Botond & Léla & Huba

Bizony, úgy tűnik, felültünk egy időrakétára, ami száguld előre. Megdöbbentő, milyen gyorsan telnek a napok. Ez nyilván a gyerekeken mérhető leginkább. Boti tizedikes, Léla harmadikos, Huba másodikos....de ne szaladjunk ennyire előre!

Az előző bejegyzés végén épp Balatonra készültünk Petiékkel. Kicsit aggasztóak voltak az előrejelzések az időjárást illetően, de végül egészen kellemes idő volt. Strandoltunk, sétáltunk, ettünk, ittunk, Huba és Mia hányt egy-egy éjjel...:) Megnéztük a Bugaszegi Köztársaságot, igazán érdekes volt. Huba a játszótéren úgy nekiszaladt az egyik játéknak, hogy szétnyílt a bőre a szeme fölött, a mai napig, és gondolom, eztán mindörökké ott a heg, de összességében jól éreztük magunkat. 

A nyár jól, de gyorsan telt, de a véletlen úgy hozta, hogy a végére még be tudtunk illeszteni egy másik családi nyaralást. Hanga, Lotti, Niki és Gábor volt a társaságunk egy rövidke balatoni hétvégén. Itt is nagyon jól éreztük magunkat. 

Huba nagyon készült az iskolára, és mi is kíváncsian vártuk, hogyan veszi majd az akadályokat. Nos, ha volt is bennünk aggodalom, teljesen felesleges volt. Nagyon jó osztályba került, Dóri és Kata fantasztikusak, Huba nagyon szereti őket. A tanév során kicsit több, mint 200 jegyet/értékelést szerzett, ebből egy volt négyes (az is úgy, hogy 93 %-tól ötös és neki 92%-os lett), a többi jegye mind ötös volt. De meglepő módon nem a matek volt a kedvence elsőben, hanem az írás. A füzetei álomszépek, még most, másodikban is. Nem is tudom, hogyan csinálja. Természetesen kitűnő volt év végén, matekból dicséretet is kapott, illetve oklevelet a példamutató magatartásáért, és kitűnő tanulmányi eredményéért. Elsőben végig kézilabdázott, nagyon szereti azt is, ő, Lélával ellentétben, örömmel vett részt a pár alkalommal megrendezett kicsiknek való kézis rendezvényeken. Most már ugye másodikos, és néhány hete kitalálta, hogy visszamenne focizni, de a kézit sem szeretné abbahagyni, így jelenleg mindkét sportot űzi, mellette továbbra is kitűnő eredményei vannak az iskolában. Nagyon nagyfiú lett, Kata elmondása alapján az iskolában is magabiztos, önálló. A hirtelenségét is csak itthon fitogtatja, de azért talán már kevésbé az, mint régen. Ha elfárad, tud undok lenni, de már érti, amikor beszélünk róla, hogy hogyan próbálja ezt uralni. 

Léla is nagy örömmel várta tavaly a második osztályt, bár némi szomorúsággal indult. Ugyanis Lola elhagyta az iskolát, helyére Geri bácsi érkezett. A gyerekek őt is megszerették, de mivel nagyon fiatal, kicsit nehezebben tartotta kordában őket. Ez Lélát néha nagyon megviselte, mert ő mindig jó akar lenni, zavarja a ricsaj, a kollektív büntetés, illetve a tanárért is vérzik a szíve, akinek nem fogadnak szót a gyerekek. De Márti maradt, és másodikban is fantasztikus munkát végzett. Léla rendületlenül imádja, és azt hiszem, a többi gyerek is. Lottikánk még mindig BFF, mi is nagyon szeretjük, mindig örülünk, ha nálunk vendégeskedik. Második év végén Léla is kitűnő lett, az oklevél neki is járt és németből dicséretet kapott. A harmadik osztályt már akkora kitörő lelkesedéssel nem várta Léla, mint az előző éveket. Ennek viszont az is az oka, hogy csudajó nyári szünetünk volt, annak ellenére, hogy idén nyaralni nem jutottunk el. Több oka volt, de leginkább talán az, hogy nekem már két munkahelyem van, Boti több táborba ment, nem tudtunk nagyon közös időt találni. Viszont sokat strandoltunk, a kicsik nagyon jók voltak egész nyáron, tényleg jó volt! A Gyakorlóban mindezidáig kisfelmenő volt, szóval papírforma szerint búcsút kellett volna vennünk Mártitól. Ezt rettenetesen sajnáltam volna, az az egy vigasztalt, hogy úgy tűnt, Márti folytatása Edina lesz, aki Boti osztályfőnöke volt és szintén nagyon szerettük, Boti is rajongott érte. De úgy alakult, hogy már nálunk is nagyfelmenő van, így Edináról kellett volna lemondanunk. A sors viszont a barátunk lett, és mindkét tanító a miénk, Márti maradt, Edina pedig délután van a gyerekekkel. :) Léla persze kicsit megkönnyezte Geri bácsi távozását, de édes gyöngy volt, azt mondta, azért is sír, mert Geri bácsi megy, de örömében is, hogy Edina néni jön. 

Botikánk...Olyan nagy. Kisfelnőtt. Tizenöt múlt, majd' két méter...hihetetlen, hogy ez kicsike kis fiúcska, aki belekóstoltatott bennünket a szülőségbe, már tizedikes. Azt hiszem, ő és az osztálya erre a tanévre érkeztek meg, úgy érzem, jobb a dinamika, a hangulat, minden. Az idei a kampányévük, ez biztosan még jobban összekovácsolja őket. Botika nem lett kitűnő tavaly, de a belefektetett energiát és a jegyeket nézve nem panaszkodhatunk. Idénre az az ígéret, hogy jobban megnyomja, eddig úgy tűnik, be is váltja. Bár sosem volt elvárás a kitűnő bizonyítvány, inkább az, hogy amit tud, tegyen meg. Ha többet tesz, mint tavaly, akkor egy szavunk sem lehet, abból már egy kimondottan szép bizonyítvány kerekedhet. A kézilabda még mindig fontos szerepet játszik az életében, a tavalyi szezon is roppant jól sikerült. Idén annyiban más a helyzet, hogy sok-sok év egyedüli kapuslét után immár egy korosztályban játszanak a Solymár másik kapusával. Ez azzal jár, hogy sokkal kevesebb játékidőhöz jut, viszont az éveken át magával hurcolt "teher", hogy neki mindig formában kell lenni, hogy ő nem lehet beteg, neki nem lehet más elfoglaltsága meccsnapon, megszűnt. Most ezt élvezzük. Legalábbis én. Ugyan soha nem egy játékoson múlik, de nyilván elég fontos szerepe van a kapusnak a végeredményt tekintve, azért könnyebb így nézni a meccseket. :) Nagy boldogságunk, hogy Hanga és Boti még mindig egy pár. Úgyhogy idén is együtt töltöttünk 3 rövid napot Balatonon. Remélem, jövőre is! :)

Lacó és én...Jól vagyunk, köszönjük. A kicsikkel ellentétben a balatoni egy-két nap mellett nekünk jutott egy kis ketteses lét Kecelen nyár elején. Természetesen kézilabda kupára mentünk Botiékat nézni, akik itt is parádésan szerepeltek,  de nevezhetjük felnőttes kikapcsolódásnak. A kézilabdás családunk nagy részével voltunk közös szálláson, együtt reggeliztünk, vacsoráztunk, borkóstolón voltunk, szuper volt. Idén is tervben van Prága és/vagy Kecel vagy más, nagyon-nagyon szeretnék mindenhová elmenni. Gabi, Zsozsó? :) :) :) :)

Hm, majdnem beszámoltam aktuálisan  Léla hetedik születésnapjáról, hamarosan nyolc éves lesz..:).most sem sikerült, de ez már így marad. :) 

Nagyon sok minden történt az elmúlt majdnem egy év alatt. Mindhárom gyermek életében fontos állomáshoz érkeztünk. 

Boti tizennégy éves lett, elvégezte a nyolcadik osztályt. Szeptembertől már nem kisgimnazista, hanem igazi, hamisítatlan gimnazista. Hatalmas nagy, már lenőtt engem is, apukáját is. Ezt nagyon élvezi, meg is ragad minden alkalmat, hogy érzékeltesse a maga 184 centijét. Még mindig kézilabdázik, még mindig kapus, még mindig nagyon eredményes a csapatuk, idén a második szakaszban már felsőházban játszottak, ahol a harmadik helyen végeztek. A kézilabdának köszönhetjük életünk egyik legjobb utazását. Neveztek a prágai kéilabdakupára, Gabika jóvoltából, aki vigyázott a kicsikre négy napig, mi is Botival tudtunk tartani. Nagyon izgalmas meccseket láthattunk, 120 csapatból a 22-ik helyen végeztek a fiaink. De nem is csak ezért. Önmagában a tény, hogy kettesben utaztunk el ennyi időre. SOHA nem voltunk még ketten ennyit együtt, mióta gyerekeink vannak. Másrészt Prága...nekem régóta bakancslistás volt, bár mindenkinek elmeséltem, hogy ember ennyi pénzt még nem fizetett ki azért, hogy Prága ezen részeit láthassa: különböző tornatermek, külvárosi sportcsarnokok...:) Ez persze félig vicc, természetesen csavarogtunk az óvárosban is, a búcsúvacsorát az U Flekuban fogyasztottuk el, sétáltunk a Károly-hídon, stb. Harmadrészt pedig zseniális volt, hogy szinte az összes U15-ös fiú és lány szülei ott voltak, együtt szurkoltunk, együtt söröztünk, együtt ebédeltünk, mint egy nagy-nagy család! Minden pillanatát élveztem, tényleg életre szóló élmény marad mindannyiunknak! És ha már család...a mi részünkről kicsit "valódibb" családi utazás volt ez. Boti és Hanga már egy éve egy párt alkotnak, és mivel Hanga is kézilabdázik, az ő szülei is ott voltak. Sok időt töltünk együtt, mert Hanga húga, Lotti és Léla nagyon jó barátnők, sőt BFF-ek. :)

Szóval a kézilabda még mindig központi szerepet tölt be, épp ezért szinte sokkolt, amikor kiderült, Oroszlánként nincs tovább, U16 nem lesz. Nagy szívfájdalommal gondoltam, gondoltunk erre, hiszen ezek a fiúk tényleg annyira szeretik egymást, hosszú évek óta együtt játszanak. Aztán adódott a lehetőség, hogy Solymáron folytassák, ahhoz a csapathoz csatlakozva, de együtt. Volt vívódás, de végül Boti is úgy döntött, velük marad. Biztos nem lesz annyira egyszerű, mint eddig volt, de nagyon remélem, hogy minden rendben lesz! Főleg, hogy kapusedzésen maradhat Beával, akivel nagyon szeretik egymást! Ennek ellenére az utolsó két meccs napja nagy érzelmi hullámvasút volt, de nagyon szépen játszottak, vastapsot kaptak a végén. A búcsúbulin pólót kaptak ajándékba, amelyen elöl a mezszám, hátul a mérkózésszám szerepel, Botié 161!!

Léla, nos ő még mindig napsugár! Annyira derűs, pozitív, életörömmel teli, óriási szívű, mindig segít, mindig (na jó, szinte mindig) szófogadó édes gyöngy! IMÁD iskolába járni, olyannyira, hogy nem is túl boldog attól, hogy nyári szünet következik. Még a plusz egy hetet hozzáadó napközibe is szeretett volna menni, sokan mennek az osztályából. Az előző posztnál még csak vélelmeztem, hogy jó választás volt Márti és Lola, ma már nagyon magabiztosan tudom, hogy így volt. És nem azért, mert Léla jól tanul. Elsősorban nem is azért,  mert szeret tanulni, nagyon lelkiismeretesen készít leckét, szorgalmit. Hanem azért, mert szinte végig lubickol. Annyira szereti az iskolát, Mártit, Lolát. Léla, mint tudjátok, sosem kedvelte a szereplést, leginkább utálta. Márti mellett felnőtt, előbújt a csigaházából, német versmondó versenyen indult, a tegnap bemutatott táncos produkciójukban középen ropta végig nagy közönség előtt.  Második félévtől Lotti is az osztálytársa lett, így együtt lubickolnak. Mártiék fantasztikus munkát végeznek. Olyan osztályt kovácsoltak össze, hogy nincs párjuk, az egészen biztos! A szertorna a kezdeti lelkesedés után már nem volt annyira élvezetes, ezért Léla is áttért a kézilabdára. Etus (néni) az edzője, őt is nagyon szereti, ki nem hagyna egy edzést sem.Ha valami miatt mégis muszáj, azt eléggé zokon veszi. Ugyan bizonyítványosztás csak szombaton lesz, de tudom, hogy szép eredmények lesznek benne, és bizony befejezte az első osztályt,  Léla másodikos lesz!  És csak egy rövid példa az ő irigylésre méltó világlátására: pár héttel ezelőtt a játék hevében kicsit megkapta a combját a szomszéd kutya. Léla nézegeti a nyomát: "Nézd anya, Menta egy mosolygós arcot harapott rám!" :) :) :)

Hubuskám...Huba kijárta az óvodát. Igaz, a végére betegecske lett, így másfél héttel hamarabb befejezte. Nyári ovi nem játszik. Egyfelől a testvérei sem mennek, hisz iskolában nincs ilyen (kivéve az egy hét Lélunak), illetve szívesen ment óvodába általában, de a vége felé már kevésbé. Természetesen nem az óvódával, óvónőkkel volt probléma, nagyon szereti őket. Az oviban és sokszor délutánonként Ádival játszott, nagy barik lettek. De Huba itthon is nagyon szeret lenni, bár sokkal kevesebb figyelem jut rá, hisz a felnőttek dolgoznak, pedig jó lenne nekünk is egy kis nyári szünet. Azért igyekszünk napközben egyet-egyet kártyázni, kockázni (bocs főni), de ha úgy van, egy darabig elautózik egyedül a szobájában, meg hát nyilván tévézni is szeret.  Továbbra is matekzseni, egészen elképesztő a tudása ezen a téren. Sőt, az elmúlt néhány hétben megtanult olvasni. Az esti meseolvasások közben Léla egyre többször kérte, hogy olvashasson egy-egy mondatot. Ez megtetszett Hubának, ő is próbálkozott. Most már ott tartunk, hogy a rövidebb szavakat ügyesen elolvassa, a hosszabbakat betűzve, de megérti, és el tudja mondani az egész mondatot egyben. Merem remélni, hogy neki is kiváló tanítónénit sikerült választani Dóri néni személyében. A nyílt óra erről tanúskodott, Kata néni pedig szeretettel veszi majd őt, őket körbe a napköziben, abban biztos vagyok. A focit év elején abbahagyta, az okát nem tudjuk bizonyosan. Azt mondta, lehet, ősszel visszamegy, de az iskolában kipróbálja majd ő is a kézilabdát. Hát na...Boti beoltotta őt is. 

Huba ovis ballagása már megtörtént májusban, Boti évzárója holnap, Léláé szombaton lesz. Három iskolás gyermek...nehéz még feldolgozni, hogy nincs ovisunk. Amint elmegy iskolába, olyan nagynak tűnik. Arról nem beszélve, hogy több időt tölt ott, mint itthon. Tudom, persze, ez az élet rendje, stb, de mégis. Azért megszakad a szív egy kicsit. Mondanám, hogy maradt még itthon, aki tűri, hogy ölelgessem, dajkálgassam, Ciculi személyében, de ez nem lenne igaz. Sokkal kedvesebb cica, mint Dönci volt, de Micikénkhez nem lehet hasonlítani. Nem bújik az ölünkbe esténként, mikor tévézünk, maximum néhány percre. Szeret a közelünkben lenni, de általában tartja a távolságot. Kivéve, amikor enni kér, akkor mondjuk felborul benne az ember, különösen, mikor reggel hatkor kövályog kifelé. Azért szeretjük. Mondjuk mióta jó idő van, nem sokat lárjuk, szeret csavarogni éjjel, napközben pedig jókat alszik a terszon a hintában. Vagy a trambulinban. Ugrálni nem szokott. 

Még egy fontos dolog: a kertünk. Lacó sokat dolgozik vele, de látszik is, mindenki megcsodálja, mikor erre jár. Tényleg szép. Nagyon jó érzés kiülni a terszra és onnan nézelődni, hallgatni a madarakat. Tény, kicsit felszabadultabb lennék, ha a nyolc lábú szörnyetegeket egy rájuk kifejlesztett, különleges pókatomtámadás megszüntetné, vagy kihalnának, mint a dínók. Szerencsére sötétben hülyeség is kiülni kertet csodálni. 

Az idei nyaralást Balatonra terveztük, a 2024-es társaságot Petiék alkotják. Nagyon szeretem a Balatont, de azt sajnálom, hogy a tenger idén kimarad. Huba nagyon sokat emlegeti Horvátországot, ő szívesebben ment volna oda. Talán jövőre. Előbb-utóbb elolvashatjátok. :)

A van, ami nem változik, egyet jelenthet az esetemben: aztsetudommikorírtamutoljára. Viszont mivel így van, legalább most jó sok mindenről beszámolhatok. 

A kimaradt évben Boti hatodikos volt, teljesítette azt az évet is. Továbbra is kézilabdázik, a hatodik osztály végén Kecelre utaztak a csapattal kézilabda kupára. Én innentől datálom azt a pontot, amikor még jobb lett a csapat. Olyan szépen összerázódtak, valódi csapatot, közösséget alkotnak, erre visszatérek később. 

Léla és Huba továbbra is ovisták voltak, élvezték a mindennapokat Ritáék és Natiék társaságában. Még mindig nem voltak ottalvósak, és bár közben újabb munkahelyváltásom történt, még mindig megengedhettük magunknak, hogy ez ne is legyen muszáj. Néha-néha, ha kedvük volt, vagy ha a munka miatt muszáj volt, ott aludtak, de szokás nem lett belőle. 

Az ez évet követő nyáron ugyanoda mentünk nyaralni, mint előzőleg. Sajnos az időjárás nem volt a barátunk, haza is jöttünk egy nappal hamarabb. 

Szeptemberben Boti hetedikes lett, a második félévet ügyesen meg is nyomta, évközben jobbnál jobb meccsekkel kápráztatott el bennünket.  Huba nagyközépsős volt, Léla pedig megkezdte utolsó évét az óvodában. Mit mondjak, ezt a mai napig nem hevertem ki, pedig már eltelt egy év. Olyan sokat köszönhetünk ennek az ovinak, sokat tanultak ott a gyerekek, még többet játszottak, de a legfontosabb, hogy mindvégig annyira szerették/szeretik a gyerekeket ott (is)! Léla nagyon várta a ballagást, pedig nem egy szereplős típus. De elmondta a versét, nagyon büszkék voltunk rá, hogy legyőzte a félelmét, kiállt és megcsinálta! 

Huba februárban focizni kezdett, hetente kétszer jár edzésre. Nagyon szereti, a foci a mindene. Meg persze a különböző szuperhősök, ennek jegyében alakul a ruhatára is, vagy focimez, vagy szuperhősös-szeró. :) Itthon is, oviban is sokat focizik, edzésre szívesen megy (kivéve, ha megneszeli, hogy edzés alatt Lélára Julikáék vagy Zsombiék vigyáznak). Mióta edzésre jár, sokkal vagyányabb lett, már nem annyira az az anya háta mögé bújó fiúcska. Jót tett neki. És a focit annyira szereti, hogy a sportorvosnál igazi nagyfiú módjára válaszolt a doktornő kérdéseire, nem úgy, mint a védőnőnél vagy a gyerekdokinál. :)

Lélával sok időt töltöttünk tavasszal azzal, hogy a különböző iskolák szervezte bemutatkozó, ismerkedő órákra jártunk. Nagyon sokat vívódtam, gondolkodtam, melyik választás lenne a legmegfelelőbb, de akárhonnan néztem, mindig az lett a végeredmény, tanító nénit kell választanunk. Léla pedig oda szeretett volna menni, ahová a barátnői.  Így ő is, Botihoz hasonlóan, Gyakorlós lett, Márti néniél és Lola néninél. 

Ezen a nyáron Horvátországra esett a választásunk. Velünk tartott Barnus és Gabi is, illetve egy másik kocsival Istiék. A szállás teljesen jó volt, három külön apartman egy házban, közel a parthoz, az idő még jobb. A gyerekek boldogan pancsoltak, több strandot is kipróbáltunk. Szépen lebarnultak, jól elfáradtak. Kicsit tartottam az utazástól, de aztán megbeszéltem magammal, minden oké lesz, hisz odafelé éjjel utazunk, nyilván alszanak, hazafelé pedig fáradtak lesznek, tuti, végig aludni fognak. Nos, odafelé háromnegyed órát aludtak, hazafelé három percet sem. De cukik voltak, nem nyafogtak, sőt, még énekeltek is, legtöbbször az Ellopták a biciklim szólt....:) 

Boti két táborban volt a nyáron, először rögtön nyaralás után biológia táborban, majd augusztusban kézi táborban. Itt oly mértékben elfáradt, hogy csak csuda, de minden percét élvezte. Mondjuk a hangja, torka fura volt, mikor hazajött, de azt gondoltuk, csak sokat kiabált. 

A kicsik elvileg jártak volna nyári oviba, de azt tudtam, hogy miután Léla kezdi az iskolát, maximum július végéig mennek. Aztán úgy alakult, hogy Lélának nem volt barátnője ott, így ő nem is ment többet, Huba viszont végig járt júliusban. 

Augusztus végén Boti osztálykirándulásra ment volna, de sajnos le kellett mondani, mert a torka nem a kibálástól fájt, beteg lett. Huba is kicsit, de szerencsére a tanévet/nevelési évet meg tudták kezdeni. De azért egy augusztus végi gyerekdoki-látogatást beütemeztünk, gondoltam is, jól kezdődik. 

És Léla is...nem tudok nem összeszoruló szívvel arra gondolni, hogy iskolás lett...Alapvetően a tény, hogy ilyen nagylány. Aztán azért, mert "vége van a jó világnak" sok szempontból, nyilván több a kötelesség, kevesebb a játék. Az évnyitó nagyon megható volt, az első nap még csak rövid ideig maradtak az iskolában. De hétfőtől rendes munkarendben járt. Napközis szeretett volna lenni, igazából mindenki az az osztályban. Az eddigiek alapján úgy tűnik, nagyon jól döntöttünk, Léla nagyon szeret iskolába járni, rajong Márti néniért és Lola néniért, és azt gondolom, ők is nagyon szeretik Lélát. Még szertornára is beiratkozott, ezt már tavasz óta mondta, hogy szeretné. Én megvártam volna a második félévet, amíg megszokja az iskolát, az új rendet, ám ő erről másként gondolkodott, elitézte magának.  Nem mondom, hogy nem fárad el, mert de. :) Nagyon. De lelkes, vidám és örömmel megy. 

Huba nagycsoportos lett. Ezt is nehezen dolgozom fel. Úgy alakult, hogy Natiék másik csoportot kaptak, így Huba Judit néniékhez került, Süni csoportba. Gondoltam arra, hogy esetleg nem lesz sima ügy, de kár volt. Abszolút dalolva megy óvodába, sőt, ott is alszik sokszor. Gondolom, azért unalmas neki itthon délután, amíg én dolgozom és Lélu nincs itthon. Nagyon megkedvelte Juditékat is és nagyon jól teljesített az felmérésen, ami az iskolaérettséget vizsgálat. Még mindig baromi ügyesen számol, imád társasozni, a legújabb kedvence a Dixit, ami mondjuk nem kimondottan az ő korosztályának tervezett játék. Ennek ellenére zseniális szavakat talál ki, amivel jellemzi a nála lévő kártyát. 

 Mindent összefoglalva, jó nyár vot ez, főleg azóta érzem így, mióta újra iskola, óvoda van. :) Nagyon sok a program, az elfoglaltság, hárman három intézménybe járnak, sok az információ, a feladat. A hétvégéinket általában Huba  foci meccsei (bár most elmaradt) és Boti kézi meccsei szabályozzák. És most vissza is kanyarodnék a blog elejére. Boti az elmúlt időszakban kimondott kapusedzésre is jár. Nagyon sokat fejlődött ő maga is, de a csapat is. Olyan szépen játszanak! Okosan, intelligensen. Az erejük az eszükben van, mindemellett roppant ügyesek is. Nagyon izgalmas perceket töltünk ott, elképesztő pillanatokkal. A legutóbbin például Boti kapusgólja tette fel az i-re a pontot. Anyaként olyan megható volt a hosszú taps, amit kapott érte. Nagyon várjuk a következőt. 

Az előző bejegyzésben számoltam be Dönci macska érkezéséről. Nos, ő nem sokáig volt velünk, egyszer csak úgy gondolta tavasszal, jobb lesz neki valahol máshol, nem jött haza. A gyerekeknek, különösen Lélának nagyon hiányzott, sokat sírt miatta. Mit tehet ilyenkor egy szülő? Nyáron kaptunk egy szabadnapot Gabikától, nála töltöttek egy napot és egy éjszakát a kicsik. Mi ezen idő alatt beszereztük a székeket az íróasztalaikhoz, majd hazafelé elmentünk egy kiscicáért. Ezúttal kislányt hoztunk, szürke cirmos, pöttyös hassal. Ciculi, ez lett a neve. Nagyon jó cicának tűnik, a gyerekek húzzák-vonják, de nem bántja őket. Igazi haspók, de hízelegni is szeret. Kicsit nehéz tőle dolgozni, mert a laptop roppantmód izgatja, illetve társasozás közben is szívesen fekszik a táblára, de ezek talán a legnagyobb rosszaságai. Ja, nem....a bútort is kaparja, remélem, ezt majd elhagyja, amint ki tudjuk már engedni. 

Ma szeptember 25-e van. Ami azt jelenti, hat nap múlva a mi kicsi kislányunk, aki nem oly rég örvendeztetett meg bennünket az érkezésével, hét éves lesz. Még egyszer mondom, hét. Elképesztő. Mondjuk, ha így nőnek a gyerekek, lehet, lassan mi is többet tudunk beszélgetni egy nap Lacóval három mondatnál. Tényleg nagyon sűrű az élet, legtöbbször sodor az ár, de abban is biztos vagyok, eljön majd az az idő, amikor ezt fogjuk visszasírni. Nem teszek felelőtlen ígéreteket, hogy mindenképp beszámolok a születésnapjáról aktuálisan, de megteszek mindent, ami tőlem telik. Vagy lehet, megpróbálok inkább kicsit többet. :)

Tök uncsi lenne megint úgy kezdeni, hogy milyen rég írtunk, de ez az igazság. Több, mint egy éve....Próbálom ott folytatni, ahol abbahagytam. 

Szóval bezárt az óvoda a vírus miatt, majd néhány hét múlva újranyitott, akkor nekifutottunk Hubával újra a beszoktatásnak, immáron harmadszor. A legnehezebb volt. Huba minden reggel sírt, sőt, már a kocsiban nyomta a gombot, hogy ő nem akar óvodába menni. Közben én munkahelyet váltottam, mit mondjak, isteni időszak volt. :) De azért valamelyest megszokta, majd eljött a nyár, azzal együtt az összevont csoportok az óvodában, "idegen" óvónénivel, "idegen" csoportszobában. Lélát persze ez sem zökkentette ki, Huba viszont az első ilyen napon nem tárgyalt senkivel, nem evett egy falatot sem, de legalább sírt. Így hát elengedtük a nyári ovit és megkértük Hannát, töltse nálunk a nyarat. Ide is költözött, nyári munkát vállalt és felváltva őriztük a gyerekeket. Hanna a legeslegjobb játszótárs lett, Botival pedig nagyfiús programokat csinált. Mindeközben gondosan beoltotta a gyerekeimet, Boti Stanger things-rajongó, Huba pedig dínó-függő lett. Léla társul a dínózáshoz és ő is tudja szinte az összes dínó nevét, de Huba kb. a Jurassic Worldben él. Ahogy Botinak a kisautókat gyűjtöttük, úgy gyarapszik Huba dínóállománya, jelen pillanatban már több, mint 100 darabot számlál, a dínós ruhákról nem is beszélve. 

Botika ötödik év végén szép bizonyítványt hozott az iskolából, szeretett is járni,  de azért nagyon örült, amikor végre elkezdődött a nyári szünet. Sokáig aludt, sokat hódolt a PS oltárán, de eljárt Hannával rollizni is az új rolli-parkba. 

A strandolásokat imádták a gyerekek, cukin ugráltak a medence széléről, Léla úszni is próbált, már nagymenősködtek is, úszógumi, karúszó nélkül csobbantak a vízbe. Boti is csobbant, de termetének köszönhetően kb. kiűzte a vizet a medencéből. Hogy nyáron pontosan mekkora volt, már nem tudom megmondani, de jelen pillanatban közel 170 cm. Lassan nagyobb lesz, mint én.

A legnagyobb izgalommal természetesen a júliusi balatoni nyaralást vártuk, kiváltképp, hogy utoljára akkor nyaraltunk, mikor Hubával voltam terhes. Odafelé megálltunk Veszprémben az állatkertben és a dínó parkban. Az állatokat is érdeklődéssel figyelték a kicsik, de a dínó parkban elveszítettük őket. :) Sikítva-visítva szaladtak egyik dínótól a másikig, imádták. Igazából az állatkertet ugorhattuk is volna. 

A szállásunk egy több szobás apartman ház volt. A strand nem volt vészesen messze,ta de azért inkább kocsival jártunk. Az első néhány nap nem volt igazi strandidő, Huba meg én nem is mentünk be a vízbe. A többieket semmi sem tarthatta vissza. A hét második felében már 30 fok közelében jártunk, így Botinak sikerült végül becsalogatnia Hubust pancsolni, onnantól nem is nagyon akart kijönni. Rá kellett ébredjek, hogy ha gyerekkel nyaralunk, semmi szükség a 38 fokra, azt nem bírnánk a parton homokozva, pedig csodás homokvárakat építettek az apukájukkal. Minden nap a parton ebédeltünk, pár nap után kinyitott a mojitos stand is-Boti nagy örömére-, de itt nem készítettek olyan finomat, mint néhány éve Siófokon. Minden nap kipróbálhattak valamilyen játékot a parton (trambulin, ugrálóvár, Botinak vízi ugráló, játékterem, stb.) , nagyon jól érezték magukat, a mai napig emlegetik és kérdezik, idén megyünk-e. Voltunk Keszthelyen is, megcsodáltuk a kastélyt. Botika szegény unatkozott néha, nem könnyű neki két ennyivel kisebb kistesó mellett. Pénteken, a nyaralás ötödik napján, ahogy hazaértünk a partról, azt láttuk, hogy gyanúsan sok autó parkol a szállásunk udvarán. Kiderült, hogy a szállásadó nem volt túl körültekintő, és mellénk, a három gyerekes család mellé időzített egy kb. 20 fős, huszon-, harmincéves fiatalemberekből álló, legénybúcsút tartó társaságot. Ők sem voltak boldogak és elsőre mi sem repestünk, még azt is felajánlották, hogy keressünk az utolsó két napra másik szállást, ők kifizetik. De nem álltunk neki péntek este Balatonon, ötfős szállást kutatni. Arról nem beszélve, hogy annyira jófejek voltak, kedvesek, udvariasak, intelligensek. És velük együtt megérkezett Boti számára szórakozás. Egyrészt mulattatta őt a fiúk bulizása, másrészt, a lejtős telekre a fiúk fóliát terítettek, locsolták a habos felületét és lehetett nekifutásból csúszni rajta. Boti persze nem volt rest és beszállt a buliba. :)

Sajnos gyorsan eltelt az egy hét. Pénteken még azt kértem Lacótól, legközelebb nyaraljunk két hétig, de aztán az utolsó napon ezt visszavontam. A gyerekek iszonyatosan elfáradtak, későn feküdtek, egész nap kint a levegőn, vízben, már nyűgösek voltak vasárnapra.  Hannának nagyon örültek, mikor végre hazajöttünk, amíg mi nyaraltunk, ő Fridával és Frida barátnőjével őrizték a házat. 

Hanna augusztus végéig maradt nálunk, könnyes volt a búcsú. Szeptemberben elindult az iskola, óvoda. Boti talán most volt a legkevésbé lelkes, mióta iskolába jár, döbbenet, hogy már hatodikos. Huba szépen vette az új ovikezdést, mintha mindig oda járt volna, Léla pedig dalolva ment, mint mindig. Természetesen az első félévben a kicsik kb. minden harmadik héten itthon voltak, Boti a karácsony előtt lett talán csak beteg, utána karanténba került az osztálya, egy hónapig nyaralt itthon. :)

Októberben a mi csodálatos, angyalhajú, gyönyörű lelkű kislányunk öt éves lett. Olyan nagy! Mérhetetlenül kedves, segítőkész, figyelmes, imádja a testvéreit, bennünket, és kb. mindenkit, aki körülötte van. Rita néni sokszor megdícséri, olyan az oviban, mint egy harmadik óvónéni, olyan szépen, okosan segít, terelgeti a többieket. Imád adni. Mindig mindenkinek mindent. Sokszor lenyűgöz a meglátásaival, a logikus gondolkodásával. Nagyon érett, akár mehetett is volna iskolába, de azért megvárjuk, míg hét éves lesz.

A blog eddigi részét is hónapokkal ezelőtt írtam, nem haladok gyorsan, de legalább lassan. Szerencsére sok kedves ismerős kéri rajtam számon, mikor jelentkezem már, így hát engedek a "nyomásnak" és folytatom! :)

Az őszi események közé tarozik  még a repülőnap... Pusztán a kíváncsiság kedvéért kilátogattunk, egyszer csak azon kaptam magam, hogy sorban állunk, hogy befizessünk egy lélekvesztőn való sétarepülésre. Nem vagyunk normálisak...Felszálltunk...Nem mondom, hogy nem aggódtam, de a gyerekeknek tetszett. 

A karácsony roppant mozgalmasra sikerült. Egyfelől ismét megállapítottam, hogy ugyan nem Mészáros a vezetéknevünk, de mégis nehéz volt a gyerekeknek ajándékot kitalálni, mindenük is van. Azért persze sikerült. 24-én itthon zajlott a családi karácsony, majd anyuékhoz mentünk. 25-én Fagyiék látogattak meg bennünket, olyan jó volt! 26-án pedig nálunk volt a nagycsaládos karácsony. Nos, a terítés igényelt némi logisztikát ennyi embernek, főleg, mert karácsony előtt cseréltük le a kanapénkat egy jó nagyra, amitől viszont nem fért el az asztal, végül sikerült megoldást találni, és (szerintem) jól sikerült életünk első nagyszabású házi rendezvénye. 27-én randevúztam azon barátnőimmel, akik gimi óta kísérik végig az életemet, én pedig az övékét. 28-án utcabuli volt a lakóparkban, ez is vidámra sikeredett. Annyira belejöttünk a nyüzsgésbe, hogy legnagyobb boldogságomra és büszkeségemre, mi lehettünk a 15., jubileumi randiparty házigazdái! Ez is csuda jó volt, remélem, a vendégek sem gondolják ezt másként! A szilvesztert már szűkebb körben, Gabival és Barnussal töltöttük.

Januárban Hubácskánk 4 éves lett. Igazi számolókirály, nagyon jól megy neki a matek. Ez sem tőlem van...:D. Iszonyatosan cuki, pont annyira, mint amennyire akarnok alkalmanként. Végtelenül anyás. Ennek ellenére, miután kb.  3 hét alatt kijárta a kiscsoportot, és ősszel kisközépsős lett, ügyesen beszokott az óvodába, már szeret járni. Sőt, Léla a fejébe vette, hogy szeretne ottalvós lenni. Huba eleinte hallani sem akart róla, de rávettem, ugyanis nem akartam délutánonkét taxisat játszani, de abban állapodtunk meg, hogy heti 2 napot ott alszanak, a többin hazamenősek. Ez olyan jól sikerült, hogy néha háromszor is ott aludtak, alkalmanként azt is kérték, hogy csak ovizárás előtt menjek értük. Így volt néhány - a munka szempontjából - kényelmesebb nap, de elmúlt. Mostanában Léla már nem akar annyira ott aludni, Huba maradna, de Lélu nélkül ő sem. Mivel dolgozom, nyáron is járniuk kell, ezért vérzik a szívem, de megígértem nekik, hogy akkor ott aludni nem kell. Na de Hubácska: édes, okos, igen határozott, néha agresszor, duzzogós, csapkodós. Ő nem olyan nagylelkű, mint Lélu. de azért neki is aranyból van a szíve. A minap sétálva voltunk boltban és Lélu elesett hazafelé, bibis lett a térde, sántikált. Huba: anya, én kitépem a térdemet és odaadom neki! :)

Márciusban Boti betöltötte a 12-őt. Ezt nem is kommentálom...:D Erősen kamasz. Nagyon. Vannak csaták, amiket nem mindig kezelünk jól, de majd felnőttkorában biztosan belátja, hogy a) néha nekünk is igazunk volt (na jó, ezt lehet, soha nem ejti ki a száján, b) első gyerek, sajnos rajta kell megtanuljuk, hogyan kell kezelni ezt. Vicces fiú. :) Még mindig kézilabdázik, újabban már kapus. Volt is az egyesülettel négy napos kézilabda-kupán, ahol pazarul teljesített és még pazarabbul érezte magát, ezúton is köszönjük! És pár héttel ezelőtt a 100. meccsét ünnepelhettük! Büszkék vagyunk rá!

A helyzet az, hogy nekünk, felnőtteknek nem sok szórakozás, pihenés jut, de a gyerekek talán nem panaszkodhatnak. Boti több táborba is megy nyáron, a kicsikkel gyereknapon kipipáltuk a budakeszi dínóparkot, vagy csak kisétálunk a határba, vagy Lacó készít nekik kis medencét a terszra, mindig van valami. A héten viszont, Hannának köszönhetően eljutottunk színházba, Fagyiék jöttek Budapestre, fantasztikus, csodálatos előadás volt! És még a tesómat is megölelhettem utána! Hanna pedig ez idő alatt szórakoztatta a gyerkeket. 

Legaktuálisabb esemény az, hogy pár nappal ezelőtt befogadtunk egy kiscicát. Sajnos Micikénk életét vesztette néhány héttel ezelőtt, ez nagy szomorúságot okozott a gyerekeknek is. Lacóval megbeszéltük, hogy lesz majd cicánk, hisz állatka kell, de a kutya sajnos nem fér bele az élethelyzetünkbe. Szóval lesz cicánk, de nyaralás eőtt semmiképp, kislány, és trikolor. Na de itt van nekünk életünk megrontója, a facebook. Ahonnan árad az információ, ha akarod, ha nem. És egyszer csak Lacó küld egy képet egy cicusról. Aki fiú. És szürke. És nem voltunk még nyaralni. És itt ül a nyakamban, amíg én írok.....Dönci. 20 dkg cukiság. A nyaralást ismét Hanna fogja megoldani, addig nem a gyerekeket őrzi, hanem a macskát, Szerencsére, amíg színházban voltunk, vele is összebandázott. 

És igen..úgy elröppent az idő, hogy már készülünk is az újabb nyaralásra, pedig csak most írtam a tavalyiról Ugyanoda megyünk, mint tavaly, lehet, majd a ctrl C+ ctrl V lesz a barátom. :D  Legalább lesz  mit várnotok! :)

Március 23-án Boti 11 éves lett. 11 éve gépeljük a sorokat...Hihetetlen. Nagyon vívódtunk, mi legyen a születésnapi bulival, hisz oly régóta vágyik rá. Szerencsére az időjárás barátunkká szegődött, azon a héten szombaton 16-18 fok volt, így úgy döntöttünk, kerti partit szervezünk az itt lakó gyerekeknek. Abban egyetértettünk Lacóval, hogy a kicsiket valamely módon távol kell tartani a rendezvénytől, hogy a nagyobbak ki tudjanak bontakozni. Ezért az ovis korosztály részére is vásároltunk rágcsálnivalót, üdítőt és szomszéd apuka közreműködésével lent az utcán terítettünk nekik.

Lacó felszerelte a teraszra Boti elektromos darts tábláját, lufikat akasztottunk fel, és Lacó többféle süteményt is sütött a rágcsálnivalók mellé. Négyre meg is érkeztek a vendégek, kicsit dartsoztak, majd elküldtük őket kincskereső útra. A lakópark különböző pontjain verses feladványokat rejtettünk el, ezeket meg kellett fejteni és úgy tudtak tovább menni a következő feladathoz. Azt hiszem, nagyon élvezték. Közben a kicsiknek is megnyílt lent a terülj-terülj asztalkám, ők ezt élvezték nagyon. Léla, Huba, Juli, Johanna, Albika és az új barátjuk, Zsombi. Ettek, ittak, jól mulattak. 

A nagyok nagyon formába jöttek, kb. ketrecharcot játszottak a trambulinban, kettő bent gyűrte egymást, a többi kint szurkolt. :) Hintáztak, jól feltekerték, minél többet pörögjön a benne ülő. Néha aggasztó volt a kiszálló állapota! :D Aztán zenét kapcsoltak, gondolták, legyen tánc! Hát lett! Volt itt minden, az aktuális slágerektől kezdve a Nád a házam tetejéig. Öröm volt nézni őket! Egész nyolc óráig tartott a karnevál, Boti nagyon boldog volt! Ha jól számolom, tizenegy gyerek volt itt, így aztán duplán "eleven" születésnap lett!  A sok szép ajándékot pedig ezúton is köszönjük! Minden alkalmat megragadok, hogy hálát adjak azért is, hogy itt lakhatunk, ebben a gyerekparadicsomban! És most is: Boti kiment játszani, majd egyszer csak visszajött, mert Gyöngyi néni, a három házzal odébb lakó, szuper cuki nyugdíjas házaspár egyik fele, adott a gyerekeknek egy-egy kinder tojást és egy kis tábla csokit, még a kicsiknek is küldött! 

Boti nagyon nagy, pont egy évvel ezelőtt mértem őt, kereken tíz centit nőtt tavaly április óta, most 163 cm. (A kicsiket és mértem, Léla 8, Huba 9 centit nőtt, így ők 110 és 99 cm magasak) Március eleje, közepe óta újra online iskola van, sőt, tegnap óta tudjuk, hogy május 10-ig így is marad. Tulajdonképpen megnyugtató, hogy egyelőre nem kell zárt térben, kis helyen sokáig összezárva lenniük, de hogy mentálisan mit jelent ez nekik, azt nem tudjuk. Boti szerencsés, az itt lakó gyerekkel minden nap kint vannak az utcán, sétálni járnak, így azért nincs hiányérzete, tud kortársakkal szocializálódni. Az iskola hozzáállása hibátlan, meglátásom szerint. Igyekeznek a tanárok órarend szerint online megtartani az órákat, de nincsenek agyonterhelve a gyerekek. Nem mondom, hogy Boti ugyanúgy teljesít, sajnos magyarból és matekból is csúszott be hármas, azért itt látom, hogy az iskolai jelenlét hatékonyabb. Itthon elég sok minden el tudja terelni a figyelmét és nehéz azt az érzetet fenntartani, hogy igenis iskolaidő van, nem szünet. Remélem, ki tudja majd javítani, de ha nem, hát akkor majd jövőre. A többi tantárgyból változatlanul szórja az ötösöket. A feladatok nagy része kimondottan kreatív és szórakoztató. Nagyon örülök, hogy bekerült a Dobóba, jó helyen van, ez biztos. 

Végre a szobája is alakul, meg tudtuk venni a gardróbját és a szobájába tervezett polcok felét. Olyan szép! Szerintem én jobban örültem neki! :D 

Még mielőtt azt gondolnátok, rózsaszín felhőben ülünk és csillámpónik ugrálnak körülöttünk, azért elmesélem azt is, Boti elég erősen kamaszodik. Jobban, mint amire én fel voltam készülve egy 11 éves gyerektől. Vannak összetűzéseink és időről időre el kell kapni, leültetni és a lelkére beszélni. Valószínűleg a mondanivaló kis százaléka jut el hozzá teljes mértékben, azért kis lépésekkel, de talán haladunk. 

A kicsikkel még mindig nagyon szépen játszik, ha olyanja van, ha nincs, akkor nem szépen! :D Ettől függetlenül a kistesók bálványozzák őt, imádják. És egymást is, hogy pár szót szóljak róluk is. Még mindig olyanok, mint az ikrek, többnyire mindent együtt csinálnak. Nem veszekednek sokszor, de azért van rá példa. Léla még mindig az engedékenyebb, Huba az akarnok, ez változatlan. Meg az is, hogy 0-24-ben beszélnek. Főleg Huba, aki számolóbajnok. Már azt is tudja, hogy 2+2=4,  3+3=6, 4+4=8, stb. Léla pedig igazi hercegnőtáncosnőbalerinarajzművész. 

Mind jól érzi magát itthon, de szerintem a közösségnek is örülni fognak, amikor vissza lehet térni. Az megint izgalmas lesz! :)

Nos, az előző bejegyzés végén megígértem, hogy Huba születésnapjáról és az ovi elkezdéséről fogok beszámolni, így meg is teszem. 

Január 24-én Huba három éves lett. Természetesen nagyon boldogok vagyunk, hogy ilyen csodás nagyfiú lett belőle, ugyanakkor olyan szívfacsaró érzés, hogy már nem kisbaba. Rémületesen gyorsan telik az idő, félek, kettőt pislogok és ő is kisgimnazista lesz már, mint Boti. 

Lélához hasonlóan még Huba is abban a kegyben részesült, hogy családi bulit rendezhettünk születésnapja alkalmából, még ha nem is volt jelen mindenki. Gabika neki is gondoskodott tortáról, ami Villám McQueen-es volt. Meg finom is. :) Hubinak az asztalfőn terítettünk természetesen, de nem akart odaülni elfújni a gyertyát. Felajánlottam neki, üljön az ölembe, fújja el úgy a gyertyát, úgysem volt jó. Végül kibökte, hogy Pistivel szeretné. Nagyon szereti őt. Is. Tavaly azt mondta, az ő szülinapjára csak Apát hívjuk meg, ettől függetlenül az első zavaron túl már nagyon élvezte, hogy miatta gyűlt össze a család. Örült az ajándékoknak is, Hidrusz, mancsos társas, roller, mind-mind sikert aratott. 

Február elsején eljött a nagy nap, elkezdődött az ovi. Léla is várta már, november óta ő sem volt. Huba is beszélt róla sokat, ezen mondjuk biztosan segített a Tűzoltó Sam-es ovis zsák és a Mancs őrjáratos tornazsák is. Arra is fel voltam készülve, vele nem lesz olyan sétagalopp, mint Botival, Lélával. Nem tévedtem nagyot. Az első három napban nagyon nem mozdult el mellőlem, maximum, ha ivott, de bent kellett vele lennem a csoportszobában. De szerdán már az udvarra kiment nélkülem, csütörtökön kicsivel az udvarozás előtt távoztam, pénteken pedig már reggeltől nélkülem volt egész ebéd utánig. Jó döntés volt most is Nati nénit választani, Huba egyelőre vele kapcsolódott csak. Nagy megkönnyebbülés volt, hogy ha nem is teljesen simán, de ment ez is. Hétfőn is szépen ment az óvodába, és maradt is ebéd utánig. Hazafelé Léla elég nyűgös, sírós volt, egy pillanatra felmerült bennem, hogy beteg lesz, de elhessegettem. Mesenézés közben is tovább nyűglődött, épp eldöntöttem, hogy megmérem a lázát, mikor is hányt...Utána jobban volt, és csak hőemelkedése volt a következő két napban, de az ovi így is ugrott. Annak örültem, hogy Huba nem lett beteg. Egész péntek reggelig, amikor is 38,8-al kelt, majd estére 40 fokos láza lett. És még szombaton is egész nap. Nagyon aggódtunk. Hűtőfürdő, lázcsillapító felváltva...Vasárnap már alig volt hőemelkedése, utána pedig semmi. Szerencsére a szomszéd utcában lakik egy bűbájos doktor néni, vele tartottam a kapcsolatot. Viszont így rögtön két hét maradt ki az óvodából. 

Következő héten kedden tudtunk csak kezdeni, mert Nati nem volt hétfőn, nélküle meg sem próbáltuk. De kedden újult erővel indultunk. Nos...sokkal nehezebben ment, mint elsőre. Egy tapodtat nem mozdulhattam mellőle, egy kézzel autózott, a másikkal engem fogott. Inni is csak úgy volt hajlandó, hogy én fogtam a poharat. Na de egyszer ott kell maradni az óvodában, így el kellett válnunk egymástól, ez sajnos csak sírva ment. Hallgatóztam az ajtónál, kb. háromig tudtam számolni, és már abba is hagyta. Nati beszámolója szerint onnantól vidáman játszott, evett, ivott. És Huba is egyre lelkesebben mesélt itthon az óvodáról. Pénteken végre sírás nélkül, szökdécselve ment be a szobába! De....Még mindig nyakunkon ez a nyomorult vírus. Egy évvel ezelőtt írtam róla először, annak reményében, hogy ez mostanra csak egy rossz emlék lesz. Sajnos nagyon nem. A pénteki vidám ovikezdés után hétfőtől újra bezárták az óvodákat, iskolákat, így Huba harmadszor is beszokós lesz, nagy kérdés, hogy mikortól. 

Szerencsére kiválóan érzik magukat itthon, jókat játszanak, minden nap utcázunk a többiekkel, ha az idő engedi és ügyesen űznek versenyt abból, melyikük ugrál jobban az idegszálaimon. Nyilván nem vagyok egyedül ezzel, de az ötödikes, a két ovis és a home office-hármas néha feladja a leckét! 

És igen, egy hét múlva Boti is szülinapos lesz. Tavaly megbeszéltük, hogy sajnos a 10. szülinapjára tervezett buli elmarad, na de majd idén! Mindenesetre bárhogy is alakul, a jelentés meglesz! :)

Léla valóban nagyon szerencsés. Ugyanis, míg Boti tizedik születésnapjának nagycsaládos, barátos ünneplése a galád vírus miatt elmaradt, Léla abban a kegyben részesült, hogy az ő születésnapján még lehetett gyülekezni, mielőtt újra tiltottá vált volna. 

Így hát októberben, mikor Léla négy éves lett, összegyűlt a család, Gabika jóvoltából érkezett egy JÉGVARÁZSOS torta (lányos anyukák tudják, mit jelent ez), sok-sok ajándék mindenkitől és igazi karneváli hangulat. Sőt, másnap még a szomszéd gyerekek is felköszöntötték! Léla nagyon élvezte a felhajtást, Huba azt mondta, neki ne rendezzünk bulit, vagyis az ő bulijára csak Apát hívjuk meg. :)

Négy éves...kimondani is meglepő. Olyan nagylány. Ha reggel hamarabb kel, mint mi, szépen csendben megvárja a nappaliban, amíg felkelünk, felöltözik, a pizsamáját összehajtja... Vagyis megvárta Karácsony előtt. A fa és az ajándékok miatt mi kértük, hogy inkább jöjjön be hozzánk, hogy együtt tudjunk kimenni, úgyhogy az ünnepek alatt két ágyfoglalónk is volt, mindketten rendszeresen átjöttek a mi ágyunkba, legkésőbb reggel 6-kor ott voltak. Azt csak halkan jegyzem meg, hogy mióta elkezdődött az Újév, és mindketten újra dolgozunk, azóta az egész éjszakát a saját ágyukban töltik, és hét óra előtt nem kerülnek elő. Konkrétan hétfőtől...

Lélácska 107 cm magas, közel 20 kg. Néhány hete nem jár óvodába, de kiválóan érzi magát itthon, csak mostanában kezdte emlegetni az ovit, most már talán menne. De az esetek 90 %-ban nagyon szépen játszanak Hubával itthon, őrületesen cukik. Annyira össze vannak nőve, tényleg, mint az egypetéjű ikrek. Léla a megengedő, konfliktuskerülő, Huba az elképesztően konok akarnok. Szoktak veszekedni, de ez nem tart túl sokáig, gyorsan túllendülnek és folytatják ott, ahol abbahagyták. Botival is nagyokat játszanak, nagyon szeretik az ő nagy testvérüket, de a hármas játék gyakrabban fordul veszekedésbe. Huba lefekvés előtt mindig nagyon megölelgeti, megpuszilja Botit. 

A karácsonyt mindannyian nagyon vártuk. A gyerekek természetesen a fa, az ajándékok miatt, mi felnőttek pedig az ő örömükön túl, nem tagadjuk, az év végi leállások miatt, hogy jobban, többet tudjunk egymásra koncentrálni. Az ünnepek előtti napokban Lacó nagyon sokat készült, finomabbnál finomabb ételek és sütemények kerültek ki a keze alól. Nem is voltak hosszú életűek. :) A gyerekek és én szerintem idén sütöttük a legfinomabb mézeskalácsot, ennek mondjuk több pozitív tulajdonsága nem volt, díszítés terén van mit gyakorolni. Az ajándékokról, három gyerek esetében, listát kellett írni, amit nem csak akkor használtunk, míg összeírtuk, ki mit kapjon, hanem a csomagolásnál, a szétosztásnál is. Pedig darabra igazán nem sok ajándékot kaptak, mégsem ment már fejből. Szerencsére sokan vannak. :)

A fát 23-án este díszítettük, miután a gyerekek lefeküdtek, kivéve persze Botit, aki már aktív résztvevője ennek, illetve a fára kerülő szaloncukrok minőségellenőre. Nagyon alapos munkát végez, többször megbizonyosodik minden fajtáról, valóban finom-e. Egy kabaré volt az előkészület ezen része, minél halkabban próbáltuk csinálni, annál hangosabbak voltunk. Huba. aki általában hat körül jelent meg addig, 11-kor felkelt, hogy jön a mi ágyunkba, egyszer sikerült visszakísérnem a sajátjába, de fél óra múlva újra kint volt, az ajándékok egy része persze a mi szobánkban eldugva...na. Nem volt egyszerű, de sikerült. A fa ott állt reggelre, a gyerekek imádták. Léla persze azonnal a szaloncukrokra ment volna rá. :) Mivel a vírus miatt fura lett ez a karácsony, nem találkoztunk senkivel, ezért az ajándékokat is elosztottuk. 24-én kapták azokat, amit ide hozott a Jézuska, 25-én a nagycsaládos ajándékokat, 26-án pedig a nagyszülőktől származókat. Így -ugyan itthon voltunk mindvégig- mégis három napig tartott az ünnep. Szilveszterre is feldíszítettük a lakást, szendvicsek készültek, kölyökpezsgőt (is) vettünk és végül Petiék is nálunk töltötték az estét. 

Érdekes volt ez a karácsony így, a tágabb család nélkül, de annyira nem viselt meg, mint gondoltam. Azt hiszem azért, mert a karácsony nekem a gyerekekkel és Lacóval ünnep. Sokat pihentünk, játszottunk, hógolyózni mondjuk idén sem kellett. Viszont Szilveszter napján megérkezett a mardosó hiányérzet, amiért nem láttam a szüleimet, Rózsi mamáékat, a saját testvéremet, és Lacó tesóit sem. Nem akarok nagyon magasztos lenni és biztosan nyilatkoztam már így sokszor, de olyan mérhetetlen hálát érzek ezért a családért, amit nehezen tudnék szavakba önteni. 

Hogy Botiról is szóljak pár szót: ugye dobós lett ősszel, és még karácsony előtt is lelkesen járt iskolába. Mondjuk már nem indult el hétkor, mióta hideg van, szívesen veszi, ha elvisszük reggel. Jól teljesít, és lassacskán, de kezdi megszokni a gimnazista életformát. És a kamaszosat: szünetben éjjelekig fent volt, délig aludt.  Elképesztő tempóban nő, 39-es cipőt hord és 157 cm. 

És Hubácskánk: Sosem gondoltam volna, hogy létezik gyermek, aki többet beszél, mint Léla. Egyfolytában beszél. Egy-foly-tá-ban. Mindig. Szupercuki és ő is jó nagy, a minap 25-ös tornacipőt vettem neki az oviba. Mert bizony néhány héten belül, ha a vírus is úgy akarja, Hubácska is óvodás lesz, 24-én pedig három éves! De erről szóljon majd a következő bejegyzés! 

Rejtélyes cím, igaz? Máris megmagyarázom:

Októberben ugye végre beköltözhettünk a házunkba, ami egy lakóparkban épült. A tél viszonylag csendesen telt, néha-néha kisétáltunk, láttuk, hogy lakik itt néhány gyerek, de még nem volt alkalom ismerkedni. Aztán jött a karantén, vele együtt a jó idő, így egyre többször mentünk le az utcába mi is és barátkoztunk össze az itt lakókkal. Mindhárom gyerekünknek van kortársa, Botinak egy egész sereg. Amikor először találkozott velük, valamilyen okból kifolyólag nem akarta megmondani a nevét, ezért elkeresztelték Antonnak, ami rá is ragadt. Némelyik szülő csak hetekkel később értesült róla, hogy a valódi neve Botond, de a gyerekek néha még mindig Antonnak hívják. Boti nagyon sokat van velük, gyakorlatilag állandóan. Bicikliznek, fára másznak, filmet forgatnak, igazi gyerekkoruk van, bár azért szerintem a telefonozásra is szakítanak időt, míg együtt vannak. És fiúk-lányok vegyesen játszanak együtt, itt nincs az az ellenségeskedés a nemek közt, mint az iskolában.

Léla nagy barátnője Juli lett, aki pont egy évvel idősebb Lélánál. Amíg nem tudták megjegyezni egymás nevét, addig Juli otthon egycopfosként emlegette Lélát, Léla pedig A barátomként Julit. Naponta négyszázszor hangzott el a kérdés: Anya, lemegyünk A barátomhoz az utcára? Ez persze még ma is elhangzik, de már Julinak hívja. A másik barátnő Johanna lett, de Léla Lohannának hívja, aki pedig Bélának szólítja Lélát. Nagyon helyesek a kislányok együtt, kézen fogva sétálnak, találkozáskor megölelik egymást, két percenként megsértődik valamelyik királylány, de aztán gyorsan ki is békülnek. 

Huba kortársa Albika, bár ők egyelőre nem sokat játszanak együtt. Huba nem egy vegyülős típus, neki egyelőre Léla a játszótárs, szalad is szegénykém a lányok után. Általában neki a boszorkányszerep jut a közös játékban, a lányok sikítva futnak előle, ő meg élvezi, hogy játszanak vele. De azért a kicsik is szoktak bringázni, Léla megtanult pedálos biciklivel menni, Huba pedig a futóbringával. Hubi sokkal később vette rá magát, hogy lecserélje a motort futóbringára, mint a két nagyobb, ellenben nagyon gyorsan alatt lett vele olyan vagány, hogy néha megállítja a szívem egy pillanatra.

A kisebbek természetesen a szülőkkel vannak kint az utcán délutánonként, így mi is nagyon kellemes ismeretségeket kötöttünk. Nagyon kedves mindenki, nekünk is élvezetes vigyázni a gyerekekre, mert közben jókat tudunk beszélgetni. Mivel a karantén idejére esett a gyereknap és semmiféle rendezvény nem volt, Johannáéknál tartottunk lakóparki gyereknapot. Ettünk, ittunk, beszélgettünk, egész estig maradtunk, mindenki jól érezte magát. 

Nem látom a jövőt, de látom a gyerekeket együtt. Majdnem biztos vagyok benne, hogy ha nem is életre szóló barátságok születnek itt (bár szerintem de), maradandó élményeket okoz nekik ez a társaság. Nagyon szerencsések vagyunk!

A fentieket éreztük a napokban, amikor is Botond, aki miatt életre kelt ez a blog, tíz éves lett! Tíz év telt el azóta, amióta család lettünk és ez a fiúcska elkezdett szülőkké nevelni bennünket. Egyelőre nem tudjuk, csak reméljük, hogy jó munkát végzett, illetve végez azóta is, felnőttkorában minden bizonnyal kiderül. 

Több szempontból rendhagyó ez a születésnap. Önmagában a tény, hogy Boti tíz éves. Nem kisgyerek, nem kisfiú, kiskamasz. Ennek minden előnyével és hátrányával. :) Aztán azért is, mert lecsapott ránk, vagy lecsapni készül ez az átok vírus, ami felülírni látszik mindent, ami eddig volt. Életmódot, tanulási módszert, ünneplést, mindent! 

Mire eljött a születésnapja, már zajlott a Maradj otthon! mozgalom, az iskolák, óvodák bezártak. Lacó nem tud dolgozni, így hát mind az öten itthon vagyunk. A terv egy igazi ApaAnyaBoti-nap lett volna, Gabi segítségével, aki őrizte volna addig a kicsiket, de erről le kellett mondanunk. Szerencsére Bobónak (Huba hívja így, nagyon cuki, főleg arra gondolva, hogy Léla Babának hívta őt) mindig van ötlete, mit szeretne épp, így most is tudott olyat mondani, aminek örülne. Szerencsére sikerült is beszerezni mindkét kívánságát.

Az elmúlt pár évben megfordult néhányszor a fejünkben, hogy szerencsét próbálnánk külföldön, de minden esetben az lett a beszélgetés vége, hogy maradunk. Mi sem nagyon bírnánk a család nélkül, de a gyerekeinktől kiváltképp nem akarjuk elvenni azt az érzelmi pluszt, amit  kapnak a sok nagybácsi, nagynéni, unokatesó által. Ez most is bizonyosságot nyert. 

Ugyan Jutka mamáék nemigen tudják elhagyni a lakást, mégis a segítségünkkel beszerezték a könyvet, amit Boti szeretett volna. A szülinap reggelén Rózsi mama csomagot hagyott az ajtónk előtt: tortát és ajándékokat! Zsozsó, dacolva mindenféle vírusokkal, maszkban ugyan, de eljött, és elhalmozta Botit, többek között óriás nutellával. Délután Gabi küldött csomagot, amiben szintén minden földi jó volt! Gabi egyébként pár nappal Boti előtt volt ünnepelt, neki találták ki a testvérei, hogy egy közös messengeres telefonhívással felköszöntik őt, és ez járt Botinak is még aznap! Fagyi is felajánlott bővebb ps-játék hozzáférést, ezt még nem tudom, akarom-e. :) Nagyon megható volt, hogy mindenki igyekezett szebbé tenni a napját, olyan hálás vagyok!

Az élet zajlik tovább, akkor is, ha nem a szokásos mederben. Az online tanulás (mert hogy az van) jól megy Botinak és egyelőre élvezi is. Én is örülök neki, mert viszonylag sok időt vesz el a napjából, enélkül nehezebb lenne lekötni. De azért nem bánom, hogy jelenleg csak egy iskolás a három gyerekem közül! :)

A Kicsikkel még szorosabb lett a viszonya az elmúlt két hétben, olyannyira, hogy éjszakára beköltözött az ő szobájukba, ennek eredményeképpen, de önszántából, ő kel fel a gyerekekkel reggel (persze követjük aztán őket mi is), mesét olvas nekik este, napközben pedig sokat játszanak együtt. 

Érdekes helyzet ez, izgalmas, néha kétségbeejtő, nehéz is alkalmanként, de az tagadhatatlan, hogy a családi életnek, legalábbis a miénknek, jót tesz. Tudom, tudom..még csak két hét telt el. Annyi viszont bizonyos, hogy Boti, amikor majd 80 évesen ül a karosszékében, és körülötte hemzsegnek az unokái, élénk emlékekkel tudja majd felidézni a tizedik születésnapját: a rendhagyó körülményeket és a csodás családot, akik nem hagyták, hogy bármi elrontsa! Köszönöm!

Elég találó a cím, ha az elmúlt fél év eseményeire gondolok. Az ígéretemet, hogy az előző bejegyzéshez a fotók még Huba második születésnapja előtt felkerülnek, nem sikerült teljesíteni, de haladjunk inkább sorjában!

A nyár is jobbára az építkezés jegyében telt. Nyaralásra nem volt módunk, strandra sem túl sokszor jutottunk el. Gabi vigyázott néhány alkalommal a kicsikre, míg én Botival és Barnussal strandoltam, párszor voltunk családilag is, és egy idő után már egyedül, három gyerekkel is lemerészkedtünk. Lacó volt az első főbátor, én csak a tesztüzem után mertem követni. Mit mondjak...nagy vállalás, de a gyerekek igazán nagyon jók voltak. Boti mehetett a saját útjára, de a szeme mindig ott volt rajtunk és ha szükség volt rá, jött segíteni. A kicsik imádnak a medence széléről ugrálni, de meg lehetett beszélni velük, hogy csak felváltva ugorhatnak és csak akkor, ha Apa vagy Anya felvette velük a szemkontaktust.

Boti legeslegjobb nyári programja az volt, amikor elutazott Miskolcra Fagyiékhoz. Rengeteg programot szerveztek neki, etették bőséggel, kényeztették egy héten át. Ez olyannyira jól sikerült és olyannyira mély nyomot hagyott benne, hogy a minap is azt mondta, azért várja a nyári szünetet, hogy újra mehessen a tesómékhoz. 

Az én legszebb nyári emlékem pedig....augusztus negyedikén ünnepelték anyósomék az ötvenedik házassági évfordulójukat. A gyerekeik alkalmanként tartanak tesó-találkozókat. Az egyik ilyen alkalmával azt találták ki (vagyis kerekítették Gabi álmából), hogy a mamáéknak szervezett megerősítő eskü után meglepetés házassági fogadalmak következtek, nevezetesen Istié és Szilvié, Zsanié és Petié és a miénk. Különböző furmányos megoldásokkal elérték, hogy mi lányok mind fehér ruhában legyünk és minden apró részletre ügyeltek. Nem sírtunk...hahaha. 

Szeptembertől Botond negyedik osztályos lett! Ez azért már más volt, mint eddig, nem hullottak az ölébe az ötösök pusztán attól, hogy figyelt órán, volt is sok nehéz pillanat, mikor készülni kellett egy-egy dolgozatra. De szerencsére az utolsó utáni pillanatban összeszedte magát, és az osztályfőnöke, Edina néni is sokat segített neki különböző jegyszerzési lehetőségekkel például, így félévkor kitűnő bizonyítványt hozott haza. Amihez mi nem ragaszkodnánk feltétlenül, kivéve, ha valaki gimnáziumba készül. Természetesen egyre nagyobb fiú fizikailag is (152 cm, 42 kg).

Október elsején Léla három éves lett. Egyúttal megkezdte az óvodát. Mivel Hubával itthon vagyok, nem akartuk, hogy ott aludjon az oviban. Reggel elvisszük Botit suliba, utána Lélát oviba és délben már megyek is érte. Csodálatos óvónéniket kapott, nevezetesen Rita nénit és Dorina nénit, illetve Timi nénit, aki a dadus .Ahogy számítottunk rá, semmiféle zavart vagy nehézséget nem okozott az óvoda, azóta is dalolva megy minden reggel. Azt nem nagyon szereti, ha nem a csoportjukban gyülekeznek reggel, hanem mondjuk a tornateremben, de azért szépen ott marad és ha én viszem, törekszem arra, hogy ne sokkal nyolc előtt érjünk oda, elkerülvén így a máshol való gyülekezést. Még mindig elképesztően cserfes, okos, mindig mindenre emlékező, csodálatos szeretetgombóc. Igazi hízelkedős kismacska. Itthon általában ő az, aki elpakolja a játékokat, sőt újabban még az ágyneműt is megigazítja maga után.A szobatisztaság egész gyorsan és könnyen ment, de az alváshoz kell még a pelus. Szép nagylány, 105 cm és 16 kg.

A következő változás október 19-re esett, amikor is végre beköltözhettünk a házunkba!!! Előtte egy hétig dobozoltam, akkor Léla nem is járt oviba, mert az óriási időveszteség lett volna, még ha gyorsan meg is járjuk.Szépen halmoztam a dobozokat, mígnem egyszer csak a nappaliban már nem volt nekik hely, így jutott Boti szobájába és a hálószobába is. Amikor érkeztek sorra a család férfi tagjai, hogy segítsenek a költözésben, gyakorlatilag ugyanazt mondták a dobozhalom láttán, de hogy mit, azt sajnos nem írhatom ide, mert úrilány ilyet nem mond, írni nyilvános helyre meg aztán végképp nem ír! :D Na de kemény csávók ezek, nekiláttak és igazából viszonylag gyorsan átkerültek a cuccok a házba. Mikor ideértem, majdnem sírtam. Előtte este Gabi és Barnus segített a házban takarítani, minden tágas, fényes és tiszta volt, költözés után meg....dobozdobozdoboz...Azóta sem tökéletes még minden, de jobbára a helyükre kerültek a dolgok, Nagyon szeretünk itt. Léla kérdezgette egy ideig, hogy mikor megyünk haza, illetve az első néhány éjjel elég sokszor felkeltek, órákat ültem mellettük éjjelente a fotelben, de megszokták. És Micikénk is hazaköltözhetett, így lett újra a MICIcánk. Mondjuk ő szerintem napjában többször megbánja, amikor a gyerekek teljes hangerőre kapcsolnak, vagy motoroznak, vagy furulyáznak, vagy ilyesmi. Ezek bennünket, felnőtteket is próbára tesznek. :)

Még régebben megígértük nekik, hogy a házban majd hatalmas karácsonyfánk lesz, ehhez tartottuk is magunkat. tényleg óriási volt és csudásan formás. Mondjuk illata nem sok volt, leginkább semennyi, de szép volt. A gyerekeknek a Jézuska szuper ajándékokat hozott, nagyon betalált az idén, bár tény, hogy eleinte Huba többet játszott Léla babaházával, de ez nem okozott gondot, ugyanis Léla addig vígan motorozott Huba ajándékával. Boti, ugyan maholnap tíz éves, nagyon izgatottan bontogatta a csomagokat. Az ünnepek gyorsan elteltek, kevés jutott a közös időtöltésből, persze örültünk ennek is. Fagyiék is voltak nálunk, sőt még anyuék is átjöttek kicsit. Szilveszterkor buliztunk itthon öten, a kicsik is későn feküdtek le, mi pedig egyig filmet néztünk Botival. 

És bizony, átléptünk 2020-ba, amikor is Hubácskánk két éves lett. Kettő! Őrületesen cuki még mindig. Már nem annyira KisBuddha, egyre gyakrabban érvényesíti meglehetősen erőszakosan az akaratát, simán odacsap, ha valami nem tetszik neki és könnyedén mond nemet, amikor például pakolni kell. Összességében azért nagyon jó gyerek,, imádja a testvéreit és az apukáját. Hasonló ízlésünk van....:) Egyre több szót mond és már kétszer hallottunk tőle tőmondatot is: Apa, gyeje! Nagy kedvenc Sam, a tűzoltó, vagy ahogy ő hívja: No-nóóóó. Botit Bobónak szólítja, és ugyan Léla áll hozzá a legközelebb, az ő nevét nem mondja. Az állatok nagy kedvencei, pédául a núl (nyúl),  a nyáu (cica), vava (kutya). A többieket, úgy mint oroszlán, elefánt, krokodil, hangutánzással különbözteti meg. A kicsi a titi, a nagy az uhhhh. Idén szerencsére sikerült szülinapi bulit tartani neki, ahol Gabi nagyfia, Ádi teljesen levette a lábáról, Istiék kicsi Ádijával meg ugye sokat találkozik. Elalváskor szereti felsorolni a családtagokat, így tett egyik este is: Apa, Bobo, Papa, Mama, Itti, Ádi, titi, uhhh.   :D Imádom! Jó evő, szépen fejlődik, a doktor úr és a védőnő is nagyon elégedett vele. (84 cm, 13 kg.)

Lélával elképesztő szimbiózisban vannak, emiatt aggódtam az ovi kapcsán, hogy hogyan viselik majd, de Lacó azzal vigasztalt, hogy így legalább Hubának is jut csakanya időszak, amit mindkét nagy megkapott. Mindent együtt csinálnak. Ha Léla nincs oviban, gyönyörűen játszanak együtt, legyen szó autózásról, babázásról, bármiről. Néha fel kell lépni békebíróként persze. Egyelőre közös szobájuk van. Így is terveztük, hogy elsőre ne legyen sok a változás, meg hát Léla szobája egy ideig raktár volt. Ám egy napon Léla azt kérte, hadd aludjon a saját szobájában. Mit volt mit tenni, kipakoltuk a szobát, átvittük az ágyat. Gyönyörűen, egész éjjel aludt mindkettő, de reggel Léla mégis azt kérte, vigyük vissza az ágyat, mert nagyon hiányzott neki éjjel Huba. Újabban néha együtt alszanak délután Huba kiságyában!  Továbbra is imádom, hogy bárhová, BÁRHOVÁ el lehet velük menni, mindenhol hibátlanul viselkednek, A minap a játékboltban voltunk, Hubesz kinőtte a műanyag motorját. Hosszasan, legalább fél órán át nézelődtek, maga a Kánaán volt ez nekik. Fizetéskor a pénztáros hölgy azt mondja: "Ne haragudj, de meg kell jegyezzem, ilyen jó gyerekeket, főleg, akik ilyen kicsik, még sosem láttam itt a boltban!" Tény és való, mindent óvatosan néztek meg,   nem hisztiztek, nem toporzékoltak egy játékért sem, amikor szóltam, hogy indulunk, jöttek. Nagyon-nagyon büszke vagyok rájuk! Botival is szeretnek nagyon játszani, ez persze el szokott durvulni, ettől még Boti imádja őket és fordítva.

Ami bennünket illet: elképesztően hajtós, sűrű, kőkemény volt az elmúlt másfél év. Ha előre látom, nem hiszem el, hogy kibírjuk és hogy így kibírjuk! A legkevesebb konfliktussal, extra erős egymásra figyeléssel. Talán szegény Boti sínylette meg legjobban, de azt hiszem, ő is kezd visszarázódni. Sokkal több időnk Lacóval azóta sincs egymásra vagy magunkra, három gyerek nem eggyel több, mint kettő, ezt bátran kijelenthetem. A napokban életem egyik kedvenc bókját kaptam drága Brigitta barátnőmtől, aki szintén a nagycsalád mellett tette le a voksát a férjével, most várják harmadik babájukat. Azt mondta, a döntésüket nagyban befolyásolta az, hogy látták, milyen szépen élünk! Nagyon jól esett! Még mindig boldog vagyok! 

Ui.: Képek majd lesznek. Egyszer...:)

Mivel a blogot elsősorban a gyerekek miatt kezdtük el, hogy felnőttkorukban olvashassák, így most azzal kezdeném, hogy elnézést kérek a felnőtt Hubától, amiért nem született külön, az aktuális időpontban blogbejegyzés az első karácsonyáról és az első születésnapjáról. Remélem, amikor nagy lesz, és részleteiben mesélünk neki a jelenlegi életünkről, megérti majd.

A karácsonyt izgatottan vártuk, mert ugyan Huba a legnyugodtabb gyerekünk, de mégis roppant kíváncsi, egészen biztosak voltunk benne, hogy lesz baj a fa körül. De kellemes csalódást okozott, érdekesnek találta, piszkálgatta is, de azért egész óvatosan. Arról nem beszélve, hogy elég vacak fát sikerült választani, csodálatosan formás volt, szinte tökéletes, de csak ránéztünk, és lehullott 800 tűlevél. :) Idén is került facukor rá (ahogy Boti hívta kiskorában a szaloncukrot). Boti azonnal rá is ment, Léla is tette volna, de elmagyaráztuk, hogy leginkább akkor esszük majd meg azokat a cukrokat, amikor lebontjuk a fát. Öt perce volt Karácsony, de Léla, aki még mindig édesszájú, azonmód meg akart válni a fától...

Hubácska első születésnapja is nagyon gyorsan eljött. Ugyan elég kemény volt az elmúlt félév, de mégis repült az idő. Ez az Édes, Cukor, Csoda, Gyöngy január 24-én betöltötte az egyet! Elképesztően tündéri fiú, nagyon-nagyon-nagyon jó baba! Ügyesen játszik egyedül is, szívesen épít tornyot, vagy vonul el Boti szobájába akár 30-40 percig is autózni. De még az sem zökkenti ki általában, amikor a két, egész..khm...más vérmérsékletű tesója épp öli egymást. Huba békésen rakosgatja a játékait, néha kíváncsian rájuk néz, és ennyiben ki is merül. De ha véletlenül valami nem neki való kerül a kezébe és azzal kezd el játszani, mi pedig elvesszük tőle, azért megmutatja a foga fehérjét! Egy percig visít, veri a fejét a járólapba (ha épp a szobában történik mindez, kimegy a konyhába, hogy mindenképp a kőbe tudjon fejelni). Majd egy pillanat múlva abbahagyja és folytatja Buddha-életét.

Az előző bejegyzésben írtam, hogy a mászás nem az erőssége. Szerencsére ezt pótolta, illetve önállóan jár már jó két hónapja. Ezt nagyon élvezi, ha nem elmélyülten játszik, akkor menetel egyik helységből a másikba. Újabban fut is, őrületesen cuki. Akkor különösen, amikor mégis a mászás mellett dönt, lehajtja a fejét és ötszázzal csapkodja a mancsait, úgy robog! Vagy tolat.Azt is szereti. :D Zoknifóbiája van, mindig leveszi és imádattal csattog a meztelen tappancsaival.

Beszélni nem fog olyan korán, mint Léla, de a bá, bbbbbá, be, bbbbe kiválóan megy már! Néha már a pápá is sikerül. Illetve mama és baba. Ezt a kettőt mondjuk kb. mindenre alkalmazza. Amit egészen pontosan használ, az a hamm. 

Anyukám állapota miatt elég sokat voltam távol ősszel, ez egy kicsit nyomot hagyott Hubán, volt egy roppant anyás időszaka, nemigen tudtam letenni, mindig kézben akart lenni, nem nagyon nyitott mások felé. Ez már valamelyest rendeződött, barátságosabb, de távolról sem annyira, mint a két nagy. De legalább már Apa után is szokott sírni. :)

Kiváló napirendünk van, a délelőtt általában a játéké, főzésé, játszótéré. Dél előtt valamivel ebédelnek, majd déltől, fél egytől körülbelül két órát alszanak. Ébredés után uzsonna, és általában mi megyünk Botiért. A tavasz beköszöntével valószínűleg ekkor is lesz már egyéb program a Lidl-n kívül. :) Este is Lélával egyszerre mennek aludni, 8-kor rendszerint csend van.

Hubácska egyébként 78 cm és 11 kg fölött van. Léla 94 cm és 14 kg.Iszonyatosan cuki! Nagyon szépen beszél, annak alapján általában 3-4 évesnek nézik. De van egy-két szó, amit elég sajátságosan használ: labda=dabla, hanem=hameg, bennünket=engünket.  Boti...150 cm és közel 40 kg színtiszta izom. És mindjárt negyedikes...

A három gyerek nagyon szereti egymást. Boti és Léla között sok a piszkálódás, nyúzás, de imádnak együtt játszani. Sokszor megölelik egymást csak úgy, Léla sokat sürög Huba körül. A kapcsolatukat a következő történet írja le talán a legjobban:

Botival fogorvoshoz kellett menni, természetesen jöttek a kicsik is. Ági úgy találta, ki kéne húzni egy tejfogát, mert már jön fölötte a csontfog. Boti retteg az injekciótól, ezért megbeszélték Ágival, hogy picit fog fájni nélküle, de csak egy pillanat lesz. Meg is történt, de persze fájt Botinak, sírni kezdett. Ezt meglátván Huba is nekikeseredett, sírt hagosan. Léla pedig...állt Botival szemben és néma csendben patakokban folyt a könnye az arcán. Nagyon megható volt. Imádom őket! Nagyon büszke vagyok rájuk és az apukájukra! 

 Sajnos a közös családi együttlétekből kevés jut mostanság, épp ezért húsvét előtt elutaztunk pár napra Bükre. Igazán nagyon jó volt! Szerencsére kevesen voltak, így jobbára a mi gyerekeink uralhatták a gyerekrészt. Ettünk, ittunk, fürödtünk, és együtt voltunk mind az öten. Óriási ajándék volt ez a pár nap. 

Lassan itt a tanév vége, nagy a hajtás az iskolában, megint sok a program. És hát egyébként sem unatkozunk. De azt hiszem, ez a sok megpróbáltatás még jobban összekovácsolt bennünket. ha minden jól alakul (és továbbra is ilyen sűrűn blogolunk), akkor a következő bejegyzés már a házikónkban születik. Ezt pedig majd képekkel illusztrálja Lacó. Remélem, még Huba második születésnapja előtt. :D

Október elsején a mi gyönyörű kislányunk két éves lett! Nagyon várta már a születésnapját, sokat emlegette!

Két éves korára, sőt, már egy-két hónappal előtte is, kijelenthetjük, hogy folyékonyan beszél. Iszonyatosan cuki, zsivány, bohóc, aki állandóan kacagnevetmosolyog. 14 kg és 92 cm. A haja csodálatos, szőke loknik tömkelege! Egy probléma van ezzel, semmiféle hajgumit, csatot, semmit nem tűr, legyen az hercegnős, mimis (Minnie-s), Másás vagy bármilyen. Egy pillanatig néha megengedi, míg megmutatja Apának, Botinak, hogy milyen szép is ő copffal, vagy amíg megnézi magát a tükörben, de aztán veszi is ki. Ezt valamely módon orvosolnunk kell, mert az én szőke loknijaimnak is az vetett véget, hogy nem engedtem ovis koromban sem összekötni, így levágták, mert az óvónők mindig szóltak érte. Igazi hercegnőként éli az életét, csajos kislány, nagyon örül egy új ruhának például, de felpróbálni semmit nem hajlandó, esetleg ha épp kedve tartja, de szülői kérésre kizárt, hogy megtegye. Kivéve, ha cipőről van szó. (Egy ponton legalább hasonlít rám is.) Amikor kapunk valakitől ruhákat és van benne bármiféle lábbeli, azt azonnal magáévá teszi, legyen az bármekkora, bármilyen időjárásra való. Legutóbb egy hótaposót rejtett a csomag, csak úgy vált meg tőle a 22 fokos lakásban, hogy eldugtam és elfelejtette. De addig álló nap a hótaposóban parádézott itthon. 
Új kedvence lett a Gyerekdalok és mondókák c. gyűjtemény, ezt Boti is szerette nagyon. Napjában körülbelül négyszázszor nézzük, hallgatjuk meg, gyönyörűen fújja kívülről a mondókákat, énekeli ügyesen a dalokat. A legnagyobb liebling a Sári, Kati tudja. A másik egy angol nyelvű, hasonló célokat szolgáló dalgyűjtemény, véletlenül választotta az elsőt, mi igazán nem gyötörjük "oviangollal" és ilyesmikkel, de cukik a rajzok és a zenék is, hadd hallgassa. 
Néha tud vadulni, előfordul, hogy ütöget vagy ilyesmi, de álatlánosságban egy szeretetbomba. Ma reggel is odabújt a nagy testvéréhez: szeretlek Boti!

Hubát is imádja, nekem esténként azt mondja, miközben simogatja az arcom, hogy édes vagy anya, aranyos vagy anya, de azt hiszem, apa maga a föld középpontja, az atyaúrsiten, a minden Léla életében. Szalad elé, mikor jön haza, azonnal játszani hívja és le sem száll róla altatásig. 
A nyarat úgy csinálta végig, hogy bojkottálta a délutáni alvást, kemény volt. Egész nap csacsog, e.g.é.s.z. nap!!! És mivel délutánra elfáradt, néha nyűgös is volt. Ősszel aztán valahogyan sikerült visszatérni rá, 1,5-2 órákat alszik. A strandot imádta, nagyon bátran ugrált a medencébe, azt sem akarta, hogy elkapjuk. De azért persze mindig megfogtuk! :)
Az evéssel kapcsolatban annyi változott, hogy elég válogatós lett, szemben a pár hónappal ezelőtti Lélával, aki bármit bármikor megevett. De ha olyat kap, amit szeret, azért szépen eszik. Édesszájú is /ezt már megint honnan :)/, kedvence a csokis mazsola. 
Nagyon szeret festeni, rajzolni, táncolni. Szívesen babázik, duplózik, de ha Boti elkezd autózni, azonnal ott terem és beszáll a játékba. Imádja a mesekönyveket, szerencsére sokat olvasunk, sokat lapozgatja őket egyedül is. "Anya, éppen olvasok!"  :)
Minden percünket lefoglalja, nagyon aktív kislány. Imádjuk. Elmondhatatlanul! (Őt is.)

Ami a fiúkat illeti: 
Boti nagyon jól teljesít az iskolában, néhány négyes mellett rengeteg ötöse van, mindezt úgy, hogy csak napköziben tanul, itthon csak olyat, amit ott nem tud, pl. mikor verset kell tanulni. Idéntől ugye új tanító nénik vannak, nagyon szereti Edina nénit is és Éva nénit is. Hatalmas nagy fiú, 148 cm, 37 kg.  Még mindig kézilabdázik, szereti is, ügyes is. Néha kapunk ízelítőt, mi vár ránk a kamaszéveiben, de azt hiszem, összességében nyugodtabb, mint egy-két éve. Büszkék vagyunk rá! (Is.)

Huba egy igazi kis Buddha. Mérhetetlenül nyugodt baba. Ritkán sír, tényleg csak akkor, amikor nagyon-nagyon fáradt. Ehhez mondjuk nem tudom, mi kell, ugyanis újabban kétszer fél órát alszik napközben, ennek dacára még este is sokat nevet. Ha épp nem náthás, nem fogzik (már van két foga alul, épp a felsőket növeszti), és semmi zavaró tényező, alszik nyolctól négyig, ötig, sőt, már fél hatot is villantott párszor. De természetesen az az épp..az általában épp valami. :) Ilyenkor kétszer-nyolcszor felkel éjjel, iszik vizet, jobb esetben visszaalszik rögtön, rosszabb esetben ébren tölt egy kis időt. Közel tíz kiló és 72 centi, hatalmas. Két héttel ezelőtt felült, épp Zsozsónál voltunk, őt tisztelte meg először a kunsztolásával, majd egy héttel később felállt. Ez csak amiatt probléma, hogy ugyan őrületes tempóban kúszik, ámde a mászás eddig nem sikerült. Persze a laminált padló sem a barátja ez ügyben, de Botinál szőnyeg van, a nappaliban nagy játszószőnyeg, de egyelőre nem megy, max. egy lépés. Vissza is térünk Dévény-tornára a jövő héttől. Nagyon-nagyon kedves, vidám, boldog baba, és mi is azok vagyunk, amiért bennünket választott. (Ő is.)

Nem mondom, hogy könnyű napokat élünk, eleve a három gyerek, az építkezés, édesanyám gyengélkedik, sokat vagyok nála, de azt hiszem, a nehézségek mellett ügyesen csináljuk. Nyitott, kedves, közvetlen gyerekek, és lehet, hogy mi mondjuk csak kilenckor vacsorázunk, de mindhárom gyerek alszik nyolc körül. Úgy képzelem, hogy amikor 82 évesen visszatekintek ezekre az éveinkre, büszke leszek magunkra. (Is)

Újabb hónapok teltek el, Huba már 4 hónapos múlt, Léla első mondatait alkotja, Boti pedig épp befejezi a 2. osztályt. De haladjunk csak sorban!

Huba 7,3 kg; 64 cm és 4 hónapos.

Irtó nyugodt, türelmes, hálás baba volt ez idő alatt. A 3. gyermeknél már messze nem lehet annyira a szabályok, a rendszer bűvöletében élni. Bizony előfordul, hogy az etetések csúsznak, vagy épp az alvásidőben kell elindulni otthonról valami miatt. Nagyon ritkán fordult elő, hogy Huba ezt ne tolerálta volna. Az is biztos, hogy bármennyire is szeretné az ember, nem jut rá annyi idő, mint az első gyerek esetében. (Elég csak a blog bejegyzések számából kiindulni). Ez Hubánál azt eredményezte, (vagy csak szerencsénk volt?) hogy nagyon jól el volt magában, és amikor valaki odalépett hozzá, és megszólította, akkor irtó hálás tudott lenni, de aztán hiszti nélkül folytatta a saját maga szórakoztatását. A múlt idő persze nem véletlen. Mostanában kezd el ez megváltozni. 4 hónaposan már felfogja mi zajlik körülötte, és egyre inkább részese akar annak lenni. Imádja, ha olvasunk Lélának, és azt ő is a közelből hallgathatja; ha ebédelünk, akkor sokkal jobban szeret pihenőszékben közöttünk feküdni, mint a kiságyban; vagy épp a konyhában lévő hintában, amikor ott ténykedünk.

Persze nem volt minden felhőtlen: az éjszakai alvással megszenvedtünk. Illetve leginkább Nóra. Volt minden: két óránként felkelés, vagy csak egyszer, de akkor órák hosszat nem alvás, vagy ezek keveréke. Ha épp Huba aludt volna, akkor Lélának jött a foga, vagy náthás volt, vagy valami.

Néhány hete Huba naponta egyszer tápszert kap. Ha valami program indokolja akkor napközben, így kicsit szabadabban lehet kimozdulni, de általában este. Ezzel szinte egy időben Léla nem hajlandó napközben aludni. Ez elég hosszúvá teszi a nappalokat, de valamit javított az éjszakai alváson. Léla többnyire alszik, Huba pedig nem ritka, hogy 4 körül kel először, de általánosnak azért ezt még mindig nem nevezhetjük.

Huba is korán kezdte a sportolást: Lélához hasonlóan szintén Dévény-tornász. Nála is a "féloldalasságra" figyelt fel Nóra, aztán a hason fekvéssel szenvedtünk sokat. Szépen fejlődik, most ott tartunk, hogy már elég hosszú ideig elvan hason, és kezdi kinyomni magát, és úgy szemlélődik. Ez elég jó eredmény, mert eleinte hason csak aludni volt hajlandó. Jöhet a következő szint, az átfordulás.

Léla egy dumagép. Nekünk fura volt, hogy az első néhány szó után gyorsan eljutottunk oda, hogy szinte mindent mond. Bármilyen szót hall, azt megismétli, illetve próbálja megismételni. Persze nem használja mindet, de igen nagy önbizalommal tanul. Volt egy időszak amikor mindent, de mindent becézett. Pl.: lábika (láb), dejóka (de jó), idenke (igen), borsóka, pancsika, zuhika, csinike, minden név, de a legtöbbet halottak: Botita, Hubaccsa, Apucika, Anucika, Nénóccsa; nénike, bácsika, stb, stb... :) Ezekből néhány még megmaradt.

Ízelítőül néhány szó a Léla szótárból, bár a teljes szótárat igen nehéz lenne már leírni. Kicsit elcsúsztunk a dokumentálással.

ebííí - reggeli, ebéd vacsora

okoccsa - oroszlán

házsóka - hálózsák

manyika - mandarin

csimmi, siom - finom

pacsu - papucs

bagyóca - babóca

makas - malac

kábé - kávé

néna, nénóccsa - Léla, Lélácska

csapcsa - sapka

dabja - labda

néccsa - nézd csak!

téélle - tényleg

szemüge - szemüveg

csapcs - (haj)csat

homokka - homokozás

Mostanában kezd számolni, ami általában így hangzik: tettő, há-nyoss, titenc, nyóc. Színeket is gyakorolja, ez pedig ilyen: pios, naancs; függetlenül attól, hogy épp milyen színű tárgyakat rakosgat. Pedig a pirosat már néha felismeri.

Rengeteg szeretet ad. Mindannyiunkat spontán puszilgat, pl. mikor leguggolsz, hogy ráadd a cipőt, vagy kiveszed az etetőszékből. Máskor meg spontán megölel, és ilyenkor azt mondja: szereee! Imádnivaló. Kivéve, mikor kicsinálja az embert! Például mikor altatáskor szól az anyjának, hogy takar! Majd miután Nóra betakarja, nyávogva ledobja magáról a takarót, hogy neeem! És ezt kb. húszszor ismétli meg. Ez sok mással előfordul: ebííí, nem ebííí; palinta (hintázni szeretne az udvaron), de nem hajlandó felvenni cipőt, stb. Ez elég idegörlő tud lenni...

Egyébként imádja a könyveket, most épp Boribon rajongó. Általában szereti, ha olvasunk neki, de sokszor azt vesszük észre, hogy bevonul Boti szobájába, és magában lapozgatja, sőt gyakran olvasást imitál, halandzsázik. Természetesen a mesefilmeket is szereti. Korábban volt a Bogyó és Babóca, majd a Minnie (Mickey egér játszótere) őrület, aztán Peppa malac, de most a Masha és a medve visz mindent. Sokat babázik, de autózik is.

Boti nagyon szereti mindkét tesóját. Lélával egyre többször eljátszanak, bár ennek nemritkán veszekedés, nyávogás vagy sírás a vége. De rendszeresen olvas neki saját indíttatásból, vagy mert Léla kéri.

Hubával játszani még nem igen tud, de sokszor kéri, hogy hagy vegye ki a kiságyból. Mindig mondjuk, hogy bármikor kiveheti, de ő azért mindig megkérdezi. Ilyenkor úgy bohóckodik vele, ahogy tőlünk látja, és Huba ezt általában hangos kacajjal díjazza is.

Már csak napok vannak a második osztályból. Továbbra is jól megy neki az iskola, bár idén már volt egy hullámvölgy, mikor a szorzótáblát kezdték tanulni. Szerencsére hamar rájöttünk, hogy be kell avatkozni, és rendszeresen gyakoroltunk, számonkértük, és más dolgokban is szabályokat hoztunk, így sikerült javítani.

A kézilabdában egyre ügyesebb, egyre jobban érti magát a játékot, egyre jobban érzi annak ritmusát. A múlt heti kupán jelentős részben kapuban állt, de amikor kint volt, akkor szép számmal szórta a gólokat is. Idén U7-ben és U8-ban is játszott, és azt gondolom a dobóereje U8-ban is kimagasló volt. Egyébként fáradhatatlan: a pénteki edzésről éppen hazaesve, rendszeresen eljön még velem focizni. 

Mint tudjátok, harmadik babánkat február 1-re vártuk, de a 26. héttől riogattak azzal, hogy biztosan hamarabb fog születni, mert a méhlepény nincs túl jó állapotban. Így onnantól kezdve sajnos elég sokat aggódtam, főleg, mert az is elhangzott egy ultrahang alkalmával, hogy jó lesz, ha karácsonyig kibírom. Ezért mikor szilveszterkor koccinthattunk, hatalmas kő esett le a szívemről, onnan már csak egy kis idő kellett, hogy ne legyen koraszülött.

Olyannyira megnyugodtam, és Huba is, hogy egyre inkább úgy tűnt, esze ágában sincs kijönni. Tudtam, hogy nehéz lesz utána, két kicsivel, de mégis vártam már, hogy megszülessen. Egy vasárnapi ultrahang alkalmával Balázs (mert most is voltam olyan szerencsés, hogy a kismamája lehettem) észrevette, hogy kevés a magzatvíz. Ennek okán, illetve az érett lepény és a 39. hét miatt úgy döntött(ünk), hogy vonuljak be január 24-én és megindítják. Érdekes volt, egy kicsit sem izgultam, valószínűleg tényleg nagyon vártam már. Gabi befuvarozott a kórházba, Lacóka később érkezett.

Fél háromkor kaptam az első oxitocint, utána már voltak is fájások, még elviselhető módon, szerencsére addigra ott volt Lacó és a szülésznő, Erika is egy tündér volt. Négykor Balázs burkot repesztett, ami bizonyossá tette, hogy valóban nagyon kevés volt a magzatvíz. Na onnantól kezdve….kijelenthetem, hogy indított szülés esetében a vajúdás sokkalsokkalsokkalsokkal jobban fáj, mintha mindez magától történik. Balázs mondta, hogy körülbelül 6-7 órára meglesz a baba, mondtam, az nem lesz jó, mert én ezt nem csinálom addig, azonmód találjon ki valamit. :) Erika nagyon sokat segített, labdáztatott, biztatott, Lacó hősként tűrte harmadik alkalommal, hogy eltörjem a kezét, cserélgette a vizes törölközőt a tarkómon, ölelt és egyáltalán, jelen volt, így próbáltam túlélni. Így telt el valamivel több, mint egy óra, míg végre megérkeztek a tolófájások. Az maga volt a csoda, annyira örültem, ott már ugye egészen biztos volt, hogy rövid időn belül megszületik Huba. Annyira rövid volt, hogy harmadikra, 17:28-kor ki is bújt. Olyan kis pici, vékony baba volt, nem ehhez vagyunk szokva. 3400 gramm, 52 cm.  A mi harmadik gyerekünk!!!

Balázs megint zseniálisan teljesített, elhiteti veled, hogy nálad jobban senki nem tud gyereket szülni, végtelenül nyugodt, kedves, alapos.  Szegényt élete végéig üldözni fogja a hálám. :)

Miután rendbe tettek mindkettőnket, még átvittek a vajúdóba, ott pihentem egy ideig Hubával és Lacóval, aztán már egyedül. Nyolc óra körül átmentünk az osztályra, ahol (azt hiszem szintén Balázsnak köszönhetően) egy két ágyas szobába kerültem. Jó volt látni, hogy új ablakok, függönyök vannak, és szépen ki vannak festve a kórtermek. Arról nem beszélve, hogy kivétel nélkül mindenki, MINDENKI elképesztően kedves, figyelmes volt. Mintha közeli ismerősökkel töltöttem volna ott az időmet. Az erősen elgondolkodtatott, hogy mikor Botival voltam ott, roppant elfoglaltnak és fáradtnak éreztem magam, amiért folyton etetni, tisztába tenni kell. Most, hogy két gyerek mellől kerültem be, olyan volt, mintha egy hosszú hétvégére fizettem volna be. Annyit pihentem, mint nagyon rég nem! :) De nagyon hiányzott Boti, Léla és Lacó is. Minden nap meglátogattak, Boti mintha zavarban lett volna a babától, Léla pedig azonnal elkezdte Picinek hívni és ez azóta sem változott. (Annak ellenére, hogy már azt is tudja mondani: Huba.)

Papírforma szerint csak vasárnap jöhettünk volna haza, de Balázs és gyerekorvos olyan kedvesek voltak, hogy hazaengedtek szombat este. Boti Gabiéknál aludt, Léla anyunál. Eredetileg is így lett volna, mert a férfiak pisiltettek szombat este, de Lacó azt mondta, hagyjuk így, jó lesz itthon ketten első éjjel. Jó is volt, mert nem túl sokat aludtam…

Másnap délelőtt megjöttek a gyerekek, azóta éljük a nagycsaládosok életét. Ráérő időmben részletezem ezt is! :)

Mint az előző bejegyzésben említetettem, Léla korához képest elég sok mindent mond. Gyönyörűen megy az Apa, Anya, Boti. Ha olyan kedve van, szépen mamázik, papázik. Ha nincs, akkor a papa apa, a mama pedig amam. Nevén nevezi Peppa malacot és Bogyót. Micit is mondja, és azt is, hogy pici. Számtalan állathangot utánoz.

Egyéb szavak, kifejezések:

ammamm: étel, enni

amaaaa: emelj fel!

Dejdő: Gergő

Monyó: Barnus

Pipi: Gabi

csecse: minden, ami szép, tetszik

Mimííí: Minnie egér, nagy kedvenc

nemnó: Nem jó. Ezt Boti is így mondta! :)

tá: távirányító

tete: telefon

baa: banán

Végre eljött a karácsony, olyannyira, hogy már el is múlt. :)  Nagyon vártuk! Én leginkább azért, mert Lacó majdnem három hétig itthon volt! Természetesen az elképzelés megint nem nagyon találkozott a valósággal. Az ember (lánya) úgy látja maga előtt, hogy majd mennyit pihenünk, kikapcsolódunk együtt, felhőtlenül játszunk a gyerekekkel, stb. Ehhez képest akkora volt a hajtás végig, hogy hihetetlen! Ünnepek előtt Lacó egész nap a konyhában szorgoskodott,  segített takarítani, én meg tartottam a frontot a gyerekekkel (kivéve, mikor ő szakított időt arra, hogy programozzon velük), meg végeztem a rám eső feladatokat. Lacó igyekezett kímélni, amennyire lehet, ugyanis tulajdonképpen feküdnöm kellene. Érik a lepény elég régóta, amin a pihenés tudna fékezni. Azt hiszem, kb. 26 hetes terhes voltam, amikor ez kiderült, akkor azt mondták az ultrahangon, hogy reméljük, hogy a 2017-es évet még kihúzom… Annyit tudtunk tenni az ügy érdekében, mivel sem Lélát sem a 3. emeletet kiküszöbölni nem tudom, hogy mikor Léla alszik délután, akkor alszom vele én is, vagy ha azt nem is, de fekszem mellette. Illetve tényleg nagyon alaposan megfontolom, mikor hová indulok. Ha pedig úgy jövünk-megyünk, hogy Lacó itthon van, akkor ő hozza-viszi Lélát a lépcsőházban. Ugyan Léla kb. 13 hónapos kora óta prímán jár egyedül a saját kis lábacskáin, de a harmadik emelet azért még erős kihívás neki. Na de elkanyarodtam: szóval bőszen készültünk az ünnepekre. Karácsony előtt volt Lacóék évzáró vacsorája, ahová Botinak nem volt kedve jönni, Lélát értelemszerűen nem is akartuk vinni, úgyhogy volt egy gyerekmentes esténk, hazudnék, ha azt mondanám, nem esett jól. :)

Ami a Karácsonyt illeti, kicsit eltértünk az eddigiektől, és a fát már 23-án este feldíszítettük. Boti segítségével, ahogy tavaly is. Valószínűleg jövőre, két kicsi mellett már úgyse tudnánk délután ezt titokban megoldani. Azt terveztük, hogy így majd reggel lehet örülni a fának, délután meg az ajándékoknak. Persze Botihoz hasonlóan Léla sem esett extázisba a fától, Kérdésünkre megjegyezte, hogy csecse, és ennyi. Ami persze abból a szempontból nem baj, hogy a karácsonyi dekorációhoz hasonlóan, a fát sem piszkálta egyáltalán. 24-én itthon voltunk. Léla aludt, uzsonna után pedig Lacó elvitte a gyerekeket sétálni. Én „sajnos nem tudtam menni, mert fájt a hasam és aludnom, pihennem kellett”, így hát, míg ők sétáltak, gyorsan takarítottam egyet, illetve a fa alá helyeztem az ajándékokat. Azt már meg sem említem, hogy. Az ajándékok csodásak voltak, szerencsés család vagyunk. Az isteni ételekről, amiket Lacó tett elénk, szintén csak szuperlatívuszokban tudok beszélni.

25-én Rózsi Mamáékhoz mentünk, jött mindenki, így megint jó sokan voltunk. Szeretem. Ételben és ajándékban ott sem volt hiány. Léla mindössze 40 percet aludt, de mivel mindig volt valaki, aki szórakoztatta, nem volt gond.

26-án voltunk Jutka Mamáéknál, szerencsére Fagyiék is hazajöttek. Boti és Frida jókat játszottak, színeztek együtt, Hanna pedig kiválóan szórakoztatta Lélát, köszönetképpen itt létük első 20 perce után már el is hangzott Léla szájából: Aaaannnna…:)

A szilvesztert itthon töltöttük, mint afféle két gyerekes, harmadikat váró család. Léla a szokásos időben aludni tért, Boti maradhatott, ameddig akart, de csak tízig bírta. Mi az éjféli koccintás után már aludtunk is. Így megy ez mostanság. Jövőre valószínűleg még „ígyebbül”.

Ami az általános helyzetet illeti: Lacóka sokat agyal, dolgozik, ugyanis házépítés előtt állunk, de mivel ez azért nem megy egyik napról a másikra, a jelenlegi, 55 nm-s otthonunkat kell alkalmassá tenni öt ember számára. Nem könnyű, de szerencsére ő nagyon ügyes, azt hiszem, a maximumot kihoztuk az adott lehetőségekből. ( Ezúton is köszönet az ágyért kedves Borlai család!)

Én ebben a pillanatban 36 hetes terhes vagyok. A kisbaba nevéről még mindig nem sikerült döntést hoznunk. Sebaj, legkésőbb a szülőágyon muszáj lesz.

Boti hatalmas nagyfiú. Fizikailag is. Már több mint 140 cm és 36 kg. Utóbbit el sem akartam hinni, de annyi. A suliban még mindig jól teljesít, főleg matekból. Igaz, a többire sem lehet panaszunk. Magatartásbéli hibák vannak, de ezek mindig is lesznek, mivel Boti nem egy egy helyben ülő gyerek, hanem roppant izgága. (Amennyiben ez hiba …nevezzük inkább a rendszer hibájának, hogy igen kevés lehetőségük van mozgásra, padban ülésre annál több. :( ) Lacó még egy agykontroll tanfolyamra is elvitte, hátha könnyebb lesz neki a suliban, de sajnos csak a felén tudtak részt venni, a béna hányás-hasmenés közbeszólt.

Léla is hatalmas nagylány. Pontos paramétereket nem tudok, mert rég voltunk védőnőnél, a következő alkalom meg két hét múlva lesz. De nem merek addig várni a blog írásával, mert ha esetleg megszülök, jövőre se írok. :) Egészen biztosan több mint 80 cm és kb. 12 kg lehet. Nagyon nagy zsivány, az apját az ujja köré csavarja. Alapvetően még mindig jó kislány, de azért már sokszor megvillantja az akaraterejét, illetve több ízben lehetünk színészi képességeinek tanúi. Általában, mikor rászólunk valamiért. Többnyire azt szereti, ha ő a világ közepe. Ha megölelem az apját, el akar hajtani, ha Lacó engem, az se tetszik, és ha Boti bújik hozzám vagy az apjukhoz, az végképp kiveri a biztosítékot, pedig imádja Botit. Kicsit túlságosan is. A napok nagy része azzal telik, hogy ő kérdő hangsúllyal mondja: Boti: Én válaszolok: iskolában. Apa? Apa elvitte és elment dolgozni. Öt.e.zer.szer egy nap.

Merthogy Léla 15 hónapja dacára egy igazi dumagép. De ez már legyen egy másik bejegyzés témája!

Olyan gyorsan eltelt ez az egy év, talán életem leggyorsabb éve volt. Léla meg is kapta a héten az aktuális kötelező oltását, amit egy pillanatnyi felsírással viselt, de egy másodperc múlva már a következő tennivalón járt az esze. Közel 11 kg, 74 cm, épp a kilencedik fogát növeszti és természetesen csodálatosan szép. Nagyon huncut, szinte mindig mosolyog és elég sokszor megcsillantja a humorérzékét.

Apa, baba, mama, papa, vava (kutya), hamham szavakat nagyon szépen használja, ellenben míg nyáron a Baba egyértelműen Boti volt, mára minden, akinek, aminek még nem tudja kimondani a nevét, azzá vált. A tigris és a lovacska hangját szépen utánozza, az állathangok nagyjából ennyiben kimerülnek egyelőre. Mindent eszik, nem is főzünk neki külön, teljesen jól eszi a „felnőtt”  ételeket. Néhány hete még tejpépet vacsorázott, közben Lacó elkészítette Boti szendvics-vacsoráját, letette az asztalra. Léla abban a pillanatban bojkottálta a tejpép-evést, azóta már vacsorára is rendes étel van: szendvics, tojásrántotta, tejbedara, stb. Gyakorlatilag mindenevő, imádja a zabos reggelinket, amit Lacó minden nap készít. Érdekes módon a lekvár nem nyerte el a tetszését.

Minden reggel, mikor felébred, létszámellenőrzést tart. Ha nem vagyok már a szobában, mert Botit készítem a sulira, velem kezdi: Ada? Bemegyek, és folytatja: Apa, Baba? Ilyenkor be kell számolnom, ki hol van éppen, illetve, ha még itthon vannak a fiúk, azonnal jelenésük van a hálószobában reggeli ölelésre és puszi-osztásra, mert bizony igazi cuppanósokat ad már Léla.

Általában felkel hat óra után, ha mi visszük Botit, muszáj is neki, de ha Apa vagy mama, akkor is. Ennek dacára csak egyszer alszik már egy nap, általában déltől kettőig.

Az apukájával őrületes szerelemben vannak, olyan jó nézni őket! Mikor Lacó hazaér, Léla alig győzi kivárni, míg átöltözik, azonnal menni akar hozzá, elalvásnál az ő nevét hajtogatja és Botihoz hasonlóan igazán gyöngyözve kacagni Apával szokott. Ez Botival is így volt.

A szülinapján Szentendrén ebédeltünk. Botinak megígértünk egy ottani éttermezést, meg egyébként is szeretett volna ott sétálni egyet. Szerencsére nagyon szép idő volt, tudtunk is lődörögni ebéd után a napsütésben. Fagyiztunk is, Léla persze követelte az ilyenkor obligát tölcsért. Valami városi rendezvény volt, élő koncerttel, imádta! Egyébként is nagy zenerajongó: bármi zenét meghall, már "táncol" is rá! :) 

Míg Léla egy éves lett, Boti másodikos. Nem állítom, hogy zökkenőmentesen indul az év, de ettől függetlenül nagyon lelkesen jár iskolába, imád a barátaival lenni. Nem könnyű eset, ez biztos, de hogy a rendszerben is rengeteg hiba van, az is tény. Viszont gyönyörűen olvas, a matek még mindig nagy kedvenc. Lélával az elvárhatóhoz képest (ha van ilyen), sokat foglalkozik, a húga imádja is őt! Ha úgy alakul, még eteti is. A pelenkacserére még nem tudtam rávenni! J Továbbra is a nagyobb gyerekek közé tartozik, 140 cm, 33 kg és 35-ös lába van, big foot. :D

 A legkisebb pedig? Jelen pillanatban 22 hetes, három különböző orvos állítása szerint is kisfiú. A negyedik majd néhány hét múlva látja, ha változás lenne, szólok. Jelenleg így az ő méreteiről nem tudok beszámolni. Mocorog már, de nem túl sokat. Vagy én nem érek rá szegényre. Boti nagyon várja, azt mondta, azért, hogy megtanítsa biciklizni. Gyöngy nagyfiú! Mondtam neki, szerintem kezdje majd Lélával a tanítást! Ha Botitól tanul tekerni, nagy eséllyel ügyesebb bringás lesz, mint az anyja!

Ami pedig bennünket illet: Lacó még mindig nagyon sokat dolgozik, sajnos keveset látjuk, de amikor itthon van, abszolút kiveszi a részét, sokat játszik a gyerekekkel, vigyáz rájuk, ha nekem épp dolgom van, számíthatok rá bátran. Így volt ez egyik este is, amikor fel kellett keressem az orvosomat, ugyanis néha fura dolgokat tapasztaltam. Ő pedig a következőre jutott a vizsgálat után: 13 hetes terhes vagyok, nagy valószínűséggel egy kisfiúval. Na, ez volt az a perc, amikor IGAZÁN nem jutottunk szóhoz!!!!

Hihetetlenül rohan az idő: Léla 10 hónapos lett. Alig jutunk szóhoz!

Nagyon ügyes, teljesen stabilan ül, feláll, ha fogjuk a kezét, lépeget, elképesztő sebességgel mászik, főleg, mikor elindul Boti szobájába, Boti meg utána, na akkor olyan sprintet nyom, Botival remekül mulatunk. Viszont már szereltünk fel rácsot, mert állandóan Boti szobájában szeretne lenni, az pedig több szempontból sem túl szerencsés. Nagyon huncut és zsivány, viszont Botival ellentétben, aki tök jól elvolt bármikor bárhol bárkivel, eléggé anyás.

Apát nagyon szépen, valóban apának hívja, és a nyaralás alatt rájöttünk, hogy a Baba Botit jelöli. Én persze pusztán Ada vagyok, de ezen már meg sem lepődöm. Hisz Boti is már Apucika drágának szólította Lacót, mikor én még mindig Ada voltam…

Még nyaralás alatt egyszer elmentünk Botival a vásárba. Lacó mesélte, hogy játék közben Léla bekéredzkedett a babakocsiba, majd a következő "párbeszéd" játszódott le:

Elénk jöttek! :)

A súlya 10 kg, és kb. 74 cm, és épp a hatodik fogát várjuk. Egyre kijebb tolódtak a hajnali ébredések, így mostmár egy ideje végigalussza az éjszakákat. Hűvösebb időben szinte mindig 8 után kel! Yes!!!

Igazi zabagép! Reggel tápszer, délelőtt gyümi, ebédre főzelék, vagy amit mi eszünk, délután gyümi/keksz, este pép majd még tápszer. Nagy kedvenc a kölesgolyó: bármikor, bármennyit!

Amennyire aggódtunk a mozgása miatt pici baba korában, most olyan gyors fejlődésbe kezdett, állandó mozgásban van, elég erőteljesen ki tudja fejezni az akaratát, szóval a kezdeti „kisbuddha” viselkedés csak etetés volt. :) Nem nagyon jutunk szóhoz.

Lassan itt a nyár vége, de még meg sem említettük Boti első bizonyítványát. Nagyon sűrű volt az utolsó néhány hét, sokféle, jobbnál jobb iskolai programon vehettünk részt, mindemellett több osztálytárs születésnapi bulijára is hivatalosak voltunk, szóval volt mit tenni. Mivel az iskolát a nyáron átalakítják, így évzáró tulajdonképpen nem volt, pusztán bizonyítványosztás. Nos, Botié (amennyiben a magatartást nem vesszük figyelembe, márpedig nem vesszük) kitűnő lett. Ugyan elhatároztuk, hogy nem igazán fogunk nagy ügyet csinálni a jegyeiből, bármilyenek is legyenek, de mégis, azért roppant büszkék voltuk! Még oklevelet is kapott a szorgalmáért! Nem jutottunk szóhoz! :)

Az iskola után Boti részt vett három hétig különböző táborokban, az utolsó egy úszótábor volt, nagyon szerette, főleg, hogy az osztálytársai Kristóf és Viktor is ott voltak. Mikor annak vége lett, elutaztunk Balatonra, az első négyesben töltött nyaralásunkra. Abba a kis lakásba mentünk, ahol két éve is voltunk Siófokon. Szuper jó napokat töltöttünk ott, jókat ettünk, ittunk, különösen Boti, aki elég szoros barátságot kötött például a mojito-s csávóval, és gyakorlatilag a vízben lakott. :D

Igazából nyaralás alatt derült ki, hogy Léla egyelőre nem az a pancsolós típus, mint Boti volt, de végül csak megkedvelte a vizet. Igazság szerint nem hagytunk neki más választást!

Sok szituációban megtanulta egyértelműen kifejezni magát, mikor mit szeretne csinálni. Például a parton addig-addig magyarázta, míg rájöttünk, hogy bizony sétálni akar. Onnantól kezdve persze folyamatosan ment volna.

Az idő kiváló volt, ugyan egyik este végignézhettük eddigi életünk legnagyobb viharát, ami abban a percben bentről roppant érdekesnek, izgalmasnak tűnt, de visszagondolva borzasztó ijesztő volt, utólag nem nagyon jutottunk szóhoz!

Nem tévedtünk nagyot bizony, mikor úgy sejtettük, sokkal kevesebb időnk lesz jelentkezni. Rohannak a napok egymás után, gondolom, Boti sulija miatt is, a megnövelt létszám miatt is, csak kapkodjuk a fejünket.

Léla nyolc hónapos lett a mai napon. Nagyon szerencsések vagyunk, áldott jó kislány. Az ébren töltött idő 98,9 %-át mosolygással tölti. Nagyon vidám, barátságos baba.  Botit, Apát imádja. Boti szinte bármit tehet, mondhat, Léla őrületesen jókat kacag rajta. Lacó igazi szerelem neki. Amint Apa hazaér, semmi nem számít, Léla követeli, hogy vegye kézbe. Csakúgy, mint Boti esetében, hatalmas játék folyik apukájával minden esetben. Ez ma készült. Este fél tízkor... :)

Így, hogy ilyen nagylány, már elég sok mindent eszik, de nagy mennyiségeket még nem igazán fogyaszt főzelékekből és gyümölcsökből, mindig van tápszer utána. Ja, igen, mert másfél hónappal ezelőtt elfogyott az anyatej, cumisüvegezik szépen.

Az éjszakáink rendeződtek, ma már tudjuk, hogy amikor jön a foga, akkor nem alszik éjjel. Sírni nem sír, de legalább beszélget kb. éjféltől négyig. ☺ Eddig három foga van, úton a negyedik, már várom az újabb beszélgetős éjszakát. De ha nem jön fogacska, szépen alszik éjjel, általában 5-6 körül kel. Igaz, többnyire a mi ágyunkban. Ha minden jól megy, kisvártatva lesz külön szobája, ott majd remélem, szeret aludni.

Ami a mozgásfejlődését illeti, egész más, mint Boti. Botinál minden nagyon korai volt, ennek okán minden egyértelmű is volt. Léla sincs még elkésve a kúszással-mászással, de egyrészt, mivel Boti ilyenkor már állt, járogatott, másrészt mivel kezdetben tornával korrigálni kellett a mozgását, mindig várjuk, hogy mutasson valamit. Olyan értelemben képes helyváltoztatásra, hogy elpörög-forog a nappaliban, elvergődik egyik játéktól a másikig, de ez nem célzott. A védőnő szerint ennek az is lehet az oka, hogy nem könnyű mozgatni egy 72 cm-s, 9.170 gr-os testet.  A szivacs-szőnyegét néhány másodperc alatt szedi ízekre, rágcsálja veszettül, lassan el is kell vegyem tőle, nehogy lecsípjen belőle darabokat.

Ma este valamiért nem tudott elaludni, őrületesen bulizott az ágyunkon. Aztán kinézte magának a telefonomat és ügyesen odamászott hozzá. Arra gondoltunk, ott könnyebb neki, mert belekapaszkodik a lepedőbe. Lehet, lassan vége a kényelmes életnek? Ugyanis Léla mellett szinte bármit lehet ténykedni itthon, sőt, bárhová megyek, ahová lehet, jön velem. Posta, bolt, kozmetika, manikűr, bárhová. Édesen, türelmesen vár. Az evésért sem cirkuszol soha, kibírná nélküle bármeddig. Kivéve, amikor rázom a cumisüveget. Na akkor már tipródik. Ja, meg ha éjszaka kel fel enni! Újabban pillanatok alatt felhergeli magát, és torkaszakadtából üvölt. ☺

Boti továbbra is hatalmas nagyfiúnak tűnik így, de nem is csak tűnik, hanem az. Elmegy egyedül boltba, tanul szépen, játszik a hugával. Most úgy tűnik, a birkót jegeli kicsit, áttért a kézilabdára. Nyáron nincsenek edzések, ősszel visszatérünk majd rá, mihez volna kedve. Mi még mindig úgy gondoljuk, igazi sikerélménye a fociban lehetne, abban tehetséges, de ki tudja. Kb. egy hónapja jár kézilabdázni, most hétvégén már versenyen is volt. Ugyan alig játszott, de nagyon lelkes volt és az éremre, amit a végén kaptak, állati büszke. Mindenkinek megmutatta.

Az iskolából még 8 tanítási nap van hátra. Utána megy néhány napot sulis ügyeletbe, ő szerette volna, meg egy úszótábort választott a nyárra. Ha ezeken is túl vagyunk, irány a Balaton! Remélhetőleg még karácsony előtt beszámolok a nyaralásunkról!

Léla kukucsosat játszik. Eleinte jobban élvezte, jókat kacagott, csak mire elkezdtem kamerázni, elunta kissé. :)

A legnagyobb hír, hogy Léla alig múlt 5 hónapos, amikor megfordult. Nagy kő esett le a szívünkről! Persze, tudjuk, hogy nem volt elkésve vele, csakhát a gyógytornás foglalkozások miatt kicsit aggódtunk. Nem ez az egyetlen kunsztja, rendületlenül erőlködik, hogy felüljön: két könyökével kitámaszt, és "hasizomból" próbálkozik. Pedig erre még ráérne! :)

Egyre több zöldséggel (burgonya, édesburgonya, sütőtök, spenót, répa) és gyümölccsel (alma, barack, sárgabarack, áfonya, gesztenye) ismertetjük meg, bár egyelőre ezek nem okoznak neki túl nagy örömöt. Inkább csak ímmel-ámmal eszi a gyümölcsöket, és a zöldségek nagy részét is. Talán csak az édesburgonya és a sütőtök volt az ami láthatóan ízlett is neki. Mondanám, hogy édes szájú, de akkor mi a baj a gyümölcsökkel?! Az is igaz, hogy mivel továbbra sem egy nagy alvó, sokszor már túl fáradt az evéshez, ilyenkor nyűglődés az egész. Ma kapott a krumplijába egy kis csirke husit, na az ízlett neki. Mondjuk ennek az lehet az oka, hogy mindez fincsi húslevesben főtt. :) Ja, és egyre inkább kijelenthetjük, hogy csak Nórától fogadja el a kaját. Túl sokszor mondjuk lehetőségem sem lenne etetni őt, de az esti tejpépet próbáltam neki én adni. Ilyenkor két falat után gyakorlatilag szájzárat kap, és üres tekintettel néz maga elé. Esetleg mosolyog, de továbbra is szájzár mellett. :)

Az éjszakákat legjobban Nóra tudja összefoglalni:

Nem is tudom, vannak-e éjszakák. Inkább állati hosszúra nyúlt nappaloknak nevezném őket. :)  A szokásos csecsemőkori nem alvást néhány nap erejéig felváltotta az egyszeri kelés 3 óra körül. Nagyon boldog voltam, plusz friss és üde, mire a fiúk hazaértek minden feladat el volt látva (vasalás, vacsora, háztartás, stb.) De ez valóban csak mézes madzag volt, aztán jött a fekete leves: Léla elalszik úgy fél kilenc körül, 11 óra körül azonnal ordítva ébred, ami azért sem szokványos, mert nem egy sírós baba. Ilyenkor Apa sem jó, kizárólag én. Vagyis gondolom nem is én, hanem a lehetőség egy kis csüngésre. Akkor eszik egy kicsit, majd alszik kb. kettőig. Vagy éjfélig. Onnantól viszont reggel négyig, ötig nagyjából egy percet sem. Néha sírdogál egy icipicit, de leginkább beszél, nézelődik. Ilyenkor igyekszem kiköltözni vele a kanapéra, hogy Lacót, aki dolgozni jár, nem mellékesen vezet sokat, hagyjuk aludni. Így volt ez egyik reggel is, amikor eljutottam arra szintre, hogy kínomban hihetetlen viccesnek találtam az eseményeket. Léla fél kettőtől szórakoztatott, míg végre 4:45-kor, a kanapén heverve álomba szenderült. Gondoltam, nem teszek másként én sem. Egészen 5:20-ig sikerült, míg meg nem jelent a másik kiválóan alvó gyermekem. :O :D Gyorsan bevittem Lélát a hálóba, majd visszamentem Botihoz, hogy megbeszéljem vele, hogy nyugodtan tévézzen, de én most visszafekszem aludni.  Édes Drágám azt mondta, ő szeretne velem lenni. Mit tehet ilyen esetben egy anya? Lógó fejjel ugyan, de marad a fia mellett, míg Apukája fel nem ébred. :)  Nagyon erősen él bennünk a remény, hogy Léla kisvártatva változtat ezen. Az a szerencse, hogy Boti ugyan keveset alszik, de az abszolút minőségi alvás, a világon semmire nem ébred fel, így Léla esetleges sírása sem zökkenti ki. (Csak az érdekesség kedvéért: most, blog írás közben már kétszer kellett bemennem Lélához, pedig még 11 óra sincs, oly hangerővel ordított, hogy szerintem az egész ház hallotta, Boti ennek dacára édesen alszik. A szomszédok mondták mindig, hogy a hangját sem hallják ennek a babának. Hát most megkapták.)

Mindezek ellenére nagyon békés, nyugodt kislányunk van. Rengeteget mosolyog, tényleg. Jókat lehet vele játszani, már abszolút partner "baribaribuccban" és "kukucsolásban". Szombaton Budapesten voltunk, ugyanis Boti hét éves (!!!!!) lesz néhány nap múlva és az volt a kívánsága, menjünk el egy általa választott játékboltba és hadd keressen magának ott ajándékot. Boti eléggé fel volt dobva az úttól, Léla pedig ott is angyalian viselkedett. Hazafelé arról beszéltünk, hogy a világ végére is elindulnánk vele, és micsoda mázli, hogy nem alszik éjjel, különben tökéletes lenne. Hehe.

Boti hatalmas nagy fiú. Édes odaadással gondozza a húgát, nagyon bírja a nagytesó pozíciót, gyakorolja is rendesen. Ha nem Lélával, akkor a családi ünnepségeken Gergővel - a legutóbbi közös ebéden is rengeteget játszott vele, kitartó türelemmel kísérgette a totyogóst, dobálta vissza neki a játékokat a járókába-, de nagyon jól kijön a házban lakó három éves Csabussal is. 

Újabban megint rákapott a gördeszkázásra, egyre ügyesebb. Valamelyik nap sikerült kunsztolnia vele, olyan boldog volt utána, egész meghatódtam. Ugyanezen a napon visszalátogattunk az oviba. Régóta készültünk, mert amikor néha összefutunk onnan valakivel, mindig mondják, hogy sokat emlegetik Botit. Nos, ezt látni kellett volna! Minden szülőnek azt kívánom, legalább egyszer lássa, hogy egy közösség így rajong a gyerekéért. Éva néni sajnos nem volt ott, de Nati néni és Marika néni szerencsére igen, és nagyon-nagyon megörültek Botinak, megölelték, megpuszilták, ámuldoztak, milyen nagy. Na de a gyerekek! Úgy viselkedtek Botival, mintha valami híres filmsztár érkezett volna. Körülrajongták, itták a szavait. Kívülről nézve olyan volt, mint ahogy a rajzfilmekben ábrázolják, ahogy a méhek kergetik áldozatukat. Boti haladt elöl, a gyerekek pedig egy fürtben utána. Már öltöztünk, hogy indulunk haza, Nati néni terelgette a gyerekeket, mert készültek az összevont csoportba, de addig ez nem ment, míg ki nem jött az öltözőbe az összes fiú, hogy még egyet pacsizzanak Botival. :)

Az iskolában nagyon jól teljesít, matekból csupa csillagos kiváló dolgozata van, ami azt jelenti, hibátlan, magyarból többnyire kiváló. A szorgalma mindig példás. A magatartás jó, de hát a jó az jó, nem? Birkózni még mindig szívesen jár. Járna focizni is, de ez azt jelentené. hogy hétfőtől csütörtökig hat óra körül jönne haza, ezért választania kellett, hogy marad-e birkón, vagy megy focira, ahová a barátai járnak. Ő még így is a birkó mellett döntött.

A héten készülünk majd Boti születésnapjára. Egészen valószínű, hogy következő alkalommal, mikor blogolunk, már egy hét éves fiú és egy fél éves lány (kimosottelhasználtenerválttízévetöregedettdeannálboldogabb) szüleiként jelentkezünk!

Friss képek itt.

Hetek óta tervezzük, hogy írunk, de be kell látnunk, hogy nem fogjuk tudni olyan gyakorisággal tölteni a blogot, mint Boti esetében. Egyrészt két gyerek mellett ez már sokkal nehezebb, másrészt egy csomó dolog teljesen természetes, ami az elsőszülöttnél csodaszámba megy, vagy ami miatt napokig aggódtunk: forgatja a fejét, mosolyog, zöldet kakil, sárgát kakil, alszik, nem alszik, stb.

Így fordulhat elő, hogy bár csak néhányszor jelentkeztünk, de Léla máris elmúlt négy hónapos!

Kb. 7800 gramm, és 67 cm.

Az alvás továbbra sem az erőssége: előfordul, hogy napközben maximum fél órát alszik egyhuzamban, és az éjszakák is ritkán simák. Általában kétszer kel, de változó, hogy mikor, és mennyi ideig szórakoztatja Nórát. Viszont nagyon vidám baba, állandóan mosolyog és jóízűeket szokott kacagni, amikor viccelődünk neki. :) Ritkán van csak nehezebb napja.

Ma megpróbálkoztunk az almalével. Látszólag nem okozott neki túl nagy élményt, de azért ette. Igaz utána a nagyrésze vissza is jött.

A tartása most sokat javult. Legutóbbi infó ugyebár az volt, hogy egy-két Dévény-torna kezelés elég lesz, aztán úgy látszott, hogy mégse, járjunk inkább hetente. Mivel azonban a következő kezelésen már szemmel látható volt a javulás, megint csak egy hónap múlva kell mennünk. Addig pedig itthon tornáztatjuk. Szerencsére Léla is szereti a gyakorlatok többségét, viszont hason egyelőre csak néhány percig bírja.

A fürdés továbbra is nagy kedvenc, Nem lehet annyira fáradt vagy éhes, hogy a pancsi ne vidáman teljen! Maximum az öltözésre fogy el a türelme nagy ritkán. Ezért is gondoltuk, hogy imádni fogja a babaúszást is, amire a héten sor is került. Legnagyobb meglepetésünkre kb. tíz percig bírta. Illetve Nóra bírta addig, hogy Léla gyakorlatilag az első pillanattól kezdve üvöltött. Ennek több oka is lehetett: egyrészt elég fáradtan érkeztünk, mert nem aludt előtte; másrészt az is zavarhatta, hogy pont ott tartották a foglalkozást, ahol bugyborékolt a pezsgőfürdő. Legközelebb kiderül, mert természetesen nem adjuk fel!

Boti nagyon aranyos Lélával, pedig a minap kifakadt, hogy kevesebbett foglalkozunk vele amióta megszületett. Próbáltuk vele tisztázni, hogy egyrészt biztos így is van, hisz egy ilyen csöppség elég sok kötöttséggel jár, másrészt az is lehet ennek az oka, hogy iskolás nagyfiú lett (szinte Léla születésével egy időben), ami viszont neki jár egy csomó kötöttséggel. Hogy megértse, idővonalat rajzoltunk egy napjáról. Szomorú, de 0,5-1,5 órányi közös játékra van lehetőség naponta, attól függően, hogy van-e birkó edzés, vagy sem. Belátta, hogy azért naponta egy órát biztos, hogy szoktunk vele játszani. Azt javasoltuk neki, ha elhagyja a délutáni telefonozást, akkor 15 perccel több időnk lehet egymásra. Vajon hogy döntött? :)