Végre eljött a karácsony, olyannyira, hogy már el is múlt. :) Nagyon vártuk! Én leginkább azért, mert Lacó majdnem három hétig itthon volt! Természetesen az elképzelés megint nem nagyon találkozott a valósággal. Az ember (lánya) úgy látja maga előtt, hogy majd mennyit pihenünk, kikapcsolódunk együtt, felhőtlenül játszunk a gyerekekkel, stb. Ehhez képest akkora volt a hajtás végig, hogy hihetetlen! Ünnepek előtt Lacó egész nap a konyhában szorgoskodott, segített takarítani, én meg tartottam a frontot a gyerekekkel (kivéve, mikor ő szakított időt arra, hogy programozzon velük), meg végeztem a rám eső feladatokat. Lacó igyekezett kímélni, amennyire lehet, ugyanis tulajdonképpen feküdnöm kellene. Érik a lepény elég régóta, amin a pihenés tudna fékezni. Azt hiszem, kb. 26 hetes terhes voltam, amikor ez kiderült, akkor azt mondták az ultrahangon, hogy reméljük, hogy a 2017-es évet még kihúzom… Annyit tudtunk tenni az ügy érdekében, mivel sem Lélát sem a 3. emeletet kiküszöbölni nem tudom, hogy mikor Léla alszik délután, akkor alszom vele én is, vagy ha azt nem is, de fekszem mellette. Illetve tényleg nagyon alaposan megfontolom, mikor hová indulok. Ha pedig úgy jövünk-megyünk, hogy Lacó itthon van, akkor ő hozza-viszi Lélát a lépcsőházban. Ugyan Léla kb. 13 hónapos kora óta prímán jár egyedül a saját kis lábacskáin, de a harmadik emelet azért még erős kihívás neki. Na de elkanyarodtam: szóval bőszen készültünk az ünnepekre. Karácsony előtt volt Lacóék évzáró vacsorája, ahová Botinak nem volt kedve jönni, Lélát értelemszerűen nem is akartuk vinni, úgyhogy volt egy gyerekmentes esténk, hazudnék, ha azt mondanám, nem esett jól. :)
Ami a Karácsonyt illeti, kicsit eltértünk az eddigiektől, és a fát már 23-án este feldíszítettük. Boti segítségével, ahogy tavaly is. Valószínűleg jövőre, két kicsi mellett már úgyse tudnánk délután ezt titokban megoldani. Azt terveztük, hogy így majd reggel lehet örülni a fának, délután meg az ajándékoknak. Persze Botihoz hasonlóan Léla sem esett extázisba a fától, Kérdésünkre megjegyezte, hogy csecse, és ennyi. Ami persze abból a szempontból nem baj, hogy a karácsonyi dekorációhoz hasonlóan, a fát sem piszkálta egyáltalán. 24-én itthon voltunk. Léla aludt, uzsonna után pedig Lacó elvitte a gyerekeket sétálni. Én „sajnos nem tudtam menni, mert fájt a hasam és aludnom, pihennem kellett”, így hát, míg ők sétáltak, gyorsan takarítottam egyet, illetve a fa alá helyeztem az ajándékokat. Azt már meg sem említem, hogy. Az ajándékok csodásak voltak, szerencsés család vagyunk. Az isteni ételekről, amiket Lacó tett elénk, szintén csak szuperlatívuszokban tudok beszélni.
25-én Rózsi Mamáékhoz mentünk, jött mindenki, így megint jó sokan voltunk. Szeretem. Ételben és ajándékban ott sem volt hiány. Léla mindössze 40 percet aludt, de mivel mindig volt valaki, aki szórakoztatta, nem volt gond.
26-án voltunk Jutka Mamáéknál, szerencsére Fagyiék is hazajöttek. Boti és Frida jókat játszottak, színeztek együtt, Hanna pedig kiválóan szórakoztatta Lélát, köszönetképpen itt létük első 20 perce után már el is hangzott Léla szájából: Aaaannnna…:)
A szilvesztert itthon töltöttük, mint afféle két gyerekes, harmadikat váró család. Léla a szokásos időben aludni tért, Boti maradhatott, ameddig akart, de csak tízig bírta. Mi az éjféli koccintás után már aludtunk is. Így megy ez mostanság. Jövőre valószínűleg még „ígyebbül”.
Ami az általános helyzetet illeti: Lacóka sokat agyal, dolgozik, ugyanis házépítés előtt állunk, de mivel ez azért nem megy egyik napról a másikra, a jelenlegi, 55 nm-s otthonunkat kell alkalmassá tenni öt ember számára. Nem könnyű, de szerencsére ő nagyon ügyes, azt hiszem, a maximumot kihoztuk az adott lehetőségekből. ( Ezúton is köszönet az ágyért kedves Borlai család!)
Én ebben a pillanatban 36 hetes terhes vagyok. A kisbaba nevéről még mindig nem sikerült döntést hoznunk. Sebaj, legkésőbb a szülőágyon muszáj lesz.
Boti hatalmas nagyfiú. Fizikailag is. Már több mint 140 cm és 36 kg. Utóbbit el sem akartam hinni, de annyi. A suliban még mindig jól teljesít, főleg matekból. Igaz, a többire sem lehet panaszunk. Magatartásbéli hibák vannak, de ezek mindig is lesznek, mivel Boti nem egy egy helyben ülő gyerek, hanem roppant izgága. (Amennyiben ez hiba …nevezzük inkább a rendszer hibájának, hogy igen kevés lehetőségük van mozgásra, padban ülésre annál több. :( ) Lacó még egy agykontroll tanfolyamra is elvitte, hátha könnyebb lesz neki a suliban, de sajnos csak a felén tudtak részt venni, a béna hányás-hasmenés közbeszólt.
Léla is hatalmas nagylány. Pontos paramétereket nem tudok, mert rég voltunk védőnőnél, a következő alkalom meg két hét múlva lesz. De nem merek addig várni a blog írásával, mert ha esetleg megszülök, jövőre se írok. :) Egészen biztosan több mint 80 cm és kb. 12 kg lehet. Nagyon nagy zsivány, az apját az ujja köré csavarja. Alapvetően még mindig jó kislány, de azért már sokszor megvillantja az akaraterejét, illetve több ízben lehetünk színészi képességeinek tanúi. Általában, mikor rászólunk valamiért. Többnyire azt szereti, ha ő a világ közepe. Ha megölelem az apját, el akar hajtani, ha Lacó engem, az se tetszik, és ha Boti bújik hozzám vagy az apjukhoz, az végképp kiveri a biztosítékot, pedig imádja Botit. Kicsit túlságosan is. A napok nagy része azzal telik, hogy ő kérdő hangsúllyal mondja: Boti: Én válaszolok: iskolában. Apa? Apa elvitte és elment dolgozni. Öt.e.zer.szer egy nap.
Merthogy Léla 15 hónapja dacára egy igazi dumagép. De ez már legyen egy másik bejegyzés témája!
