Ez sajnos így van, mióta Bobika bölcsis, gyakorlatilag folyton beteg. Az elején rögtön megfázott és ebből sajnos fülgyulladás lett. Egyszer csak felkelt hajnalban és csak sírt és csak sírt. Reggel Apa itthon maradt vele, én elrobogtam dolgozni, kicsit hamarabb hazajöttem és délután irány a doktor bácsi. Botond természetesen angyalian viselkedett, nagyon megdicsérték. Szerencsére a hangulatán nem nagyon látszott, hogy beteg. Miután kijöttünk a fülgyulladásból, kb. egy hétig volt teljesen egészséges majd újra megfázott, ebből lett tegnapra a kötőhártya gyulladás. Szegény Babaúr! Éjjel felkelt: Ada nem jó, Ada nem jó!!! És közben dörzsöli a semmilyen módon ki nem nyíló szemeit! Délután mentünk dokihoz, ahol helyettesítő doktor néni volt. Boti, aki konkrétan a szokások rabja, teljesen jól reagált, nem hogy nem sírt, hanem abszolút közreműködött. Például a doktornő még csak nyúlt a spatuláért, de Boti már tátotta is a száját. Ettől teljes ámulatba esett a doki nő is meg Klári néni is. Most már annyiféle cseppet szedünk, használunk, számolni sem tudom, de Botond mindent tűr, van olyan, amit még szeret is. A szeme kamillázásától kicsit tartottam, felesleges volt, ugyanis Bobek magának kamillázza a szemét! Elképesztő önállóságra tett szert, mióta bölcsis. Előtte sem volt egy elveszett gyerek, de nagyot lendített a közösség, meg az idősebb gyerekek társasága, az biztos.
A bölcsiben imádják. Legjobb jóbarátja, Attila rendszerint szalad Boti elé és ölelgeti. Két kis törpe. Gabi néni azóta is minden nap ódákat zeng Botiról, több ízben kifejtette, hogy ő csak jót tud mondani a gyerekünkről! Sőt, volt egy nap, amikor Bobóka nem ment volna bölcsibe, de Gabi néni kérte, hogy vigyem!!!
A szókincse szintén ámulatba ejtő. Már komplett mondatokat mond és minden eseményt kommentál. Mindent. Bármit. Ha berepül egy légy a szobába, ha leesik egy mecsi, mindent, mindent, mindent. Egyfolytában beszél, nagyon édes. Ma például kinyitotta a mondókás könyvét leghátul, ahol már csak képek vannak: „Ada, nincs betű!” Meg kellett zabáljam. Vagy délután játszott a fűnyírójával, tologatta a szőnyegen: „Ada, kicsi fű.” Most már többnyire helyesen mond mindent, de vannak kivételek:
nemsi = semmi,
pantó = traktor,
basú = bajusz,
matató = markoló (!!!),
tatató = targonca,
bídó = bírkózni,
pacsú = papucs,
pancsija = palacsinta.
Ez utóbbi roppant nagy kedvenc lett mostanában. És Krischi papa és Krischi mama rendre süt is neki.
Növekedése nem csak szókincsén és méretén látszik, hanem a tejivós szokásán is. Eddig ugye minden reggel és este cumisüvegből ivott másfél, két deci tejcsit. Újabban viszont nem kér, vagy ha igen, akkor esetleg reggel. Olyannyira nagyfiú lett, hogy most már „rendes” reggelit és vacsorát fogyaszt, a gombás tojásrántottát nagyon nagy lelkesedéssel tünteti el a tányérjáról. Ma például 4 tojásból és 4 gombából evett rántottát. :O Bármiféle szendvicset is megeszik, főleg, ha van megfelelő mennyiségű ketchup!
A délutáni hisztikből még jut nekünk mostanában is, de talán kevesebb. Többnyire akkor hisztizik, mikor szegény Apa hazaesik munkából, vagy épp lakásfelújításból. Azt gondolom, mivel nagyon keveset találkoznak, talán valamiféle figyelemfelkeltés ez Apa felé. Viszont bármi történik, látunk egy kukásautót bölcsibe menet, vagy ha megdicsérem valamiért, kivétel nélkül mindig az az első, hogy mondjuk el Apucinak, általában azt is megbeszéljük, hogy melyik történést melyikünk mesélje el Apának. Viszont ha Lacó huzamosabb ideig tartózkodik itthon, általában hétvégén reggel, akkor mindent csak Apa csinálhat. Apa cserélhet pelust, Apával lehet csak átöltözni, orrot szívni, Anyának ilyenkor konkrétan sicc van!
Egyetlen komolyabb problémánk van mostanában Botival, de erről is mi tehetünk valószínűleg. Botond káromkodik. Ha valami leesik, kiborul, feldől: picccsaaaaa! Néha már picssábaaa. Sőt! Egyik reggel mondtam neki, hogy Gabi néni még nincs ott a bölcsiben. „Néni Babi hol a picsa?” Eleinte szó nélkül hagytuk, hátha elfelejti, de nem. Aztán próbáltuk szigorral, úgy sem. Most már inkább kijavítjuk, hogy ilyenkor azt mondjuk, a csudába, kíváncsian várom, ez hatni fog-e.
