hogy Boti minél kevésbé érezze tehernek, kötelezőnek a bölcsit. Épp elég neki, hogy szegény Apucit alig látja, mióta lakásfelújítunk (ill. egész pontosan Lacó egymaga)!
Egyszóval nem könnyű időszakot élünk, de mivel csodacsalád vagyunk, ezt is meg fogjuk oldani! ;)
Bréking Nyúz! Pénteken ismét szó nélkül, vidáman mentünk be a bölcsödébe! :)
