2010. március 22-én este kilenc órakor Nóra szokatlan fájdalmat érzett a hasában. Hamarosan rájöttünk, hogy ez ismétlődik, így összeszedtük a szükséges dolgokat, és bementünk a kórházba, habár ekkor még nem gondoltuk, hogy szülni fogunk. Elvégre még 3 hetünk volt hátra! A kórház kapujában aztán - mikor is elfolyt a magzatvíz - egyértelművé vált: hamarosan a kezünkben foghatjuk első gyermekünket.
Ez a hamarosan, ott nagyon lassan akart eljönni. Engem körülbelül éjjel fél 12-kor engedtek be Nóráhaz a vajúdóba, akkor már 5 perces fájásai voltak, és én már akkor úgy láttam, hogy nagyon szenved. Kicsit aggódtam is, amikor az orvos azt mondta, hogy másnap dél előtt nem valószínű, hogy meglesz a baba.
A fájások erősödtek, de hajnali 3 óra körül még mindig azt mondták, hogy messze vagyunk még a szüléstől. Nóra egyre nehezebben viselte a fájdalmakat. Nekem mindössze annyi volt a feladatom, hogy nyugtassam, masszírozzam őt, és figyeljek a helyes légzéstechnikára, de én is iszonyú fáradt voltam, el sem tudom képzelni Ő mit érzett!
Óriási megkönnyebbülés volt, mikor hajnali fél 6 körül bejött az orvos a szülésznővel, és azt mondták átmegyünk a szülőszobába. Itt már felgyorsultak az események, így 2010.március 23-án reggel 5 óra 55 perckor megszületett Krischneider Botond. (Jaj, de furcsa még leírni a nevét) Súlya 3450 gramm, hossza 51 cm.
Teátrális módon mindig az Apuka vághatja el a köldökzsinórt, de érdekes módon nekem sokkal meghatóbb volt, mikor a kisbabát az Anyukája hasára fektetik. Bár sírt, hogy több levegőhöz jusson, mégis lehetett érezni, hogy azonnal megnyugszik. Ekkor készült a kép: 
Itt már jobb színben:
