Hőség van. Nem bírjuk. Sem Bobika, sem én. Alapvetően iszonyatos idő van, képzeljétek el mindezt tetőtérben. Elviselhetetlen. Szegény Drágám cudarul is alszik, olyannyira, hogy mióta ilyen kánikula van, éjjel 3-4 körül felkel újra. Gondolom, inkább szomjas, mint éhes. Mindenesetre ha három körül kel, akkor anyatejet kap, ha annál hamarabb, akkor csak teát. Nos, igen, van előnye is ennek az időnek: múltkor említette a védőnő, hogy valahogy rá kéne szoktatni Botit, hogy a teát is igya meg vagy vizet, mert egyiket sem volt hajlandó és ha jönnek a főzelékek, akkor azt inkább ezekkel öblítse. Kisfiúcska eddig hallani sem akart egyikről sem, de a sivatagi időjárást ő sem bírja folyadék nélkül. Így hát issza...
Próbálok a lehető legkevesebb időt itthon tölteni, de nehéz. Egyrészt lakáson belül máshol ugyan jobb egy kicsit, de nem az igazi. Másrészt, ha nem indulunk el reggel, akkor szegény már üvölt az autóban, olyan melege van és bizonyára említettem már: a KA-ba, amivel én járok, nem fér be csak a kis babakocsi, amiben nem lehet hasra fordítani, imígyen ott nem tud aludni....Pedig gondoltam, elücsörgök én vele meg egy könyvvel a Duna-parton, de nem megy....
De a csütörtököt máshol töltöttük. Botond megtette első hosszabb kirándulását. Apa Fehérvárra ment dolgozni, mi pedig elkísértük és a Gabiéknál töltöttük a napot. Az odavezető út utolsó fél órájában szórakoztatni kellett, Gabiéknál nagyon jól viselkedett. Barnabás is sokat beszélgetett, játszott vele.
A haza vezető utat pedig végig aludta, úgyhogy igazán egy szavam sem lehet a fiamra! Főleg, hogy még azt is eltűrte, hogy anyukája kicsit nézelődjön a C&A-ban....:o)
