Botond & Léla & Huba

Nagyon vártam ezt a hetet, mert Apa szabadságon volt. Sajnos hétfőn még dolgozott, én pedig fodrászhoz és manikűröshöz mentem, így délelőtt anyuék vigyáztak Betondra. Jó szokásához híven, semmi baj nem volt, kacagott,  nevetett, evett rendben.

Kedden a fővárosba mentünk vásárolni. Boti mostanában 6-1/2 7 közt kel, meg is beszéltük, hogy 8kor indulunk. Fél nyolckor kelt fel......Sebaj, 3/4 9 lett így az indulás időpontja, Botond szépen végigaludta az utat így is. Először Apa munkahelyére mentünk, ahol is a hölgyek el voltak ájulva a Kisfiúcskától. Kivételesen üveges gyümölcsöt kapott, most először. Ha azt mondom, imádta, nem túlzok. A plázázást végigaludta, a következő célállomásunkon meg volt őrülve a színes cipőktől, ruháktól. Röhögött!!! Aztán pedig Dávidékat látogattuk meg, mit mondjak, szerintem nyugodtabban várják az egy hónap múlva születő kislányukat, Bobó maga volt a derű és boldogság, majd hazafelé is végig aludt. Nagyon nagy szerencsénk van vele.

A csütörtök nagy nap volt az én életemben, egy év után kiszabadultam! Botond a Krischi-mamánál aludt, mi pedig mentünk a térre szórakozni. Az igaz, hogy mi fürdettük, etettük, altattuk el, de ez olyan jól sikerült, hogy még a tűzijátékra sem kelt fel, éjjel is csak egyszer, de a mama sikeresen visszalatatta és aludt reggel hétig! Olyan büszke vagyok rá!

A következő nap a nagy család körében telt, István napot ültünk. Botond egész nap kézről-kézre járt, de egy cseppet sem zavarta. Nagyon örülök, mert mindig ilyen barátságos gyerekre vágytam!

Szombaton Apának volt egy kis hivatalos dolga, utána Visegrádon korzóztunk kicsit. Botit levitte Apa a vízhez, mert az szemmel láthatóan felkeltette az érdeklődését. Pont elment egy szárnyas hajó, jöttek a jó nagy hullámok, Bobek meg nem tudta eldönteni, sírjon-e vagy nevessen, aztán végül ez utóbbi mellett döntött. Cuki volt.

A vasárnapot igazi családi napnak szántuk, Tatabányán voltunk az élményfürdőben. Nem rossz hely, de azért egy nagyobb gyerekkel nagyobb móka is lett volna. Mindenesetre mi felnőttek csúszdáztunk egy kicsit! Boti pedig meghálálta az egész napot vagy hetet, egyszer sem kellett felkelnem hozzá éjjel!

Nagyon gyorsan element ez az egy hét, kicsit szomorú is vagyok. Olyan jó hárman együtt lenni és olyan ritkán adatik meg. Mindenesetre arra törekszünk, hogy minél több időt lehessünk együtt, mert a fiunk is nagyon boldog, ha mindenki jelen van!

Vajon melyikkel kezdjem? Talán inkább a jóval. A fiam addig-addig kísérletezett az ide-oda pörgéssel, hogy egyszer csak sikerült neki! Azóta előszeretettel pörög a szőnyegen: hasrahátrahasrahátra.....mint a domboldalon leguruló emberek, nagyon vicces! És hát a jó hír: ennek következtében ugyan pörög-forog éjjel, de már tud háton (is) aludni! Jelen pillanatban így a rendszerünk a következő: hét körül fürdés, utána 300-as vacsora (ami hihetetlen, de minden esetben 300, se több, se kevesebb) és alvás reggel hatig. Akkor jön egy kis reggeli, amit vagy közvetlen utána vagy kb. fél órával később újabb alvás követ, nagyjából fél 10-10ig. Ilyenkor én már nem mindig szoktam visszafeküdni, de ha módomban áll, akkor szupi aludni még. Azért ha nincs egyéb dolgom és alszom is, fél kilenc körül felkelek répát párolni! :o) Egyik nap ki is próbáltuk alma nélkül, a főzőlevével higítva. Hát....eszegette, de almával nagyobb sikere volt.

A rossz hír: nincs több tejcsi. Minimálisakat tudtam még fejni, de 20-30 ml-vel már nem erőlködöm. De álszent lennék, ha nem vallanám be, hogy csak az egyik szemem sír. Azért jó egy kicsit fellélegezni, még ha fáj is a szívem azért, hogy nem tudom tovább anyatejjel etetni a gyermeket. De talán nem lesz baja, elvégre ma-holnap öt hónapos lesz Botond úrfi!

Jövő héten Apa szabadságon lesz, van egy csomó terv, hogy mit csinálunk majd. Igazi családi hét lesz, nagyon várom már! Biztosan lesz miről írni!

Mivel Botika betöltötte a 4. hónapot is, újra mennünk kellett oltásra. Az éjszakák még mindig pörögve-forogva telnek, többször kelek fel hozzá, mint újszülött korában. Fél 12re volt időpontunk, megszokott módon agyaltam, hogy mikor volna jó, ha enne, mert ha 7kor eszik, akkor 10kor van a következő, 11 körül indulhatunk, de azért az már necces, mert ugye néha elvacakolunk az evéssel..., stb. Hát, éjjel valamiért nagyon nem akart aludni, gondoltam, megkínálom tea helyett tápszerrel. Egyrészt kíváncsi voltam, valóban éhes-e, nem csak szopizni akar, másrészt tej nincs annyi, hogy azzal jól lakjon. Nos, a tápszer jó választásnak bizonyult, ugyanis a 300-as vacsora után még lecsorgott 170 a torkán és még evett volna talán, de sikerült visszaaltatni. Reggel 6 körül nyöszörgött, de akkor meg Apukája simogatta vissza és ez olyan jól sikerült, hogy nyolckor kelt. Nem volt mit tenni, húznom kellett az evést, de szó nélkül tűrt kilencig, ami szuper volt, mert így dél körülre esett a következő.

Épp élvezettel fogyasztotta az almás répát, mikor jött Andrea, a védőnő. Nagyon meg volt elégedve azzal, hogy Bobek ilyen szépen eszi a gyümölcsöt, illetve azt is mondta, hogy szép hosszú kezű, hosszú lábú, a koránál nagyobbnak tűnő gyönyörű Fiúcska. Na hát na...., mi tagadás!!! :o) Az evés most is hosszabbra nyúlt, mert a répa-almára még jó sok tápszert is ivott a gyermek, így elég fáradt volt, mire befejeztük, sírt, nyöszörgött is. De nem akartam elaltatni, úgy gondoltam, doki előtt bevásárolunk, mert utána menni kellett a Béke térre, ugyanis a Fagyiék indultak haza. (indafoto.hu/krischilaco/uncsitesok/page/3) Így hát leraktam a játszószőnyegére én pedig kimentem készülődni. Egy pár perc múlva gyanússá vált a csend, bejöttem hát ránézni. Botondkám lekúszott a játszószőnyegről és a szoba közepén, a nagy szőnyegen aludt!!!! Olyan édes volt! Hagytam is (persze azért legalább az ő szőnyegére visszaraktam) és elhalasztottam a vásárlást.

Sajnos az indulásnál felébredt, de ettől függetlenül derűsen érkeztünk a doktor bácsihoz. Botika hozta a szokásos formáját, édesen mosolygott a dokira, a szúrásoknál viszont eléggé sírt. De gyorsan meg lehet vígasztalni öleléssel, puszival. Súlyt is mértünk természetesen, a doki mérlege 7.600 grammot mutatott. És megint meghallgathattam: Botond csodálatosan egészséges, nagyon szépen fejlődő, gyönyörű baba!

Mivel ilyen jól viselte a kisfiam a szúrásokat, nyugodt szívvel mentünk a Béke térre, ahol is a lányok, Hanna és Frida remekül elszórakoztatták, simán kibírta egyig, akkor ebédelt, így este maradt a hét órai fürdés. Kicsit tartottam az éjszakától, a múltkor elég rosszul viselte az oltások után. Most jobb volt, nem lázasodott be, kicsi hőemelkedése volt, remélem, nem is lesz. Éjjel újra fel kellett kelni hozzá többször, megint evett, most 220-at. Az éjszaka közepén. 300-as vacsora után. Nem tudok most sem mással zárni: igazi Boto-Moto!

Botond este mindig hason alszik, de mivel hétfő éjjel Nóra többször háton találta, már akkor egyértelművé vált, hogy meg tud fordulni, de ez mégse olyan, mint amikor az ember szeme láttára csinálja a trükköt!

Másnap aztán Fagyi és családja volt nálunk. Nóra épp a konyhában volt, amikor szóltak neki, hogy megfordult a baba, de a változatosság kedvéért most a hátáról a hasára. Egyből hívott is telefonon, de azért mi ezt kétkedve fogadtuk. Anyu ugyanis már egy hónapja újságolta, hogy megfordult neki a Boti, aztán persze a Peti - aki szemtanuja volt a produkciónak - elmondta, hogy ehhez külső segítségre is szükség volt. Délután fürcsi előtt mondtuk is Botondnak, hogy "hiszi a piszi", és jó lenne, ha végre nekünk is megmtatná mit tud! Okos, szófogadó gyerek ez, meg is mutatta! Sőt, mivel szerettem volna ezt meg is örökíteni, visszafordítottam, hátha megismétli. És igen!

Nagyon örültünk neki, aztán persze éjjel mindennek az árnyoldalát is megtapasztaltuk, illetve inkább Nórika: Botond előszeretettel alkalmazza az új tudományát éjjel is, a baj csak az, hogy háton kevésbé alszik jól, és mivel az ide-oda pörgés azért még nem megy, folyamatosan nyöszög, és vissza kell fordítani. Reméljük ez hamarosan elmúlik!

Történt egy s más, amióta nem írtam. Például Botond július 23-án betöltötte a 4 hónapos kort!!! Nagyfiú is, túl van a hét kg-on és a 68-as ruhákat viseli. Jó nézni, hogy ilyen szépen fejlődik, annak ellenére, hogy a kánikula alatt voltak gondjaink az evéssel.

Másrészt hétvégén nagy munkában voltunk, Botond ugyanis kinőtte a bölcsőjét, így rendezkedni kellett, illetve erre a hétvégére terveztünk autótakarítást, szóval akadt dolog  bőven. Vannak előnyei a hajnali szoptatásnak, volt időm kigondolni, melyik bútor hová kerüljön. Bölcső ki, kiságy át a másik szobába, egyik szekrény ide, a másik oda.....stb. Hogy gyorsabban menjenek a dolgok, kihívtuk Krischi-mamát, hogy vigyázzon Boto-Motora, amíg mi rámolunk. Jól is tettük, mert Botond épp erre a pár órára időzítette a "semminemjófolytonordítok" műsorát, így a mama nélkül nehezen haladtunk volna. Végül aztán míg én fent pakoltam, rendezkedtem, Apa lent szerelte a Csucsuéktól kölcsön kapott járókát, illetve kitakarította az én autómat (tényleg kifogtam Amerikát, főleg, hogy az ő kocsija, csak én járok vele, hehe)

Kicsit izgultam, hogy hogyan fog Bobek aludni a kiságyban, ugyanis ő igazi babakocsiban alvós baba, a kiságyban max. 20 perceket aludt napközben, míg a kocsiban órákat. De mivel a bölcső már nagyon kicsi volt neki és a levegő is lehűlt, reggel hat órakor kelt először. Másnap fél ötkor, azóta pedig hétkor!!!! Értitek ezt? Végig alussza az éjszakát, nem mellékesen én is. Napközben pedig visszaállt a három óránkénti evésre, így ugyanúgy megvan a napi ötszöri étkezés. Valamint talán kicsivel kevesebbet alszik napközben, mint eddig, na de bánja fene, ha éjjel alszik.

A harmadik változás pedig: almát eszik! Először csak a lereszelt alama levét kapta kiskanállal, na az nagyon ízlett. (indafoto.hu/krischilaco/image/8675867-60b68f6d) Utána icipici pürét is kapott hozzá, hát...ízlelgette egy ideig, de megette. Ma már rendesen pürét ebédelt, élvezi. Elkapja a kanalat és odahúzza a szájához, illetve tiszta ideg két falat között, gondolom, fura lehet, hogy ez nem megy olyan folyamatosan, mint a cumisüvegből. Persze azért még iszik utána tejet vagy tápszert. A vacsora pedig egy álom, eddig is 200 ml fölött vacsizott általában, a nagy melegben is 180-190-et, de valamelyik este 300 ml-t evett!!!! És az alap a 270-280. Hát....Boto-Moto a javából! :o)

Valóban elviselhetetlenül meleg napokon vagyunk túl! Mindenkinek nehéz elviselni, hét végére én is teljesen kikészültem. Pénteken emberi időben végeztem, ezért hazafelé kitaláltam, hogy ha hazaérek összeszedem a családot, és lemegyünk a strandra lehűteni magunkat. Azt azért érdemes tudni, hogy az időjárás igen gyakran keresztülhúzza a számításaimat. Régen is amikor elindultam a Palára, az biztos, hogy félúton már lehetett látni néhány esőfelhőt. De említhetném az első Nórával közös nyaralásunkat is, amikor lényegében egy hétig vagy esett, vagy lógott az eső lába. Na ez most eszembe se jutott, hisz 2 hete kánikula van, és csak vasárnapra mondtak lehűlést. Persze Aigner Szilárd előző este még nem tudhatta mit tervezek, így nem is mondta, hogy délután befelhősödünk. Mindegy, gondoltam majd holnap, de a biztonság kedvéért rákacsintottam a Nórára, és jó hangosan kijelentettem, hogy: "biztos nem megyek már a héten strandra!" :) Bejött! Szombaton megint hétágra sütött a nap, így délután ki is költöztünk.

Persze megint pont kajaidőben érkeztünk, ami azt jelenti, hogy megismétlődött a múltkori szitu: rögtön érkezéskor nem tudtunk bemenni a vízbe, aztán evés után meg nem lehet, amikor meg már be mertük volna vinni, álmos volt.Kezdtem azt hinni, hogy megint elmarad az ismerkedés a medencével, de szerencsére Botond időben felkelt, így rászántuk magunkat! Először Nóra próbálkozott, óvatosan locsolgatta a lábát, de láthatóan Botondnak nem volt ez akkora élmény. Aranyos volt ahogy húzta fel a lábait, hogy ne érjenek bele a vízbe. Kicsit nyűglódött is, de kis idő múlva már megszokta, és nyugodtan áztatta magát combközépig. Mivel a gyermek egyre nehezebb, fel kellett váltanom Nórikát.

Jól jártam, addigra biztos rájött, hogy nem ússza meg szárazon, mert egész jól tűrte, hogy locsoljuk őt. Na örömöt továbbra sem véltem felfedezni, de legalább érdeklődött! :) A végén már egészen ráfeküdt a vízre, kicsit játszottunk is, de addigra elég sok idő eltelt, úgyhogy gyorsan törölközőbe csavartuk, és visszamentünk a helyünkre. Botond annyira felszabadult volt, hogy arra gondoltunk biztos tetszett neki. Bár, most hogy belegondolok lehet annak örült, hogy megszabadult?!

 (Jó bénán tartottam a telefont, de majd megpróbálom beforgatni.)

Mindegy, majd folytatjuk! Aaazaaaz, mi idén már biztos nem megyünk strandra! ;)

Hőség van. Nem bírjuk. Sem Bobika, sem én. Alapvetően iszonyatos idő van, képzeljétek el mindezt tetőtérben. Elviselhetetlen. Szegény Drágám cudarul is alszik, olyannyira, hogy mióta ilyen kánikula van, éjjel 3-4 körül felkel újra. Gondolom, inkább szomjas, mint éhes. Mindenesetre ha három körül kel, akkor anyatejet kap, ha annál hamarabb, akkor csak teát. Nos, igen, van előnye is ennek az időnek: múltkor említette a védőnő, hogy valahogy rá kéne szoktatni Botit, hogy a teát is igya meg vagy vizet, mert egyiket sem volt hajlandó és ha jönnek a főzelékek, akkor azt inkább ezekkel öblítse. Kisfiúcska eddig hallani sem akart egyikről sem, de a sivatagi időjárást ő sem bírja folyadék nélkül. Így hát issza...

Próbálok a lehető legkevesebb időt itthon tölteni, de nehéz. Egyrészt lakáson belül máshol ugyan jobb egy kicsit, de nem az igazi. Másrészt, ha nem indulunk el reggel, akkor szegény már üvölt az autóban, olyan melege van és bizonyára említettem már: a KA-ba, amivel én járok, nem fér be csak a kis babakocsi, amiben nem lehet hasra fordítani, imígyen ott nem tud aludni....Pedig gondoltam, elücsörgök én vele meg egy könyvvel a Duna-parton, de nem megy....

De a csütörtököt máshol töltöttük. Botond megtette első hosszabb kirándulását. Apa Fehérvárra ment dolgozni, mi pedig elkísértük és a Gabiéknál töltöttük a napot. Az odavezető út utolsó fél órájában szórakoztatni kellett, Gabiéknál nagyon jól viselkedett. Barnabás is sokat beszélgetett, játszott vele.

A haza vezető utat pedig végig aludta, úgyhogy igazán egy szavam sem lehet a fiamra! Főleg, hogy még azt is eltűrte, hogy anyukája kicsit nézelődjön a C&A-ban....:o)

A három hónapos korban adandó védőoltásra várnunk kellett egy hetet, mert a doki szabadságon volt. Délre kaptunk időpontot, így este a fürdés előtt megint meg kellett beszéljem Botonddal, hogy úgy ébredjen, hogy ne délben egyen. Mostanában 1/2 4-1/2 5 között kel, tehát elvileg pont ebédidőben kellett volna mennünk. De az én kisfiam olyan okos, hogy aznap hatkor kelt először, tehát kényelmesen el tudtunk menni még vásárolni is a doki előtt és utána is volt még idő. Egy kicsit izgultam, hogy mi lesz, de nagyon ügyes baba BotoMoto, csak egy pillanatra sírt fel, amíg megszúrták, utána továbbra is lekötötte a doktor bácsi színes kockás (jó, tudom, négyzetrácsos) inge. Egyébiránt a Kisfiúcska 6.800 gramm, mindent csinál, amit csinálnia kell, a doktor úr végszava az volt, hogy tökéletesen meg van elégedve! Jó érzés.

Természetesen most is kaptunk homeopátiás kivezető szert, amit be is adtam Bobeknak. Az éjszakánk ennek ellenére borzasztó volt, összefüggően egy órát nem aludtunk, lángolt szegény Drágám, de azért 38 alatt maradt egy icipicivel a hője. Másnap volt még egy kis hőemelkedése, de aztán az is elmúlt.

Ez utóbbinak még egy okból örültem: időpontom volt Eszternél, a kozmetikusnál. Nagyon régen voltam, március 29-re volt időpontom, csak Valaki megszületett három héttel korábban a várthoz képest, 23-án, így akkor elmaradt a kezelés. Na de most! Ez ugye kb. három órát vesz igénybe, Boti addig ment a Krischi-mamáékhoz. Fél 11 körül vittem oda és három után mentem érte. Nagyon jól viselekedett, nevetett, aludt, evett. Imádom, hogy ilyen jó fiú! De azt még el kell mondjam, nem ez volt az első hosszabb különlét. Amíg itt voltak Gabiék, egyik délután elvitték a Kisfiúcskát, így én randira hívhattam az apját és egészen este fél nyolcig Botond nélkül voltunk. Jó volt kettesben lenni, kicsit lazítani, de nagyon fura volt, hogy nem volt itt. Hiányzott. Gabi pedig azt mondta (szintén), hogy nagyon jó baba volt, sokat játszottak, beszélgettek és Botond nagyon barátságos fiú! Remélem, így is marad! Büszke vagyok rá.

Vasárnap, Apa névnapján volt esedékes az újabb családi összejövetel, amikor tényleg mindenki itt van a Krischneider-klánból. Kivételesen nálunk, Szamárhegyen tartottuk. Vártam már nagyon, egyrészt mert szeretem ezeket a napokat, amikor mind együtt vagyunk, másrészt, mert Botond annyira nagy baba már és olyan ügyesen kommunikál, szerettem volna megmutatni mindenkinek, főleg Gabiéknak és Zsozsóéknak, mert ők már rég látták Kisfiúcskát.

Nem kell mondjam, Botondovics Botond ezt a programomat is átalakította. Még reggel semmi gond nem volt, Apával kelt, így én etetés után alhattam fél kilencig és ő is visszaaludt később. A következő etetésnél nem szerepelt valami jól és mivel megjöttek a vendégek, nem is aludt. Általában nem zavarja a zaj, a kutya ugatása, de gondolom, mivel ez mind most a saját, megszokott közegében történt és nem mondjuk a városban sétálva, kizökkentette. Ebből kifolyólag csak nyafogás volt és sírás délután, majd elkövetkezett az újabb kajcsi, de addigra olyan fáradt volt, hogy konkrétan ordított. Nem is evett, csak alig-alig, majd ájultan elaludt.

Délután a család is valahogy csendesebb volt (felteszem az elfogyasztott húsleves-hortobágyi palacsinta-100 féle süti miatt), Marcipánt elvittem sétálni, ő sem ugatott, ill. a séta a melegben ki is fárasztotta kicsit, így itthon már csendben volt, ezért Botond viszonylag nagyot aludt és kipihente magát. Persze addigra a vendégek nagy része eltávozott, de Gabiék maradtak, így a jókedvű, mosolygós, beszélős műsor Gabinak, Barninak, Szivinek és Pistinek jutott.

Az esti evés viszont megint cirkuszosra sikerült, nem tudom, mi lehet a baj. Ha a szájában a cumisüveg, üvölt, ha elveszem, üvölt, ha büfiztetem, üvölt, ha szopiztatni próbálom, szintén üvölt. Remélem, csak átmeneti nyűgösségről van szó.

A hét eseménye volt még, hogy ellátogatott hozzánk Veronka barátnőm, a húga, Ilus és Ilus kisfia, Levente, aki 4 héttel idősebb, mint Bobek. Vártuk a nagy barátkozást, de úgy néz ki, erre még várni kell, nem különösebben vettek tudomást egymásról. De azért cukik voltak egymás mellett a kölcsönajándékba kapott játszószőnyegen. (indafoto.hu/krischilaco/image/8314109-f21c5232/user) Illetve azt is láthattam, milyen az, amikor egy baba kb. 20 percig szopik és nem egy órán át. 

Kedden újra megyünk a Doktor bácsihoz, mert ugye esedékes a három hónapos korban adandó oltás. Remélem, ezt könnyebben megússzuk majd, mint a múltkor...

Péntekre szabadságot vettem ki, úgyhogy most jó sokat volt együtt. a család. Mivel csütörtökön Nórának azt mondta az orvos, hogy minden rendben, próbáltunk minél több időt a friss levegőn tölteni. Bár nem is tudom, hogy lehet e frissnek nevezni azt a levegőt, amit 36 fokban beszív az ember. De mégis tudom: nem lehet! A tetőtér után viszont ez is felüdülés.

Pénteken a reggeli után korán elindultunk a városba. Némi türelmesen viselt ügyintézést  Trafózással és sétával háláltunk meg a Babónak. Úgy is terveztük, hogy nagyot kirándulunk, ezért készítettünk be neki kajcsit, amit a Kis-Duna part platánfái alatt jóízűen be is falt. (krischiboti.blog.hu/2010/06/12/falanksag_1)

Boti nagyon jól érezte magát, én viszont egyre kevésbé, mert feltörte a csuka a lábamat. Muszáj volt hazamenni.

Csütörtökön az orvosnál azt is megkérdezte Nóra, hogy vihetjük-e már strandra a Bébit. Azt mondta csak olyan helyre, ahol van külön gyerekmedence. Ezeket naponta tisztítják, cserélik vizüket, és a felnőttek csak kísérőként mehetnek be. A leányfalui strand ilyen, és szerencsére már az ár is levonult, így szombaton útnak is indultunk. Hosszú idő után ez volt az első eset, hogy Botika se húzta keresztbe a számításainkat. Korán reggel kelt, így nem sokkal kilenc után oda is értünk. Az út megint kicsit hosszúnak bizonyult, mert a vége felé már nyűglődött. Persze a strandon egy nagy fűzva árnyékában gyorsan megnyugodott a kis Pampalini (indafoto.hu/krischilaco/image/8176597-5424f56f/user) és jött a vidámság is! Gondoltuk, ki is használjuk, és megpróbálkozunk a pancsolással. Annál is inkább, hogy a meglehetősen kevés reggeli utáni étkezés ideje is közelgett. Szóval jól bekentük Botit, ráadtuk a nagyon menő fürdőgatyóját (és persze a strand pelust) - már csak egy tangapapucs hiányzott :) - és irány a víz! A lelkesedésünk gyorsan alább hagyott, mert a vízbe érve már üvöltött a kis ördög. Mindketten azt gondoljuk, hogy nem a víz miatt, inkább arról lehetett szó, hogy a szokásosnál kevesebb reggeli miatt korábban megéhezett. Sajnos ez később sem derült ki, mert kaja után aludt egy hatalmasat, aztán megint szopi, rögtön utána nem mehettünk a vízbe ugye, amikor meg már igen, egy kollega kisebb haváriát okozott a medencében, amit aztán kiürítettek, és leengedtek. Így a pancsolás elmaradt, de mi azért felváltva el-el tudtunk menni, hogy ússzunk kicsit. Mivel Boti is nagyon jókat aludt az árnyékban, összességében szuper nap volt! Ránk fért!

Boto-Moto szerencsére igen jó étvággyal megáldott gyermek (remélem, így is marad). Alkalmanként átlagosan 200 ml-t szopizik, de evett már 260-at is. Fejlődik is szépen. De sajnos úgy néz ki, nem tudom maradéktalanul kielégíteni ezt a hatalmas étvágyat, így egy ideje az esti szoptatások után előkerül a fagyasztóból az eltett anyatej és azt issza cumisüvegből. Reggelente, míg van elég tej, igyekszem fejni, de nem mindig megy, (pedig Boti csak négyszer eszik egy nap, mert újabban reggel hétkor kel először) és ezáltal kifogyott a tej a hűtőből.

Már amikor először tapasztaltuk ezt a jelenséget, kértünk a dokitól tápszert, hogy biztos, ami biztos, legyen itthon. Kb. két hétig őrizgettem a tápszeres receptet, de mivel elfogyott a fagyasztott tej, a héten kiváltottam. És bizony, jó hogy megtörtént, mert szerdán este  pótolni kellett 30 ml-t a tápszerből.

Egyelőre elég hektikusan változik a helyzet, hol jobban, hol kevésbé van anyatej, függetlenül attól, hogy Botond szopizik-e vagy fejek-e. Nem mondom, hogy túl jó érzés ez, annak ellenére, hogy felnőnek a tápszeres gyerekek is és nekem még kényelmesebb is lenne, ha csak azt enné, de...Nem is tudom, mi a megfelelő szó, kicsit talán fájdalmas, hogy nem tudok neki annyit adni, amennyit kérne.  De tápszeres gyermeket nevelő barátom azt mondja, Boti akkor is szeretni fog, ha nem tudom már szoptatni.  Remélem, igaza van! :o)

Vasárnap ismét nagy napunk volt. Végre valahára megérkeztek a tesómék, s velük együtt a két uncsitesó, Hanna és Frida. Nem meglepő módon, nekik is nagyon tetszett KisBotond. Ők így hívják, mert az ismeretségi körükben van másik Botond és Frida így oldotta meg a különbségtételt.

Mikor megérkeztünk anyuékhoz, Boti kicsit ébren volt, aztán elaludt, így Lacó, Hanna, Frida és én megléptünk, hogy Hanna találkozhasson Marcipánnal. Ugyanis ez a Tündérlány azt mondta, ő nem kér ajándékot névnapjára, csak azt hogy mehessen Marcival sétálni. Erre sajnos idő hiányában nem volt lehetőség, de egy randevút beszorítottunk. Fridus sajnos tart a kutyától, de ezen nincs semmi csodálkoznivaló, én is tartanék egy nálam sokkal nagyobb ebtől. :o)

A kutyanézés után visszamentünk a Béke térre, mert Botondot meg kellett etetni. Elég viccesre sikerült a szoptatás, mert a kislányok is ott voltak és közben beszélgettünk. Hanna: "Én már töltöttem hurkát és KisBotondnak pont olyan lába van, mint egy hurka." Frida pedig egy ideig vizsgálódva nézte a szopizó babát, majd engem, újra a babát, megint engem, aztán pedig a következőt mondta, nagyon komoly arccal: "Én pohárból iszom." Szóval vidámság volt.

Etetés után séta következett a Duna-parton, ahol nagyüzemben működött a katasztrófa turizmus, még ennyi ember nem volt ott vasárnap délután! De szerencsére sikerült leülni a korzóban anyunak és Fagyiéknak, mi meg elvittük a csajokat a játszótérre. Botond egy ideig Apa kezében múlatta az időt, mert most kivételesen eléggé sírt a babakocsiban, valószínűleg a hőemelkedése miatt. De aztán Apánál olyan jól érezte magát, hogy elaludt.

Aztán sajnos eljött a búcsú ideje. Ránk várt egy újabb etetés, Fagyiékra pedig egy miskolci út. Másnap hívott a testvérem és elmesélte, hogy Frida vissza akar jönni Esztergomba KisBotonddal játszani, mert annyira "cukika"!!!

Eltelt egy hét, mennünk kellett a doktor bácsihoz pótolni az elmaradt oltásokat. Boti délelőttönként nem alszik túl jól, persze most úgy szuszizott mint a tej, fel kellett ébresztenem, hogy odaérjünk időre a rendelőbe. Zokon is vette a babám, sírt egész úton. Ami nekem külön jót tett, amúgy is izgultam, mi lesz. Egyrészt, hogy megszúrják az én Kisfiúcskámat (kétszer), másrészt, aki ismer, tudja, milyen pazarul viselem a tű gondolatát is, nem még a látványát.

Mikor odaértünk, még sírt szegénykém, így ölbe vettem és mivel várnunk kellett kb. 20 percet, az alatt megnyugodott. Sorra kerültünk, letettem az ágyra, azonnal sírt, de a dokira, jó szokásához híven, újra mosolygott. Egész a szúrásokig. Nekem a kezecskéit kellett lefognom, közben puszilgattam a fejét, de ez sem hatott. Borzasztó volt, még akkor is, ha tudom, hogy a javát szolgálja. 

Az orvos mondta, hogy egy-két napig lehet hőemelkedése, viselkedhet másképp, de ha tovább tart, hívjam. Nos, szombaton hívnom is kellett, ugyanis Boto-Motonak még mindig hőemelkedése volt. A doki utasítása szerint mérnem kellett a hőjét egész hétvégén, naponta háromszor. Hétfőn hívtam újra az orvost, aki azt mondta, hogy a mért eredmények alapján ez nem is igazi hőemelkedés, mert a különbség sosem volt 1 foknál több, valószínűleg az alaphőjét emelte meg az oltás, de biztos, ami biztos vegyünk vért és vizeletet.

Újra játék a pisizacsival, tortúra a kórházban a vérvétellel, ahol szintén nagyon sírt, bár kevésbé fájdalmasan, mint az oltásnál. Inkább az zavarta, hogy le volt fogva. A vért vevő hölgy ujjnyoma ott is maradt Boti karján, ahogy szorította. És hát az eredmény...Van valamiféle gyulladás a szervezetében, ami a doki szavaival élve nem vészes, egyelőre, viszont aggasztja, hogy elég vérszegény, így csütörtökön mehetünk újra a rendelőbe. Kicsit elszontyolodtam, de nagyon remélem, hogy hamarosan mindenből kilábal. Szerencsére a közérzetén, hangulatán nem látszik, hogy bármi baja lenne, még mindig előszerettel hajtogatja kedvenc szavajárását, ami úgy hangzik: a-guuu!

Sokkal gyorsabban fejlődik egy ilyen kis ember, mint azt gondoltam volna. Hétről-hétre egyre nyitottabb a körülötte lévő dolgokra. Nagyon érdekes ahogy kezdi felfedezni a világot. Már jó ideje tudatosan mosolyog, sőt valamiféle nevetés kezdeményt is fel-fel lehet fedezni nála. Ezt leginkább evés után lehet elkapni, amikor mesélünk neki valamit, de erről már korábban írtunk. (krischiboti.blog.hu/2010/05/20/mese_184)

Egy-két hete nagyon látványosan elkezdte követni a szemével a dolgokat. Fürdetéskor például rendszerint meg kell kerülnöm a pelenkázót, és ő végig követ engem, még a fejét is úgy fordítja, hogy jól lásson.

Tegnap még meglepőbb dolog történt. A kiságyra szerelt zenélő játékkal volt elfoglalva, többször felhúztam neki. Azt az elejétől fogva figyeli, ez nem meglepő., hisz az forog is. Viszont tegnap kb. a harmadik felhúzás után kezdtem megunni a 'zenéjét',ezért amikor lejárt egy másikat húztam fel, ami egyébként a kiságy vége felett lóg. és nem is mozog. Kis idő múlva azt vettem észre, hogy a hang után fordul, és azt a játékot figyeli. Ezen nagyon meglepődtem!

Sokszor próbáltuk neki mutogatni Boci cicát, de mindig átnézett rajta, egészen múlt vasárnapig. A fürdetés előtti nyűglődés közepette, amikor is a földön próbáltunk játszani, Boci úgy gondolta csatlakozik, és egész közel lefeküdt mellettünk. Botondot úgy fogtam, hogy jól lássa, amire teljesen lázba jött. Keze lába járt, rúgkapált, és magyarázott. Amíg Boci meg nem unta, és ki nem ment a szobából. (Fotó: indafoto.hu/krischilaco/image/8042323-00a5f3b0/user)

Bizony ám! Vasárnap, május 23-án Boti két hónapos lett. Ezt megünneplendő, elhatároztuk, hogy elmegyünk Komáromba az ezen a hétvégén rendezett kutyakiállításra. Készültünk fagyasztott anyatejjel, mert épp a kocsiban meg tudtam volna szoptatni, ha Boto-Moto (aki látta a Madagaszkár 2-t, érti) mondjuk 20 percig szopizna és nem egy órán át.

Az időjárással szerencsénk volt, bár az elmúlt pár napra nem az volt a jellemző, de vasárnapra jó meleg lett. Boti az odafele vezető út háromnegyed részét átaludta, majd nyűglődni, végül ordítani kezdett. Így épphogy megérkeztünk és megkerestük a dogokat (mert persze minket főleg Marcipán kollégái érdekeltek) én azonnal mentem egy helyet keresni, ahol meg lehet melegíteni az ebédet. Megbeszéltük, hogy Apuka fogja megetetni a Kisfiúcskát, hogy engem, az anyját ne párosítsa a baba a cumisüvegből jövő tejjel. De nem is volt semmi gond, a fiúk nagyon ügyesek voltak együtt és sokkal hamarabb végeztek, mintha rendes szoptatás lett volna. Olyan jó volt nézni őket! Meg persze a kutyusokat is, nagyon sokat láttunk, illetve élőben láthattuk azt is, miért javasolják a német dogot kisgyermekes családba. Hihetetlen békével, nyugalommal tűrik ezek a nagy kutyák az egész kicsi embergyerekeket is!

Aztán este valahogy mintha kevesebbet vacsorázott volna Botond. Éjjel fel is kelt, pedig nem szokott. És másnap is így volt ez, alig 80-100 ml-t evett egy-egy etetésnél a szokásos 200 helyett. Mivel másnapra volt időpontunk a dokinál a kötelező oltások miatt, Apa szabit vett ki keddre, hogy együtt mehessünk. Ott beszámoltunk arról, hogy Boti nem eszik rendesen, bár a hangulatával nem volt semmi gond, ugyanúgy mosolygott, gügyögött. Ennek ellenére az oltást nem kapta meg, hátha azért nem eszik, mert bujkál benne valami, illetve vizelet mintát kellett tőle venni, ami eredménye szerint a baktérium, idézem: zsúfolva van a pisijében. Így hát két hét múlva ismételni kell. Jó hír viszont, hogy a kis heréje gyógyultnak tűnik! És azóta az étvágya is helyre jött, így élvezhetem tovább az újabb találmányt: szopi közben belekuncog a cicibe. Egyszer megzabálom ezt a fiút, az biztos!

Csütörtökön pont a délutáni etetés végére értem haza. Egy gyors büfiztetés után beszélgettünk, játszottunk Botival. Ki kell használni ezt a kis időt, ugyanis ez a nyugodt, vidám hangulat körülbelül fél órát tart, aztán jön a nyűglődés fürcsiig. Szóval tök jól elvoltunk, amikor is elmeséltem Botinak, hogy vasárnap kutyakiállításra megyünk Komáromba, és mit fog ott látni. Annyira tetszett neki - mosolygott végig - hogy egész belemerültem, és még a Monostori Erőd történetét (legalább is az általam ismert részét) is átvettük. A 'mese' percekig tartott, de Botond végig mosolygott, és időnként még hangosan hahotázott is. Zabálnivaló volt! Persze a fél óra megint csak fél óra volt...

Botond egyre többet gügyög, gagyog, mosolyog, egyszóval próbál kommunikálni. Apával nagyon sokat beszélgetnek, szerencsésen is alakítja Boti a nem alvást, általában a fürdetés előtti alvás marad el, ami azért szerencsés, mert Apa akkor jön haza. Így történt ez a héten valamelyik nap is. Üldögéltek kettesben a nappaliban, Apa mondta a magáét, Boti válaszolt és egyszer csak azt mondta: Apu. (Vagy valami olyasmit, hehe). Apa mondta neki viccesen, ismételje meg, és Boti megismételte. Engem ezután hívott be a szobába Lacó, elmesélte mi volt, és kérte Botit, hogy mondja megint, Ő pedig harmadszorra is azt mondta: Apu. Nagyon érdekes volt. Persze azóta sem hallottunk tőle hasonlót, de már nagyon várjuk, amikor majd „igaziból” mondja.

Már régóta szerettünk volna venni egy kiságyra szerelhető zenéló forgó játékot. Rengeteg félét megnéztünk, de mindegyikkel bajunk volt. Az elképzelés csak annyi volt, hogy plüss figurás legyen, és minél szinesebb. Ehhez képest vagy műanyag volt az egész, vagy teljesen egyforma (általában valami abszolút semleges színű) plüss figurák voltak rajta. Az idő viszont sürgetett, mert Botond egyre érdeklődőbb lett, például a falra ragasztott micimackó is kezdte érdekelni. Hét végén aztán találtunk végre egy minden igényünknek megfelelőt: plüss is, színes is, és különböző ronda rovarok lógnak rajta. :)

Tetszik is neki, bár túl hosszú időre nem köti le a dolog: 

Sajnos a nevetés az elejéről pont lemaradt, de majd pótoljuk! :)

Kedden újra doktor bácsis nap volt. Nagyon izgultam, mit fog mondani, mert Botond nagyon sokat bukik, gyakorlatilag bukás van böfi helyett, újabban evés után 1-2 órával is. Meg kell jegyezzem persze, hogy már 4 óránként eszik és 5 hetes kora dacára 150 ml-t begyűr. Szóval elmentünk a doktor bácsihoz, aki természetesen megmérte, az ő mérlege 4.400 grammot mutatott. A miénken kevesebb, de a lényeg ugyanaz: 3 hét alatt 850 grammot hízott!! A bukásra ilyen szép súlygyarapodás mellett azt mondta a doki, hogy normális és hogy készüljek, mert ez így lesz fél éves koráig, amíg egyrészt szilárdabb kaját is kap majd, másrészt fel tud majd ülni. Viszont azt is mondta, hogy valami heresérv-szerűsége van Botondnak, ami azt jelenti, hogy az egyik heréje körül vízhólyag van. Ami, ha egy éves koráig felszívódik, akkor nincs gond, ha nem…Arra nem is gondolok, természetesen fel fog szívódni, mert hát hiszen az én kisfiam nem lehet beteg! Mindent összefoglalva azért azt mondta a doktor úr, hogy meg van elégedve Botival, nagyon szépen fejlődik, ne aggódjak. Valóban egyre érdeklődőbb, nézelődőbb, jár keze, lába, egyszóval cuki. És mióta 4 óránként eszik, nekem is könnyebb valamivel, egyik nap már a főzés is belefért a napirendembe! Még a végén rendes háziasszony és anyuka lesz belőlem! :o) A pénteki nap a csípőultrahang vizsgálaté volt. Emiatt is aggódtam természetesen, hogy vajon itt minden rendben lesz-e. Este fél 7re kaptunk időpontot Tokodon és a hős Apa ezért kihagyta a pénteki focit. Örültem, hogy Ő is jött. Botondot kicsit megtekergette a doktor bácsi, ezt még nagyjából tűrte, az ultrahangnál sírt, szerintem hideg volt neki az a zselé, amit ilyenkor rákennek. Na de a lényeg a doktor úr szavaival élve: ha osztályozni kéne, ötöst kapna! Csuda boldogság van! 

Nóra korábban már utalt rá, hogy énektudás terén bizony erős kihívásokkal nézünk szembe. Persze azért próbálkozunk, csak ez nem igen szokott segíteni az altatás során. Lehet, hogy ébresztőként kéne hasznosítanunk "tudásunkat". :)

Néhány napja azonban sokkal könnyebben megy az esti altatás, köszönhetően a direkt csecsemők részére átírt komolyzenének (Baby Vivaldi). Igazából már az album első meghallgatásakor nagyon érdeklődve figyelt, így egyből arra gondoltunk, hogy ezt esténként kéne lejátszani, hátha könnyebben elalszik. A problémánk csak az volt, hogy a hálóban (ahova estére Botondot is lefektetjük) nincs semmiféle eszköz, amin lejátszhattuk volna neki. Így az első időben csak napközben tudtuk kihasználni Vivaldi zenéjének jótékony hatását. Persze ennek árnyoldala is volt: ilyenkor nekünk is ezt kellett hallgatni, ami egy idő után elég unalmassá vált. Néhány napja viszont támadt egy ötletem: feltettem a zenét a telefonomra, amit lefekvéskor a hálóban hagyok egy ideig. Működik! Kíváncsi vagyok, hogy Boti mennyi idő után unja meg, de azóta már tudom, hogy van Baby Mozart is, majd azt is megszerzem.

Tegnap egyébként vettünk egy mondókás, verses könyvet is, de láthatóan ez sokkal kevésbé köti le a babát, talán kicsit később...

Mivel az élet nem áll meg egy kisbaba születésekor, sőt, tudtam, hogy előbb-utóbb eljön a nap, amikor útra kell keljünk kettesben, Boti meg én. Ennek péntek lett a napja, mert ugye egész héten rossz idő volt, viszont akadt már elintéznivaló így, hogy hetek óta csak hétvégén jutottam ki a házból. Napokkal előtte már folyamatosan ott motoszkált ez a gondolat, izgultam, bevallom.

Csütörtökön a mi angyalian alvó, evő kisfiunk átalakult egy egyáltalán nem alvó, ellenben gyakorlatilag folyamatosan síró, nem is síró, üvöltő lénnyé. A csütörtök hajnali kelésig nem volt semmi különös, ámde akkor felébredt 3 körül és aztán 5kor még mindig ébren volt. Én meg  már türelem híján. Szegény Apa, aki nem mellékesen dolgozni jár, mentett fel (meg). Így telt az egész napunk, délután volt kis csend, míg elmentünk bevásárolni, még hármasban.  A péntek hasonlóképp indult,  én már kicsit pityeregtem, amiért nem tudtam, mi a baja. Azt sem tudtam eldönteni, hogy elinduljunk-e így, de mivel a bevásárláskor nem kaptunk mindent, így muszáj volt. Mit mondjak....Börleszkbe illő jelenet volt, ahogy próbáltam összeszedni a gyereket és magamat. Persze kisebb tévedésekkel, például kb. két perce voltunk úton, de már rájöttem, hogy valószínűleg hangyányit túlöltöztettem a kisfiamat, szerencsére ez a kisebbik gond, a városba megérkezvén meg is szabadítottam a kabátjától. Én  egy bikiniben érezetem volna csak jobban magam, mindenhol folyt a víz rólam, mire bepakoltam, bevezettem, leparkoltam, kipakoltam.

De mindez megtörtént, KisBéka a babakocsiban, indulás. Először is a bankban volt dolgom. Ha azt mondom, hogy a bank bejárata nem bababarát, nem mondtam semmit. Eddig nem tűnt fel (miért is tűnt volna), de nagyon nehéz közlekedni ebben a városban babakocsival. A bank után jött a többi elintéznivaló. Sajnos nem sikerült mindent, tényleg nagyon kevés idő van két szopi között, az csak jól hangzik, hogy három óránként esznek a kisbabák. Ez igaz, csak egy órán át, legalábbis az enyém, utána fél óra böfi, mire elindulsz, beérsz a városba, még negyed óra, alig egy órád marad és ugye a hazafele út is időbe telik. Persze megérte bemenni, egyrészt ezt-azt azért elintéztem, másrészt aki ismerős, barát csak látta Botit, mindenki odáig volt, hogy milyen szép baba. Jó érzés. Egy fél órát késtünk hazafelé, de Botond édesen aludt a kocsiban, nem volt gond.

Már egészen örültem, ámde az esedékes szopit ismét nem alvás és ordítás követte. A jól sikerült sétából adódó jó kedvem egy perc alatt elmúlt, szegény Apa arra jött haza, hogy mindketten sírunk. Édes volt, még azt is felajánlotta, hogy kihagyja a pénteki focit, de azt nem szerettem volna, ennyi jár szegény dolgozónak. Mikor hazajött, azonnal leváltott és éjszaka is övé volt a tisztábatétel és a visszaaltatás. Nagy segítség volt.

Szombaton már kicsit jobb volt a helyzet. Megint volt délutáni séta, ezek mindig jók. Boti édesen alszik, mi fagyizunk és főleg együtt vagyunk, az egész család! :o) Én ezt várom egész héten! Az éjszaka pedig Apa külön szobában aludt Botival, hogy nekem tényleg csak szoptatni kelljen. Persze Botondka ezt az éjszakát választotta, hogy megmutassa, tud ő éjjel is három óránként enni, de mégis jobb volt így aludni, mert nem  füleltem folyton, hogy szuszog-e, tudtam, hogy Apukájával jó helyen van.

Vasárnap a Várfokban ebédeltünk, ott is jól megdícsérték a fiunkat a szomszédok. Mazsola újfent kész volt Botitól, szerintem imádja. Nagy játszások lesznek itt, amint a Fiúcska nő egy kicsit. Ebéd után pedig az elmaradhatatlan séta következett. Imádom! Mindig utáltam a vasárnapokat. Egyszer valaki azt mondta, hogy majd ha családom lesz, szeretni fogom, hát igaza lett. Szerencsére elmúlni látszott a hasfájás is, köszönhetően az angol víz fantázia nevű (számunkra) csodaszernek.

Hétfőre virradóra Botond fél 4kor kelt, aztán fél hétkor. Délelőtt is jó fiú volt, evett aludt, ebéd után pedig újra útra keltünk, mentünk bemutatkozni Dobos doktor bácsinak. Az indulás már rutinból ment (hehe), a siker pedig ott sem maradt el. Szerencsére Apa időben hazaért, így hétfőre is jutott egy kis csavargás a napsütésben! 

Azt hiszem nagyképűség nélkül állíthatom, hogy a fürdetés során egyre gyakorlottabban mozgok. Azért a víz hőmérőzése a mai napig megmaradt, valószínűleg kár volt elkezdeni! Valamelyik 'hogyanneveljüktudományosancsecsemőnket' könyvben még azt is olvastuk, hogy négy újjnyi vizet kell engedni a kiskádba. Ezt is próbáltuk betartani, egészen addig, míg a napokban véletlenül a kelleténél több vízet engedtünk. Még az is megfordult a fejünkben, hogy leeresztünk belőle, de aztán megkockáztattuk a mélyvizi fürdetést. Szerencsére, mert Boti a megszokott ordítás helyett érdeklődve nézelődőtt. Még mintha valami mosoly szerűséget is láttunk volna az arcán! Ennek annyira megörültünk, mint amikor felül, vagy elindul a gyerek. Biztos nem volt véletlen, mert azóta is jól viseli a pancsolást. Hurrá!

Végre eljött a hétvége és Apa itthon volt. Már jó előre elterveztük, hogy ezen a hétvégén megejtjük az első, hivatalos sétát. Kicsit aggódtunk, napok óta azt hallgattuk az időjárás jelentésben, hogy micsoda cudar idő lesz. Szerencsére nem így történt.

Szombatra virradóra Boti jó későn kelt. Az én okos, ügyes nagy fiam 11kor lefeküdt, egyszer fél ötkor kelt, utána pedig negyed tízkor. Zseniális!!! Persze így kicsit csúszott a séta, de azért délután nekivágtunk. Nem egyszerű útra kelni egy ilyen csepp gyerekkel! Egyrészt nekem már az esedékes szopi előtt fel kell öltöznöm, össze kell szednem magam, majd ha megvolt a szopi, Apának kell gyorsan felöltöznie, hogy mire a babára ráadom a meleg ruhát, ő készen legyen, hogy ki tudja vinni a lakásból, amíg én is cipőt, kabátot veszek. Nem is tudom, ezt egyedül hogyan kell?? Valahogy biztos lehet!:o) Másrészt nem itthon felejteni a cumit meg minden egyéb gyermek-felszerelést. Harmadrészt az idővel, programmal sakkozni, hogy minden jó legyen...Nem egyszerű, az biztos.

Na de a lényeg a séta. Szóval elindultunk. Pont hívott Anyu, hogy autókiállítás van a Bazilikánál, így hát először oda mentünk. Igazi férfit nevelünk ebből a gyerekből, az első program a kocsma volt, a második autókiállítás! Bár ott elég gyorsan végeztünk, így hát becéloztuk a Duna-partot. Bár a 18 fok elmúlt, vészesen hideg nem volt, jól esett sétálni. Ráadásul, így hogy a Bazilikától sétáltunk a Duna- partra, meg tudtuk mutatni Botinak a helyet, ahol az Apukája először megcsókolta az Anyukáját. :o)

Végig sétáltunk a Kisduna-parton, jártunk a régi kompállomásnál, a Corsóban ettünk fagyit. Terveztük még a Széchenyi tér felfedezését, de arra sajnos már nem maradt idő. Botond szépen végig aludta a sétát, nagyon jó fiú volt!

Hazafelé beugrottunk a Várfok utcába. Bemutattuk Botit Mazsolának. Nagyon vicces volt! Mazsi majdnem kibújt a bőréből! Peti felemelte őt, hogy belásson a kiságyba, utána letette, a kutya kész volt. Szaladgált a kiságy körül rést keresve, ahol belát! Peti szerint Mazsi azért volt ilyen boldog, mert végre lát valamit, ami élő, de kisebb mint ő.

Az éjszakánk nem sikerült túl jól, háromszor is felkelt a Fiúcska. Remélem, véletlenül alakult így.

Vasárnap a Béke téren ebédeltünk Anyuéknál, akik egész délelőtt lázban égtek, hogy érkezik az új unoka személyesen. Anyu nem is evett velünk, végig babázott. Ebéd után randink volt a Csucsuékkal a Duna-parton, gyerksétáltatás céljából. Jöttek is mindannyian: Csucsu, Kriszta, Panni és Marci. Mindkét gyerek tolta Botond (vagy ahogy Pannus nevezte, Betond) babakocsiját, tetszett nekik. Biztosan sokat fognak majd játszani, ha Betond is nagy lesz. Egyébként azt meg kell jegyeznem, hogy a Marci nagyon ügyesen görkorizik, Panni pedig legalább olyan ügyesen bringázik!

Ja! Nagyon fontos megemlítenem, sétánk alkalmával sikerült összefutnunk Szatival is, így vele is megismerkedett a gyerök! Botika pedig a mai sétát is átaludta nagyon ügyesen, sőt még egy órát rá is húzott az alvásra!

Még egy örömteli eseményt tartogatott nekünk ez a hétvége. Bocikánk csütörtökön, úgy dél körül kikéredzkedett, de ez teljesen normális, kijárós cica. Az kicsit aggasztóbb volt, hogy egy napig szinte semmit nem evett. Aztán nem jött haza este. És reggel sem. És aztán este még mindig nem. Szombaton sem láttuk, hiába hívogattuk. Arra gondoltunk, elment meghalni, bár én szombaton még optimista voltam. Aztán vasárnap reggel, mikor felkeltem és Bocika nem volt az ajtóban, ahol várni szokott, már elkeseredtem. Délelőtt Lacó elvitte futni Marcipánt és mikor haza jöttek, megbeszéltük, hogy én viszek enni a kutyusnak (aki egyébként a legutóbbi mérés alapján kereken 60 kg!), ha már nem tudok vele sétálni menni, ne gondolja, hogy már nem szeretem. Nyitottam az ajtót és akkor egyszer csak Bocikánk szalad fel a lépcsőn! Annyira örültünk!!! Le van pattanva szegény, de itthon van! Azt nem tudjuk, mi történt vele, de macskául elfelejtett, ellenben Botiul megtanult. Nem nyávog, olyan hangot ad, mint egy gügyögő gyerek. Lacó szerint azért nem jött négy napig, mert azon gondolkodott, mit kellene csinálnia, hogy megint úgy szeressük és annyit foglalkozzunk vele, mint Boti előtt és ezt találta ki megoldásnak. Ha úgy nyávog, ahogy Botond beszél, bizonyára őt is dajkáljuk majd. És még mondja valaki, hogy a cica nem okos állat!!!

Ahogy Apa látja:

Sajnos letelt a szülés miatt járó extra szabadság, így a hét második felében már dolgoztam. Nagyon jó volt otthon lenni, és látni a kisfiunk első napjait, az ismerkedését az új világgal. Egyszer azonban minden jónak vége lesz...

Számomra is furcsa volt mennyire hiányzik a család (merthogy nekem már igazi családom van). Ahányszor ránéztem az órámra egyből számolgattam, hogy most épp mit csinálhat a kicsi: eszik, büfizik, vagy már alszik? És hogy bírja mindezt Nóra, egyedül?

Már alig vártam, hogy otthon legyek! Fél 6 körül haza is értem, Botond épp Nóra kezében volt, nem igen akart aludni. Átvettem. Jó volt újra kézbe venni, de azért ne dramatizáljuk, hisz csak fél napja nem láttam! :) Aztán kiderült, hogy nem csak nem alszik, de nyűgös is. Jár a szája a cumit keresve, odaadom, szopja kicsit, kiköpi, aztán sír, hogy adjam vissza. Odaadom, szopja, aztán kilöki a kezével és újból sír, hogy adjam vissza. Mintha éhes lenne, de még majd 2 óra háravan a következő etetésig! Végül csak elaludt a hasamon az oldalán fekve. Megpróbáltuk letenni a kiságyba, de kb. egy percbe telt, hogy ezt észrevegye. Minden kezdődött elölről. Elfáradtam, és kicsit talán türelmetlen is voltam. Furcsa, mert amíg egész nap együtt voltunk, ilyen egyszer sem fordult elő. Ezt Nóra is látta, mert végül megkegyelmezett, és folytatta helyettem.

Aznap még a fürdetés is sokkal problémásabb volt a szokásosnál. Végig keservesen üvöltött, pedig már azt hittük, hogy kezdi megszeretni. Na, most nem szerette! Épp csak arra az időre maradt csendbe, amikor hasra fordítottam, hogy a hátát megmossam. Azt valamiért jobban csípi. Este aztán úgy gondolhatta, nekünk is jár egy kis pihenő, mert evés után csak elaludt. Mi pedig a szokásoktól eltérően nem ültünk le a TV elé, azonnal követtük őt. Vajon miért?

Remélem ő is és én is mihamarabb hozzászokunk, hogy én csak délután, kapcsolódok be a család életébe!

Ahogy Anya látja:

Mi tagadás, eléggé lelombozott, hogy Apának dolgoznia kell. Botond sem lehet ettől túl boldog, mert rögtön délelőtt kihagyta az alvást. Sebaj, gondoltam, addig vele pihenek, feltett szándékom volt ugyanis megpróbálni, hogyan csinálják mások, konkrétan hogyan hangolják össze a nők a házimunkát a gyermekneveléssel. Szerencsére a következő alvás már jól ment Botinak, így az idő alatt szépen elpakoltam, kitakarítottam. (Bevallom, elég rosszul viselem, hogy káoszos a lakás és nem mindig tudok felülkerekedni). Tiszta szerencse, hogy a Lacó úgy csinált ebédet előző nap, hogy  maradt, a gyerek-házimunka-főzés triót külön gyakorolnom kell. Nem hiába mondja az apósom, hogy a fiával kifogtam Amerikát. :o)  Persze a nappali még hátra volt, de hála a csuda szép időnek, Botond a bébihodóban pihent a teraszon, míg én befejeztem a dolgomat. Terveim szerint ezt egy alvás követte volna, de az én kisfiam ezt egészen másképp gondolta, ekkor kezdődött az Apukája által fentebb említett kálvária. Kicsit aggódtam, mi lesz így az éjszakai alvással, de emiatt kár volt. Boti viszonylag időben elaludt, így mi is. Először 3/4 3kor kelt, aztán 3/4 7kor felsírt, magam mellé fektettem ls így még 8ig aludt. Nagyon büszke voltam rá!

Nos, biztos, hogy érzékeli, hogy Apa nincs itthon velünk. Délelőtti alvás megint törölve a programból, illetve egész pontosan másfél órásra rövidült. Mikor felkelt, jött Peti látogatóba, meg Marcipánt sétáltatni. Botond be is mutatta Petinek a "Hogyanpisiljünkszanaszétmégazarcunkraistisztábatevésközben" című műsorát. De szerencsére utána visszaváltozott az én angyalian alvó kisfiammá, úgyhogy ma végre én is aludtam egy kicsit délután. Aztán megjött Lacó, kicsit babázott, aztán elment labdarúgni. Nagyon jó ám látni, amikor Lacó haza jön és azonnal a Kisfiúcskával foglalkozik. Szerintem nagyon jó barátok lesznek! Botond csak kézben aludt, megint fájt a hasa. Foci után ismét Apára hárult a büfiztetés nemes feladata, sajnos Boti sokat sírt este a pocakja miatt. Még jó, hogy az Apukája nagyon okos és kifejlesztette az alvás közben történő csípőtornát, ami a baba hasfájásának is jót tett, ha értitek, mire gondolok....