Régen nem írtunk, de igazából túl nagy események nem is történtek. Csendesen zajlanak a hétköznapok, kicsit aktívabb lakásfelújítással és Botond szókincsének rohamos növekedésével. Például:
Dodó = Botond
hapci
Mazsi
Dadi = Dani
bocsá = bocsánat
kákákú = mesekönyv
Bótáte = Postás Pat
bódodóóó = boldogot, boldogság, és még hosszasan sorolhatnám.
Időközben jártunk magánbőrgyógyásznál, ő egyértelműen azt mondta, hogy Boti ekcémája burjánzott túl, de szerencsére már meggyógyult.
Néhány hónappal ezelőtt Gabi kitalálta, hogy ha beleegyezünk, elvinnék Botit tavasszal Debrecenbe 2 (!!!!!) éjszakára. Mivel Gabiékkal sajnos elég keveset találkozunk, megbeszéltük, hogy a nyaralás előtt tesztnapokat tartunk Úrhidán. Először csak egy éjszaka, aztán egyszer majd kipróbáljuk a kettőt is, attól függően, hogyan zajlik az első alkalom. Pénteken elérkezett a napja, hogy Botond útra keljen. Tele voltam mindenféle érzésekkel, alapvetően természetesen 100%-ban megbízom Botiban is és Gabiban is, ha volt némi ellenérzésem, az a távolság miatt. Lacó aznap pont Fehérvárra ment dolgozni, így reggel vitte magával Babucit. Hát, az elválásnál volt némi sírás, de Gabi azt mondta, egy percig tartott és nyugtalanul ugyan, de betudtuk annak, hogy fáradt volt, mivel reggel ébreszteni kellett. Valószínűleg nem tévedtünk.
Gabitól folyamatosan jöttek az sms-ek, mindig minden rendben volt, felszabadultan játszottak Barnussal és a többiekkel.
Míg nekem délutánonként újabban minimum fél órán át tart az altatás, addig Gabinak kb. 8 perc alatt sikerült, és amíg itthon jó, ha egy órát alszik délután az én Gyönyörűségem, addig ott fél egytől fél négyig nyomta, akkor is már Gabi ébresztgette... Szépen evett, játszott, nevetett, kacagott, persze volt apparátus, folyamatosan szórakoztatták. Azt már meg sem kell említenem, hogy az éjszakát is végigaludta. Arra a következtetésre jutottam, hogy a két éjszakás nyaraláshoz nem Botit, hanem bennünket kell szoktatni. :)
Másnap reggel keltünk időben, mentünk a lakásba dolgozgatni. Gabi szólt, amikor elindultak, kértem, hogy a Várfokba vigyék, így ott találkoztunk. Nagyon vártam, hogy megöleljem, megpusziljam a rég nem látott Kisfiamat, nos Ő erről egy kicsit másképp vélekedett. Megpuszilt és megölelt persze, de egy kicsit noszogatni kellett, hogy egy pillanatig ne a Petire vagy a Mamára figyeljen. Apucinál szintén. Akár el is keseredhetnék, és fejembe vehetném, hogy nem fűzik elég szoros szálak hozzánk, ha nem lenne Botondnak egy bizonyos esti szertartása. Minden fürdés után feláll a pelenkázón, levetetni a szemüveget Apucival és velem is, egy-egy kis karjával átfogja a nyakunkat, magához húz, ölel, majd azt mondja: Bódodóóó! Ezzel mindent elmond! Én meg pityeregni tudnék minden este! :)
