Bizony, úgy tűnik, már a Mikulás sem a régi. Boti lázzal indított múlt hét csütörtökön este, ami torokfájással párosult, pénteken el is vittem Tókos doktor bácsihoz. Természetesen Léla is jött kapcsolt áruként, de nem is bántam, sokat szörcsögött, de érdekes mód csak éjjel, gondoltam nem baj, ha őt is látja orvos. Persze pénteken már nem volt láza Botinak, de a torka csúnya volt. A szokásos módon megkaptuk az antibiotikumos receptet azzal az utasítással, hogy ha vasárnap még lázas, akkor váltsuk csak ki és kezdjük el adni. Léla szörcsögése is magyarázatot nyert, doktor bácsi felnyitotta a szemünket: ez nem nátha, hanem a hanyatt fekvés miatt visszacsordogáló anyatej. Emiatt megnyugodhattunk. A következő pár nap csendesen telt, Boti tök jól volt, még csak hőemelkedést sem produkált. Keddre, Mikulás napjára időpontunk volt Lélával, őrá oltás várt. Kettő. Ebben az esetben Boti volt a kapcsolt áru, de ha már ott volt, ugyan kutya baja sem volt, azért a doki benézett a torkába. Szerencsére. Még mindig nem találta szépnek Boti torkát, kérte, csináljunk egy gyorstesztet. Az eredmény pozítív: Boti torkában ott laknak streptococcusék. A doki is csodálkozott, hogyhogy nem lázas, meg semmi, de hozzá tette, a mai gyerekek már egészen másként reagálnak betegségekre. Úgyhogy suliba nem mehet, ellenben szedheti az antibiotikumot.
Ezután következett Lélácska. Két comb, két oltás. Az elsőnél semmi, a másodiknál viszont már sírt, szerencsére csak addig, míg fel nem vettem, a kezemben már gyorsan megnyugodott. Természetesen súlyt is mértek, Léla kilenc hetes korára elérte a 6,2 kilogrammot, ami azt jelenti, hogy mióta hazajöttünk a kórházból, több mint 2,5 kilót hízott. Centire is hosszú, de azt itt nem mértek, majd jövő héten a védőnőnél. Mindenesetre már két zsák ruhát kipakoltam a szekrényéből (Barbara, ebből egy a tiétek J), és a 62-es ruhák kezdenek kicsivé válni…
Így hát bátran kijelenthetjük: már a Mikulás sem a régi, Botinak betegséget, Lélának oltást hozott. Na jó, azért érkeztek édességek és kicsi ajándékok is.
Ha már ott voltunk, megemlítettem az orvosnak, hogy úgy tűnik, Léla sokkal-sokkal többször fordítja a fejét jobbra, mint balra. Azt mondta, szeretné, ha elvinném egy Dévény-tornát alkalmazó hölgyhöz, hogy ránézzen. Ennek ma volt a napja. Nagyon kedves a Judit, nagyon szépen bánik a babával és jó szakembernek tűnik így az első alkalom után. Azt mondja, nincs nagy baj, teljesen jó időben derült ki, hogy kicsit kezelni kell Lélát. Meg is történt most az első kezelés. Ugyan felkészített rá előre, de nehéz volt nézni, hogy Léla egy órán keresztül folyamatosan sír. Abban maradtunk, hogy jövő héten is elmegyünk még egyszer, közben mi tornáztatjuk itthon, illetve sokat fektetjük hasra (amit gyűlöl), aztán meglátjuk, kell-e további kezelés, illetve, mennyi kell.
Egyébként jól telnek a hétköznapok, Boti kezd belerázódni az iskolás létbe, szép eredményeket ér el, mint például csillagos ötös matek dolgozat, vagy akár azt is említhetném, hogy mára gyakorlatilag mindent elolvas. Mi pedig kezdünk belerázódni a két gyerekes felállásba. Nem állítom, hogy minden zökkenőmentes, de az első néhány naphoz, héthez képest sokat fejlődtünk. Léla is kezd nagyjából rendszer szerint élni, éjjel többnyire egyszer kel 1-2 óra körül, a következő ébredésre már rá tudom fogni, hogy reggeli, mert általában öt körülre esik. Vagy négy. Vagy hat. :) Ráadásul az elmúlt néhány napban nyolcig aludt. Persze Boti itthon volt, így nem kellett nekem sem kelni.
Boti egyébként állati jó fej, nagyon jó testvér. Segítget is a Léla körüli teendőkben, sokat simogatja a húgát, játszik vele, amennyire egy ekkora gyerekkel játszani lehet. De amikor találkoznak Gergővel, aki maholnap egy éves lesz, ott látszik igazán, milyen ügyesen bánik nála sokkal kisebb gyerekekkel. Nagyon büszkék vagyunk rá!
Nem mondom, hogy könnyű az élet két gyerekkel, sőt! De mielőtt elkezdtem írni, elolvastam az előző bejegyzést, amiben írom, hogy buli nap lévén Boti alszik az ágyunkban… Ma is buli nap van, ma két gyerek alszik ott. És el sem tudom képzelni már másként!
