Botond & Léla & Huba

Bizony, úgy tűnik, már a Mikulás sem a régi. Boti lázzal indított múlt hét csütörtökön este, ami torokfájással párosult, pénteken el is vittem Tókos doktor bácsihoz. Természetesen Léla is jött kapcsolt áruként, de nem is bántam, sokat szörcsögött, de érdekes mód csak éjjel, gondoltam nem baj, ha őt is látja orvos. Persze pénteken már nem volt láza Botinak, de a torka csúnya volt. A szokásos módon megkaptuk az antibiotikumos receptet azzal az utasítással, hogy ha vasárnap még lázas, akkor váltsuk csak ki és kezdjük el adni. Léla szörcsögése is magyarázatot nyert, doktor bácsi felnyitotta a szemünket: ez nem nátha, hanem a hanyatt fekvés miatt visszacsordogáló anyatej. Emiatt megnyugodhattunk. A következő pár nap csendesen telt, Boti tök jól volt, még csak hőemelkedést sem produkált. Keddre, Mikulás napjára időpontunk volt Lélával, őrá oltás várt. Kettő. Ebben az esetben Boti volt a kapcsolt áru, de ha már ott volt, ugyan kutya baja sem volt, azért a doki benézett a torkába. Szerencsére. Még mindig nem találta szépnek Boti torkát, kérte, csináljunk egy gyorstesztet. Az eredmény pozítív: Boti torkában ott laknak streptococcusék. A doki is csodálkozott, hogyhogy nem lázas, meg semmi, de hozzá tette, a mai gyerekek már egészen másként reagálnak betegségekre. Úgyhogy suliba nem mehet, ellenben szedheti az antibiotikumot.

Ezután következett Lélácska. Két comb, két oltás. Az elsőnél semmi, a másodiknál viszont már sírt, szerencsére csak addig, míg fel nem vettem, a kezemben már gyorsan megnyugodott. Természetesen súlyt is mértek, Léla kilenc hetes korára elérte a 6,2 kilogrammot, ami azt jelenti, hogy mióta hazajöttünk a kórházból, több mint 2,5 kilót hízott. Centire is hosszú, de azt itt nem mértek, majd jövő héten a védőnőnél. Mindenesetre már két zsák ruhát kipakoltam a szekrényéből (Barbara, ebből egy a tiétek J), és a 62-es ruhák kezdenek kicsivé válni…

Így hát bátran kijelenthetjük: már a Mikulás sem a régi, Botinak betegséget, Lélának oltást hozott. Na jó, azért érkeztek édességek és kicsi ajándékok is.

Ha már ott voltunk, megemlítettem az orvosnak, hogy úgy tűnik, Léla sokkal-sokkal többször fordítja a fejét jobbra, mint balra. Azt mondta, szeretné, ha elvinném egy Dévény-tornát alkalmazó hölgyhöz, hogy ránézzen.  Ennek ma volt a napja. Nagyon kedves a Judit, nagyon szépen bánik a babával és jó szakembernek tűnik így az első alkalom után. Azt mondja, nincs nagy baj, teljesen jó időben derült ki, hogy kicsit kezelni kell Lélát. Meg is történt most az első kezelés. Ugyan felkészített rá előre, de nehéz volt nézni, hogy Léla egy órán keresztül folyamatosan sír. Abban maradtunk, hogy jövő héten is elmegyünk még egyszer, közben mi tornáztatjuk itthon, illetve sokat fektetjük hasra (amit gyűlöl), aztán meglátjuk, kell-e további kezelés, illetve, mennyi kell.

Egyébként jól telnek a hétköznapok, Boti kezd belerázódni az iskolás létbe, szép eredményeket ér el, mint például csillagos ötös matek dolgozat, vagy akár azt is említhetném, hogy mára gyakorlatilag mindent elolvas. Mi pedig kezdünk belerázódni a két gyerekes felállásba. Nem állítom, hogy minden zökkenőmentes, de az első néhány naphoz, héthez képest sokat fejlődtünk. Léla is kezd nagyjából rendszer szerint élni, éjjel többnyire egyszer kel 1-2 óra körül, a következő ébredésre már rá tudom fogni, hogy reggeli, mert általában öt körülre esik. Vagy négy. Vagy hat. :) Ráadásul az elmúlt néhány napban nyolcig aludt. Persze Boti itthon volt, így nem kellett nekem sem kelni.

Boti egyébként állati jó fej, nagyon jó testvér. Segítget is a Léla körüli teendőkben, sokat simogatja a húgát, játszik vele, amennyire egy ekkora gyerekkel játszani lehet. De amikor találkoznak Gergővel, aki maholnap egy éves lesz, ott látszik igazán, milyen ügyesen bánik nála sokkal kisebb gyerekekkel. Nagyon büszkék vagyunk rá!

Nem mondom, hogy könnyű az élet két gyerekkel, sőt! De mielőtt elkezdtem írni, elolvastam az előző bejegyzést, amiben írom, hogy buli nap lévén Boti alszik az ágyunkban… Ma is buli nap van, ma két gyerek alszik ott. És el sem tudom képzelni már másként!

Száznyolcvan perc… Pontosan ennyi időre volt szükség ahhoz, hogy 2016. 10. 01.-én Krischneider Léla világra jöjjön.

Nagyon vártuk már. Mivel Boti a 37. hétre született, és mert sulikezdés volt, eléggé tartottam attól, vagy számítottam rá, hogy hamarabb fog érkezni. Fura is volt, még sosem voltam 40 hétig terhes. Tulajdonképpen most sem. Negyedikén töltöttem volna a 40. hetet. Elsején reggel még mentem NST-re, Balázs (Maczali, az orvosom) már fel is vázolta, mi történik, ha nem szülök a kiírt dátumig, főleg mert alig-alig egy ujjnyira tágultam még csak. Nem szerettem volna befeküdni, az fix.

Este békésen tévéztünk Lacóval. Péntek, tehát „bulinap” lévén Boti édesen aludt az ágyunkban. 22:36-kor jött az első fájás, ami a ritkán előforduló jósló fájásokhoz képest már elég erősnek tűnt. Aztán követte néhány 10 perces, majd egy 14 perces. Emiatt elég bizonytalanok voltunk, a jóslóról tudjuk, hogy rendszertelenek, ellenben nem fájnak. Viszont innentől megérkeztek az öt percesek. Hívtam a szülésznőt, Andit, hogy mit gondol, mi legyen, bár egyszer már elmondta, hogy öt perces fájásoknál menjünk. Nem vette fel. (Másnapra kiderült, hogy rossz volt a telefonja.) Szerencsére Lacó határozottabb, mint én, úgyhogy ő szólt Rózsi mamának, hogy jöjjön vigyázni Botira, én meg készülődjek. Éjfélkor indultunk a kórházba. Még a lépcsőházban lementem két fájás között, de a kórház udvarán már nehéz volt végigmenni. A kórházban újra NST-n kötöttem ki, akkor már nagyon erős fájásaim voltak, bár a jelenlévő szülésznő az NST alapján még nem találta annak. Viszont a Balázst már hívták is, miután megvizsgáltak és már 2-3 ujjnyira voltam tágulva. Szerencsére ő utolérte Andit, így ő is jött. Nagyon-nagyon intenzív fájásaim voltak, nyilván az idő megszépít mindent, de tényleg nem emlékszem, hogy Botinál ilyen kemény lett volna. Egy ideig labdán ücsörögtem, kellemes félhomályban, szólt a zene, Lacó mellettem, kezemet fogva, ölelve, tulajdonképpen jól is érezhettem volna magam, ha nem akartam volna néha szétszakadni. :) Aztán felfektettek az ágyra, Balázs kérte, hogy forogjak egyik oldalról a másikra, az majd segít, hogy eltűnjön a méhszáj és tolhatunk is. Tettem egy fél fordulatot Lacó felé, és már szóltam is, hogy szerintem most toljunk. Balázs újra megvizsgált, egyetértett, úgyhogy kezdtük is. Erre a részére egyikőnk sem emlékszik határozottan, de talán harmadik, negyedik nyomásra kint is volt Léla, 1:33-kor.  3750 grammal és 50 centivel, csodálatosan gyönyörűségesen. :)

Balázs és Andi már a szülés előtt megállapodtak abban, hogy minden erejükkel azon lesznek, ez a szülésem más legyen, mint az első. Nos, ez százezer százalékosan sikerült. Végig azt éreztem, hogy ők tényleg azért vannak ott, hogy a babának és nekem segítsenek, folyamatosan biztattak, teljesen egyértelmű utasításokat adtak és végtelenül kedvesek voltak. Ahányszor eszembe jut, könnybe lábad a szemem és borzasztó hálás vagyok a jó sorsomnak, hogy megismerhettem őket és ez így sikerült. Míg az első után hat év kellett, hogy újra kedvem támadjon szülni, most azonnal vállalnám a harmadikat!

Természetesen Lacó volt a legfőbb támasz ebben az esetben is, a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt. Minden tiszteletem az övé, amiért ezt végigcsinálja velem! Neki tényleg érdemes gyereket szülni! Szegény másnap mondta is, hogy majdnem eltörtem a kezét.

Boti reggel kérdezte az apját, hogy hol vagyok. Lacó elmondta neki, hogy bent a kórházban. „Akkor jó. Azt hittem, hogy anya leesett az ágyról.” :D  :D :D

A kórházi napok is kellemesebben teltek, mint Boti esetében, ez valószínűleg több dolognak köszönhető. Egyrészt Balázs és Andi minden nap meglátogattak, érdeklődtek, tehát éreztem a törődést, másrészt második gyerekes anyukaként a csecsemős nővérek túl sokat nem jártak a nyakamra. J A család is lelkesen látogatott bennünket, szerintem nekem volt a legtöbb látogatóm. Apa is és Boti is jött minden nap. Boti édesen fogadta a húgát, örült neki, kicsit zavarban is volt.

Lacó, csodálatos apuka módjára jó kis programokra vitte Botit, amíg mi lányok a kórházban voltunk. Többek között a VW találkozóra, rally autós rendezvényre (ami épp a kórház gyerekosztályát volt hivatott támogatni).

Kedden végre hazaengedtek! Egy óra körül jött értünk Lacó. Boldogan jöttünk haza! A doktor bácsi még aznap délután meglátogatott bennünket, nagyon meg volt elégedve Lélával, szép, erős babának titulálta és nagyon örült, hogy Botihoz hasonlóan természetes úton jött világra. Az első este elég nehéz volt, nagyon nem állt össze a kép, hogy hogyan is kell ezt két gyerekkel, úgy, hogy senki ne szenvedjen hiányt semmiben. Nem sikerült tökéletesre, Boti sírt is kicsit, én meg titokban nagyon. De azóta – azt hiszem – egyre jobban megy. Másnap jött Évi, a védőnő. Hát ő is nagyon megdicsérte Lélát, azt mondta, láthatóan érett baba. Aztán sorba jöttek a rokonok, először Istiék Gabival, majd Rózsi mama, Lilluka, Jutka mamáék, Peti, Zsani. Szombaton volt a pisiltető, este jött segíteni Gabi Barnussal, illetve Zsozsó Attival, aki persze aztán ment a férfiakkal mulatozni.

Lacó, míg itthon volt, nagyon sokat segített, nekem tulajdonképpen más dolgom nem is volt, csak szoptatni és még az éjszakai etetéseknél is abszolút jelen volt. Természetesen mióta dolgozik, sem vetné a szememre, ha csak a babával törődnék, de azért igyekszem magammal és a lakással is. A fürdetés, csak úgy, mint Botinál, most is Lacós program, szerencsére Léla nagyon szereti. Az elmúlt néhány napban nagyjából sikerült úgy időzíteni, hogy mire Botival megyünk mesélni, aludni, addigra Léla alszik, remélem ezt sikerül is tartani.

A kislányunk alapvetően jó baba, jobbára eszik-alszik. Kivéve, amikor nem. :) De az már egy pozitív dolog, hogy nem tűnik hasfájósnak. Szépen szopizik, hízik is, viszont a bátyjához hasonlóan igen lassú, egy etetés legalább egy óra. A védőnő szerint ez majd javulni fog, hát nem tudom. Botinál végig így maradt. (Olyannyira, hogy még most is nagyon lassan evő nagyfiú.)

Nagyon fura, hogy négyen vagyunk. De szuper jó is. Mint minden. Most minden jó! Ennél jobb már csak akkor lesz, ha ki tudunk menni sétálni, sajnos a béna őszi idő miatt ez egyelőre várat magára. De eljön még a mi időnk! Majd vigyázzatok, el ne ájuljatok, mikor meglátjátok a világszép Léla hercegnőt! :)

Szerencsére a facebook figyelmeztet mindenre, így arra is, hogy tavaly ilyenkor megígértem, idén ezen a napon elárulom, Boti iskolás lett-e! :)  (http://krischiboti.blog.hu/2015/09/13/ket_evvel_kesobb_659)

Nos, elég sokat gondolkodtunk rajta, vívódtunk. Az óvodavezető Anna néni és az óvónők egyértelműen azt javasolták, menjen iskolába, mert roppant okos fiú, és az óvodában biztosan unatkozna, ebből kifolyólag valószínűleg rendetlenkedne, stb. Ugyanakkor, ami visszatartott bennünket, nevezetesen az új helyzetekben való viselkedése, továbbra sem változott. Tavasszal tartott az iskola néhány foglalkozást, ott is nagyon nehezen vegyült el a gyerekekkel, inkább maradt velünk, sőt.  Apával egy olyan foglakozáson voltak, ahol a szülőknek egy külön helységben tájékoztatót tartottak, a gyerekeket pedig egy másik teremben szórakoztatták. Hát Boti sírva-zokogva inkább maradt Apával a szülőin, semmint játszott volna a gyerekekkel. Ez volt az a pont, amikor is másnap szóltam Anna néninek, hogy csináljunk valamit, mert mi nem akarjuk iskolába vinni Botit.  Ilyenkor valamiféle iskolaérettségi vizsgálatot kell kérni, de egy hetünk volt már csak arra, hogy beírassuk az iskolába.

Az ovis program úgy alakult, hogy pont ebben az egy hétben mentek az óvó nénikkel iskolalátogatásra. Natiék azt mesélték, hogy Boti az első sorban foglalt helyet, jelentkezett, amikor kérdés hangzott el és kiment a táblához megmutatni, hogy ő le tudja írni a nevét! Arra jutottunk, hogy ha velünk kerül ilyen szituációkba, akkor nekünk szól a szomorkodás, de nélkülünk kiválóan helytáll, így hát beírattuk az iskolába!

Az óvodából el is búcsúztunk június közepén. Nagyon fájó szívvel, mert igazán jó óvoda, Nati, Éva és Marika néni olyan jól bántak a gyerekekkel az elmúlt három év alatt, rengeteg programot szerveztek, sok verset, mondókát, éneket tanultak. Az évzáróra minden ballagó gyereknek személyre szabott verset költöttek!

Szünidő alatt idén is számítottunk a Rózsi ovi nyitva tartására, de Gabiék is beszálltak ebben az évben is, Zsozsóéknál is eltöltött néhány napot és mivel én épp várom a kistesóját, így igazából júliustól velem volt itthon. Gabiék először otthon látták vendégül, természetesen nagyon jól érezte magát, aztán augusztusban Gyulán nyaraltak néhány napot. Zsozsóéknál két hétvégét töltött, tűzijátékot néztek, buliba mentek és nem utolsó sorban ástak, ástak, és ástak! Botinak állati jó lenne egy családi ház kerttel, Rózsi mamának is nagyon szívesen segít bármiféle kerti munkában. Igazából neki mindegy, csak kint lehessen.

A kimondott nyaralás idén elmaradt nálunk. Inkább, míg Lacó szabin volt, minden nap csináltunk valamit: boboztunk, gokartoztunk, élményfürdőztünk, két napot Balatonon töltöttünk, stb. 

Nagy élmény volt a MiniCity is.

Fagyiék is itt nyaraltak néhány napot, Boti Fridával jól megtalálta a hangot, Frida nálunk is aludt kétszer.

Amikor kettesben voltunk itthon, akkor néha strandoltunk, játszótereztünk, de sok időt töltött lent az udvaron a haverjaival. :) Ők mind nagyobb fiúk-lányok (10-12 évesek). A nyár nagy része jól telt velük, de nyár végére egyre több lett a konfliktus, mióta suli van, kevesebbet is jár le.

Eddig úgy tűnik, nagyon kedves tanító néniket sikerült választanunk, Magdi néni és Erika néni várták Botit szeptember elsején. Az első reggelen mindketten el tudtuk kísérni Botit, Lacó nagyon ügyesen úgy intézte, ő is el tudjon jönni.  Boti igazi nagyfiú módjára viselkedett, szépen, könnyek nélkül ott maradt. Már ami őt illeti, én kifelé azért diszkréten megkönnyeztem, hogy ekkora nagy iskolás fiunk van! :)

Az első két napon nem is akart velem hazajönni, kétszer mentem érte, de persze még nem nagyon tanultak, az udvaron töltötték az idő nagy részét, mintha az oviban lettek volna.  Aztán hétfőtől már rendes tanulás folyt, leckével. Megbeszéltük, egy hétig megnézzük, milyen a napközi, aztán döntünk. Két napig szerette, aztán már nem annyira. Azért tisztességgel végigjárta a hetet, de tegnap óta elhozom kettő körül. A terv az, hogy rögtön jövünk haza tanulni, utána szabadprogram.  Meglátjuk, hogyan fog ez működni.  A monoton feladatokat nem bírja, utál fekvő és álló egyenesekből, összeadásjelekből sorokat rajzolni, teljesen érthető módon. Ha kicsit „gondolkodósabb” a feladat, az már tetszik neki. De alapvetően jól érzi magát az iskolában, azt gondolom, remélem, így is marad.

A kisbaba születéséig maximum három hetünk van. Nagyon várjuk már, szerencsére Boti is. Persze arról sejtelme sincs szegénykémnek, hogy azért ez nagy változás lesz. Bízom benne, hogy jól tudjuk majd kezelni és a lehető legkevesebb „sérüléssel” túljutunk az első, nehezebb időszakon.

Így hát a blog folytatódni fog. Csak már két gyerekről írhatunk! :)

Valóban, két éve nem írtunk már. És ugyan azt terveztük, az első három évről szól majd csak Boti blogja, de úgy érzem, néha mégis csak írnék néhány sort.

Az igazi indíttatás az volt, hogy a befejező részeket akkor írtuk, mikor Boti kiscsoportos lett, a mai reggelen pedig, mint nagycsoportost vittem óvodába. Hihetetlen! Ami a fizikai méreteit illeti, kb. 125 cm magas, 26 kg és 31-es cipőket vettünk az ovikezdésre! Az észbeli képességeiről, én, mint az anyja pedig kizárólag ódákat tudnék zengeni! :)

A középsős lét nagyon jól telt! Éva, Nati és Marika néni sok kedves programot szerveztek a gyerekeknek: kirándultak, fagyiztak, kisvonatoztak és még sorolhatnám. Ez az év sem telt el mondókák, versek tanulása nélkül, sokat fejlődött, okosodott az egész csoport. A nagy szerelem továbbra is Janka, ez nem változott, a legjobb fiú barát kimondottan nincs, mindig arról beszél többet, akivel aznap épp jobban játszottak! Boti az óvodában is nagyfiú, Natiék szívesen bíznak rá feladatokat (vigyen a csoportszobából egy papírt az Anna néninek, stb!). Év végére szuper előadással készültek a gyerekek, Boti természetesen ott is hozta a formáját, jókat kacagott rajta/vele a szülőkből, nagyszülőkből álló közönség!  (videó?)

Viszonylag könnyen megúsztuk a betegségeket is, nem hiányzott olyan rettentően sokat az óvodából. Tavasszal volt két hét szünet, amikor is sikerült megnyerni a bárányhimlőt, de mások elbeszéléseihez képest, Boti alig volt pöttyös, (pedig nekem azért soknak tűnt) és baromi jól viselte. Ha mondjuk én épp nem értem rá bekenni a viszkető pöttyöt, ő szépen ment, mártotta a vattát a szódabikarbónás vízbe, és kente magának!

A nyári szünetet már nagyon vártuk, bár a hivatalos bosszantóan bénára sikerült: júniusban két hét, augusztusban két hét, a kettő közt ovi. Nagyon nem tetszett, de hát mit van mit tenni! Épp ezért a siófoki nyaralásunk júniusra esett. Az első néhány nap még jó időnk volt, aztán kevésbé, azt is mondhatnám, még sosem fáztam így a Balcsin. Szerencsére a csodás szállásunk az élményfürdő mellett volt, így ott tölthettük időnk nagy részét. 

A véletlen folytán Rózsi mamáék is ugyanekkor nyaraltak, épp Siófokon, így néha velük is találkoztunk.

A nyaralós hét előtt Jutka mamáék, utána Rózsi mamáék vigyáztak Botira, akivel mindig meg is beszéltük, melyik nap hová megy. Ennek okán azt is tudta, hogy hétfőn már ovi lesz, sőt összevont ovi. Be is mentünk szépen, de persze nem a Katicában, hanem a Süniben voltak; Nati néniék szabadságon, haverok nyári szüneten. Olyan, de olyan keservesen sírt, hogy nem tudtam ott hagyni, fél 8-kor hívtam a mamát, ki tud-e nyitni a Rózsi ovi. Olyannyira szerencsés vagyok, Botiról nem is beszélve, hogy a Rózsi ovi egész nyárra kitárta kapuit és a legnagyobb szeretettel várták a gyermeket! Másnap telefonáltam is az óvodába, hogy csak szeptember elsején kezdünk. Boti nagyon megkönnyebbült, én pedig boldog voltam!

Szerencsére a nyári szünetből mások is részt vállaltak. Például Gabiék, akiknél kétszer egy hetet töltött Botond, a lehető legnagyobb békében, szeretetben, egyetértésben, jobbnál jobb programokkal fűszerezve! Természetesen Lacó (aki idén is szuper programszervező volt) is, és én is voltunk vele egy-egy hetet, bár az én hetemből két napot Petiéknél nyaralt Boti Budapesten. Program volt ott is bőven. Olyan fáradtan jött haza, hogy este kilenctől másnap délelőtt tízig aludt! És a Jutka-ovi is kapott még egy hetet.

A nyár folyamán strandoltunk sokat, főleg a „retro” strandon, ami többek között azért jó, mert általában van ismerős, főleg a sztenderd barátok közül, úgy mint Vidra Panni és Barni, vagy Borlai Bebe és Dani.

Már a balatoni nyaraláson úgy tűnt, Boti nagyon közel áll ahhoz, hogy megtanuljon úszni, ezért be is írattuk úszótanfolyamra. Nagy lelkesedéssel vártuk mindannyian, főleg ő. Aztán kb. a 2. percben elsírta magát és abba sem hagyta az óra végéig, amit az apja ölében töltött. Másnap még egyszer megpróbáltuk, de mivel akkor is sírt és hasmenést kapott az idegességtől, úgy gondoltuk, nem kínozzuk tovább. Nem tudom tagadni, elég csalódottak voltunk, de természetesen Boti előtt nem csináltunk belőle túl nagy ügyet. Beláttuk, hogy mivel egy rém okos gyerek, ezért valószínűleg többet várunk tőle, de érzelmileg nem érettebb a koránál, ő bizony egy öt és fél éves fiú. És milyen jól tettük! Gabiéknál már magára szedett némi tudást az úszást illetően, és a balul elsült tanfolyam után, amikor legközelebb mentünk strandra, Boti egyszer csak virított 4-5 tempót a vízben!!!! Magától, illetve Őry Barnustól! :) Ezt a nyár végére olyan szintig fokozta, hogy a mély vízbe ugrált a startkőről, majd kiúszott a medence széléhez! Nem állítom, hogy tökéletesen tud úszni, mert az nem igaz, de most már (elérhető közelségről persze) nyugodtan mehet a vízbe, akár nélkülünk is.  (Videó)

A nyári szünet utolsó hétvégéjére tartogatott Boti még meglepetést! Szombaton arról beszéltünk otthon, hogy el kell menni a zöldségesbe. Boti mondta, hogy ő elmegy egyedül!!!! Természetesen nem kezdtük el szajkózni neki, hogy ő még kicsi ehhez, hanem próbáltunk megoldást találni. Ami végül az lett, hogy Lacó ilyen-olyan indokkal lement előre, Boti tudta nélkül követte őt és felügyelte, miként közlekedik a mi hatalmas, öt és fél éves gyerekünk. Aki bizony elment egyedül a zöldségesbe, megvette a kívánt petrezselymet, kifizette, megvárta a visszajárót, majd hazasétált! Nagyon-nagyon büszkék vagyunk rá!

Hogy jövőre iskolás lesz-e? Ezt még nem tudjuk. Ha változik a hozzáállása és viselkedése idegen felnőttek jelenlétében (lásd nyári ovi vagy úszótanfolyam), akkor valószínűleg megy. Ha nem, akkor marad még óvodás. Ezt legkésőbb jövő ilyenkor elárulom! :) :) :)

- Anyuka! A Kenéz sokszor megüt engem!

- És miért Botikám?

- Hát, mert elveszem a játékot, ami nála van.

- Akkor ne csodálkozz Kisfiam!

- De Anyuka, én mindig visszaadom a játékát!

--------------------------------------------------------------------------------------------

- Összevesztünk a Kristóffal a homokozóban.

- Min vesztetek össze?

- Egy lapáton.

- Mi történt? 

- Én is fogtam, meg ő is fogta és húzogattuk ide-oda!

- És aztán? 

- Aztán semmi. Kristóf talált magának másik lapátot!

--------------------------------------------------------------------------------------------

- Ki a legjobb barátod az oviban?

- A Janka! Csak őt szeretem,  de senki mást!  

(Mindehhez délután elhangzott az is, hogy Boti annyira szeretne egyszer végre már a Janka mellett aludni! :D )

Úgy gondoltuk, néhány szóban összefoglaljuk a nyár eseményeit. Az első az volt, hogy Boti kijárta a bölcsődét. Kicsit aggódtam az óvoda miatt, hogy hogyan fog majd alakulni, mert Boti annyira szerette a bölcsit. Hát, június-július környékén már feladtam minden aggódásomat, mert Boti már nem szerette annyira a bölcsit.  :) Gabi néni szerint már unatkozott, nagy fiú már az ottani játékokhoz, illetve fáradt is volt, rossz volt felkelteni minden reggel. Ezért, amikor már csak két hét volt hátra, rajzoltunk nyári szünet-váró fát, gondolván talán látványosabb lesz, milyen kevés nap van hátra, ha minden reggel kiszínezünk egy levelet. Nos, az első két levelet színezte Ő, a többit én....

Július tizenkilencedikén volt Botond utoljára bölcsiben. Hát, én is, de az épp jelenlévő Kriszta néni és Vali néni is megkönnyezte Boti távozását, nagyon szerették Őt. (Gabi néni akkor sajnos nem volt ott, de pár héttel később azért bementünk, tőle is elköszöntünk illő módon.)

Másnap, július 20-án végre eljött a nyaralás időpontja, reggel útra keltünk Balatonra! Nagyon vártuk mindannyian! Egy cuki kis lakásban laktunk Balatonbogláron, Boti rögtön otthon érezte magát. Első utunk Fenyvesre vezetett, mert Gabiék, Istiék, Zsozsóék ott nyaraltak éppen. Este foglaltuk el igazán a mi szállásunkat.

Nos, életünk eddigi legjobb nyaralását tudhatjuk magunk mögött! Az idő a legjobb volt, a víz tökéletes, a lakás kényelmes és hát Botond....Édes, okos, kifejezetten jó fiú volt egész idő alatt! Nagyon bátor is lett! Míg az itthoni strandon úgy ugrott a medencébe, hogy fogni kellett a kezét, a Balatonba Apa nyakából ugrált, aztán már a karúszót is levette és édesen úszni próbált. Nagyon sokat labdáztunk, elképesztő labdaérzéke van! Vízibicikliztünk, azt nagyon élvezte, ott is igazi hősként csúszott bele a mély vízbe a csúszdáról. Minden alkalommal, mikor mentünk be a vízbe azt kiáltozta, hogy ez jobb, mint újkorában! :) Kedvenc időtöltései közé tartozott, hogy felfeküdt a víz tetejére és ezt kiabálta: Hú, de jó! Azta de jó! :)) Annyira, de annyira édes volt! Egyik este átjöttek Gabiék, felsétáltunk a kilátóhoz (Botika ráütött az ujjára egy kővel, most szeptember vége van, de még mindig kék). Minden este bulizhatott, fél tízig ébren maradhatott és minden reggel fél kilenckor kelt, sőt, egyszer fél tízig is alhattunk! Voltunk sétahajókázni is, sokat sétáltunk esténként. Boti kapott Anyutól zsebpénzt, nagyon boldogan vásárolt belőle egy VW bogár rendőrautót! Szépen lebarnultunk, még Boti is, cukin világított a kis fehér feneke! :)

Sajnos gyorsan eltelt az egy hét, nagyon szomorú voltam, mikor indulni kellett haza. Szombaton el is indultunk Úrhidára Gabiékhoz, ugyanis Boti ott folytatta a nyaralást. Aznap még mi is náluk aludtunk, majd vasárnap hazajöttünk, a mi nagyon nagy fiunk pedig ott maradt! Hát, borzasztóan hiányzott, de szerencsére Ő borzasztóan jól érezte magát hála az Őry-családnak! Gabi minden nap leírta, hogy mit csináltak és amikor szerdán Apa hazahozta, kiderült, hogy szinte mindenről be is számolt nekünk Bogyika.

A nyár hátralévő része nagyon gyorsan telt. Apa, Jutka mama, Rózsi mama és én felváltva vigyáztunk Botond úrfira! Lacó szuper programokat talált ki neki: sátoroztak a Várfok utcában, hajnalok hajnalán felkeltek és felmentek a Vaskapuba hullócsillagot nézni, stb. Amikor Rózsi mama vigyázott Botira, akkor Boti hétfőn beköltözött a Várfok utcába és péntekig nem is volt hajlandó hazajönni velem. :)

Szeptember első hetében elkezdtük az óvodát. Boti nagyon várta és ez a beszoktatásnál is látszott. Első nap csak az udvarra mentünk volna kicsit, de ő már ott is ebédelt, majd másnap már ott is aludt az óvodában. Úgy látom, Gabi néniékhez hasonlóan az óvónők, Nati néni és Éva néni is nagyon szeretik Botondot. Azt mondják, nagyon stramm, vagány, talpraesett, ugyanakkor szófogadó és szabálykövető gyermek. A negyedik hetet kezdtük most, Botiból ömlenek a mondókák és minden nap könyörögni kell, hogy induljunk már haza az óvodából! Nagyon büszke vagyok rá, hogy ennyire okos nagyfiú!

A szokásai közé visszakerült, hogy nem nagyon enged a ki a szobájából este, igényli az összebújva-elalvást. Ami néha nem túl jó, mert rengeteg idő elmegy vele, meg én is elalszom, stb., de alapvetően viszont nagyon szeretem, egyrészt mert ilyenkor nagyon közlékeny, csomó mindent elmesél, másrészt roppant bújós, ölel, puszil, simogat és egy percenként elmondja, hogy mennyire szeret!

A legutóbbi hétvége eseménye a VW Golf találkozó volt. Boti ezt is imádta! Láttunk igazi autóversenyt,csodaszép veterán és új autókat de a lábbal hajtós kisautózás volt a kedvence! Estig maradtunk. Hazafelé még megálltunk vacsorázni a mekiben. Apa sorban állt, mi leültünk. Botika fennhangon: "Anyuka! Én olyan jól éreztem ma magam, hogy majdnem beszartam!" :))))

Szeretem a közös programokat! És Botond is. Csüng az apján, nekem ettől könnybe lábad a szemem minden alkalommal! És amíg vártuk a tombolasorsolást, Bogyek a kezemben volt, majd odahúzta Apát is és egyszerre ölelgetett bennünket. Mint kiskorában a "bódodóóó"!

A kérdés jogos, hisz 2013. 03. 23-án, szombaton, Krischneider Botond három éves lett!!!! Nagyon büszkék vagyunk rá!

Péntek este bőszen fújtuk a lufikat Apával, hogy reggelre feldíszítsük a Nagyfiúnak a lakást! Örült is nekik másnap nagyon! Reggeli után gyorsan összeszedtük magunkat és elindultunk Budapestre az Elevenparkba! Botond eleinte kicsit bátortalan volt, de aztán belejött a játékba és remekül mulatott. És hát mi is! Boldogan mászkált a nagy mászókán, fetrengett a sok színes műanyag labda között, csúszdázott (persze a "nagy" csúszdán szigorúan Apával vagy velem, mert kicsit betoji néha :D ). Ugrált a trambulinon, focizott, igazi Ronaldinho, de legjobban a szivacslabdákat kilövő szerkezet tetszett neki! Három órán át folyt a felhőtlen mulatság! 

Az Elevenparkból hazafelé megálltunk kicsit vásárolni. Életünkben először ott hagytuk Botit egy gyerekmegőrzőben. Nagyon jól érezte magát ott is és nagyon jól viselkedett, én viszont elég rosszul tűrtem, hogy vadidegenekkel van, úgyhogy bő fél óra után mentünk is érte. 

Sokan felhívták Őt telefonon, édes pofa, mindenkinek azt mondta, hogy lufit kapott a szülinapjára. Nagyon rendes gyerek, semmiféle hiányérzete nem volt, hogy nem kapott ajándékot, tökéletesen beérte a lufikkal és a játszóházzal. Persze azért kézzelfogható ajándék is járt, vasárnap köszöntöttük. Kapott társast, mondókás könyvet és Apa rendkívül finom tortát sütött neki! Ebéd után játszott a szobájában, amíg Apa díszítette, felgyertyázta a tortát, aztán szóltunk neki, hogy jöjjön. Nyilván sejtette, mi következik, kisomfordált a szobájából és zavarában a következőket mondta: "Jödök már! Na mi van? Mit kiabáltok?" :)))))

Délután jött Jutka mama és Feri papa, akik szerszámkészlettel és egy fa veterán autóval ajándékozták meg, illetve elhozták a Keresztanyámék ajándékát, egy szép, színes, festett favonatot!

Apa családjával Húsvét hétvégéjén ünnepeltünk... Szombaton Istinél voltunk, ahol Szilvi szülinapját ünnepeltük egy meglepi-buli keretében. A vendégek közt ott voltak Szilvi szülei és néhány barátja is, szóval Boti számára idegenek. Bobek nagyon jó fej volt, egy cseppet sem feszélyezte őt az ismeretlen társaság, sőt, mindenki el volt ájulva tőle, olyan jól viselkedett és annyira cuki volt. Néhányszor fel kellett vele menni az emeletre, ahol régen laktunk. Ott van becsomagolva Boti hintája, és ő minden áron lyukat akart fúrni a csomagolásra. Mondom neki:

- Botikám, ne lyukaszd ki, mert esetleg bogarak másznak bele. Ha lesz egyszer egy kistesód, ő hol fog hintázni?

- Itt a kicsi kezemben! 

:)))))

Vasárnap volt a nagy családi szülinap, szintén Istvánnál. Nagyon jól éreztük magunkat, Boti rengeteget játszott Barnussal, segítettek Gabinak sütit csinálni, szaladgáltak, fogócskáztak.

Az ajándékoknak (sárkányos-fújós társas, kirakó, Mini Morris matchbox, persely, stb. ) szintén nagyon örült, és Rózsi mama meglepetése, az Angry Birds-ös torta is nagy sikert aratott! Persze duma ezen a napon is volt! Istinek van egy rossz sütője és egy rossz mosogatógépe, amit most a fiúkkal vittek le a kocsiba, hogy meg tudja javíttatni.

- Anyuka, mit cipekednek?

- Leviszik a sütőt meg a mosogatógépet, hogy elvigye az Isti szerelőhöz.

- Milyen konyha lesz ez?????

http://indafoto.hu/krischilaco/3436_honap/page/4

Nagyon jópofa beszólásai vannak! Múltkor a kocsiban kért inni, de az ő üvegéből kifogyott, így hát beletelt egy kis időbe, míg a mi üvegünkből töltöttem át az övébe. Egyszer csak előre szól: "Na mi van? Nem iszom?" :))))) Egyre édesebb dolgokat mond, és természetesen még mindig folyamatosan beszél. Egyre szebben, de azért még mindig vannak furcsaságok. A kedvencem most a Fondabomb. Ez Spongyabobot jelenti! :)) Próbáltuk neki tanítani: 

- Botika! Sssssssspongyabob!

- Ssssss.....Fondabomb!

Nagyon nevettünk!

S hogy hűek maradunk-e a blog alcíméhez, és befejezzük-e a blog írását három év után? Nos, nem hiszem, de biztos ritkábban fogunk jelentkezni. Muszáj megosztanom a család távol élő tagjaival és a barátokkal a legfontosabb eseményeket, nagy élményeket. Mint például amikor az Elevenparkos estén lefektettem Botit, aki egyszer csak megszólal: "Anyuka, olyan jó volt ez a mai napom! Köszönöm!"

Nagyjából két héttel ezelőtt Boti hétvégén benáthásodott és köhögött, ezért úgy gondoltam, hétfőn még otthon tartom, ne legyen komolyabb baja. Szépen eltöltöttük a reggelt, majd míg én teregettem, Boti az ágyunkon bohóckodott. Éjjeli szekrény gyanánt ún. lebegő polcot szereltünk fel, amelyen egy szép kis üvegcsében potpourrit tartunk. Bobikám gondolta, megszagolja, rátámaszkodott a polcra, ami kiszakadt a falból, a gyerek lebukfencezett a földre és a potpourris üvegcse végigszántotta az arcát. Iszonyatosan sírt, remegett szegény. Gyorsan felkaptam, látom, meglehetősen bedagadt a szája és tele van vérrel. Némi vigasztalás után gyorsan ki a fürdőbe kiöblíteni a száját, utána betadinnal bekentem az arcát, nagyjából ilyenkorra hagyta abba a sírást. Leültettem a kanapéra, kiszaladtam az előszobába, gyorsan sírtam egy kicsit én is. :) Utána felkaptam, felvittem a felettünk lakó hölgyhöz, aki nővér a kórházban. Ő azt mondta, mivel be van dagadva az arca is és a szája is, vigyem be a kórházba. Bevallom őszintén, kicsit pánikoltam, még a gyerekdokit is felhívtam Apa után, hogy most őhozzá vigyem-e vagy a kórházba, holott ugye a nővér-szomszéd megmondta, hogy odavigyem! :) Hívtam Anyut is, jöjjön a kórházhoz, hátha menni kell még ide-oda, legyen ott még valaki.

A kórház előtt Anyu nagyon ügyesen foglalt egy parkolóhelyet, közel a bejárathoz, mire odaértünk, de annyira ideges voltam, hogy nem tudtam leparkolni. Mindeközben Boti tök csöndben, lekonyult szájjal ücsörgött a kocsiban. Miután sikerült álló helyzetbe hoznom az autót, besiettünk. Kellett várnunk egy darabig. Amíg Boti a pesti kórházban volt, én csak pisilni mentem el mellőle. Azt kérdi várakozás közben: "Anyuka, végig itt leszel?" Mondom neki, hogy persze, egy tapodtat sem mozdulok. "De pisilni se mész el?" Édes! 

Végül egy nagyon kedves doktor bácsihoz kerültünk, aki megnyugtatott, hogy nem akkora a baj, mint amekkorának látszik, szépen meg fog gyógyulni, csak arra figyeljünk, nem túl aluszékony-e, nincs-e hányingere, nem szédül-e. 

A kórházból egyenes út vezetett a játékboltba, valami fájdalomdíj ilyenkor kötelező. Anyukám vett neki egy VW bogár rendőrautót én meg egy taxit, aztán hazamentünk. Ebéd után viszonylag gyorsan elaludt, csak kicsit nyafizott, hogy ő ülve alszik, mert nem tud ráfeküdni az arcára. De aztán elaludt és majdnem három órán át húzta a lóbőrt. Ő, aki jó esetben másfél órát alszik délután. De mivel jókedvűen ébredt és a nap hátralévő részében is vidám és aktív volt, betudtam a stressznek.

Másnap elvittem bölcsibe, azt mondta útközben, hogy mindenkinek meg fogja mutatni a bibijét. Mondtam, nyugodjon meg, mindenki észre fogja venni! :)

Január 10-én gyanútlanul elvittem Botikát bölcsibe. Utána gyanútlanul meglátogattuk Bebét és Danit, nagyon jót játszottak a fiúk. Miután hazamentünk, minden rendben ment, egy furcsaság történt, hogy Boti nem akarta végig hallgatni az esti mesét, becsukatta velem a könyvet és kérte, hogy aludjunk. Így is tettünk, szépen, gyanútlanul lefeküdtünk, betakartam. Egy pillanat múlva Botika tele hányta az ágyát. Nagyon meglepődött szegény, nem értette, mi ez, még sosem hányt. Aztán hajnali fél kettőig még kb. tízszer megismételte a műveletet, minden korty vizet visszahányt. Kettő körül elaludt, reggelig pihentünk. Másnap délután újra hányt, de a doki azt mondta, még nem néz ki olyan rosszul, várjunk még. Szombaton reggel egész vidáman ébredt, a dokinál már kicsit kókadtabb volt. Csináltak gyorstesztet, amiből kiderült, hogy szegény Drágám ki van száradva. Az orvos azt mondta, fél lábbal a kórházban van, de látott még esélyt arra, hogy pótolni tudjuk a folyadékot, így még mindig azt mondta, várjunk. „Majd ha csak fekszik és nem érdekli semmi, akkor induljanak”. Ebéd utáni alvásból már így kelt: csak feküdt, egy mosoly nem volt az arcán, így hát felkerekedtünk és elindultunk Budapestre a Beteshda kórházba. Kb. a benzinkútig jutottunk, Boti már egyfolytában csivitelt, nevetgélt, viccelődött. A kórházban evett ropit, ivott szépen, amíg várakoztunk, aztán a vizsgálat után az ott lévő doktornő haza is küldött bennünket. Botikám elaludt hazafelé a kocsiban, Apa így vitte fel a lakásba, ahol tovább aludt, majd amikor felkelt, újra hányt. Ezért elindultunk másodszor is a kórházba, ott is fogtak. Szegény Apucika egy roppant csoffadt panzióban töltötte az éjszakát, én pedig egy széken, mert nem adták oda az ágyat, ami Bobika ágya mellett volt. Kiscicámnak branült szúrtak a kezébe, amit hősiesen tűrt, tényleg nagyon bátor volt. Éjjel két zacskó infúzió folyt le neki, de legalább már nem hányt.

Reggel jött egy újabb doktornő, aki azt mondta, 24 óra kell hányás nélkül, míg hazaengednek, így még vasárnap is ott aludtunk. Nagyon rossz volt nézni, hogy olyan kis bágyadt az én Kisbabám, de szórakoztatni is nehéz volt. Enni csak neki adtak a kórházban, én azt ettem, amit Lacó hozott. Nagyon vártam a hétfő reggelt, hogy végre azt mondják, mehetünk haza! Délelőtt jött is a Főorvos asszony, jól megtapogatta Boti pocakját, majd közölte, hogy nem mehetünk haza, mert még fura hangokat hall a pocakjából. Nagyon-nagyon el voltam keseredve, Botika jobban viselte, ezt be kell látnom. Végül kiderült, nagyon jól tették, hogy ott tartottak, mert este Bobek újra hányt. Na, ezt már rosszul viselte, sírva kérdezte, hogy miért hányt megint? Aztán újabb branült szúrtak neki, ekkor is sírt. Nagyon-nagyon sajnáltam. Kedden volt egy kis vidámság, meglátogattak bennünket a Bohócdoktorok, Boti még igazi bohócorrot is kapott ajándékba. :)

A vége az lett, hogy Apa csak szerdán jöhetett értünk.

A kórház maga rémes volt, a szobánk gyakorlatilag egyben volt a köhögős, prüszkölős, tüdőgyulladásos, influenzás gyerekekkel, illetve hétfőn, mikor Boti újra hányt, már nem tudták kicserélni a párnáját, csak megfordították, mert nem volt több párna a kórházban. Kétszer ugyanazzal az orvossal nem találkoztunk, nővérekkel se sokszor, de igazából majdnem mindenki kedves volt. Boti kedvence (meg tulajdonképpen az enyém is) az egy szem férfi ápoló, Józsi nővér volt.

Az itthonlét elég nehezen indult, Boti az egész világot felfalta volna, de persze nem lehetett, ezért elég sok volt a hiszti. És persze a sok bezártság sem tett jót. Újabb hétfőt vártunk, míg végre mehet bölcsibe a Kisbabánk. Nem így történt. Szombaton kezdtem én az influenzát, hétfő estére a fiúk is becsatlakoztak, úgyhogy Bobek egy napot volt bölcsiben. Mindannyiunknak magas láza volt, de amíg mi Lacóval 2-3 nap alatt túl voltunk rajta, Boti másfél hétig küzdött vele, így a vége sajnos antibiotikumos kezelés lett. Viszont január utolsó hetében már muszáj volt dolgoznom, így Anyu, Zsozsó és Gabi+Barnus felváltva vigyáztak Bobikára. Ezúton is köszönjük a segítséget! Na ezt már nagyon élvezte és lassan-lassan visszatért a lakásba az igazi, gyöngyöző Boti-kacaj! Anyuval játszottak sokat, Zsozsóval főztek, és Gabiékkal végre, közel három hét után kimehettek a levegőre!

Február negyedikén jött el a napja, hogy Boti újra bölcsibe mehetett. Kriszta néni volt ott reggel, nagyon megölelgette, megpuszilgatta a Kisfiúcskát. Délután zeneoviba is elmentünk, mert a Nikit is sokszor emlegette Boti, és úgy örült, hogy nagyon jól viselkedett az Ikrekkel együtt, bár Pannával azért kicsit huncutkodtak is.

Hatalmas nagyfiú, a minap épp 110-es jelmezt vettünk neki, amit aztán majdnem fel sem tudott venni! Egy hét bölcsi után, hétvégén Boti köhögni kezdett. Semmi más baja nem volt napokig, így reménykedtünk, de hiába! A betegség sorozat még nem ért véget! Hétfőn még bölcsiben, és a zeneovis jelmezbálban is volt, de estére belázasodott, folyt az orra. Újabb egy hét itthon…

Botika egyébiránt nagyon viccesen néz ki, ugyanis már nagyon hosszú a haja! Édes kis csigákban göndörödik neki. Ha lehúzom a sapkát a fejéről, égnek áll a haja, ilyenkor nagyon nevet, és azt mondja, úgy néz ki, mint egy süni!

Továbbra is egyfolytában beszél, de most már annyira sok mindent szeretne mondani és úgy szeretne már nehezebb szavakat is használni, hogy a kis szája nem tudja követni az agya tempóját.  Ettől néha olyan összevisszaság és halandzsa jön ki a száján, hogy néha mi magunk sem értjük. :)

Legújabb dumája az „akkor jól van akkor”, az „a kutyafáját”, az „a csudába!” és az „a fenébe”! Ezeket váltogatja, nagyon vicces!

Jól lőttük be a blog indításakor, hogy az első három évről számolunk be, mert úgy tűnik addigra teljesen kifullad a dolog. Most is hónapok óta terveztük, hogy írunk, aztán persze meggyőztük magunkat, hogy majd az Ünnepek között, akkor "úgyis lesz időnk"...

Biztos az is közrejátszik a dologban, hogy a kezdetekben minden olyan gyorsan változik egy csecsemőnél: megfordul, felül, feláll, megszólal... Aztán kicsit lelassulnak a dolgok. Vagy mégsem?

Visszaolvastam az előző bejegyzést, amikor is beszámoltunk arról, hogy Boti megtanulta az első mondókáját. Mostanra annyit tud fejből, hogy nem is tudnám felsorolni. Van egy gyermek dalokat tartalmazó CD-je, amit szinte kívülről fúj. Ami nagyon cuki, hogy napjában többször, teljesen önállóan elkezd mondókákat mondani, vagy dalolászni játék közben. Hihetetlen milyen tanulékonyak ebben a korban. Meseolvasás közben is sokszor előfordul, hogy ő fejez be egy-egy mondatot. Sőt! Legújabb szokása, hogy ő mesél nekünk hosszasan, mindenféle cuki történeteket, zseniális fantáziával van megáldva, az biztos! Őrületesen kirakózik, nagyon profi! Gabi néni vitt be a bölcsibe is, majd ámulva mesélte, hogy Boti úgy kirakott egy számára teljesen ismeretlen kirakót percek alatt, hogy annak nem volt meg a doboza, így nem látta, milyen képet kell kiraknia.

Már otthon és a bölcsiben is a nap nagy részét pelenka nélkül tölti, ügyesen szól, ha pisilnie kell. Sőt, egyszer a bölcsiben véletlenül pelenka nélkül aludt el, majd felkelt, és szólt hogy neki pisilni kell. Igazából, ha kakilnia kell is szól, csak akkor azért, hogy adjunk rá pelust. Nem igen lehet meggyőzni még, hogy ezt is a WC-n intézze.

Boti a Karácsonyt nagyon várta. Rózsi mamánál a szokásokhoz híven jó előre fel volt díszítve a lakás, amitől teljesen ámulatba esett. A dekoráció minden elemét alaposan szemügyre vette, mindenkinek megmutatta, és persze közben kommentálta: "Húúú!", "Azta", "Ezt nézd!" stb. Ennek megfelelően fogadta a Karácsonyfát is. Nagy kedvenc a szaloncukor, amit - a kis gyereklogikáját követve - facukornak hív. Persze az ajándékoknak is nagyon örült!

A Jézuskának is üzent Botond, mégpedig azt, hogy legközelebb, ne csomagolja be ilyen nagyon az ajándékokat. A fa alatt autópálya, lego, és festőkészlet volt. Minden nagyon tetszett neki, azóta szinte naponta fest. Íme az egyik alkotása:

A képnek a Papagáj herceg tehénfejjel címet adtam, miután véletlenül 90° fokkal elforgatva állítottam fel a polcon. ;)

Természetesen voltunk a nagyszülőknél, illetve Miskolcon is. Mindenhol nagyon jól érezte magát.

Hisztik még mindig vannak, de arra is rájöttünk, hogy bizony a mi ingerküszöbünket is magasabbra kell állítani, hogy legalább az apróságokon ne kelljen vitatkozni. A legnagyobb hisztiket akkor produkálja, amikor a nagyszülőktől haza kell menni. Ilyenkor aztán minden eszközét bemutatja! Egyébként pedig zabálnivaló! Minket szigorúan Anyucika/Apucika, vagy Anyuka/Apuka néven szólít. :)

Ja, és a fura cím?! Ha családos program van, de valami miatt kicsit különválunk, a Boti mindig megjegyzi: "Apa! Anya azt gondol hol vagyunk!" :)

Már megint elég régen írtunk, nem is mentegetőzöm. :) A bölcsi szünet július végén kezdődött, bár nekünk kicsit hamarabb. Előtte lévő héten Boti beteg volt, aztán hétfőtől mehetett volna, de pont itt nyaraltak Gabiék és Boti velük nyaralt napokig. Nagyon jól érezte magát, minden reggel boldogan várta Gabit. Aztán csütörtök-péntek már bevittem bölcsibe, hogy még utoljára találkozhasson Attiláékkal, akik ősztől már oviba járnak.

A négy hét bölcsi szünet nagyon gyorsan eltelt, pedig míg szegény Apa csak egy hetet, én hármat tudtam Botival itthon tölteni. Nagyon sokat játszótereztünk, illetve épp itt voltak Fagyiék, akikkel szinte minden nap találkoztunk és a három gyerek nagyon bírja egymást! Olyan édesek együtt. Már jó egy hónap eltelt azóta, hogy hazautaztak, de Boti most is nagyon sokat emlegeti őket.

Augusztus 21-én mentünk újra bölcsibe, akkor még a szokásos szobába, Éva nénihez és Gabi nénihez. Botit nagyon meg is dicsérték, mert úgy viselkedett, mintha mi sem történt volna, mintha nem lett volna négy hét bölcsi nélküli lét. Aztán szeptembertől új szobába kerültek, Éva nénitől búcsút kellett venni, helyette kaptuk Betti nénit, vagy ahogy Boti hívja: Benti nénit. Hát, khm...Nem nyűgözött le, de Botit sem. Az én kisfiam, aki minden reggel dalolva ment bölcsibe és még a vezetőnő is megdicsérte, hogy milyen ügyes, okos, minden reggel nyávogott (sírni azért nem sírt), hogy: "Boti nem eeeme bőőőcsííí!" Értsd: Boti nem elmegy bölcsi. :( Elég rossz volt így indulni reggelente, mindig ki kellett találni valamit, amitől minimális kedve támadt elindulni. Aztán egy keddi napon eljött családlátogatásra Gabi néni - aki szerencsére Botival maradt és köztük a szerelem továbbra is változatlan - és Kriszta néni. Igen, Kriszta néni, aki Benti néni helyett lett végül is. Ő százszor szimpatikusabb, lehet vele tegeződni és Botinak is tetszik. Ugyanis azóta újra gond nélkül indulunk reggel!!! Vagy ha picit nehezebben ébred, a tűzoltóság szemléjével gyorsan indulásra lehet bírni! Mivel a legtöbb csoporttársa elment oviba, hárman maradtak régi motorosok: Boti, Tibike és Eszter.  A két fiú nagyon nagy cimbora, mindig együtt játszanak, de amikor Boti volt a fodrász(!), akkor Esztert is bevonták! :D Boti egyébként Pidikének hívja Tibikét! :)))

Boti egyre okosabb. Már mondatokban beszél és szinte mindent mond. Pár napja kezdett el ragozni! Gyakran használ például tárgyragot, de a -val, -vel is megy időnként. Édesen szavalja a mondókákat is, amiket a bölcsiben megtanult. Meg kell zabálni, ahogy előadja és roppant büszke magára. Mi meg őrá! :) Ez volt az első:

Hisztik mostanában is előfordulnak (természetesen csak otthon, sem Gabi nénit, sem a Mamákat nem szórakoztatja ezzel). Nagyon zsivány, amikor tudja, hogy már az utolsó idegszálam is kilóg, akkor odajön, átölel és zokogva: "Boti úgy szeret Aduci!" vagy "Aduci nem médes!" Nnnna? Ki mit lép ilyenkor? :) Ja! Mert bizony, elértük, megértük ezt is, Anyucinak hív. (vagyis pontosan Aducinak) Olyan boldog voltam, hogy végre nincs igazságtalanság, Apuci és Anyuci, jajjdejó! Igen ám, de (Apuci hathatós közreműködésének köszönhetően) Botika következetesen Apucikának becézi Lacót!!! Ha egyszer két Krischneider összefog! :)

Ami a méreteit illeti, Boti kereken 100 cm, kb. 15 kiló és 25-ös cipőt vettünk neki a minap. Óriásbébi! :) A hétvégén lesz kettő és fél éves, úgyhogy tervben is van egy doktor bácsi látogatás. A következő bejegyzés valószínűleg arról születik majd.

Bizony régen. Azóta elég sok minden történt, nem is tudom, hol kezdjem. Talán folytatom a legutóbbi, X-faktoros témával. Mivel nem volt meggyőző az itteni doktornő, elvittük Botit a Heim Pálba, hogy ott is mondjanak valamit a lábacskáiról. Ott egy kedvesebb doki bácsi várt minket, aki azt mondta, nincs semmi kóros, ami van, azt valószínűleg hat éves korára kinövi. Illetve a házi orvosunkkal egybehangzóan azt mondta, hogy viseljen gyógycipőt, de csak fele időben, vagy csak bölcsiben, vagy csak azon kívül.

Reméltük, egy időre mellőzhetjük az orvoslátogatást, de nem így történt. Botika egy péntek reggelre náthás lett, szombat reggelre már lázas is. Az aznapra tervezett mojito-party ugrott, maradt a betegápolás. Apa elment a lakásba dolgozni, mi meg maradtunk otthon. Bobek minden betegséget egész vidáman tűr, de most csak feküdt a kanapén, cumizott és kérte a takaróját, ami nála teljes képtelenség, mert utálja a takarót. Ami pedig a legjobban zavart, hogy szegény Kisbabám elég furán vette a levegőt. Hívtam is Lacót, hogy ha hazajött, menjünk orvoshoz. Így is lett, bementünk az ügyeletre, de azt nem tudtuk, hogy a kórházban van gyerekügyelet, így a körforgalomhoz mentünk. Ott két nagyon kedves hölgy fogadott bennünket, a doktornő igen fiatal volt, de tényleg kedves, bár az kicsit fura volt, hogy könyvből kereste ki, mit adjon és abból mennyit. Tudtátok, hogy ügyeleti időben felírt gyógyszerre nincs támogatás??? Felháborító, na mindegy. Elindultunk a patikába, de Lacó kitalálta, hívjuk fel Tókos dokit, mivel sem ő, sem pedig mi nem vagyunk nagy antibiotikum barátok és a recept arról szólt. Azonnal beirányított bennünket a kórházba a gyermekügyeletre. Hát, amit ott kaptunk, elég ijesztő volt. Ott is egy roppant fiatal dokinő volt, akinek ezúton is megköszönném a segítségét, látszott rajta, hogy tökéletesen érti a dolgát. Nos, majdnem ott fogott a kórházban, mert Boti, a látszat ellenére annyira nem kapott levegőt, hogy ő úgy fogalmazott, a gyerek a fülén át lélegzik körülbelül. Iszonyatos érzés!!! Kapott Bobika kúpot, illetve "pipáznia" kellett egy gépből a gyógyszert. Este kilencre visszahívtak még egy ilyen körre, plusz Lacó összefutott Tókos dokival, aki adott kölcsön egy bébiháler nevű szerkezetet otthoni pipálás céljára. Botond elképesztően jó fiú volt végig a kórházban és a betegség alatt is. Pipázni imádott, pedig pár napig éjjel is fel kellett ébreszteni ezért.

Köztünk aludt, hogy halljuk, fullad-e, erről gyógyulás után sem tudtuk leszoktatni, de nem is erőlködtünk, gondoltuk, majd az új lakásban...

....mert bizony ám, ez a bejegyzés már a Bánomin, a lakásban születik. Egy hete lakunk itt és nagyon szeretjük! A költözés egy része megtörtént egyik hétvégén, a másik része azt követő héten. Maga a folyamat, míg Szamárhegyről idekerültek a dolgok, nem volt hosszan tartó, sokan segítettek (Peti, Dani, Attila, Ricsi, Ádi, Szivi, Csucsu és egyszem lányként Virág), de előtte a minden estés dobozolás, válogatás elég megterhelő volt. A lényeg, hogy Botond imádja a szobáját és az egész lakást, pedig azért tartottunk tőle, nem fogja-e megviselni Isti, Marci, Boci, meg egyáltalán az eddigi élete során megszokott környezetének hiánya. De semmi. Vagyis majdnem semmi, egy kicsit többet cumizik, mióta itt lakunk, eddig ugye csak alváshoz kérte, mostanában viszont tévézéshez is. Nem csinálunk túl nagy ügyet belőle.  Első este Botika a kezembe adta a bábujait: "Pet, Nyuszi, Dodó, Bunda, na fidelj!!" Lemászott az ágyáról és tárlatvezetést tartott: "Ez Apa-házs, Ada-házs (háló), itt amm-ammm (konyha), itt mese (nappali), itt pancsi (fürdő)!!!! Meg kellett zabálni! Nagyon örül a nagy kádnak, második este, vacsora közben meg is kérdezte: "Ada, ma pancsi itt?" :)  Gyalog járunk boltba, játszótérre, nagyszülőkhöz, szinte mindenhová. Pluszban bölcsiszünet van, időmilliomosok vagyunk, a kettő együtt (szabadidő+városi lét) nagyon jó kombináció. Mindettől függetlenül nekünk is hiányzik Isti, a kert, Marci és Boci, és sosem lehetünk elég hálásak azért, amiért nála lakhattunk három éven át.

Botond nagyon cuki mostanában! Mindig is az volt, de azt hiszem, ez a legédesebb korszaka. Nagyon sokat dumál, fejlett humorérzéke van, és nagyon okos nagyfiú! Mióta itt lakunk,  elalszik a saját ágyában, néha átjön közénk hajnalban, de már két.három éjszakát végigaludt a saját ágyában is. Mindent mond, de még mindig vannak édes kis szavai, úgy mint:

pője-pője = körbe-körbe

pisó = piros

fiokkk = finom

tatajó = takaró

sísa = csillag

baj, boj = bal láb, jobb láb (nagyon ügyesen meg is különbözteti a jobb és bal oldalt)

Ötig rendszerint elszámol, de azt is tudja, hogy a kilenc után tíz jön. Néhány szint (általában kéket lilát, időnként a pirosat) már felismer. Mindent egyedül akar csinálni, többnyire megy is neki az, ami megengedhető. Profin felismer minden Fordot, Suzukit, Opelt és Skodát, újabban a Toyotát is! Egyedül a szobatisztasággal nem állunk túl jól, mióta bölcsis lett, hallani sem akar a biliről vagy vécéről, de még arra sem lehet rábeszélni, hogy egy fát lepisiljen! Mint említettem, a humora még mindig fantasztikus! Így, hogy már nem járunk a poros úton, gondoltam, itt az ideje kitakaríttatni az autót. El is vittük Bobekkal, mi bringáztunk, amíg a kocsi szépült. Mikor visszamentünk érte, kinyitottam Bobikának az ajtót, aki benézett a ragyogó, illatos autóba és csak ennyit mondott: "Boti ilyet lát nem!!!!!!"

A baj csak az, hogy nem a hangjában, hanem a lábában. Tókos doki beutalt bennünket a kórházba egy, kedvesnek a legkevésbé sem nevezhető doktor nőhöz. Amíg vártunk (kb. negyven másik emberrel), Boti tündér volt, bár a vége felé már kezdte elveszíteni a türelmét, ami nem is csoda, mert konkrétan alvás időben kellett mennünk. Nagyon csípte mindenki, ő meg azt, hogy ekkora közönsége van, nagyon helyesen produkálta magát. A doktor nőnél is nagyon jó fiú volt, szófogadóan tette, amit a banya kért. Az orvos szerint X lába van Botikának, amit hajlandó vagyok elfogadni. Amit viszont nem, hogy sem ezzel, sem pedig az emiatt befelé dőlő bokájával nem lehet kezdeni semmit. Úgyhogy orvoskeresésbe kezdünk, hátha találunk valakit, aki használhatóbb.

Időközben elérkezett közös életünk második gyereknapja, ami gyerekhétvégére nyúlt. Pénteken kezdődött a bölcsiben, ahol nyílt nap volt, mehettek a szülők is. Szerencsére Apa is ráért, így kilenckor mentünk mi is a bölcsibe. A gyerekek nagyon cukin ropit majszoltak, mikor odaértünk, aztán felsorakoztatták őket a kertre vezető ajtó előtt minden csoportban és egyszerre engedték ki őket! Szólt a zene, és annyi, de annyi új játék volt felsorakoztatva, amennyit én még nem láttam. Igazi Kánaán minden gyereknek! Botinak a minicsúszda, amely műanyaglabdás medencébe torkollott és a sok homokozós játék volt a kedvence, de Attilával, a legjobb jóbarátjával még főzőcskéztek is! Nagyon jó volt nézni, hogy milyen jó helyen van nap mint nap a gyerekünk! Tényleg igazán nyugodtan bízom őt Gabi nénire és Éva nénire! Boti jól el is fáradt, 11kor haza is jött velem. Kifelé találkoztunk a vezető-helyettessel, aki azt mondta, hogy ő sem látott még soha ilyen édes, okos, nagyfiús gyereket, mint Boti, főleg, hogy a beszoktatással semmi gond nem volt! Szerinte (és persze szerintem is) azért van ez így, mert annyira biztos az anya-gyerek kapcsolat köztünk! Nem kell mondanom, pityogva jöttem ki a bölcsiből! :)

Másnap Jutka mamával mentünk a Pünkösdi vásárba, ahol Boti és Anya ringlispilezett!!! (Így kell ezt írni?) Ezen az igazi, kicsi gyerkeknek való, csupa nagy figurás körhintán ültünk, ami kettővel megy körbe-körbe, de én így is nagyon szédültem. Boti szerencsére élvezte. Mama vett neki nagy-nagy traktoros lufit és egy csattogós lábú fapingvint, ami nagyon-nagyon nagy kedvenc. Bobeknak is, de mindenki odáig van érte, már ami a felnőtteket illeti!

Vasárnap Apával mentünk a vásárba. Apa mindenhová befizette BotiBabát, ahová csak menni akart! Játszóház. ugrálóvár, dodgem (ezt sem tudom, így írják-e). És a futóbringával is nagyon sokat tekert Botond, ugyanis már nagyon-nagyon menő futóbringás lett. Olyannyira, hogy egyik nap bölcsi után mondtam neki, hogy elmegyünk boltba mecsit venni, amiért olyan nagyon jó fiú volt a dokinőnél, utána meg bringázni. Amint ezt meghallotta, már nem is akart boltba menni, pedig imád vásárolni (tiszta anyja), a mecsi se kellett, hanem azonnal: Ada, Dodó Duda csicsicsííí! = Anya, Boti Duna biciklizni! :))

Ez sajnos így van, mióta Bobika bölcsis, gyakorlatilag folyton beteg. Az elején rögtön megfázott és ebből sajnos fülgyulladás lett. Egyszer csak felkelt hajnalban és csak sírt és csak sírt. Reggel Apa itthon maradt vele, én elrobogtam dolgozni, kicsit hamarabb hazajöttem és délután irány a doktor bácsi. Botond természetesen angyalian viselkedett, nagyon megdicsérték. Szerencsére a hangulatán nem nagyon látszott, hogy beteg. Miután kijöttünk a fülgyulladásból, kb. egy hétig volt teljesen egészséges majd újra megfázott, ebből lett tegnapra a kötőhártya gyulladás. Szegény Babaúr! Éjjel felkelt: Ada nem jó, Ada nem jó!!! És közben dörzsöli a semmilyen módon ki nem nyíló szemeit! Délután mentünk dokihoz, ahol helyettesítő doktor néni volt. Boti, aki konkrétan a szokások rabja, teljesen jól reagált,  nem hogy nem sírt, hanem abszolút közreműködött. Például a doktornő még csak nyúlt a spatuláért, de Boti már tátotta is a száját. Ettől teljes ámulatba esett a doki nő is meg Klári néni is. Most már annyiféle cseppet szedünk, használunk, számolni sem tudom, de Botond mindent tűr, van olyan, amit még szeret is. A szeme kamillázásától kicsit tartottam, felesleges volt, ugyanis Bobek magának kamillázza a szemét! Elképesztő önállóságra tett szert, mióta bölcsis. Előtte sem volt egy elveszett gyerek, de nagyot lendített a közösség, meg az idősebb gyerekek társasága, az biztos.

A bölcsiben imádják. Legjobb jóbarátja, Attila rendszerint szalad Boti elé és ölelgeti. Két kis törpe. Gabi néni azóta is minden nap ódákat zeng Botiról, több ízben kifejtette, hogy ő csak jót tud mondani a gyerekünkről! Sőt, volt egy nap, amikor Bobóka nem ment volna bölcsibe, de Gabi néni kérte, hogy vigyem!!!

A szókincse szintén ámulatba ejtő. Már komplett mondatokat mond és minden eseményt kommentál. Mindent. Bármit. Ha berepül egy légy a szobába, ha leesik egy mecsi, mindent, mindent, mindent. Egyfolytában beszél, nagyon édes. Ma például kinyitotta a mondókás könyvét leghátul, ahol már csak képek vannak: „Ada, nincs betű!” Meg kellett zabáljam. Vagy délután játszott a fűnyírójával, tologatta a szőnyegen: „Ada, kicsi fű.” Most már többnyire helyesen mond mindent, de vannak kivételek:

nemsi = semmi,

pantó = traktor,

basú = bajusz,

matató = markoló (!!!),

tatató = targonca,

bídó = bírkózni,

pacsú = papucs,

pancsija = palacsinta.

Ez utóbbi roppant nagy kedvenc lett mostanában. És Krischi papa és Krischi mama rendre süt is neki.

Növekedése nem csak szókincsén és méretén látszik, hanem a tejivós szokásán is. Eddig ugye minden reggel és este cumisüvegből ivott másfél, két deci tejcsit. Újabban viszont nem kér, vagy ha igen, akkor esetleg reggel. Olyannyira nagyfiú lett, hogy most már „rendes” reggelit és vacsorát fogyaszt, a gombás tojásrántottát nagyon nagy lelkesedéssel tünteti el a tányérjáról. Ma például 4 tojásból és 4 gombából evett rántottát. :O Bármiféle szendvicset is megeszik, főleg, ha van megfelelő mennyiségű ketchup!

A délutáni hisztikből még jut nekünk mostanában is, de talán kevesebb. Többnyire akkor hisztizik, mikor szegény Apa hazaesik munkából, vagy épp lakásfelújításból. Azt gondolom, mivel nagyon keveset találkoznak, talán valamiféle figyelemfelkeltés ez Apa felé. Viszont bármi történik, látunk egy kukásautót bölcsibe menet, vagy ha megdicsérem valamiért, kivétel nélkül mindig az az első, hogy mondjuk el Apucinak, általában azt is megbeszéljük, hogy melyik történést melyikünk mesélje el Apának. Viszont ha Lacó huzamosabb ideig tartózkodik itthon, általában hétvégén reggel, akkor mindent csak Apa csinálhat. Apa cserélhet pelust, Apával lehet csak átöltözni, orrot szívni, Anyának ilyenkor konkrétan sicc van!

Egyetlen komolyabb problémánk van mostanában Botival, de erről is mi tehetünk valószínűleg. Botond káromkodik. Ha valami leesik, kiborul, feldől: picccsaaaaa! Néha már picssábaaa. Sőt! Egyik reggel mondtam neki, hogy Gabi néni még nincs ott a bölcsiben. „Néni Babi hol a picsa?” Eleinte szó nélkül hagytuk, hátha elfelejti, de nem. Aztán próbáltuk szigorral, úgy sem. Most már inkább kijavítjuk, hogy ilyenkor azt mondjuk, a csudába, kíváncsian várom, ez hatni fog-e.

Boti napról napra több szót használ, ellenben van jó néhány olyan hangutánzó szó, amit egyelőre nem hajlandó elhagyni, leváltani. Az egyik ilyen a vümm-vümm. Hogy ez micsoda? Lehet hajszárító, valamilyen más gép, de méhecske, légy, satöbbi is.

Egyik nap a szokásos esti játék során Boti a macska bábbal a kezében kalimpálva mondta, hogy "vümm-vümm". Kérdezgettem, hogy "Repül a macska?" válasz: "Vümm-vümm!"; következő gondolatom, hogy "Meg kell szárítani a Cica úrat?" A válasz erre is "Vümm-vümm", de már ingerültebben. Már nem is tudom mik jutottak még eszembe, de a végén Boti már csapkodott, és látszott rajta, hogy egyrészt teljesen hülyének néz, másrészt viszont nagyon bosszantja, hogy nem tudja megértetni magát. Közben én magyaráztam neki, hogy ebből sajnos nem értem mire gondol, próbálja kimondani a szót, mert a "vümm-vümm' túl sok minden lehet. Aztán elővette a Jutka Mamától tavaly Karácsonyra kapott beszélő könyvet, és elkezdte nyomkodni. Van rajta egy gomb, ami minden lenyomásra mond valamit. Pl ilyesmiket: "A sajt háromszög alakú" "Menjünk a szabadba, süt kint a napocska", stb. Gondoltam feladta! Egészen addig, míg a hatodik, hetedik lenyomásra ezt mondta "Látod a sárga méhecskét?" Akkor ugyanis olyan határozottan rámnézett, hogy egyértelmű lett: pár perccel ezelőtt azt akarta mondani a vümm-vümm-el, és a cicával történő hadonászással, hogy a cica elkapja a legyet. El sem akartam hinni, és amikor leesett nekem, akkor annyira elégedett volt és megkönnyebbült, meg tudtam volna zabálni! Megkérdeztem, hogy 'Te azért nyomkodtad a könyvet, hogy rájöjjek mit akartál mondani?" Erre ő nagyon büszkén és leírhatatlan hangsúllyal rávágta, hogy "Iden!"

De miért mondta ezt? Néhány héttel azelőtt az esti bábozás során épp mikor a 'Cica úr' volt a kezemben légy zümmögését hallottuk. Gondoltam egyet, és azt játszottuk, hogy a cica el kezd vadászni a légyre. Mivel még hűvös volt, és kellően le volt lassulva szerencsétlen, 'Cica úr' sikerrel is járt! Egymás után négyszer kapta be a legyet! Ez annyira tetszett Botinak, hogy azóta bábozás közben többször is emlegette már. Most viszont a nappaliban, játék közben én buta, nem értettem meg! :)

Hihetetlen számomra, hogy egyrészt elgondolkodott azon, hogyan magyarázhatná meg mire gondol, másrészt eszébe jutott, hogy a könyv emleget egy méhecskét, és úgy gondolta, hogy a méhecskéről is rá fogok jönni, hogy mit akart a "vümm-vümm"-el!

A második napunk a bölcsiben, az elsőhöz hasonlóan indult, volt némi hiszti reggel. A program is ugyanaz volt, egy óra szaladgálás az udvaron! Szerdán már kicsit kijöttem, csütörtökön elég gyorsan távoztam és Boti már ott is ebédelt! Ez egy kicsit kellemetlen volt. Mármint nem az ott evés, hanem a következménye. Botikám olyan édes, rendszeres életet élő gyermek, hogy ebédnél megeszi az utolsó kanállal, közli, hogy: tenten, és azonnal menni is kell aludni. Na ezt most nem lehetett! Szegénykém vörösen izzó, csík szemekkel jött ki. Viszont mindent megebédelt úgy, hogy a ruhája makulátlan maradt, pedig teljesen önállóan evett. Pénteken beadtam reggel, el is jöttem, aztán alvásidőre visszamentem, de Botond saját, álom jó fiú létét meg nem hazudtolva gyönyörűen el is aludt a bölcsiben.

Szombat reggelre viszont náthás lett, így hétfőn még itthon tartottam. Három napos hétvége után boldogan mentünk Gabi nénihez a bölcsibe, aki nagy kedvenc lett, Boti sokat emlegeti. Odáig jutottunk, hogy az én nagy, bölcsődés fiam fut az udvaron végig, egészen a Pillangó csoport ajtajáig! Olyan, de olyan büszke vagyok rá! Egyébként Éva nénivel sincs gond, csak ő szabin volt. Gabi néni ódákat zeng Botondról, hogy annyira szófogadó, jól nevelt okos kisfiú, de azt nem tudja, én hogyan bírom, merthogy Bobek olyan, mint a gömbvillám, egyik pillanatban itt van, a másikban meg már keresni kell, és annyira jókedvű és vidám és stb, stb!!!! Olyan jó volt hallgatni! A második hét utolsó két napján elvittem a Mamákat magammal délután, hogy lássák, hová kell menni a Babámért, ha esetleg én nem tudok. Nagyon megörült mindkettejüknek!

A Húsvét miatt a következő hétvége is három naposra nyúlt, ettől függetlenül simán indultunk kedden a bölcsibe, semmi probléma nem volt. Az hozzá tartozik a történethez, hogy egészen csütörtökig nyolcra, fél kilencre jártunk, attól függően, hogyan értünk oda. De sajnos muszáj begyakorolni az ébresztős indulást is, mert hétfőtől dolgozom. Így hát csütörtökön már hatkor ébresztettük Botondot és Apa is velünk tartott reggel, mert később kellett dolgoznia menni. Minden sima ügy volt reggel, hétkor el is indultunk, úgy ahogy terveztük meg ahogy majd minden reggel kell. Odaértünk a bölcsibe és Boti gondozó nénije még nem volt ott, így a másik ajtón kellett bemennie a másik csoportba. Nnnnna! Ez így már sok volt! Édes kicsi Kincsem zokogva kapaszkodott a nyakamba, így kellett ott hagynunk. Míg én kint az előtérben zokogtam Apának, hallgatóztunk: Boti 1-2 perc alatt megnyugodott, én viszont totál kikészültem! Hogy mire gondolhat szegény két éves síró gyerek, amikor csimpaszkodik ordítva az anyja nyakába, az meg ott hagyja?! Nagyon remélem, hogy csak ma volt ez így, mert nagyon rossz volt nekem is, de gondolom, neki milyen lehetett! Állítólag Éva nénivel megbeszélte, hogy holnap nem fog sírni.

Összefoglalva Boti egyébként szereti a bölcsit. Vannak barátai, leginkább Zalánnal, Attilával és Nórikával játszik. Az udvaron nagyon szeret lenni, megy, fut, rohan, mint a szélvész, csúszdázik, pakol, rámol. Bent a teremben minden játékot kipróbál és mindig mindent megeszik, megiszik, kivéve, ami valamiféle tejtermék. Érdekes módon a tejet megissza, de már kakaó, karamella, ilyesmi, vagy joghurt, vagy túrós étel szóba sem jöhet és a sajtokat sem szereti. De ezen kívül tényleg mindent! Gabi néni attól is teljes ámulatba esett, hogy BotiBaba milyen szépen eszi a zöldséget, gyümölcsöt.

Ami a szellemi fejlődését illeti, a bölcsi valóban jó hatással van rá, Bobek ugyanis újra megtanult kínaiul. Vagy japánul, ezt még nem tudjuk pontosan, de nagyon sokat halandzsázik, meg kell zabálni. Magyarul is igyekszik azért, minden nap mond egy-két új szót. Van ami nagyon jól megy (méééézs=méz, papííí=papír, pupa=kupak), de vannak olyanok is, amiknek a jelentését csak mi ismerjük. Ilyen az új kedvencem: pipó=polip! Ezen elég jót derültem! Mióta bölcsis, nagyon szépen iszik egyedül pohárból, szívószállal már nem is nagyon hajlandó. Amit előrevetíttetek hozzáértők, bekövetkezett: a napközbeni angyali viselkedésével szemben itthon felerősödtek a hisztik. Nem mondom, néha nagyon nehéz és mérhetetlen türelem kell hozzá. Minden ilyen alkalommal arra kell gondolnom, hogy Boti nem egy hisztis gyerek, hanem egyszerűen az új élet, az Anyától való elszakadásból adódó feszültségnek ki kell jönnie valahol. Lehet, hogy emiatt én néha engedékenyebb vagyok, mint egyébként lennék, de nem érdekel. Az a fontos, hogy Boti minél kevésbé érezze tehernek, kötelezőnek a bölcsit. Épp elég neki, hogy szegény Apucit alig látja, mióta lakásfelújítunk (ill. egész pontosan Lacó egymaga)!

Egyszóval nem könnyű időszakot élünk, de mivel csodacsalád vagyunk, ezt is meg fogjuk oldani! ;)

Bréking Nyúz! Pénteken ismét szó nélkül, vidáman mentünk be a bölcsödébe! :)

Bizony, bizony, a mi csodálatos gyerkőcünk 23-án két éves lett. Ezen okból kifolyólag jártunk a védőnőnél és a gyerekdokinál. Boti mindenhol angyal módjára viselkedett, a védőnőnél például felszólítás nélkül elpakolta a játékokat, mikor szóltam, hogy indulunk! Csak úgy, magától! Ámult is a védőnő, milyen rendes gyerek! A dokinál is minden rendben volt, Boti nem hogy nem sírt, mikor meghallgatta Őt a doki (azt nem nagyon szereti), hanem még mosolygott is közben. Jelenleg 14 kg-ot nyom és 94 cm magas, szóval jóval nagyobb, mint a kortársai.

Botika mindig jó baba volt, ezen nincs mit csodálkozni, azon sokkal inkább, hogy az elmúlt egy hétben elég furán kezdett viselkedni. Például őrületes módon tud hisztizni a legkülönbözőbb dolgokért: nem mindegy hova ülünk, ki ad vizet, ki kapcsolja be a mesét, stb. Mi meg csak állunk és nézünk és nem annyira értjük, hová lett a mi okos, szófogadó Tündérgyerekünk, akivel mindent meg lehet beszélni. Arra jutottunk, nem lehet más oka, minthogy Boti titokban olvassa az Ikrek blogját és megtetszett neki, ahogy Barni is próbálja kifejezésre juttatni akaratát! :)

A szülinapja előtti napon Krischi mama vigyázott Botira, míg én bevásároltam a bölcsire. Délután nagy lendülettel mentem érte, ámde mindhiába, ugyanis közölte, hogy nem jön velem haza: "Dodóó neeem"! Így hát hazajöttem nélküle, nagyon szomorúan, mert szertettem volna, ha a szülinapján velünk ébred, de legalább volt idő kitakarítani és felfújni sok-sok-sok lufit és feldíszíteni vele a nappalit! Apuci még az ajándék futóbiciklit is „fellufizta”! Reggel, amint tudtam, futottam Bobekért és jöttünk haza.

A lufik nagyon tetszettek neki, a biciklivel természetesen megvártuk Apucit, míg hazaért munkából. Nagyon édesen reagált Bobika a bringára. Egyrészt bisssónak hívja, másrészt kicsit magas neki és nehezen találja egyelőre az egyensúlyt és édesen kiabál: eeesik, sesíííí, azaz leesek, segíts!! Nagyon cuki!

Délután kijött az összes Mama és Papa, valamint Peti és Isti is! Botond olyan boldog volt, hogy ennyien itt voltunk, ráadásul az Ő bódodóóó szülinapja miatt! Nagyon fel volt dobva, öröm volt nézni, milyen vidám. Ami az ajándékokat illeti, volt autószimulátor, bukósisak a bisssóhoz, mesekönyvek és Petitől Postás Pat figura, aki azóta elengedhetetlen kelléke az esti bábozásnak.

Másnap az állatkertbe mentünk, illetve előtte még egy VW szalonba, ahol csomó Dudu volt kiállítva és hát egy VW up! Halálosan beleszerettem, pont egy ilyen városi kisautó kellene nekem! (A bankszámlaszámomat megosztom a facebookon, oda várom az adományokat! Hehe!)

Az állatkert megint nagyon tetszett Botinak. Vásároltunk almát és répát és Bobika megetetett két elefántot és még az ormányukat is megsimogatta. Igazából minden állat tetszett neki, de legjobban a víz alatt úszó fóka, az egerek, a halak, a különböző gyíkok, varánuszok, és a mérges pókok (!!!!!) hozták lázba. Meg is tanulta Apukájától a jézsuso szót, amit előszeretettel hajtogat, mikor elmeséli, hogy Jézusom! mekkora pókot látott! :)

indafoto.hu/krischilaco/a_25_honap

Egész nap nem aludt, estére jól elfáradt. Olyannyira, hogy nem is volt hajlandó elaludni, így hát kihoztuk a nappaliba a kanapéra, ahol is fekve, tulajdonképp félig alva nézte a Csillag születik-et. Aztán Apuci egyszer csak elkapcsolt, mert kezdődött a F1 ismétlése. Botika azonnal ülőpozícióba vágta magát és kinyílt csipákkal nézte az autókat! :) Tiszta apja!!! Aztán szerencsére a monoton zaj elaltatta.

Hétfőn elkezdtük a bölcsit. Botond a Pillangó csoport jeles tagja és perec lett a jele. Egyelőre csak egy órát voltunk, igazából neki olyan volt, mintha játszótéren lettünk volna, mert némi adminisztráció után azonnal mentünk az udvarra. Amíg Anyuci Gabi nénivel papírozott, Éva néni bemutatta Botit a többi gyereknek. Egyszer csak egy Nórika nevű kislány odasúgta Éva néninek: Olyan szép szeme van Botinak!!! Öt perce voltunk ott, de máris romantikáznak! :) Az indulás egyébként nem volt zökkenőmentes, Boti reggel is hisztizett nagyon, remélem, ebből nem lesz rendszer, mert az nagyon rossz lenne neki is, nekem is. De persze nem lesz így, minden jól fog menni, mert BotiBaba egy édes, okos, jó fiú, csak valószínűleg érzi a változást! Mindenesetre hajrá Boti!!!! :)
 

A félreértések elkerülése végett gyorsan tisztázzuk: a bibíííí nem sérülést jelent, az a bibi, a bibííí kérem szépen a bili. Nagy barátunk lett mostanában ugyanis. Apuci kitalálta pár hete, hogy altatáskor ne fektessük rögtön az ágyba a gyereket, így hát bábozunk. Bábozás után mesét olvasunk, mese után ének következik. A bábozás a bilin ülve történik. A bilin ülve pedig szinte minden esetben pisi történik, sőőőőőt, már kaki is történt többször! Olyan ügyes nagy fiunk van! Arról nem beszélve, hogy az altatás így már sokkal egyszerűbb, ugyanis az ének után /apa nem énekel :) / Botika kap jó éjt puszit, simogatást, megkapja a kezébe a harmadik cumit (mert kettő már nem elég az alváshoz) és az aktuális aneszteziológus kijöhet a szobából, anélkül, hogy meg kellene várni, míg Bobóka elalszik. És ha nincs semmi baja, úgy értem, például nem beteg, mint az elmúlt héten volt, akkor általában reggel fél hatig alszik a saját ágyában, akkor átjön közénk és ott még alszik fél hétig. Míg beteg volt, 11 körül érkezett, hááát, nem voltak túl kényelmes éjszakák! :)

A tápszerről már teljesen leszokott, kizárólag tejet iszik reggelire és vacsira. Nagyon édes, ha nem issza meg mindet, akkor szól, hogy a maradékot adjuk a Cicaúrnak! (Bár Bocikánk lány, de valahogy Cicaúr lett).

Beszéddel nagyon jól állunk, Botika elkezdett mondatokat alkotni: Apucíí, oda csűűű = Apuci oda ülj le! Dodó intaaa = Botond hintázik, és hasonlóak. Nagyon könnyű vele, mindent meg lehet beszélni, nem állítom, hogy nincsenek hisztik, de többnyire beszélgetéssel orvosolható. Méreteit tekintve fizikailag is nagyon nagy fiú, kb. 13 kg és 93 cm.

Legújabb szenvedélye a gyurmázás és a nyomdázás. Nagyon szereti mindkettőt, bár újabban az általam készített gyurmafigurákat egy másodperc után szétszedi. :) Próbáltunk festeni is, de az úgy néz ki, korai volt, az ecset által bejárt víz-festék-papír útvonalat egyelőre nem érti.

Házimunkában igazán nagy segítség: a porszívó bekapcsolása, mosógép elindítása, konyha felmosása, főzésnél étel keverése, fűszer beleszórása, sütésnél a deszka lisztezése mind-mind Botond feladata! Porszívózni annyira szeret, hogy ha véletlenül elfelejtem leporszívózni a kanapét, akkor hihetetlen felháborodva jelzi, hogy kapcsoljam vissza, mert az kimaradt. Viszont ha épp nincs kedve segíteni, nagyon szépen leül mesét nézni, míg én dolgozom. Legmenőbb még mindig a Kisvakond, utána Postás Pat következik. De szereti nagyon Bogyót és Babócát meg Bob mestert. Ezek a délelőtti mesék. Este is nézhet, amíg a fürdővíz és a tej készül: Lapka malac, Bindi (Pingvin) és Bundánbon (Bing és Bong) a program.

Közben mi szülők nagyban készülünk a második születésnapjára, ami 23-án lesz, illetve a bölcsire, ami pedig áprilistól. Ígérem, előbb-utóbb ezekről is születnek beszámolók!

Régen nem írtunk, de igazából túl nagy események nem is történtek. Csendesen zajlanak a hétköznapok, kicsit aktívabb lakásfelújítással és Botond szókincsének rohamos növekedésével. Például:

Dodó = Botond

hapci

Mazsi

Dadi = Dani

bocsá = bocsánat

kákákú = mesekönyv

Bótáte = Postás Pat

bódodóóó = boldogot, boldogság, és még hosszasan sorolhatnám.

Időközben jártunk magánbőrgyógyásznál, ő egyértelműen azt mondta, hogy Boti ekcémája burjánzott túl, de szerencsére már meggyógyult.

Néhány hónappal ezelőtt Gabi kitalálta, hogy ha beleegyezünk, elvinnék Botit tavasszal Debrecenbe 2 (!!!!!) éjszakára. Mivel Gabiékkal sajnos elég keveset találkozunk, megbeszéltük, hogy a nyaralás előtt tesztnapokat tartunk Úrhidán. Először csak egy éjszaka, aztán egyszer majd kipróbáljuk a kettőt is, attól függően, hogyan zajlik az első alkalom.  Pénteken elérkezett a napja, hogy Botond útra keljen. Tele voltam mindenféle érzésekkel, alapvetően természetesen 100%-ban megbízom Botiban is és Gabiban is, ha volt némi ellenérzésem, az a távolság miatt. Lacó aznap pont Fehérvárra ment dolgozni, így reggel vitte magával Babucit. Hát, az elválásnál volt némi sírás, de Gabi azt mondta, egy percig tartott és nyugtalanul ugyan, de betudtuk annak, hogy fáradt volt, mivel reggel ébreszteni kellett. Valószínűleg nem tévedtünk.

Gabitól folyamatosan jöttek az sms-ek, mindig minden rendben volt, felszabadultan játszottak Barnussal és a többiekkel.

Míg nekem délutánonként újabban minimum fél órán át tart az altatás, addig Gabinak kb. 8 perc alatt sikerült, és amíg itthon jó, ha egy órát alszik délután az én Gyönyörűségem, addig ott fél egytől fél négyig nyomta, akkor is már Gabi ébresztgette... Szépen evett, játszott, nevetett, kacagott, persze volt apparátus, folyamatosan szórakoztatták. Azt már meg sem kell említenem, hogy az éjszakát is végigaludta. Arra a következtetésre jutottam, hogy a két éjszakás nyaraláshoz nem Botit, hanem bennünket kell szoktatni. :)

Másnap reggel keltünk időben, mentünk a lakásba dolgozgatni. Gabi szólt, amikor elindultak, kértem, hogy a Várfokba vigyék, így ott találkoztunk. Nagyon vártam, hogy megöleljem, megpusziljam a rég nem látott Kisfiamat, nos Ő erről egy kicsit másképp vélekedett. Megpuszilt és megölelt persze, de egy kicsit noszogatni kellett, hogy egy pillanatig ne a Petire vagy a Mamára figyeljen. Apucinál szintén. Akár el is keseredhetnék, és fejembe vehetném, hogy nem fűzik elég szoros szálak hozzánk, ha nem lenne Botondnak egy bizonyos esti szertartása. Minden fürdés után feláll a pelenkázón, levetetni a szemüveget Apucival és velem is, egy-egy kis karjával átfogja a nyakunkat, magához húz, ölel, majd azt mondja: Bódodóóó! Ezzel mindent elmond! Én meg pityeregni tudnék minden este! :)

Mivel az első közös Karácsonyunk kisebb csalódással telt (krischiboti.blog.hu/2010/12/24/botond_es_a_karacsonyfa), ezt ismét úgy vártuk, mintha Boti első Karácsonya lenne. Izgultunk, hogy mit fog szólni hozzá, és biztosak voltunk benne, hogy idén már nem ússzuk meg a fa felborítása nélkül.

Úgy döntöttünk, hogy délutánra állítjuk fel a fát, bár ez igen nagy szervezőmunkát igényelt, hiszen mellette sütni, főzni, takarítani is kellett. (Jól van, tudom én, hogy ez mindenhol így van, de mi még csak tanuljuk!) Szerencsére István felajánlotta, hogy elviszi Botit sétálni, így én tudtam főzni, amíg Nórika díszített. Így is épp hogy elkészültünk, mire hazaértek. Amíg vacsoráztunk a szobaajtót bezártuk, de ez persze azonnal feltűnt Botinak, mindenáron be akart menni, mintha tudta volna, mi várja odabent! Aztán végre bemehetett... Volt ám nagy csodálkozás: "Úúuuu", "Áááááá", "dejó" meg hasonlók. Annyira elvarázsolta a fa, hogy észre sem vette az alatta álló ajándékokat, pedig a barkácsasztal összeállítva várta őt. Azért miután rávezettük, hogy az a valami valószínű az ő ajándéka, egyből érdekelni kezdte, bár elsőre fogalma sem volt szerintem, hogy mi az! De azért megint elejtett egy-két "dejó"-t, gondolom csak a mi kedvünkért. Aztán amikor megmutattuk a kalapácsot, meg a fűrészt akkor már képbe került. A többi ajándék kibontása után persze mindet ki is próbáltuk, de közben sokszor megcsodálta a fát, főleg a villogó fénysor nyűgözte le.

Aznap kicsit tovább maradt ébren, de minden hiszti nélkül ment aludni, pedig számítottunk rá, hogy nehéz lesz elszakadni az új játékoktól.

Másnap Jutka Mama, és Feri Papa várt minket ebédre, sőt meglepetésvendégként Fagyiék is hazajöttek. Tényleg volt nagy meglepetés, mikor betoppantak! Annyira jó volt látni, hogy bár utoljára nyáron találkozott velük Boti, úgy viselkedett, mintha hetente együtt lennének. Olyannyira így van ez, hogy a lányokról le sem lehetett vakarni, főleg Hanna varázsolta el.

Egész nap azt lehetett hallani, hogy "Aaanna" "Aaanna" "Aaanna", mivel még Fridát is így hívta! :) Az aznapi szó toplistára a "Mama" mellett még a "kuka", és a "nyííiiho" került fel, hiszen a fa alatt többek között két telitalálat: egy hatalmas kukásautó, és egy hintaló volt.

Másnap a Várfokban volt nagy családi összeröffenés. Mivel a sok ember mellett most még egy csomó új játék is volt, egész nap alig találkoztam a gyerekkel! Az biztos, hogy a Karácsonyfa alatt lévő műanyag gokartot magától itt sem vette volna észre. Azért miután emlékeztettük, hogy valami hasonlóval hasít a kisvakond abban a mesében, amit már kivülről tud ő is, meg mi is (csak mi ezt nehezen viseljük), egyből érdekesebb lett! Pláne amikor a Peti, vagy a Dani még rallizott is vele a konyhában!

Az évből hátralévő néhány nap sajnos nagyon gyorsan eltelt. Ami rosszabb, hogy fárasztó is volt, ugyanis minden nap 6, fél 7 körül keltünk. Amíg a mamáéknál akár fél 9-ig is tud aludni a gyermekünk, addig otthon sportot űz abból, hogy minél korábban felkeltsen minket. Egyébként meg annyira cuki, mert ilyenkor mindig mondjuk neki, hogy nem játszhat a kalapáccsal ("bam-bam"), vagy a zenélős játékaival, mert az Istvánék még alszanak. Ezért aztán ahányszor elővenné mondja is, hogy "bam-bam, nem"! Majd mikor hallja, hogy felkelt mindenki, akkor örömmel kijelenti, hogy "bam-bam", és gyorsan dolgozik is egy kicsit a kalapáccsal!

Hogy ne csak a korán kelés miatt legyünk fáradtak, újabban megint nagyon nehezen alszik el. Mese közben izeg-mozog; felül, lefekszik; átviszi a párnámat az ágyába, majd kidobja onnan; Nóra esetében ölbe kéredszkedik, majd visszamászik, stb... Amikor meg kijövünk a szobából nyavajogni kezd, és ezt addig fokozza, míg vissza nem megyünk, illetve ilyenkor már csak Anya jó! Fárasztó, na! Végül még Szilveszterezni se mentünk, inkább csak leadtuk Jutka Mamának és másnap aludtunk, míg bírtunk!

Ettől eltekintve a Karácsony most valóban nagy élmény volt Botinak, és így nekünk is. És - bár nem akarom elkiabálni, hisz még megvan a fa - de idén is megúsztuk a fa döntést!

Sokszor írtuk már, hogy Botond és Peti között milyen szoros barátság van. Ennek újabb jelét láttuk vasárnap. Egyrészt Botika nem aludt túl jól, korán kelt, ilyenkor nagyon nyűgös tud lenni. Viszont már előre meg volt beszélve, hogy délelőtt Peti vigyáz rá, amíg mi szaunázunk. Így is lett és egy árva nyikkanás nem sok, annyi sem volt, vidáman játszottak. Ebéd után Peti jött velünk haza, hogy segítsen beállítani az új hűtőnket meg hazahozni a szombaton vásárolt laminált padlót, de úgy alakult, hogy még fürdésnél is itt volt. Vasárnap lévén hajmosás is szerepelt a programban. Boti azt sem nagyon szereti, de a hajszárítás külön tragédia, rendszerint ordításba torkollik (természetesen Babuka részéről), de hát muszáj. Most is kitaláltunk mindent, hogy ne sírjon majd, pl. hogy mutassuk meg Petinek, hogy Boti milyen okos, ügyes nagyfiú, de csak sírt. És közben hajtogatta: Tetíí, Tetííí. Én naivan felteszem a kérdést: szárítsuk Peti haját is? Botika csak folytatja: Tetííí, Tetííí. Szárítsa Peti a hajad? Válasz: Iden! Átadtam Petinek a hajszárítót, onnantól Botika néma csendben tűrte a műveletet. Hmmm…. most már egészen bizonyos, rám csak este nyolctól reggel nyolcig van szükség, (éjjelente, mikor felriad, Lacó egy jó ideje hiába megy oda, csak nekem nyugszik meg, csak velem hajlandó átjönni még a mi ágyunkba is) illetve vészhelyzet esetén, ha esetleg megüti valamely testrészét, azt csak én puszilhatom meg.

Múlt héten ellátogattunk a doktor bácsinkhoz, mert Bobónak elég csúnya kiütés van a fenekén. A doki is összehúzta a szemöldökét, mikor meglátta, szerinte egyértelműen nem pelenkakiütés és nem az ekcémája (ami sajnos visszatért, mióta újra kevés napsütés van, de nem vészes). Be is utalt a bőrgyógyászatra. Botond nagyon ügyesen viselkedett a dokinál, ő adta oda a kártyáját a Klári néninek, a dokitól meg kapott matricát és egy autót ajándékba. (Csak halkan jegyzem meg, az előttünk lévő kisfiú csak matricát kapott! ) Olvadoztak tőle most is, de hát ezt már megszokhattuk! ;)

A bőrgyógyászatra csak következő szerdára kaptunk időpontot, hát….nem voltam elájulva. A doktornő szerint ez pelenkakiütés, de ha azt mondom, hogy 12 másodpercet fordított a megvizsgálására, mindezt egy jó fél méter távolságból…szóval hát nem tudom. Mindenesetre azt mondta, egy hét alatt el kell múljon, reméljük úgy lesz. Botond természetesen itt is angyalian viselkedett, a két asszisztens hölgyet teljesen levette a lábukról.

Szótárat akár minden nap írhatnánk, egyszerűen elképesztő. A legújabbak közt szerepel az autó, Marci, pizza, másik, ember, megyek és még tényleg nagyon sok szó. Illeltve elkezdte összekötni a szavakat, nagyon jól megy már az : oda menjél!!!! :)  Szerintem a bölcsiben már tényleg nem lesz gond!

Apa - Olyan jó érzés hallani! Egyébként ugyanolyan sláger lett, mint az előző bejegyzésben említett Mama, Csucsu, kuka trió. Újabban még anya is apa!

aama - alma (időnként még az alma is kicsúszik)

Aandí - Andika

baba

bábum - bim-bam, illetve minden ezzel kapcsolatos, pl. templom, torony

buda - buta

budaaa - büdös, és ehhez még fintorog is

tci tci - cici

Eemo - Elmo (a Szezám utcából)

heó - helló

Koto, Toto - Botond

kon-koun - tankolni, benzinkút

nemno, nemdo, esetleg nejó - nem jó

Szií - Szilvi

tóte - Porsche

tanti - taxi

teti - Karácsonyfa (Igen, nem elírás!)

Tetí - Peti

Zsüzsü - Zsozsó

Mama, Csucsu, Kuka. E körül a három szó körül forog az életünk. Ha csörög a telefon, Botika máris kiabál: Mama! Mi szépen mondjuk, nem Botika, nem a Mama az. Válasz: Csucsu!!!! Ha valaki nem a Mama, akkor az csak a Csucsu lehet. Botika felpattan a motorjára és integet, mi kérdezzük, ugyan hová megy. Válasz: Mama! Ennek ellenére a legnagyobb pajtás még mindig a Peti. Őt is nagyon sokat emlegeti és ha a Várfokban időzünk és Peti is otthon van, Botikát nem lehet hazarángatni csak nagy sírások árán.

Ami az autókat illeti, minden autó kukásautó, de ha az utcán látunk igazi kukáskocsit, akkor az maga a Kánaán, öröm és boldogság. De ez még nem minden! Ha rajzolunk, akkor csak és kizárólag kukát, vagy kukásautót lehet rajzolni, ezzel is van teli Boti füzete. Mi már roppantul unjuk a dolgot! :) Éppen ezért a minap vettem neki egy kukáskocsit, de a szokásos módon siettem, különösebben nem időztem el vele a játékboltban csak megvettem. Mikor itthon oda akartam adni Bobeknak, akkor láttam, hogy van rajta Try me! felirat, kezdtem, gyanakodni...És igen! Iszonyatos hangú kukáskocsit sikerült vásárolnom! De Boti élvezi, nem mellékesen újra bebizonyította, mennyire okos fiú. Egyik hétvégén hagytuk apát aludni, persze Botika mindenáron a kukáskocsival óhajtott játszani. Mondtam neki, hogy tologathatja, játszhat vele, de be nem kapcsolhatja, mert Apa alszik. Nem is kapcsolta be. Aztán eljött a perc, mikor Apa felkelt,  mikor Boti ezt meglátta, felkiáltott: Kuka, tenten! És már kapcsolta is be! Édes!

Egyébként még mindig csak ámuldozunk, mennyire okos fiú. Apa egyik altatáskor a lelkére kötötte, hogy másnap szóljon nekem, hogy virágot kell locsolni! BotiBaba beballagott a fürdőszobába másnap, rámutatott a locsolókannára, rám nézett és jelentőségteljesen a következőt mondta: "Sssssss-sssssssss!" Ami a locsolást és általában véve a vízfolyást jelenti. Ha mondom neki, hogy menjünk a fürdőbe, mert pelust kell cserélni, már szalad előre, készíti ki a tiszta pelenkát. Az étvágya még mindig kiváló, de ha véletlenül olyan étel kerül az asztalra, amit nem óhajt megenni, egy kis ketchuppal csodákat tudunk művelni, azzal dúsítva bármit megeszik! :) Egyre több helyre megyünk gyalog, a babakocsit már nagyon ritkán használjuk! Egyrészt mert olyan nagy fiú, másrészt lefárasztásnak sem rossz.

Az alvás, na az még mindig vagy azt is mondhatnám, újra érdekes. Ha Boti Apával megy aludni, Apa mesél neki egy-két mesét, majd megpuszilja, betakarja, jó éjt kíván, kijön a szobából és Babuka elalszik egyedül. Ha velem alszik el, én nem tehetem ki a lábam a szobából, nekem meg kell várnom, míg elalszik. Ez esetenként háromnegyed óra is lehet. De csak este! A délutáni alvásoknál még mindig nagyon jó fej és általában 10-15 perc alatt elalszik. Ja! Babafiú kapott új ágyat, igazi nagyfiúsat! Olyan boldog tőle, nagyon tetszik neki.

Kicsit aggódtam az első éjjel, hogy mi fog történni, ugyanis Botond általában reggel 5 és 6 között átjön hozzánk. Ennek addig az volt a módja, hogy felállt a kiságyban és szólt. És én emiatt aggódtam, hogy esetleg feláll, de nincs már rács, amibe kapaszkodjon, vagy lemászik és a hálózsákjában elesik. De Botika tündérangyal módon, csücsülve várt, hogy átvigyem hozzánk. Meg kell zabálni!

Szókincse egyre bővül, de még mindig rengeteg szóval fennáll a helyzet: egyszer kimondja, aztán többé nem. Így volt ez ma Mazsi kutya nevével, de remélem, hamarosan újra halljuk. Kis ízelítő az új szavakból:

Bááánii: Barney (mesefigura a JimJam-en)

Csú csú: Csucsu

tcitca: cica

tcin-tcin: egér

Dádi: Dávid

Eemá: Emma

eeme: elment

ejne: ejnye

Aaaana: Hanna

hóóónaaa: holnap

hóóóó: Hold vagy hó, esetleg hóember

néniiii: természetesen néni, ezt nagyon szépen mondja

odo: otthon

papa

tűűűű: tűz

És még tényleg elég sok, de hát jegyzetelni kéne!

Így, ahogy mondom. Lakásvásárlás előtt állunk, vagyis a kellős közepében vagyunk ennek minden kellemetlen velejárójával, a kellemes résznél még nem tartunk. Egyelőre sok az ügyintézés, papírozás, rohangálás és mivel Lacó dolgozik, így ez rám hárul többnyire. Viszont nekem meg van egy állandó "pakkom", Botika személyében, aki kénytelen-kelletlen, de kísér mindenhová. Nem volt ez másképp kedden sem, amikor bank-ügyvéd-itthon ebéd, alvás-ügyvéd-bank-ügyvéd kört futottuk, mindezt szakadó esőben, 9 fokban. Aztán az utolsó ügyvédlátogatás végére Anyu hazaért munkából, így gyorsan felvittem oda Bobekot, mert minket hatra újra várt az ügyvéd. Aki persze szólt, hogy negyed hétre menjünk, így én hatkor hívtam Anyut, hogy tuti késünk. Azt mondta, ne aggódjak, még ha már lassan fürdetésidőben is vagyunk, Botond remekül elvan, játszik, nevet, kacag. Aztán negyed nyolckor Anyu hívott, hogy mikor megyek már a Babáért, mert 39 fokos láza van! Rohantam érte, majd rohantunk haza, valóban annyi volt a láza, nagyon bágyadt volt, igen gyorsan el is aludt. mikor kérdeztük, fáj-e valahol, a torkára mutogatott, mert már ilyen okos nagyfiú! Másnap csak hőemelkedése volt és mára, a harmadik napra pedig semmi. Ebből gondoljuk, hogy szimplán betelt nála a pohár és elege van a sok szaladgálásból.

Az alvási szokásai jelentősen megváltoztak. A mi egyedül elalvó tündér gyermekünk egy este úgy gondolta, erről szó sem lehet többé, újra a mi ágyunkat vette célba. Vagyis vette volna, de most már nem engedtük. Egy-két este ordítás volt, azóta pedig meseolvasás van, a saját ágyában. Minden este. Ezzel önmagában semmi baj, sőt! Ennek még örülök is, ismerjük a mesék jótékony hatását. Ám de vannak Botinak rosszabb napjai, amikor közel egy órán át tart a mesélés és simogatás, mert bizony azért is szól, hogy simogassuk altatás közben. Olyan okos! Szóval már nincs este fél nyolctól szabad foglalkozás, hanem egyikőnk mesét olvas Botinak. Mint már említettük,  az esti altatás felváltva zajlik köztünk. De Boti nagyon jó fej, a délutáni alvások, amik mindig rám maradnak, nem ilyen vészesek, ott általában 20 perc alatt elalszik!

Mostanra nagyon sok mindent mond. Nem is tudom, hol kezdjem a felsorolást:

nadon = nagyon

ennnyé = menjél (Anya szokta mondani az autóban az előtte lassan haladóknak :))

cic = cica

haú vagy eóó = helló ill. halló

Mama = ez nem kíván magyarázatot, csupán annyi hozzáfűznivalót, hogy mióta ezt tudja, fényképeken mindenki mama, illetve naponta egyszer legalább elsorolja, mutogatja, melyik játékot kapta valamelyik mamától

dediii = delfin

díí = dísz

tete = teknős

tu do = tudom

gyi = gyík

búúúú = busz

bamba = bankba (keddi élmény, elég sokat hallotta, hogy megyünk a bankba)

Még mindig rácsodálkozunk minden nap, hogy milyen okos és nagy már a mi fiunk!