Száznyolcvan perc… Pontosan ennyi időre volt szükség ahhoz, hogy 2016. 10. 01.-én Krischneider Léla világra jöjjön.
Nagyon vártuk már. Mivel Boti a 37. hétre született, és mert sulikezdés volt, eléggé tartottam attól, vagy számítottam rá, hogy hamarabb fog érkezni. Fura is volt, még sosem voltam 40 hétig terhes. Tulajdonképpen most sem. Negyedikén töltöttem volna a 40. hetet. Elsején reggel még mentem NST-re, Balázs (Maczali, az orvosom) már fel is vázolta, mi történik, ha nem szülök a kiírt dátumig, főleg mert alig-alig egy ujjnyira tágultam még csak. Nem szerettem volna befeküdni, az fix.
Este békésen tévéztünk Lacóval. Péntek, tehát „bulinap” lévén Boti édesen aludt az ágyunkban. 22:36-kor jött az első fájás, ami a ritkán előforduló jósló fájásokhoz képest már elég erősnek tűnt. Aztán követte néhány 10 perces, majd egy 14 perces. Emiatt elég bizonytalanok voltunk, a jóslóról tudjuk, hogy rendszertelenek, ellenben nem fájnak. Viszont innentől megérkeztek az öt percesek. Hívtam a szülésznőt, Andit, hogy mit gondol, mi legyen, bár egyszer már elmondta, hogy öt perces fájásoknál menjünk. Nem vette fel. (Másnapra kiderült, hogy rossz volt a telefonja.) Szerencsére Lacó határozottabb, mint én, úgyhogy ő szólt Rózsi mamának, hogy jöjjön vigyázni Botira, én meg készülődjek. Éjfélkor indultunk a kórházba. Még a lépcsőházban lementem két fájás között, de a kórház udvarán már nehéz volt végigmenni. A kórházban újra NST-n kötöttem ki, akkor már nagyon erős fájásaim voltak, bár a jelenlévő szülésznő az NST alapján még nem találta annak. Viszont a Balázst már hívták is, miután megvizsgáltak és már 2-3 ujjnyira voltam tágulva. Szerencsére ő utolérte Andit, így ő is jött. Nagyon-nagyon intenzív fájásaim voltak, nyilván az idő megszépít mindent, de tényleg nem emlékszem, hogy Botinál ilyen kemény lett volna. Egy ideig labdán ücsörögtem, kellemes félhomályban, szólt a zene, Lacó mellettem, kezemet fogva, ölelve, tulajdonképpen jól is érezhettem volna magam, ha nem akartam volna néha szétszakadni. :) Aztán felfektettek az ágyra, Balázs kérte, hogy forogjak egyik oldalról a másikra, az majd segít, hogy eltűnjön a méhszáj és tolhatunk is. Tettem egy fél fordulatot Lacó felé, és már szóltam is, hogy szerintem most toljunk. Balázs újra megvizsgált, egyetértett, úgyhogy kezdtük is. Erre a részére egyikőnk sem emlékszik határozottan, de talán harmadik, negyedik nyomásra kint is volt Léla, 1:33-kor. 3750 grammal és 50 centivel, csodálatosan gyönyörűségesen. :)
Balázs és Andi már a szülés előtt megállapodtak abban, hogy minden erejükkel azon lesznek, ez a szülésem más legyen, mint az első. Nos, ez százezer százalékosan sikerült. Végig azt éreztem, hogy ők tényleg azért vannak ott, hogy a babának és nekem segítsenek, folyamatosan biztattak, teljesen egyértelmű utasításokat adtak és végtelenül kedvesek voltak. Ahányszor eszembe jut, könnybe lábad a szemem és borzasztó hálás vagyok a jó sorsomnak, hogy megismerhettem őket és ez így sikerült. Míg az első után hat év kellett, hogy újra kedvem támadjon szülni, most azonnal vállalnám a harmadikat!
Természetesen Lacó volt a legfőbb támasz ebben az esetben is, a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt. Minden tiszteletem az övé, amiért ezt végigcsinálja velem! Neki tényleg érdemes gyereket szülni! Szegény másnap mondta is, hogy majdnem eltörtem a kezét.
Boti reggel kérdezte az apját, hogy hol vagyok. Lacó elmondta neki, hogy bent a kórházban. „Akkor jó. Azt hittem, hogy anya leesett az ágyról.” :D :D :D
A kórházi napok is kellemesebben teltek, mint Boti esetében, ez valószínűleg több dolognak köszönhető. Egyrészt Balázs és Andi minden nap meglátogattak, érdeklődtek, tehát éreztem a törődést, másrészt második gyerekes anyukaként a csecsemős nővérek túl sokat nem jártak a nyakamra. J A család is lelkesen látogatott bennünket, szerintem nekem volt a legtöbb látogatóm. Apa is és Boti is jött minden nap. Boti édesen fogadta a húgát, örült neki, kicsit zavarban is volt.
Lacó, csodálatos apuka módjára jó kis programokra vitte Botit, amíg mi lányok a kórházban voltunk. Többek között a VW találkozóra, rally autós rendezvényre (ami épp a kórház gyerekosztályát volt hivatott támogatni).
Kedden végre hazaengedtek! Egy óra körül jött értünk Lacó. Boldogan jöttünk haza! A doktor bácsi még aznap délután meglátogatott bennünket, nagyon meg volt elégedve Lélával, szép, erős babának titulálta és nagyon örült, hogy Botihoz hasonlóan természetes úton jött világra. Az első este elég nehéz volt, nagyon nem állt össze a kép, hogy hogyan is kell ezt két gyerekkel, úgy, hogy senki ne szenvedjen hiányt semmiben. Nem sikerült tökéletesre, Boti sírt is kicsit, én meg titokban nagyon. De azóta – azt hiszem – egyre jobban megy. Másnap jött Évi, a védőnő. Hát ő is nagyon megdicsérte Lélát, azt mondta, láthatóan érett baba. Aztán sorba jöttek a rokonok, először Istiék Gabival, majd Rózsi mama, Lilluka, Jutka mamáék, Peti, Zsani. Szombaton volt a pisiltető, este jött segíteni Gabi Barnussal, illetve Zsozsó Attival, aki persze aztán ment a férfiakkal mulatozni.
Lacó, míg itthon volt, nagyon sokat segített, nekem tulajdonképpen más dolgom nem is volt, csak szoptatni és még az éjszakai etetéseknél is abszolút jelen volt. Természetesen mióta dolgozik, sem vetné a szememre, ha csak a babával törődnék, de azért igyekszem magammal és a lakással is. A fürdetés, csak úgy, mint Botinál, most is Lacós program, szerencsére Léla nagyon szereti. Az elmúlt néhány napban nagyjából sikerült úgy időzíteni, hogy mire Botival megyünk mesélni, aludni, addigra Léla alszik, remélem ezt sikerül is tartani.
A kislányunk alapvetően jó baba, jobbára eszik-alszik. Kivéve, amikor nem. :) De az már egy pozitív dolog, hogy nem tűnik hasfájósnak. Szépen szopizik, hízik is, viszont a bátyjához hasonlóan igen lassú, egy etetés legalább egy óra. A védőnő szerint ez majd javulni fog, hát nem tudom. Botinál végig így maradt. (Olyannyira, hogy még most is nagyon lassan evő nagyfiú.)
Nagyon fura, hogy négyen vagyunk. De szuper jó is. Mint minden. Most minden jó! Ennél jobb már csak akkor lesz, ha ki tudunk menni sétálni, sajnos a béna őszi idő miatt ez egyelőre várat magára. De eljön még a mi időnk! Majd vigyázzatok, el ne ájuljatok, mikor meglátjátok a világszép Léla hercegnőt! :)
