Botond & Léla & Huba

Boti Bárány napról napra édesebb, okosabb, tündérebb! Mivel másfél éves lett, mennünk kellett a doktor bácsihoz, hogy kettő oltást kapjon a Baba. Előtte pár nappal a híradót nézve nagyon tetszett neki, ahogy egy doktor néni meghallgatta egy gyerek mellkasát. Ezen felbuzdulva vettünk neki egy orvosos készletet, benne "minden földi jóval", úgy mint lázmérő, fecskendő, sztetoszkóp és a többi. Nagyon bőszen játszottunk is vele és az oltást megelőző napon főleg az injekciót gyakoroltuk. Kellő magabiztossággal léptem a rendelőbe, mely magabiztosság csak nőtt, amikor a doktor bácsi elkezdte hallgatni a KisPockot, aki szokás szerint elkezdett sírni, majd mikor rájött, mi történik, már mosolygott. Gondoltam, az oltásnál sem lesz ez másképp. Ennél nagyobbat régen tévedtem, szegény Kicsikém jobban sírt, mint eddig bármelyik oltásnál, bár az igaz, hogy ez most pont ebédidőben, alváshoz nagyon közeli időpontban történt. De túléltük.

Az alvás továbbra is nagyon könnyen megy, most már alig pár percet kell eltölteni a mi ágyunkon és fekszik is a sajátjába. A cumiról csodálatos módon leszokott, kizárólag alváshoz használja, igaz, akkor egyszerre kettőre van szüksége. :) De amikor felébred, első teendői között szerepel, hogy a kezembe adja a cumikat vagy saját maga megy a szekrényhez és teszi le a helyére.

Egyik délután vendégségben voltunk Borlai Daninál, Bencénél, Dorottyánál és Gábornál. Dani négy héttel idősebb Botinál, Bebe három múlt. Dani és Boti között néha kitört a feszültség egy-egy játékon, de nagyon helyesen viselkedtek a gyerekek. Botondnak általában egyszer kellett szólni, hogy adja oda a Daninak a játékot és szó nélkül adta is. Nagyon okos nagy fiú. Aztán miután Bebe is felébredt, Boti inkább vele játszott, például Bebe úgy csinált, mintha kisbaba lenne, Boti pedig itatta a csőrös poharából. Aztán a fő szenzáció a fűmag szórása volt a szomszéd Erzsi nénivel! Nagyon cukik és tényleg jó fiúk, de azért Dórival megbeszéltük, hogy egyikőnk sem lenne bölcsődei gondozó. :)  Kicsit aggódtam, hogy nehéz lesz hazaindulni, de viszonylag könnyű volt, csak a varázsigét kellett kimondani: megyünk Apához!

Botond jó régen aludt máshol, nélkülünk, de múlt héten mi hivatalosak voltunk Csucsuhoz, így a Baba ment Anyuékhoz. Kicsit aggódtam, de természetesen a világon semmi gond nem volt, angyalian viselkedett, evett, aludt. Nem panaszkodhatunk, az biztos.

Mivel Bobika a tervek szerint tavasszal bölcsibe megy, szeretnénk, ha addigra szobatiszta lenne. Ismertetjük a bilivel, de mindeddig csak játékszernek gondolta. Így volt ez ma este is, játszott vele, majd egyszer csak szólt Apának, hogy vegyék le a pelust és rácsücsült a bilire. Majd mikor felállt, ott volt a pisi a biliben!!!! Nem kell mondjam, nagyon-nagyon megdicsértük és Ő nagyon-nagyon büszke volt saját magára. Már csak arról kell meggyőzni, hogy ha végzett, ne nyúljon és ne lépjen  bele a bilibe!

Minden nappal többet próbálkozik a beszéddel és egyre több szóra ráérez, hogyan is kéne mondani. A kedvenc szava a körte. Még mindig mindenki Ada, kivéve persze Petit, aki Teti, meg engem, aki Aja vagy néha, amikor nagyon akar valamit, akkor majdnem igazi Anya. Nagyon jól megy az igen, a nem még jobban, de az régóta. A tejcsi=tecci, a hülye lottózós reklám végén a tessék=tették, a köszi=sziszi, papa=tata és még sorolhatnám. Nagyon igyekszik, szerintem hamarosan eljön az igazi szóáradat! Már várjuk nagyon!

Épp itt volt az ideje, hogy újabb információkat tegyünk közzé, és a tény, hogy Boti ma lett másfél éves, egy kis lökést adott ehhez.

Az első - számunkra talán legjobb - hír, hogy 2 hónapnyi megpróbáltatás után, Botond visszaszokott a kiságyhoz. Emlékeztetőül: nyár közepe óta csak a mi ágyunkban volt hajlandó elaludni. Nem tudjuk, hogy mi történt! Egyik este a Nóra feltűnően gyorsan végzett az altatással, aztán elmesélte, hogy Boti vergődött az ágyon, majd egyszer csak felült és mutatott a kiságyra, hogy 'oda'! Aztán innentől, már ezt el is vártuk! Eleinte még kisebb-nagyobb trükkökhöz folyamodtunk (pl. nem hagytam neki kellő helyet az ágyon, vagy az elalváshoz egyébként szükséges két cumi közül csak egyet kapott), annak érdekében, hogy minél előbb átkéredzkedjen. Mára ez lett a normális.  Most az esti rutin úgy néz ki, hogy fürcsi után Boti felpattan a kanapéra, és (szigorúan egyedül!) beszürcsöli a tejcsit. Olyan nagy fiú, ahogy ott ül, és egyedül vacsizik! :) Miután végzett szól, hogy 'ten-ten', megkapja a cumit, és átsétálunk a hálóba. Felváltva: vagy anyával, vagy apával. Ott azért még kicsit felmászik a mi ágyunkra, de pár perc múlva, amikor szólunk, hogy most már át kéne menni a saját ágyába, akkor szépen elindul, és mint régen, elalszik egyedül. Sokkal jobb ez így, mert amíg meg kellett várni, hogy elaludjon rendszerint mi is elszunyókáltunk. Márpedig olyankor még van teendő otthon bőven, és egy ilyen bealvás után az embernek már semmihez sincs kedve!

Találtunk a közelben egy helyet, ahol minden nap friss kecsketejet lehet kapni, és mivel csupa jót lehet hallani róla, úgy döntöttünk, hogy elkezdjük hozzászoktatni. Olyan nagyon nem is kellett szoktatni, mert a harmadik napon már több kecsketej volt a vacsiban, mint tápszer. A baj csak az volt, hogy közben lebetegedett a család, és ahhoz sem volt erőnk, hogy átugorjunk a tejért. Majd kezdhetjük elölről!

A múlt hét nem volt egyszerű a betegség miatt. Nóra kezdte még vasárnap, és akkor még úgy nézett ki, hogy a Boti is beteg lesz, mert ő is náthás volt, hőemelkedéssel. Így aztán hétfőn otthon maradtam, hogy ápoljam őket. Jó döntés volt, mert Nórika tényleg nagyon rosszul érezte magát, szinte fel sem kelt egész nap. Szerencsére Botit leginkább csak a nátha gyötörte. Kedden aztán a Krischi Mama vette át Boti felügyeletét, én meg dolgozni mentem. Kár volt, mert a délelőtt folyamán elfújtam egy fél csomag százas zsepit, és lázasan értem haza. Onnantól én feküdtem! Még szerencse, hogy szerdára Nórika kicsit jobban lett, így a gyereknek sem kellett hirtelen önellátóvá válnia. :) Ő egyébként később még köhögcsélt kicsit, de nála soha nem lehet tudni, hogy mikor köhög igaziból, és mikor utánoz minket! :) Egyébként a betegség kapcsán is azt tudtuk megállapítani, hogy 'nagyon nagy kisfiunk' van. Türelmesen hagyta, hogy megmérjük a lázát a hóna alatt, már-már mosolyogva tűrte az orrporszívózást, és a kanalast is viszonylag szépen bevette.

Lassan lehetne újabb Boti szótárt publikálni, bár továbbra is az a jellemző, hogy a kedvenc szótagokat, szavakat használja. Ezek az ada, de, nem. A nemet annyira szereti, hogy még az igen is nem, pedig szépen tudja mondani, hogy 'ige'.

Délután Boti már sokkal jobban volt, 38 körüli értékeket mértünk nála. Az első éjszaka mindenki számára nehéz volt, mert iszonyatosan meleg volt.

Másnap már csak hőemelkedéseket mértünk. A doktor úr instrukciója alapján az első lázmentes nap után még egy napot várni kellett, hogy strandra vihessük Botit. Reménykedtünk, hogy ez kedd lehet. Mivel azonban az apartmanban is meleg volt, kitaláltuk, hogy csinálunk Botinak saját, szobai kismedencét. :)

Szegénykém még ezt is annyira élvezte a nagy hőségben! Mi azért próbáltunk le-le menni a partra, lehetőség szerint igazságosan beosztva Boti felügyeletét. Csak hogy ne teljen el egy nap sem aggódás nélkül, hétfőn kiütéseket vettünk észre Botin. Először csak a nyakán, derekán, később a végtagjait leszámítva szinte mindenhol. Ez persze beillett a 3 napos láz leírásába, de az is lehet, hogy az antibiotikum okozta. Elvégre még sosem kapott azelőtt. Mivel megint csak egyéb tünettől mentes volt a babuci, nem lázasodott vissza, Gabi javaslatára levittük a vízhez. Kedden késő délután megvolt az első igazi strandolása neki is, onnantól pedig az egyébként tervezettek szerint teltek a napok. Ébredés, és reggeli után irány a tengerpart, egészen fél 12, 12-ig. Aztán otthon amíg Boti aludt, mi főztünk, majd ebéd - illetve Botinak uzsi - után vissza a strandra. 6-7 óra között pedig haza. A kiütések a harmadik napra kezdtek eltűnni.

Botond alapvetően rajong a strandért, legyen az medence, vagy természetes víz (eddig Pala), úgyhogy most sem volt gond, de azért szemmel láthatóan máshogy viselte, mint az eddigieket. Akár a Palán, akár a strandon órákig ellene a vízben, itt viszont nem is mindig akart bejönni velünk, és rövid időn belül jelezte, hogy inkább kimenne. Ki tudja, talán nyelt egyet, és nem tetszett neki a sós víz, vagy a múló betegsége miatt volt így... Viszont szeretett Petivel hallesre menni, és a parton is nagyon jól elvolt. Élvezte a hullámokat, és akármeddig eljátszott volna a kövekkel.

Az egyik legújabb játéka az volt, hogy a vízpart (ahol mi is voltunk) és a törölköző között sétálgatott. Nagyon nagyfiúnak érezte magát ettől, lehetett látni a büszkeséget az arcán!

Már egy ideje fűzöm a Nórát, hogy vágjuk le a Boti haját, eddig hajthatatlan volt. Most viszont Petivel ketten meg tudtuk győzni, úgyhogy gyorsan le is vágtuk géppel. Cuki volt, türelmesen, mozdulatlanul ült, míg kész nem lettünk. Szegény Nórika azóta is siratja a fürtjeit. Azt a kettőt! De legalább nem nézik többet lánynak!

Néhány újdonságot is kipróbálhatott: vizibicikliztünk és vizi csúszdáztunk. Előbbit rövid idő után megunta, viszont a csúszda nagyon bejött neki. Nem mintha ennek csúszás közben is hangot adott volna, de vizet érve egyből mutogatott a csúszdára, ezzel jelezve hogy még-még-még! Ezeken kívül még a nyalóka volt a nagy újdonság, amit a kisvonaton osztogattak a gyerekeknek. Először nem nagyon értette a dolgot, nem tudott mit kezdeni vele, de aztán csak rájött, hogy szopogatni kell.

Hamar rájöttünk, hogy az otthoni rutinokat el kell felejteni ezen a héten, így volt ez például az esti alvással. Egyik gond az volt, hogy hallani sem akart a lecipelt utazóágyról, így mindig köztünk aludt, a másik, hogy nem lehetett Botit a megszokott időben letenni.  Ennek több oka is volt. Egyrészt a meleg miatt, másrészt a szomszédok, és a házigazda túlságos közelsége miatt, harmadrészt pedig időnként mi is sétálgatni akartunk a kikötőnél. Így aztán miután megvacsizott a kisfiú, vagy játszhatott még otthon, vagy eljött velünk sétálni. Nóra kicsit félt, hogy vajon nehéz lesz-e visszaszoktatni itthon a rendes kerékvágásba, de most már kijelenthetem, semmi gond nincs ezzel!

A hazaút zavartalan volt. Egy esti séta után 9 körül indultunk. Ahogy terveztük, Boti végigaludta a 7 órás utat, és otthon is szépen visszaaludt.

Összességében azt gondolom jól döntöttünk, mikor útnak indultunk, sok élménnyel lenne most szegényebb, ha akkor este máshogy dönt a kupaktanács!

Már-már betegesen vártuk, hogy végre eljöjjön a nyaralás ideje. Mindketten nagyon kimerültek voltunk már, és alig vártuk, hogy kicsit kizökkenjünk a mindennapi rutinból, pláne, hogy ezt a tengerparton tehetjük! Még úgy is, hogy tudtuk, ez gyerekkel azért nem lesz az a gondtalan pihenés, amit eddig megszoktunk. Mindenesetre egyre többet meséltünk Botinak arról, hogy milyen lesz: elmeséltük, hogy milyen sokat fogunk autózni; hogy milyen a tenger, és hogy majd jó sokat fogunk strandolni; hogy az ottani emberek furcsán fognak beszélni, stb.

Lehet, hogy valamitől megijedhetett, de két nappal az indulás előtt, reggelre belázasodott. Illetve akkor még csak hőemelkedése volt, de azért mi eléggé letörtünk. Még délelőtt Nóra el is vitte az orvoshoz, gondoltuk minél előbb, annál jobb!  Természetesen semmit nem tudott mondani. A kétségbe esésünk csak fokozódott, amikor délután már lázat mértünk nála. Egyből el kezdtünk agyalni, hogy akkor most mi legyen?! Menjünk? Ne menjünk? Menjünk egy nappal később? A dilemmát az okozta igazán, hogy a lázon kívül az ég világon semmi baja nem volt a gyereknek, kicsit talán érzékenyebb volt, de jókedvű, és minden mástól tünetmentes. Bíztunk benne, hogy másnapra elmúlik, hiszen a tervek szerint szombaton hajnali kettőkor indultunk volna. A péntek éjjel azonban ezt a reményünket szerte oszlatta: 39,2 amit a kúp le sem vitt, hűtőfürdőre volt szükség, természetesen ordítás kísérete mellett. Reggel ismét láz, így ismét orvos. Annyi változott addigra, hogy a torka piros volt, de még mindig jókedvű, tünetmentes. Se köhögés, se orrfolyás, se semmi. A doki megint elmondta, hogy bármi lehet, pl. az ún. háromnapos láz, ami gyerekeknél elő szokott fordulni. Ilyenkor a gyerek 3 napig lázas minden tünet nélkül, majd jön valami kiütés, ami aztán elmúlik. Bár a doktor úr sem híve a fölösleges antibiotikumnak, most megegyeztünk abban, hogy a biztonság kedvéért kiírja, és el is kezdjük adni Botinak, hogy ezzel is időt nyerjünk. Egyébként azt mondta, ha nincs magas láza, elindulhatunk, ő legalább is elindulna. Megbeszéltük, hogy összepakolunk, és majd később döntünk, mi legyen. Közben Gabi és Zsozsó ötlete alapján Peti felajánlotta, hogy ha gondoljuk, ő eljön velünk, hogy amíg Boti nem mehet napra, jobban be tudjuk osztani ki mikor marad otthon vele. Ennek mi nagyon örültünk, mert Boti imádja a Petit, és azt hiszem ez fordítva is igaz! Nagyon jól eljátszanak együtt.

Szóval vártunk, és mértünk. Hőt, természetesen. Egész nap csak hőemelkedés! Már annyira örültünk! Egészen a délutáni alvás utánig, amikor is újra belázasodott. Nem tudtunk dönteni mi legyen. Végül abban maradtunk, hogy attól tesszük függővé, milyen lesz az éjszaka. Ha nyugodt, és nem lesz magas láza, akkor elindulunk!

Éjjel kettőkor fel is keltünk, hogy megmérjük a hőjét. 38,1. Rövid kupaktanács után megszületett a döntés: megyünk! Boti visszaaltatása után még azért történt egy kis baleset: amíg mi fogat mostunk, szegény gyerek leesett az ágyunkról. Érthető módon üvöltve kelt, de szerencsére semmi baja nem lett.

Felvettük Petit, bepajszeroltuk a holmiját, és hajnali négykor el is indultunk. Ahogy terveztük, szépen aludt, csak a határnál kelt fel, fél hét körül. Ott már volt egy kisebb sor, ezért kicsit nyűgös volt, hiszen szeretett volna reggelizni, meg tiszta pelust kapni. Mivel volt vagy fél óra, míg a határhoz értünk, az ő nyűgössége bennünk némi idegességet váltott ki. Ezt az idegességet tetézte, majd - engem legalább is - a teljes belenyugvás állapotába terelt, amikor kiderült: Nórika otthon felejtette a személyi igazolványát, útlevele meg nem is volt! A határőrnek a jogosítványát és a lakcímkártyáját adtuk, mire jött is a kérdés: "Ez mi?" De meg is válaszolta: "Ez nem jó!" Tettem egy kósza próbálkozást: "Neee, biztos?" De látva az arcát meg is kérdeztem, hogy hol tudok megfordulni, mire azt válaszolta, hogy kövessem őt. Kb. 10 méter után megállt a horvát határőr mellett, elmondta neki mi újság van, és én már csak azt láttam, hogy integet, hogy menjünk. Azt a megkönnyebbülést nem tudom leírni.

Boti az út hátralévő részében sokat aludt, csak fél órákra kelt fel, bár olyankor elég nyűgös volt. Az utolsó megállónál különösen, és meleg is volt, mint kiderült megint 39,2. Ekkor azért mindkettőnk fejében megfordult, hogy ennyi intő jel után, talán nem kellett volna elindulni. Szerencsére már nem volt sok hátra, egy órára voltunk a céltól. Mindenki számára megkönnyebbülés volt, mikor végre megérkeztünk. Boti a sok alvás ellenére is meglehetősen fáradt volt, így egy gyors ebéd után már mondta is, hogy "ten-ten", azaz hogy ő akkor most menne tentézni.

Érdekes látni, azaz hallani, hogy halad Boti a nyelvtanulással. Egyértelműen halad ugyanis, de ennek ellenére nagyon nehéz összerakni a szótár folytatását. Egyrészt az egyik nyelvkönyve a halandzsa címet viseli. Ez abban segít neki, hogy a szűkös szókincs ellenére tudja gyakorolni a mondatalkotást. Például ma is, amikor István hazajött: a lépcső tetejéről hosszasan mesélt neki. Nem tudom, talán arról, hogy mi minden történt, amíg nem volt itthon. Ilyenkor édesen hangsúlyoz is. Ilyesmit hallani mikor telefonálást imitál vagy egy mobillal, vagy bármi más telefonnak látszó tárggyal. (Ez akár egy fa építőkocka is lehet) :) Persze, ha valaki van a vonal másik végén, akkor nem ennyire bőbeszédű, rendszerint csak mosolyog, vagy tágra nyílt szemekkel figyel.

A másik ok, ami miatt nehéz szótárt készíteni az az, hogy időnként teljesen spontán mond ki 'szavakat', amiket aztán harapófogóval sem lehet újra kihúzni belőle. Azért amit lehet összegyűjtöttünk:

Ata, Apa - Apa (Nóra azt mondja, amikor keres, akkor gyönyörűen mondja, hogy apa.)

Ada - István (korábban ez még apa volt)

Boko - brokkoli

E,ke - Egy, kettő (Édesen számol, a kis mutatóujja segítségével)

Ete - Peti

Ga - Gabi

Go - gomba

Gogo - golyó (leginkább a kölesgolyó, amit imád)

Háát - ? (nem tudom, hogy tudatos e, de a legtöbb kérdésre ez az első reakció)

Koko - kukorica, de ezt mostanában elég gyakran használja

Kuk - kukucs

Kuku - Csucsu

vau-vau - kutya

Mmmm - olyat kérek enni, most! (Ezen kívül még nagyon sok tárgy, állat, stb. egyértelműen beazonosítható, de ezek inkább hangok, mint szavak, így ezek leírására nem vállalkoznék.)

Annyi minden történt, nem is tudom, hol kezdjem. Van itt nekünk ez a kánikula. Nagyon rossz. Tetőtérben lakunk, este sincs igazán jó idő. Ettől sajnos Botika teljesen leszokott a kiságyban való egyedül elalvásról, mindig a mi ágyunkon óhajt elaludni. Utána szerencsére becsempészhető a sajátjába. Ha megpróbálom berakni az övébe, ellentmondást nem tűrően közli az ágyunkra mutatva, hogy: ODA! Ezt a szót nagyon szépen mondja, persze ezt überfontos volt megtanulnia.

Egyre többet beszél, többnyire a maga módján, de mégis teljesen egyértelműen. Mindent megért, amit mondunk neki, de tényleg mindent. Egy alkalommal például előre küldtem a fürdőszobába, hogy várjon, mindjárt megyek és elindítjuk a mosógépet. Mire beértem, a mosógép zsinórjával a kezében, gyakorlatilag vigyázban állva várt!

Közlekedési tempója a fény sebességével vetekszik, rendszerint két évesnek nézik az idegenek, főleg hogy már 84 cm magas. Új elfoglaltságai közé tartozik egy általa szimpatikusnak tartott dvd lemez kiválasztása, majd a lejátszóba való behelyezése, természetesen mindezt egyedül. Egyik kedvenc játéka, ha megbízzuk feladatokkal, például hogy valamit dobjon ki a szemétbe. Kis kezébe fogja a szemetet, elballag a kukáig és akkurátusan belehelyezi. Majd roppant büszke magára. Mi meg rá! Nagyon sok állathangot mond már, illetve tudja hívni és elzavarni a cicáinkat. Van belőlük bőven!

Egyre huncutabb, szerencsére nagyon sokat kacag, kuncog, nevet. A strandot egyre jobban szereti, de az hagyján. A Palán is voltunk, míg mi felnőttek óvatoskodtunk be a 22 fokos vízbe, Boti úgy startolt befelé, mintha Hévízen lenne. Őrület, keményebb mindannyiunknál!

Voltunk ultrahangon a köldöke feletti csomóval. Valószínűleg lipóma, egyelőre figyelni kell, nem nő, pirosodik vagy fáj-e Botinak. Reméljük, egyik sem fog bekövetkezni.

Múlt hét csütörtökön elindultunk Budapestre a kancsi-vizsgálatra. Nem részletezném a tortúránkat, a lényeg, hogy Bobek a hosszú várakozási idő alatt is angyalian viselkedett, természetesen a váróban is imádta mindenki. A doktor néni összes lámpájába szó nélkül nézett, nagyon ügyes volt! És nem kancsi! Szélesebb az orrnyerge az átlagosnál, emiatt tűnhet kancsinak, de nem az. Legközelebb két és fél éves korában kell mennünk.

Ha már útra keltünk Budapestre, összekötöttük a kellemest a hasznossal és a kórház után meg sem álltunk Miskolcig. Botond angyal volt, végig aludta az utat. A lányok, Hanna és Frida, nagyon várták már az uncsitesójukat.

Első este csak egy bambira ugrottunk be a városba, elég fáradtak voltunk. A kávézó terasza mellett egy nagy szökőkút van, amely több ponton a földből lövelli ki a vizet. Hát Botika meg volt zavarodva tőle, még jó, hogy nagyon meleg volt, mert csurom víz lett mindene.

Másnap Mályiba mentünk a tópartra. Fagyi és Mariann finom grillezett húst és zöldséget készítettek, mi pedig fürödtünk a gyerekekkel. Botondnak ez maga a Paradicsom: Hanna, Frida és víz. Hanna olyannyira nagylány, hogy Botondot nyugodtan rábíztam, és nagyon gondosan vigyázott is rá. Nagyon büszke vagyok rá is. Frida pedig egy elképesztő dumagép. (Boti kukija egy félbevágott virslire hasonlít, a horgász bácsi olyan ügyes, hogy nem is megy Frida agyára, akinek egyébként roppantul hiányzik a babakori élete.) Estére jól elfáradtak a gyerekek, illetve Botikát én még ilyen koszosnak nem láttam, és azt hiszem, rekordot döntött az egy nap alatt beszerezhető horzsolások és kék-zöld foltok terén.

Szombat sajnos az utolsó napunk volt, a Vadasparkba mentünk. Nos, ez a másik paradicsomi állapot a kisfiamnak, ahol állatok vannak. Imádta minden percét, különösen a tigriseknél lévő látványetetést (ez engem is lenyűgözött) illetve a kecskék etetését, amit saját kezűleg végzett.

Hazafelé gondoltuk, hogy kipróbáljuk, mit szól Botond, ha fürdés és vacsi után nem ágyba kerül, hanem az autóba. Jó gondolatnak bizonyult, mert majdhogynem háztól házig aludt, csak itthon ébredt fel egy kicsit, míg felhoztuk a kocsiból az ágyba. Azt hiszem, joggal lehetünk büszkék rá, tényleg nagyon jó fiú. Nem mellékesen egy mázlista, hogy itthon is, Miskolcon is egy nagy szerető család veszi körül. Nagyon boldog vagyok, amiért Botinak ilyen sok rokona van, aki mind imádja!

Botond 15 hónapos lesz a héten, így meg kellett látogassuk a Doktor bácsit, hogy beadja a mumpsz, kanyaró és rózsahimlő elleni oltást. Nagyon izgultam újra, mert fél egyre kaptunk időpontot, Botikám viszont épp akkortájt ebédel vagy akár már alszik. Fel is ébredt reggel fél hétkor, de odavettem magam mellé és ott aludt még majdnem 3/4 kilencig. Ez megnyugtató volt.

A délelőtt egy részét a városban ütöttük el, sétáltunk, pogácsát ettünk. Boti imádja a pogácsát és a cseresznyét, simán kibírna pár napot akkor is, ha csak ezt enné. Galambokat is etettünk, aminek következtében az egész piac hallotta Botond magas C-jét, ugyanis fenséges sikítással örvendezett minden morzsára rákapó galambnak. A dokihoz kicsit hamarabb odamentünk, hátha bekerülünk korábban és így is történt. Szegény Baba szinte rögtön sírva fakadt, ami egész addig tartott, amíg a doki meghallgatta meg belenézett a szájába. Utána békésen tűrte, amíg mi beszélgettünk. Az oltásnál sem sírt, csak icipicit és végül a doki kezében hagyta el a rendelőt, úgy összebandáztak! :) Látogatásunk az oltáson kívül sem volt eredménytelen. Pár héttel ezelőtt felfedeztünk egy csomócskát Boti köldöke felett, emiatt kaptunk beutalót hasi ultrahangra, július elején megyünk Tokodra. Illetve a doki szerint Babukám kancsal egy picit, így július közepén pedig az I. Gyermekklinikára megyünk kancsi-vizsgálatra. Nem tudom, manapság hogyan kezelik a kancsalságot, én azért nem igazán szeretném ha leragasztanák az egyik gyönyörű szemét a gyönyörű pofiján...De ha mégis úgy lesz, akkor majd sokat játszunk kalózosat!

Miután hazajöttünk, szépen megebédelte az Apa által készített mennyei gyümölcslevest és ment is aludni, fáradt volt szegénykém. Pihennie pedig muszáj volt, mert délután Apa biciklizni vitte! Hétvégén vettünk neki biciklis ülést, hát ezt is nagyon imádja. Vasárnap már voltunk mindhárman tekerni, és mivel többnyire mögöttük vagy mellettük haladtam, saját szememmel láttam, hogy végig mosolyogja-neveti az egész utat! Annyira édes!

Végre hosszú hétvége, csomó, Apával együtt töltött idő! Szombaton reggel el is indultunk a játszótérre, ezúttal a Szent György mezeire, ez is egy nagyon cuki játszótér. Boti a vonatot élvezte igazán, na meg a talajt borító apró kavicsokat! De most is nagyon tetszett neki, jött-ment és természetesen próbált barátkozni a többi, számára tökéletesen idegen gyerekkel. Utána még kicsit tekeregtünk a városban, majd itthon ebéd és a délutáni alvás következett. Miután felkelt, Lacó elvitte őt a Várfok utcába, Botika ott aludt, mert mi hivatalosak voltunk a Hemő szülinapjára. Kicsit aggódtam, mert előző éjjel nagyon rosszul aludt a gyermek, olyannyira, hogy amikor végső megoldásként magunk közé vettük, ott is pörgött-forgott, vergődött fél éjszaka. Azt hiszem, mondanom sem kell, hogy a Mamáék áradoztak róla másnap reggel, mosolyogva fekszik, mosolyogva kel, a kettő között pedig gyönyörűségesen alszik. A Mama azt mondta, hogy ha ilyen gyerekei lettek volna, biztosan kétszer ennyien lennének! :)

A múltkori strandolás sikerén felbuzdulva, vasárnapra is ezt találtuk ki. Nagyon jó döntésnek bizonyult, Botond meg volt őrülve most is, egyszerűen nincs jobb szó, imádja!!! Ebédre főtt virslit evett kenyérrel, igazi strandos felnőtt kaja, nagyon bírta! Egy órát aludt a babakocsiban (pléden megint képtelenség volt elaltatni ilyen inger-gazdag környezetben), majd új lendülettel vetette magát a vízbe, egyre bátrabban ugrál a partról és ezúttal még az esőt is megúsztuk!

Hétfőn Zsozsóéknál volt családi összejövetel, legfőképp Fruzsika hazaérkezése miatt. Az én szórakozásomat egy icipicit beárnyékolta, hogy reggel  Botondnak nem volt kaksi, és ugyan egy nap nem nap ebből a szempontból, de hát mint anyuka...Na mindegy, egész nap leskelődtem a pelusba, de semmi. Ettől eltekintve, Botond nagyon jó baba volt és könnyű is volt vele, mindenkivel nagyon barátságos volt és mindig volt valaki, aki szórakoztatta. A legjobban persze most is Barnusnak örült, megint nagyon megölelgette. Az egyetlen résztvevő, aki kevésbé élvezte a 20 fős tömeget, Boci legújabb vörös kölyke volt, akit elköltöztettünk Zsozsóékhoz. (Napokon belül közzé teszünk képeket a maradék kölykökről, cicaszeretők készüljetek! :) ) Hazafelé még lementünk a Dunához kavicsokat dobálni, Bobika ezt is nagyon élvezte, de mégis roppant szófogadóan azonnal indult haza, amikor szóltunk neki. Itthon beraktam a járókába, Lacó kiment locsolni én meg pakoltam. Mikor készen lettem, bejöttem Botiért, mert szólt, hogy valaki jöjjön, valami történt :Jeje, o-óóó, jeje, o-óóóó, Aja, jeje, o-óóóó). Nos, amíg a szülei ténykedtek, Botond Úrfi kibújt a pelusból és aminek a pelusba kellett volna kerülnie, azt gondosan szétkente a járókában! Csak remélni merem, hogy enni nem evett belőle! :)

Idén először eljutottunk a strandra. A tavalyi tapasztalatok miatt, kicsit tartottam tőle, hogy megint csak az erőfölényünknek lesz köszönhető, hogy bejön a vízbe, de azért voltak dolgok, amik bizakodásra adtak okot.  Boti tavaly nyáron ugyebár 4-5 hónapos volt csak, valljuk be, nem csoda, hogy csak nyár vége felé kezdte elviselni a strandot úgy, ahogy. Aztán ősszel elkezdtünk vele Babaúszásra járni, biztos azáltal is jobban megszerette a vizet, még akkor is, ha az ide-oda siklást egyre gyorsabban megunta; arról nem is beszélve, hogy az utóbbi néhány hétben komoly hisztik, és ordibálások árán lehetett őt kivenni a fürdővízből.

Szóval nagy reményekkel indultunk el itthonról, és ezt csak táplálta, hogy nagyon tetszett neki a medence, mikor megérkeztünk. Épp ezért eléggé letörtem, mikor első nekifutásra úgy tűnt, hogy hallani sem akar a fürdésről. Ahogy közeledtünk a medencéhez, elfordult, és egyértelműen jelezte, hogy ő ebből nem kér, így hát visszamentünk a labdáért, arra gondolva, hogy majd a partról dobáljunk Anyának a labdát, és majd szép lassan egyre beljebb merészkedünk. Jelentem, a terv bevált, még gyorsabban is ment, mint terveztem. Talán egy perc sem telt el, már lépkedett a lépcsőn, ujjongott, mikor a labda lefröcskölte, és hagyta, hogy locsolgassuk a vízzel. Aztán persze kézben beljebb vittük. Imádta, na!

Viszont ahogy tavaly sem tudtunk úgy strandolni, hogy ne gyűljenek össze a felhők, ez most sem volt másképp, persze erre lehetett számítani az elmúlt napok tapasztalatai alapján. Miután három strandkörrel elaltattam Botit (először arra gondoltunk, hogy majd az árnyékben kettőnk közt elalszik, de amikor elkezdte kergetni a fekete rigókat, inkább a babakocsis megoldást választottuk, és mivel megígértem, hogy én fogom altatni...), Nóra elment valami ebédért. Na ekkor már valami látszott azokból a felhőkből, ami miatt a melegszendvicsünket úgy kellett magunkba tömni. Tudtuk, ha hazamegyünk, akkor fél óra múlva kisüt a nap, és délután hőgutát kapunk a tetőtérben, ezért inkább a büfében vártunk a napra. Szerencsénk volt, 1 óra múlva már szakadoztak a felhők, igaz, Boti kb. fél órát bírt aludni. Később homokoztunk egy jót, aztán újra be a vízbe!

Most is élvezte, még ugrált is a medence széléről! Persze csak a kezembe, de nagyon cuki volt. Fürcsi után meguzsonnázott, aztán gyorsan összecuccoltunk, mert jöttek az újabb esőfelhők.

Legutóbb a betegségnél tartottunk, hát öt nap lázzal, de Tókos doktor bácsinak köszönhetően antibiotikum nélkül túl vagyunk rajta. Persze vannak maradványai, például, hogy Boti elképesztően anyás lett, illetve, ha Apa jelen van, akkor elképesztően apás. Ezt olyan komolyan adja elő, hogy ha például itthon vagyunk és épp apás kedvében van, akkor Lacó akárhová megy, vinnie kell magával, különben óriási cirkusz van. Boti kedvenc elfoglaltságai közé tartozik mostanság, hogy a földhöz veri magát, illetve a fejét veri az épp előtte lévő dologba, legyen az oszlop, ágy széle, bármi. Rémisztő, minden szempontból, akár az ő testi épségét tekintve, akár szimplán ezt a viselkedésformát. Valahogy megpróbáljuk átvészelni ezt az időszakot, de nagyon nehéz, pláne ha egyedül van vele az ember egész nap.

Pénteken mi hivatalosak voltunk egy szülinapra, így Bobek ment anyuékhoz aludni. Kicsit aggódtam, a fent említett viselkedése miatt, de természetesen semmi gond nem volt, este ügyesen elaludt és reggel negyed kilenckor kelt!!! Itthon persze mindig hétkor vagy kicsit korábban.

Vasárnapra kitaláltuk, hogy lenézünk a szigetre a gyereknapi rendezvényre, jött Csucsu is a gyerekekkel, illetve csatlakoztak Dávidék Emmával. (Ilyenkor azért elgondolkodik az ember a koráról, mikor a legtöbb barátjának gyereke van. ;)) Hát, nem volt egy őrületes karnevál, de legalább találkoztunk velük is, meg Botika simogatott nyuszit és kecskét, illetve beült különböző autókba, már most látszik, minimum olyan jó sofőr lesz, mint az édesapja! Délután folytatódott a gyereknapi program. Botond nagyon szeret mindenféle járművet, így vonattal kimentünk Dorogra és busszal jöttünk vissza Esztergomba. A vonat tetszett neki, a buszt nem annyira értékelte. A legjobban akkor kacagott, amikor Apa a nyakába vette és szökdécseltek! (Persze nem a járműveken, hanem a buszmegállótól a kocsiig.) Kapott ajándékot is gyereknapra, anyuéktól mesecédét, tőlünk természetesen mecsit éééééés egy nagyon menő napszemüveget. Jópofa benne!

Nem mondom, hogy könnyű Botonddal mostanában, de a hétvégék még így is csuda jók, Apa nagyon sok "terhet" levesz rólam, ha itthon van. És a legeslegjobb dolog, mikor hárman együtt vagyunk és Lacó meg én együtt mutathatjuk meg Botinak a nagy világot!

Tegnap (máj. 16.) volt Boti névnapja. De mivel vasárnap Apa is itthon volt, felköszöntöttük.  Kapott mecsit, mert az ugye muszáj, imádja őket, kapott új füzetet, ha már ilyen szépen rajzol, kapott repülőt, mert már nagyon ügyesen meg tudja mutatni, hogyan megy a repcsi és ha látunk egyet, tátott szájjal bámulja, kapott lovat és oroszlánt ( a mülleres típusú, szép állatok), illetve nagyon okosan kitaláltuk, hogy kapjon gyurmát, ha már ilyen szépen elfoglalja magát az asztalánál. Nos…ez nem volt olyan remek ötlet. Kisebb félreértés adódott a gyurmából, ugyanis Boti mindenáron meg akarta enni, mi meg nyilván nem annyira akartuk ezt. Lett is sírás, cirkusz, úgyhogy kénytelenek voltunk egy szendviccsel elterelni a figyelmét, a gyurmát meg eldugtuk, majd én elgyurmázgatok, míg Bobika alszik! :)

Az éjszakánk nem telt túl jól, sokszor nyöszörgött Botika, sokáig nem aludt, jól be is pisilt (ill. egészen pontosan kipisilt a pelusból) és reggel hétkor kelt. Délelőtt telefonált Gabi, hogy nem beteg-e a Kisfiúcska, mert Barnus péntek óta az, és ugye csütörtökön, István szülinapi zsúrján együtt bandáztak.  Mondtam, hogy szerencsére nem. Gabi mondta, hogy azért figyeljük Botit, lehet aluszékonyabb, fáradékonyabb. Nos, fél 12kor le kellett tennem aludni, mert majdnem beleesett a feje a tányérba, aludt is fél kettőig. Kicsit gyanakodtam a korai alvás miatt, de reméltem, hogy csak a rossz éjszaka az oka. Délután Zsozsó várt bennünket, már hetek óta ígérgetem, hogy kimegyünk hozzá, pont hétfőre beszéltük meg. Mikor odaértünk, még nem volt nagy baj, kicsit melegebbnek találtam a fiamat, mint egyébként, de helyesen elnézegette Abdult, a kutyust és Sanyit, a cicát, illetve nagyon tetszett neki a nagy hely, ahol járkálhatott, arra itthon nem nagyon van mód. Aztán, kb. egy óra leforgása alatt, egyre anyásabb, nyűgösebb és melegebb lett. Hazajöttünk hát, itthon lázmérés, kereken 38 fok. Rögtön kapott egy kúpot, de szörnyű volt nézni ezt az örökmozgó tündért, ahogy csak fekszik bágyadtan, egy szó nélkül. A kúp gyorsan levitte neki 37-ig, akkor hozta a szokásos formáját, de lefekvés előtt éreztük, hogy kezd megint felmenni a láza, éjjel 38,6-ot mértünk. Reggel mentünk is a doktor bácsihoz, aki megvizsgálta. Egyelőre várunk egy-két napot, mert még bármi lehet ebből a lázból. Ha rosszabbul lenne, vagy egyéb tünetet produkálna (hányás, kiütés, valami), akkor szerdán, ha semmi ilyesmi, akkor csütörtökön kell visszamennünk. Remélem, gyorsan túl leszünk rajta!

Botond egyre többször próbálja szavakkal, vagy legalább is ahhoz hasonló szótagokkal kifejezni magát. Íme a jelenlegi szókincs!

Aja                -         Anya

Ada               -         Anya, Apa

ado               -         ajtó, autó, és lényegében bármi más is lehet az itt felsoroltakon kívül

hooo              -          hol?

jeje                -         gyere (igazából ezzel már mondatot is mond, mert gyakran használja az Aja jeje szókapcsolatot)

dádá              -          pápá

Van még néhány szónak talán nem nevezhető, de egyértelmű jel, amit használ:

hhhhu   -         fúj a szél

huhu     -        síhuhu, azaz vonat

brrrr     -        autó

a a       -        vau vau, azaz kutya

do        -        Boci (a cicánk), vagy bármi más a fel nem soroltak közül

Eltelt a húsvét. A vasárnapot Mogyoróhegyen töltöttük az egész Krischneider-klánnal. Botond nagyon élvezte, mindenki sokat játszott vele, a tűz is nagyon izgalmas volt.

Állatokat is néztünk, azok is tetszettek neki, de önmagában érdekesebb volt, hogy Mazsi mennyire tartott tőlük.

A friss levegő nagyon jót tett neki, több mint két órát aludt a babakocsiban. Gabinak ecseteltük, hogy mostanság annyira nem alszik jól Botond, ő azt javasolta, adjunk valami sűrűbbet vacsira a nagy fiúnak. Először a sima tejpéppel próbálkoztunk, hallani sem akart róla. Feladva minden elvünket, cukros kakaóport kevertünk bele. Hát...Botond valószínűleg az egyetlen gyermek, aki nem szereti a kakaót. Másnapra tartogattuk a banánturmixot, ami sikerében ezer százalékig biztos voltam, mert a banánt nagyon szereti. Kivéve turmix formájában....Pedig tízóraira almával, keksszel keverve imádja, sőt, újabban már karikázva kapja, édesen szedegeti fel a kis ujjacskáival a tányérról.

Van új cipője. Hétvégén vettünk neki egyet, ami ilyen tavaszi időre alkalmas. Egy számmal nagyobbat kellett venni, mert a pampuska lábai nem fértek bele a 19-es cipőbe. :) Édesen nyomja az új topánban, csak úgy csapkodja a tappancsait!

Botika imád a szabad levegőn lenni, többek között ezért is kezdett Apa a hátsó kertben egy "minijátszótér" építésébe. Lesz homokozó, csúszda, babamedence és ha minden jól megy, anyának egy napozóágy! ;) Már várom nagyon. De amíg elkészül, a teraszon töltjük délelőttjeinket, István teraszán alattunk már fel is halmozódott egy kisebb ruhacsipesz-kupac. Van néhány fűszernövényünk, meg akartam tanítani Botondnak, hogy szagolja meg a citromos kakukkfüvet, de mindegyre csak be akarja kapni! :)

Ja, hogy a gyermekáldás!? Bocicánk újra anyai örömök elé néz! Botinak nagyon tetszik a nagy hengeredő macskapocak, nekünk kevésbé. Ezúton kérek minden cicabarátot, aki vágyik egy csodaszép és csodaokos kölyökcicára, keressen meg! Nálunk már így is négy koncertezik az ajtó előtt minden reggel, plusz Boci, aki át is lépheti a küszöböt. Az előző alomból kiindulva, tényleg igazán szép cicák lesznek! Szóval gazdikat várunk!

Újabb oltásra voltunk hivatalosak kedden a doktor bácsihoz, 11:50re kaptunk időpontot. Nem nagyon örültem, mert Boti gyakorolja a napi egyszeri alvást, ezért dél körül ebédel, aztán alszik is ájultan, általában másfél órát, ezen azért még kéne javítani. Ezért elindultunk valamivel hamarabb, hogy oltás előtt aludjon a kocsiban egy kicsit, még itt a földúton döcögtünk, mikor hívott az asszisztens, hogy a dokinak el kellett mennie, menjünk másnap reggel kilencre. Örültem. Így, hogy szabaddá vált a délutánunk, elmentünk bevásárolni. Nagyon jó ilyen nagy fiúval, mert ha megkaparint egy kiflit, a felét elmajszolja, amíg anyukája vásárol! :)

Na de azért eljött a másnap reggel. Izgultam nagyon. Igazából kár volt. Boti már akkor sírt, amikor meghallgatta őt a doktor bácsi, így az oltáskor már nem sírt, csak utána, amíg öltöztettem, de az is rövidesen abba maradt, konkrétan akkor, amikor a doki a kezébe nyomta az ajándék játékautót. Le lehet kenyerezni, ez tény. Azt már mondanom sem kell, hogy az orvos szerint Botond csodálatosan, gyönyörűségesen fejlődik! Jót röhögött, mikor meglátta Bobek lábát, ami tele van "jóságjelekkel"! Ugyanis a mi fiunk valóban gyönyörűen jár tíz hónapos kora óta, de azt még nem sikerült elsajátítania, hogy a lába elé kéne nézni. Egy igazi kis tank!

Gabi szokta mondani, hogy nincs tökéletes gyerek, márpedig Botond mindig az volt: evett, aludt, játszott, de Gabi mondta, hogy biztos lesz valami. Na elérkezett. Botika nem alszik. Illetve elég rosszul. Nagyon sokszor felkel éjjel, persze sírva és már nem elég neki visszadugni a cumit, meg kicsit cirógatni, hosszú-hosszú perceket kell eltölteni a kiságy mellett, sőt, volt rá példa, hogy befektettük közénk, elveinkkel tökéletes ellentétben. A fél kilences ébredéseket csak bemutatóban láthattuk, örülök, ha fél hétig alszik. Így aztán külön öröm kihúzni vele ebédig, de ha lerakom tízkor és alszik délig, délután már nem lehet elaltatni. Ami szintén nem könnyű, úgy négytől lefekvésig! Nézelődtem a szájában, már amennyire hagyta, nem látok/érzek új fogkezdeményt. Már abszolút vékony pizsamában, hálózsákban alszik, néha takaró nélkül, melege nem lehet. Több, mint négy és fél deci (!!!!!) tápszert vacsorázik, éhes nem lehet. Nincs több tippünk. Csak a remény, hogy hamarosan elmúlik ez az állapot.

Mindettől eltekintve, Boti még mindig csodálatos baba. Annyira kedves és barátságos az idegenekkel is, hogy meg kell zabálni és alapvetően jó fiú, szépen lehet vele játszani, hintázni. És a legújabb cukisága: valamelyik nap telefonon beszéltem Lacóval, Botit persze nagyon érdekli a telefon, édesen kapkodja is a füléhez, ha talál egyet és mondja, hogy ha-ha, szóval Lacóval beszéltem, mikor Boti elkérte a telefont, mondom neki, hogy beszéljen Apával, meg persze Lacó is szólt hozzá a vonal túlsó végéről. Botika pedig eltolta a fülétől a telefont és megpuszilta. Hát, majd' elolvadtam! Napról napra jobban szeretem, immáron 13 hónapja!

A héten megtapasztaltuk az óraátállítás örömeit. Mivel hétkor még világos van, nem tudjuk aludni vinni, meg egyébként is jobb volna, ha nem fél hétkor kelne Bobika, így át tettük a fürdetést fél nyolc körüli időpontra. Nos a gyermek a héten három alkalommal aludt fél kilencig: szerdán, amikor védőnőhöz mentünk, csütörtökön, mikor vendégségbe mentünk és vasárnap, mikor Pestre mentünk...A többi napon örültem, ha fél hét-hétig aludt. :( Pedig a fél kilences napok nagyon jók voltak, mert vagy később ebédelt és előtte aludt egy nagyot, vagy kihúztuk ebédig, és utána jött az alvás. Még nem volt az igazi, nem aludt két órát sem, de alakulgat...Gondoltam én. A többi napon maradt a napi kétszeri alvás, bár mióta ki tudom tenni újra a teraszra babakocsiba vagy sétálhatunk a városban, könnyebb a délutáni tente, mint előtte.

A védőnőnél angyalian viselkedett, olyannyira, hogy az előpakolt játékokat szépen visszarakta a helyére, minden felszólítás nélkül, magától. Andrea szerint Botond átlagon felüli, különösképp ami a testmagasságát illeti. Az átlagos egy éves (mint Andreától megtudtam) 75 cm, Botond 81 cm.....Egy Adonisz lesz ez a fiú!

Szombaton délután nálunk vendégeskedett Peti, akit Botond rendületlenül imád! A Kisfiúcska mostanában kezdett el tudatosan puszit adni, persze nekünk semmi nem elég, szoktunk kérni. Na felszólításra nem ad ám, sőt, közli is heveny fejcsóválás közepette, hogy nem! Ébredéskor osztogatja, illetve amikor nagyon jól játszunk, néha ad egyet-egyet. (indafoto.hu/krischilaco/image/11288585-cd02aa62/379843) Nos, szombat délután Peti annyi puszit kapott, amennyit én még nem is láttam. Igazságtalan az élet! :)

Vasárnap Budapesten jártunk kicsit vásárolgatni, Botond hozta szokásos formáját, igazi angyal volt egész nap! Megnyugtató a tudat, hogy igazából a világ végére is el lehet vele menni. Apával játszótereztek is. A játékokat imádta, szaladt egyiktől a másikig, na de amit a többi babával művelt! Minden gyereknek roppantul örült, mindet meg is ölelgette, némelyiknek az anyukáját is. Az egyik kisfiú kicsit zokon vette ezt a nagy közvetlenséget és elsírta magát, amit Boti elég csodálkozva nézett. Mert hát nem akart Ő rosszat!  Estére jól el is fáradt, de akkor sem volt hisztis vagy nyűgös.(Hazafelé egy kicsit, de akkor is csak a gondosan telepakolt pelus miatt! :) ) Ja! A vásárlás legjobb eredményét Apa tudta felmutatni: egy F1-es póló KisBotondnak!

Újabb kunsztot tud Botika! Minden evésnél két kanállal dolgozunk, eggyel Ő, eggyel én. Mindezidáig csak maszatolt a saját kanalával meg rágcsálta, de ma tízórainál is és ebédnél is az első 4-5 kanállal önállóan ette a finomságokat. Olyan ügyes! És ma vettem neki egy csőrös poharat, egész délután vizet ivott, annyira tetszett neki. Persze iszik néha rendes pohárból, másfél literes palackból, azokat is szereti, de a csőrös pohár mindent visz! CukkerPoffer! :)))

Bizony, kedves hitetlenkedők (velünk az élen), Botond egy éves lett! Egyszerűen csak ámulunk és bámulunk, hogy elrepült ez az egy év. Valóban más időszámítás kezdődik, amint az embernek gyereke lesz.

Ezt megünneplendő, kedden meglátogattuk a doktor bácsit. Boti kicsit álmos volt, mert fel kellett ébresztenem, hogy időben odaérjünk, ezért eleinte nézelődve tűrte a helyzetet. Aztán amikor ráültettük a mérlegre és senki nem nyúlt hozzá, akkor elkezdett sírni, mindaddig, míg a doki be nem fejezte a "macerálást" és fel nem vettem. Bobek kereken 11 kg-t nyom, nagyon szép a kukija (hehe) és a doktor úr még mindig tökéletesen meg van vele elégedve! Na de ki nincs?

Másnap, szerdán volt az igazi születésnap. Közzé is tettem a facebookon, ahol nagyon sok hozzászólás és like érkezett, amit ezúton is köszönünk! Reggel mondtam is Botinak, hogy ma mindent szabad, azt hiszem, kár volt. Délután elindultunk sétálni. Mire beértünk a városba, már majdnem aludt, de a babakocsiba való áthelyezésnél életre kelt. Olyannyira, hogy a Hősök terétől indultunk, a Széchenyi téren már sírt, az Erzsébet parknál üvöltött, gondoltam, forduljunk vissza, üvölteni otthon is tud. A visszafelé vezető úton még mindig ordított, egészen a körforgalomig, és ott, ahol már láttam az autót, elájult. Azt hittem, megbolondulok, a kocsi túl közel, a város túl messze.....Mindegy, visszasétáltam vele, bár ekkor már eléggé lógott a nyelvem, majd bementünk egy bababoltba és amíg én válogattam, ő édesen aludt. Aztán mikor kinyitotta a szemét, pont ott folytatta, ahol abbahagyta. A délután további részében sem volt olyan vidám, mint szokott. Azért este megkapta a mecsijeit, amit a szülinapjára szántunk.

A tőlünk kapott másik ajándékot csütörtökön ért rá felszerelni Apa, ugyanis az egy hinta volt! Szereti! Mikor először beleraktuk és Apa hintáztatta, Boti mondta is, hogy hííííííííííííííííííí.....!!! Persze ezt is akkor egyszer hallottuk! :)

Csütörtökön és pénteken is kimozdultunk, imádom a tavaszt! Ráadásul pénteken egész nap hihetetlen jó kedve volt és nagyon jó baba volt. A délutáni séta alkalmával minden gond nélkül elaludt, és amíg  szuszókált, én kávéztam a korzó teraszán a tavaszi napsütésben.

Szombat délután Gabi elvitte Botit, hogy mi tudjunk készülni a vasárnapi szülinapi bulira. Nagy segítség volt, mert Apa szilvatortája nem volt túl egyszerű, de annál finomabb lett. Este hétkor hozták csak haza Botondot, de mi még altatás után is dolgoztunk. Másnap mindenki gyülekezett a Várfok utcában, még Fagyiék is hazajöttek Miskolcról. Tőlük Boti egy nagy dömpert kapott meg egy pólót The Doors felirattal, nagyon komoly! Gabiéktól kapott mesekönyvet, felfújható csörgő-zörgő játékot, illetve a nagy családi közös ajándék egy bicikli (vagy tricilki?) volt.

A képek tanúsága szerint, nagyon tetszik neki. Megyünk is majd sokat bringázni! Boti nagyon sokat játszott egész nap, főleg Petivel és Fridával. Estére jól el is fáradt, de mi is. Viszont sikeres volt a hamburger, a tortilla tekercs és a torta is! Apa nagyon ügyes!

Elég sűrű hét volt, de élvezetes. Nagyon büszkék és boldogok vagyunk azért, amiért Botond maga is boldog, kiegyensúlyozott, okos, egészséges egy éves nagyfiú!!!!

Olyannyira nagy fiú, hogy egyre többször kóstol bele a mi ételeinkbe, ezért kapott is pici, általa biztonsággal fogyasztható, és büntetlenül széttrancsírozható saját tortát. Érdekes, hogy egyébként mindent egyből a szájába vesz, de a tortát inkább csak gyúrta, amíg el nem kezdtük kanállal etetni. Mindenesetre tetszett neki! 

Ja! Van új szokása, ami nekünk, szülőknek csuda boldogság. Ő ugye többnyire kézben elalvós baba, de újabban, mikor vacsora után átviszem a hálóba, fekvő helyzetből még egyszer felkéredzkedik, hogy a vállamra tudja hajtani a fejét, de aztán egy pillanat múlva már mutogat is a kiságyra. Beteszem és ott is hagyhatom, gyönyörűen elalszik egyedül! Remélem, ez hamarosan bekövetkezik a napközbeni alvásnál is, de egyelőre akkor még igényli a dédelgetést.

Lassan megszokhatjuk, hogy az évszakváltás 1-2 nap alatt megtörténik. Van ennek hátránya is persze, de így a hosszú hétvége előtt ez nagyon jól jött! Már pénteken nagyon jó idő volt. A délutánt Gabival és Barnival töltöttük a Várfokban. Sokat voltunk kint, Botond nagyon élvezte: fociztunk, kutyát néztünk, és kerítést ölelgettünk, miközben bambultunk azon befelé. :) Barni kérdezte is, hogy a virágot, vagy a füvet nézi ennyire? Mivel a virág inkább csak virágláda, a fű pedig döngölt föld volt, sajnos nem tudtam megmondani neki. De a legrosszabb ebben a korban, hogy szegény gyerek a környezetével való ismerkedés közben ugye mindent meg akar fogni. És majdnem mindent meg is fog! Föld, fű, lehullott falevél, bot, kavics igen; cigicsikk, és egynéhány beazonosítatlan tárgy természetesen nem! Még a korlátokkal együtt is tetszett neki, de azért egy idő után sokkal jobb játékot talált magának. A bejárati ajtón lévő vas kutyaajtót nyitogatta ki-be. Úgy tíz percen keresztül!

Annyira megörültünk a jó időnek, hogy másnap reggel hirtelen felindulásból elmentünk az Állatkertbe. (indafoto.hu/krischilaco/allatkert_2011_03) Kíváncsiak voltunk, hogy egyáltalán leköti-e majd, de mivel a Duck TV-n (régi Bebe TV) az egyik kedvenc meséje épp az 'In the Zoo', bizakodóak voltunk.

Megérte, mert elég sok állat lázba hozta! Először még mindenfélét próbáltunk megmutatni neki: kígyót, pókot, skorpiót, de amikor már én sem találtam az állatot a terráriumban rájöttem, hogy taktikát kéne váltani, és a nagyobb állatokra koncentrálni. A legnagyobbaknál sokat kellett időzni. Az elefánt, a viziló, és a tigris nagy kedvenc, de a legjobban néhány madárnak örült meg. Vagy madártól őrült meg? A gólyáknál és a pelikánoknál is hangosan kiabált, de teljesen lázban volt a mindenhol megjelenő galamboktól is. Mondjuk ehhez elég lett volna a Pöttyös térre lesétálni! :)

Tényleg élvezte, jó volt látni, ahogy szívja magába a sok információt, 'vagy ahogy lópata hangot ad' amikor meglátja a zebrát. Édes volt! Egész addig, amíg meg nem mutatta hogy tud hisztizni! Egyszer-egyszer már otthon is próbálkozott vele, de ilyen 'jól' még sosem sikerült. Ahogy kell, egy helyben toporzékolással, műsírással, ordítással, vagy éppen csapkodással. Hogy miért? Mert nem akarta, hogy felvegyük, vagy mert nem akart beszállni a babakocsiba, vagy mert nem akart felöltözni. Na jó, azért nem ebből állt a nap, csak ez egyelőre új nekünk. Igaza lehet Gabinak, aki szerint feszegeti a határait. Kemény dolog lesz még ez a papás-mamás játék! :)

Hazafelé bevásároltunk. Belebotlottunk egy kisállat kereskedésbe, ahol a kirakatban volt egy nagy akvárium. Gondoltuk halacskát ma még úgy se nagyon látott, hát benézünk! Szerintem jobban tetszett neki, mint az Állatkert! Mindenféle halat meg kellett nézni mind a 35 akváriumban, közben próbált úgy tátogni mint a halak. Ez korábban ment neki, de most már sokkal inkább hasonlít a 'lópata hanghoz'. Ezek után még megnéztük az egereket, hörcsögöket, papagájokat, és egy nagy nyuszit is. Imádta! A Pöttyös tér mellett ez lesz a másik alternatíva, amíg újra eljutunk az Állatkertbe. :)

Boti első szavát, a hol-t, villámgyorsan követte a többi. Arra már régebben rájött, hogy hogyan kell csóválnia a fejét, ha nemet akar jelezni, de most már társítja is szóban a nemmel vagy ne-vel. Ez volt a második. A harmadik pedig.....ANYA! Kiejtette a csepp száján ezt a szót! Lacó már többször mondta napközben, hogy valami hasonlót hall, aztán este mondta neki, hogy mondja és kigurult a szó Boti száján: Anya!!! Nagyon meghatódtam! Persze akkor egyszer mondta ilyen szépen, azóta inkább Nyanya. Az Apával is próbálkozik, de az egyelőre csak Ada, Dada, vagy ilyesmi, Lacó legnagyobb bánatára. Aztán használná a még szócskát is, ha ki tudná mondani, de nem tudja, ezért csak egy m betűt mond: mmmmmmmm, értitek, ugye? Ma reggelre pedig összekötött két szót: a reggeli öltöztetést nehezebben tűri, az utolsó ruhadarabnál általában elveszíti a türelmét. Ma is ez történt, már a pulcsiját adtam rá, mikor azt mondta: Nyanyaneee! Olyan okos! Már várom a helyes kis gyerekszavakat!

Bizonyááááám! Ma egész délután együtt voltunk itthon mindhárman. Régebben már írtuk, hogy Botond nagyon szereti, ha jelen van az egész család, ma sem volt ez másképp, bizonyára ezért is ajándékozott meg bennünket az első szavával, ami (számomra meglepő módon) a hol! Nagyon komolyan O-betűvé formálja a száját és mondja: oooooooooooooooooo, természetesen a megfelelő pillanatban, mondjuk, ha elejti a cumiját, keresni kezdi és már mondja is, hogy oooooooo! Tündéri! És még egy ajándéka volt mára: tud egyedül, rendesen tapsolni a két kis kezecskéjével! Igaz, hogy nem mindig tudja összeütni a mancsokat, de az esetek 90%-ban sikerül. Persze ezt a Petinek köszönhetjük, ő vigyázott Botira tegnap délután és Peti nagyon jó tanító és bébiszitter! Szédületes, hogy szinte nap mint nap tanul és mutat valami újat egy baba! Ma sem tudom mással zárni az írásomat, minthogy roppant büszke szülők vagyunk!

Már a múltkor írtuk, hogy Boti mennyire ügyesen futballozik, illetve az ikrek blogján is olvashattuk, hogyan próbálnak a szülők következtetni, mi lesz a gyerek, ha nagy lesz, innen a kérdés, mit csinál egy kupakoló? Merthogy Botond imádja a kupakokat, fedőket, tetőket. Bármilyen jó: leveses fazék fedője, befőttes üveg teteje, cumisüveg kupakja, illetve tényleg bármilyen kupak, minél kisebb, annál jobb. Hosszasan el tud bíbelődni ezekkel! Legutóbb István fiókjából csent el két befőttes üveg-kupakot, roppant boldogan szórakozott vele! Próbáltam gondolkodni, vajon hová fog vezetni ez, de nem tudok rájönni. Viszont a focizás egyre jobban megy, egyedül körbefocizza a szobát!

Összefoglalóként a legjellemzőbb cukiságok: egyedül kukucsozik s kanapé mögül, meg tudnám zabálni, mikor felbukkan a kis feje! Ha bújócskát játszunk, és én is kúszok négykézláb a szőnyegen, iszonyatosan kacag, őrület! Amikor napközben át kell öltöztetni, mert mondjuk tiszta nyál a ruhája és veszem ki a szekrényből a tiszta ruhát, azonnal menekülőre fogja, elszalad és háttal leül a játszósarkába, hátha úgy nem veszem őt észre! Igazi nagyfiú, roppant büszkék vagyunk arra, hogy máris van kedvenc könyve. Móricz Zsigmondtól a Török és a tehenek illetve az Iciripiciri. Kezébe fogja valamelyiket, odahozza, felkúszik az ölünkbe és türelmesen végighallgatja a mesét, majd követeli újra. És újra és újra és újra, úgy négyszázszor egymás után. A haja egyre jobban nő, kunkorodik a kis feje tetején, apukája mondta is neki, hogy egyre cukibb az áramszedője! A járás már olyan nagyon jól megy, hogy nagyon sokszor szaladni próbál és szalad is. Ennek persze vannak következményei: púpok, foltok, sírás. De viszonylag gyorsan kiheveri. Nagyon édesen adja elő a "Hogy szereted a Macit?" műsorszámot, hevesen ölelgeti a Zsozsóéktól kapott hatalmas jegesmedvét.

A szókincsében leggyakrabban a Tetettete és a Dededdede szerepel, különböző hanglejtésben, hangerővel és arckifejezéssel. Persze, amikor öltöztetés közben mondjuk neki, hogy megyünk pápá, azért néha egy pá kicsúszik a száján. Jövő héten 11 hónapos lesz, őrületes gyorsasággal telik az idő. De imádjuk, hogy ilyen nagy fiú és lehet sokat mókázni!

Úgy adódott, hogy Nórának szombaton dolgoznia kellett, így kettesben voltunk Botonddal. Most különösen vártam már ezt a napot, mert elég húzós volt az egész hét, mindig későn értem haza, alig láttam a gyereket. Volt olyan nap, amikor egyáltalán nem találkoztunk, de ha igen, akkor is vagy a fürdetésre, vagy már vacsora közben estem haza.

Aznap viszont Anya ment el korán reggel, engem Boti keltett, azzal, hogy beszélgetett, sikongatott magában. Indulhatott is a napi rutin, ami persze nekem messze nem az! Miután tisztába tettem és megreggelizett, jöhetett a járóka és a mese. Nagyon jól elvolt simán meg tudtam mosakodni, reggelizni, kávézni. Sőt még a tízóraiját is elkészítettem. Egy rossz szót nem szólt, de azért megörült mikor végre kijöhetett. Egészen tízóraiig játszottunk: labdáztunk, kergetőztünk, mesét olvastunk, zenét hallgattunk, szóval mindent amit szeret.

Gondoltam, hogy a tízóraiját nem turmixolom teljesen pépesre, már van egy csomó foga, és egyre ügyesebben rágcsál bele a mi kajánkba is. Néhány kanállal evett is belőle, de aztán egyértelművé vált, hogy így nem kell neki. Újabb turmixolás után viszont szépen megevett mindent. Szép napos idő volt, a teraszon gyorsan el is aludt, így ez alatt volt időm főzni magunknak is meg neki is. Az ebédjével is újítani akartam: halas főzeléket csináltam neki. Szegény! 3-4 kanál után egyre durvább fintorok voltak az arcán, de akkor még csak arra gondoltam, hogy új neki az íz. Aztán amikor már öklendezett is, akkor aggódni kezdtem... Végül a halas főzelék a macskáké lett, Botond meg kapott egy kis tápszert.

Délután sétálni indultunk, úgy beszéltük meg, hogy a városban találkozunk Nórával. Ez volt az első alkalom, amikor kivettük a kocsiból, és ő is sétált velünk. Annyira élvezte! Szépen jött velünk, csak arra kellett figyelni, hogy ne fogdosson meg minden lehullott falevelet, botot, fűszálat. Még a játszótérre is benéztünk, ott a kisház és a hintaló is nagyon tetszett neki. Kíváncsi leszek ezek után be fogjuk-e tudni még rakni a babakocsiba?

Ekkora nagy fiunk van! Bizony, Botond 10 hónapos lett. Mennünk is kellett a doktor bácsihoz tanácsadásra. Természetesen én izgultam, mert fél egyre kaptunk időpontot, ami elég necces, hiszen Boti egykor ebédel. Persze ez a tündér gyermek aznap nyolcig aludt, így az ebéd kettőre esett. A doktor bácsinál minden rendben volt, Botond nem sírt, pedig várnunk is kellett. A doki szokásos módon ódákat zengett a gyermekről, hogy mennyire szép, egészséges és jól fejlődő és amikor meghallotta, hogy jár, az asszisztenssel együtt teljes ámulatba estek. A ruhatárunk elérte a nyolcvanas méretet, súlyra pedig 10.340 grammot nyom Bobika.

Elég mozgalmas napokat éltünk, múlt héten én dolgoztam egy fél napot, Botond ment a Várfokba. Gabi is hazajött Barnussal, úgyhogy volt nagy játék és mivel még másnap is itt voltak, a pénteket is ott töltöttük, akor már Zsozsóval kiegészülve. Persze Barnus utána legnagyobb játszópajtás Peti, Botond rajong érte. Szombaton Boti Anyuéknál aludt, mi pedig konkrétan pihentünk: dvd, gyümölcssaláta, chips, ropi, Sangria. Nagyon jól esett!

Csütörtökön Apa Székesfehérváron dolgozott, becsatlakoztunk mi is és Gabival és Barnussal töltöttük a napot. Megint izgultam, mert a Kisfiúcska mostanság fél nyolc körül kel, de nekünk akkor már indulni kellett, szóval készülődést, reggelit, reggeli kakit :o) beleszámolva, hatkor fel kellett ébresztenem. Illetve kellett volna, ha kivételesen aznap nem kel magától hatkor! Igaz, este megbeszéltük vele, hogy másnap ez lesz a program. Az utat végigaludta, így érkezéskor mehettünk is a játszóházba. IMÁDTA! Jött-ment, csúszott-mászott, a csúszdán pedig hangosan kacagott! A hazafele utat is végig aludta, és igaz, hogy csak kilenc körül, de viszonylag könnyen le tudtuk tenni aludni.

Meg kell még említsem egy új szokását és egy újabb kunsztot! :) Eddig az volt a rendszer, hogy Apa fürdeti, Anyával vacsorázik, de úgy tűnik, ez a baba az igazság bajnoka. Mivel igen sokat vacsizik (420 ml), két cumisüvegből eszik. Velem megeszi az első adagot, majd átmászik az apjához és ott fejezi be. Cuki! Apa büszkesége pedig: Botond annyira belejött a járásba, hogy egyedül focizik!!! Komolyan, kapaszkodás nélkül rúgja a bőrt! Azt hiszem, el is kezdünk keresni neki valami jó kis futballakadémiát!