Újabb oltásra voltunk hivatalosak kedden a doktor bácsihoz, 11:50re kaptunk időpontot. Nem nagyon örültem, mert Boti gyakorolja a napi egyszeri alvást, ezért dél körül ebédel, aztán alszik is ájultan, általában másfél órát, ezen azért még kéne javítani. Ezért elindultunk valamivel hamarabb, hogy oltás előtt aludjon a kocsiban egy kicsit, még itt a földúton döcögtünk, mikor hívott az asszisztens, hogy a dokinak el kellett mennie, menjünk másnap reggel kilencre. Örültem. Így, hogy szabaddá vált a délutánunk, elmentünk bevásárolni. Nagyon jó ilyen nagy fiúval, mert ha megkaparint egy kiflit, a felét elmajszolja, amíg anyukája vásárol! :)
Na de azért eljött a másnap reggel. Izgultam nagyon. Igazából kár volt. Boti már akkor sírt, amikor meghallgatta őt a doktor bácsi, így az oltáskor már nem sírt, csak utána, amíg öltöztettem, de az is rövidesen abba maradt, konkrétan akkor, amikor a doki a kezébe nyomta az ajándék játékautót. Le lehet kenyerezni, ez tény. Azt már mondanom sem kell, hogy az orvos szerint Botond csodálatosan, gyönyörűségesen fejlődik! Jót röhögött, mikor meglátta Bobek lábát, ami tele van "jóságjelekkel"! Ugyanis a mi fiunk valóban gyönyörűen jár tíz hónapos kora óta, de azt még nem sikerült elsajátítania, hogy a lába elé kéne nézni. Egy igazi kis tank!
Gabi szokta mondani, hogy nincs tökéletes gyerek, márpedig Botond mindig az volt: evett, aludt, játszott, de Gabi mondta, hogy biztos lesz valami. Na elérkezett. Botika nem alszik. Illetve elég rosszul. Nagyon sokszor felkel éjjel, persze sírva és már nem elég neki visszadugni a cumit, meg kicsit cirógatni, hosszú-hosszú perceket kell eltölteni a kiságy mellett, sőt, volt rá példa, hogy befektettük közénk, elveinkkel tökéletes ellentétben. A fél kilences ébredéseket csak bemutatóban láthattuk, örülök, ha fél hétig alszik. Így aztán külön öröm kihúzni vele ebédig, de ha lerakom tízkor és alszik délig, délután már nem lehet elaltatni. Ami szintén nem könnyű, úgy négytől lefekvésig! Nézelődtem a szájában, már amennyire hagyta, nem látok/érzek új fogkezdeményt. Már abszolút vékony pizsamában, hálózsákban alszik, néha takaró nélkül, melege nem lehet. Több, mint négy és fél deci (!!!!!) tápszert vacsorázik, éhes nem lehet. Nincs több tippünk. Csak a remény, hogy hamarosan elmúlik ez az állapot.
Mindettől eltekintve, Boti még mindig csodálatos baba. Annyira kedves és barátságos az idegenekkel is, hogy meg kell zabálni és alapvetően jó fiú, szépen lehet vele játszani, hintázni. És a legújabb cukisága: valamelyik nap telefonon beszéltem Lacóval, Botit persze nagyon érdekli a telefon, édesen kapkodja is a füléhez, ha talál egyet és mondja, hogy ha-ha, szóval Lacóval beszéltem, mikor Boti elkérte a telefont, mondom neki, hogy beszéljen Apával, meg persze Lacó is szólt hozzá a vonal túlsó végéről. Botika pedig eltolta a fülétől a telefont és megpuszilta. Hát, majd' elolvadtam! Napról napra jobban szeretem, immáron 13 hónapja!
